Váci Hirlap, 1903 (17. évfolyam, 1-46. szám)
1903-02-22 / 8. szám
Tizenhetedik évfolyam. 8. szám. Vác, 1903. február 22. VÁCI HÍRLAP Előfizetési árak : Egész évre ....................12 korona. 'Negyedévre .....................3 korona. Egyes szám ára .... 24 fillér. Megjeleli minden vasarnap. VÁG ÉS VIDÉKÉNEK HETILAPJA. Kiadótulajdonos: Felelős szerkesztő: Kovách Ernő. Dercsényi Dezső. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Papnövelde-utca 6. szám alatt. Hirdetéseket felvesz a kiadóhivatal. Nyilt-tér sora 60 fillér. A beszélő pénz. Vác, febr. 21. Vasárnap délután a város igen érdemes, tekintélyes férfíai jönnek össze a takarékpénztár székházában s miután örvendetesen tudomásul veszik, hogy az évi tiszta nyereség már százezer koronán felül van, lelkesedve, mindent feledve, érthető hálás köszönetét mondanak az igazgatóságnak, mely hűen, látható eredménynyel sáfárkodott. Mert ma tartja a takarékpénztár évi közgyűlését. Az intézet, mely egykor nehéz körülményekkel is küzködött, ma nemcsak életerős intézet, hanem olyan is, mely méltóan sorakozik a vidék legtekintélyesebb pénzintézetei közé. A nyereség felosztásának módja felszaporodott, tartalék- alapjai igazolják szolidságát és megbízhatóságát, betétei pedig mutatják az iránta megnyilatkozó bizalmat. De mi, ki a közvélemény szócsövei vagyunk s kik az általános és közérdek szempontjából bírálatunkkal mindenhez hozzászólni merészelünk, kifejezésre juttathatjuk azokat a panaszokat is, melyeket a takarékpénztár ellen elhangzani hallottunk. A betevők a bevételi kamatlábnak indokolatlan nagymérvű leszállítása miatt erősen zúgolódnak, a kölcsönkérésük pedig azt panaszolják, hogy a takarékpénztár még mindig azt a kamatot szedi kölcsönei után, melyet a betéti kamatlábnak 5%-ról 3°/0-ra történt leszállítása előtt szedett. És e mellett arról is beszélnek azok a szerencsések, kik kölcsönhöz jutottak, hogy váltóik mellett még valami nyaktiló-féle Írást is kell adniok. Ezekből a panaszokból azt kell következtetnünk, hogy a takarékpénztár sokat hangoztatott pénzbősége nem a betétek szaporulatából, (mely csak az előző évi betétek után tőkésített kamatok összegének felel meg) hanem onnan származik, hogy a kölcsönkereső éppen olyan magas kamat mellett juthat pénzhez most is, mint pénzszűk időben s az akkorinál sokkal szigorúbb feltételek .mellett. Egyébként a takarékpénztár eddig még semmi hátrányát sem látta a pénzbőségnek, mert azzal, hogy értékpapirállo- mányát a betétek emelkedésének megfelelően szaporította, magának csak hasznosat tett, a mennyiben a betétek nagyobb összegű fizetésére esetleg szükséges tartalékát növelte. És ha még hoz- záteszszük, hogy az utóbbi két évben egyszer sem hallottunk, nem is olvastunk arról, hogy a takarékpénztár — noha másfél éven belül teljes két százalékkal szállította lejebb a betéti kamatlábat — mérsékelte volna a kölcsönök kamatját: úgy teljesen elfogadva a takarékpénztárnak a pénzbőséggel való küzdelmeiről szóló kijelentéseit — ennek maga a takarékpénztár az oka, mert ha oly arányban szállította volna le a kölcsönök kamatlábát is, mint a betétekét, akkor bizonyosan nem lett volna oka pénzbőségét kedvezőtlen üzleti viszonyok közt emlegetni. Hisz tudunk helybeli és vidéki köl- csönkeresőket, kik hiteligényeiket részben Budapesten, részben távoli vidéken elégítik ki azért, mert helyben nem juthatnak oly előnyös kölcsönhöz. De viszont az is valószínű, hogy ha a kölcsönkamatot a betéti kamatlábbal arányosan szállítja le, akkor kisebb nyereséget 1 mutathatott volna ki az igazgatóság. És most jutottunk el a hibának velejéhez. Mert egy pénzintézet csak akkor áll hivatása magaslatán, ha nemcsak a maga érdekeit képviseli, hanem a közgazdaságét is szem előtt tartja. Az első és legelemibb közgazdasági hivatása a takarékpénztáraknak — és ez nem is igen hiányzik az alapszabályaikból sem — a takarékosság fejlesztése és a tőkegyűjtés elősegítése egyrészt, másrészt kölcsönök nyújtása által a földművelés, ipar és kereskedelem fejlődésének előmozdítása. Azt kérdezzük tehát, vájjon a váci takarékpénztár megoldja-e ezt a közgazdasági hivatását akkor, midőn 3j-os betéti kamatláb mellett 6—8(j-ot szed a kölcsönök után ? Erre a kérdésre azt kell felelnünk, hogy a takarékpénztár nem áll hivatása magaslatán és önmaga ellen is vét, a mikor a beléje helyezett bizalmat önzőén használja ki. Vét azért, mert elideginiti magától a betevőt az alacsony kamatlábbal, a köl- csönkeresőt pedig a drága kölcsönnel. Mt legalább azt hisszük, hogy a betéti kamatláb ily nagymérvű leszállítása sok betevőt arra fog ösztönözni, hogy betétjét kivegye a takarékból. És mit fog a pénzével csinálni? A betevő talán azért, mert kevés a tőkéje, esetleg azért, mert hiányzik nála a vállalkozási kedv, nem bocsátkozhatik ipari, vagy kereskedelmi vállalatokba, hanem elviszi másik helybeli pénzintézethez, vagy kölcsön adja, vagy értékpapírokba fekteti tőkéjét. Ha pénzét helyben helyezi el a betevő, akár pénzintézetnél, akár kölcsönképen, az a pénz, ha kerülő utón is, visszafolyik a takarékpénztárba, a hol az itt élvezett kölcsönét fizeti vissza valaki ugyanazokkal a bankókkal. Ez tehát nem változtat a takarékpénztár pénzbőségén. Azon csak az segíthet, ha a kivett pénzt értékpapírokba fektetik, vagy messzebb vidékre viszik. Ez pedig akkor, midőn vállalkozási kedv nincs, pang az iparés a kereskedelem: városunk közgazdaságában igen nagy veszteséget jelent. Mert ha a hitelforrások nem olcsóbbodnak, vállalkozási kedv nem fejlődhetik, az ipar és a kereskedelem pedig a drága kölcsön jármában tovább fog sínylődni. Pénzintézeteink úgy segíthetnek első sorban a pénzbőségből eredő bajon, hogy leszállítják a kölcsönök kamatlábát s ha e téren elérték a legvégső határt, csak akkor szabad a betéti kamatlábnak 4ft-on alul való leszállításához, mint végső eszközhöz nyulniok. Hisz még a budapesti pénzintézetek is csak 3-24-jfira mentek le a betéti kamatlábbal és csak akkor, midőn már 3£—4{} mellett sem voltak képesek pénzkészleteket elhelyezni. Mi számot vetve a helyi viszonyokkal a betéti kamatlábnak 4$--on alul való leszállítását még a legvégső esetben sem tartjuk szükségesnek, nemcsak a betevők jól felfogott érdekében. Városunkban annyi téré van a vállalkozásnak, hogy legfeljebb az adhatna gondot, hogy melyiket kell előbb megvalósitni azok közül, a melyek bizonyosan 4{(-nál többet jövedelmeznek. És a pénzintézeteknek nem is kellene pénzbőség idején mást tenniök, mint némi pénzbeli hozzájárulással, támogatással a vállalkozási kedvet szítani s irányt mutatni a tőkeelhelyezésnek és ezzel pénzbőségükön hamar segítve lenne. Hogy egyebet ne is említsünk, itt vannak a szőnyegen levő városi kérdések :
