Váci Hirlap, 1903 (17. évfolyam, 1-46. szám)
1903-04-05 / 14. szám
Tizenhetedik évfolyam. 14. szám. Vác, 1903. április 5. VÁCI HÍRLAP Előfizetési árak : Egész évre....................12 korona, i Negyedévre ................... 3 korona. J Egyes szám ára .... 24 fillér. Megjelen minden vasarnap. VÁG ÉS VIDÉKÉNEK HETILAPJA. Kiadótulajdonos: Felelős szerkesztő: Kovach Ernő. Dercsényi Dezső. Szerkesztőség es kiadóhivatal: Papnövelde-utca 6. szám alatt. Hirdetéseket felvesz a kiadóhivatal. Nyilt-tér sora 60 fillér. jével közbelépne, erélyes lépéseket tenne a mozgalom megfékezésére. Hisz oly magára hagyatott ez a szegény magyar nemzet, fajunkat jobbról- balról oly sok ellenség veszi körül, hogy csak erős hit és bizalom ment meg bennünket a kétségbeeséstől. És ha keressük a mozgalom eredetét, csiráját, azt fogjuk tapasztalni, hogy a nemzetiségeknek egyházi és iskolai téren engedett szabadság és önkormányzat a nemzetiségi aspirációk melegágya és például a szászok és oláhok között körülbástyázott hatalmas szervezetet képvisel az állam keretén belül ez az autonómia, mely egész nyiltan folytatja hazaellenes üzel- meit és az államhatalom hozzá sem férhet, összetett kezekkel kénytelen szemlélni. S a mikor én főpapjaink közönyösségéről egyházaink magyartalanságáról | egész általánosságban panaszkodtam, nem egyik vagy másik egyházat és annak főpapságát támadtam, hanem szomorúsággal töltött el az a jelenség, hogy a nemzetiségek egyházaikban bírják fő támaszaikat és megtörténhetik az, hogy nyelvében idegen, más nemzetiségű szerb, vagy oláh főpap gyűlölettel szivében magyar hazája iránt tagja lehet a magyar főrendiháznak, az ország törvényhozói közé számíthatja magát. Vagy példaképen legyen elég felhoznom a horvát papságot. Nem ők csinálták e élükön főpapjaikkal a horvát sovinizmust, nem ők szítják e Horvátországban a magyarság gyűlöletét. Esetet tudok rá, hogy horvát pap nem fogadta szívesen magyar kollégáját csak azért, mert magyar volt. A ki jó magyar, igaz hazafi, azt vád nem érheti. De a ki nem érez szivében szeretetet magyar hazája iránt, legyen bármily valláson, bármily foglalkozása, az nem érdemel kíméletei. És nem elégséges honszerelmünket csak a szivünkben elrejtve tartanunk. A lármás hazafi- ság igaz, igen gyakran csak görögtűz, tartalom nélkül, belső érték nélkül. De a konkolyt az igaz búzától hamar szét lehet választani, büszkén, fennen hirdessük magyarságunkat, honszerelmünket, hadd lássa és rettegje az ellenfél igaz érzésünk erejét. Sovinisztáknak kell Sovinizmusunk. Vác, április 4. A Váczi Közlöny legutóbbi számában Igazmondó tollából cikk jelent meg, melynek tendenciája habár nem is kifejezetten ellenem hiányul. Az álnevű szerzővel szemben kötelességemnek tartom nyílt sisakkal a küzdőtéren megjelenni és az ő harcmodorától eltérőleg tárgyilagosan, higgadtan, nyugodtan az eszméket tisztázni. Azt hiszem abban megegyezünk, hogy a magyar haza minden igaz fiának kötelessége hazájának sorsát, fajának jövőjét meg hányni vetni, aggódó lélekkel figyelemmel kisérni, a tornyosuló veszélyekre figyelmeztetni; kötelességünk, hogy hazánkat tehetségünk minden erejével szolgáljuk. A nemzetiségi mozgalmakat hosszú évek óta mindig éber figyelemmel kísérem s azokat hazámra, fajomra rend- kivül károsoknak, veszedelmesnek tartom. Lehet, hogy tévedek, de ezt a veszedelmet oly fenyegetőnek, oly közel- levőnek gondolom, hogy szükségesnek látnám, ha az állami hatalom teljes ereA szegedi temetőbeu . . . A szegedi temetőben friss lián tolt sir látszik ; falevéllel, virágokkal csöndes szellő játszik. Ide hallik a távolból nyirettyűk rezgése, aranyajkú, öreg Pósánk könnymosott beszéde. „Dalos társam! édes Dankóm, minek Írjak strófát: Nem szól többé a hegedűd, hogy teremtsek nótát?“ „Elvitted a szivem, lelkem, nem penghet a lantom, összetöröm minden izét, pihenjen e hanton!“ így zokog a költő-király és elcsuklik szava . . . Borús égen felhők járnak meg Dankó csillaga. Majd letűnik lassan-lassan, ködhornályba vész el, elszéled a gyászos sereg fájó, bús emlékkel. A harangok elnémulnak, menydörög, villámlik, Tisza vize háborogva kergeti hullámit. Könnyezik a Dankó Pista, meg a csillag tábor, érző szive túlnan is él: Megeredt a zápor. Szaák Ilus. Veleucében. Vagy elveszed azt a leányt, vagy megvonok tőled minden támogatást és vagyonomat az Orsolya szüzeknek hagyom. Ezt mondta az öreg Csáktornyay Balázs, tízezer hold és négy budapesti bérkaszarnya ura Csáktornyay Lacinak, mikor az esküvője előtt néhány nappal még egyszer megpróbálta megkérdezni a dölyfös nagybátyja szivét. Könnyes szemmel könyörgött neki: ne kényszeritse rá; azt a leányt nem szereti,, az sem szereti őt. A házasság boldogtalan lesz. Nem volt kegyelem, az öreg nem engedett. Csáktornyay László nem tartozott azon férfiak közé, a kik farkasszemet tudnak nézni a roszszal, különösen a nyomorúsággal. Eladta magát. A szép Zárnbor Lili is hasztalan sirt éjszakákon keresztül, hasztalan tépte a haját, mikor a szabónő elhozta neki próbára a menyaszszonyi ruhát. Özvegy Zárnbor Mátyásné szigorú erkölcsös matróna volt. Őt is úgy adtak férjhez, mint Lilit, szerelem nélkül, meg sem kérdezték s egy szép napon megtudta, hogy menyasszony. Mégis jól érezte magát férje oldalán. Ha én nem haltam bele, neked sem lesz bajod. — Szólt a siránkozó menyasszonynak. Es egymáséi lettek. Szomorú lakadal.om volt. A gyásznép hírül vitte az ismerősöknek, hogy soha még nem láttak olyan bánatos jegyes párt. * Egy gondola ringott a bűbájos holdfényben ragyogó lagúnán. Két fiatal lélek ült egymás mellett, halaványan, hallgatagon. Az ifjú asz- szony szeme részvétlen hidegséggel siklott végig az éjjeli Velence bűbájos látványán, a férfi komoran bámult maga elé. Nem volt semmi mondani valójuk. Hirtelen hangos ének zavarta meg a csendet. Szentimentális német nóta: Ob ich dich liebe ? Frage die Sterne . . . Erőteljes férfi bariton s egy gyönge alt hang énekelt. Mikor a gondola közelebb jött, Csák- tornyayék megláttak az éneklőket. Fiatal szőke úri ember és egy ugyancsak fiatal és szőke asszonyka szorosan átölelve tartották egymást és énekeltek, a hogy a torkukon kifért. Nyíl-
