Váci Hirlap, 1903 (17. évfolyam, 1-46. szám)

1903-02-22 / 8. szám

2

Váci Hírlap

a villamos világítás, a vízvezeték, a vágóhíd, gőzfürdő kérdése, melyek helybeli tőkével volnának megoldandók. Nem volna-e érdemes ezek fölött a takarék- pénztár igazgatóságában gondolkodni?

Egy kis jó akarattal, egy kis mozgékonysággal, egy kis vállalkozási kedvvel a váci takarékpénztár nagy hasznára válhat annak a városnak is, melynek polgársága évek óta bizalommal lépi át küszöbét.

Nyílt levél Ivánka Pál úrnak.

— A közművelődés ügyében. —

Ha vitézi érdemrend jár a katonának véres munkájáért, kétszeresen érdemes mindenki nagyrabecsülésére a szent eszmék harcosa. Ön, jó Uram, egy magasztos, üdvös és mindenek felett szükséges eszmének zászlaját vette kezébe, fogadja hát tőlem, azoknak nevében, a kikért a síkra szállani eltökélte magát, a nép nevében, fogadja lelkem egész melegéből eredt, forró üdvözletem!

Azok a szép eszmék, a melyek mostani szózatában megirvák, nagyon is méltók arra, hogy megragadjuk és ne engedjük, hogy az élet vinara tőlünk tovahurczolja őket és esetleg meg is semmisítse. Ön ugyanis többek közt ezeket mondja: „A hatalom közegeinek tehetet- lenségeért a társadalmat vád nem terhelheti; de azért, hogy ha a társadalom negyedeiben eloszlott külön-külön csekély, de összetéve hatalmas erejét fel nem használja a végromlásra vezető anyagi és erkölcsi hanyatlás megállítására és a beteg társadalmi állapotok minden irányban való orvoslására: a felelősség a történet és Isten itélöszéke előtt a müveit társadalmat fogja terhelni.“ Bizony-bizony ugyanaz a gondolat ez, mely a NVÍIÍ. század utolsó évtizedében és a N1X. század harminczas éveiben megszállotta a magyar nemesség keblét, s a melynek következménye lett 1848 és 1848 által a mai népszabadság.

Felszabadult a nép ; de mit ér ez, ha nem tud szabadon élni?! Megszületett a szabadság, de még ma is gyermek, még mostanáig sem tanult meg a maga lábán járni!! Még mindig és nem is ritkán hallhatni sóhajokat a „régi jó világ“ után, mert a népről a nemesség levette gondoskodó kezét, mielőtt megtanította volna arra, hogy képes legyen magáról gondoskodni. Az iparosok közül nem egy visszakívánkozik a czéhrendszer béklyóiba, mert szabaddá lett, mielőtt a versenyre eléggé kicsiszolódott volna. Asszonyaink napról-napra panaszkodnak a cselédkérdés miatt, mert cselédünk szabad, és e szabadságot gazda és cseléd is máskép — valószínűleg mindkettő helytelenül — értelmezi. Szép és nemes feladat vár a szabad nemzet mai nemességére, a nemesen gondolkodni, érezni és cselekedni tudó emberekre: az, hogy kiemeljék a népet kiskorúságából.

Szép ez a feladat, de elkerülhetlen is. Ki nem térhet előle a művelt társadalom, ha nem akar önmaga ellen cselekedni tétlenségével. Mert miként a gyermek, ha teljes szabadságot nyer, kezébe veheti a tüzet is, a mivel nemcsak magát égeti meg, hanem másokra is előre rí nem számítható veszedelmet hozhat: úgy a. nép is, ha műveletlen, a lelkét tehintve nem több nagy gyermeknél és mint ilyen, nem képes az anyagi és erkölcsi romlástól megóvni magát, sőt ha egyszer tüzet vesz kezébe, . . . akkor drágán fogjuk megfizetni mai renyhesé- günk árát.

Alig pár hete annak, hogy a közoktatásügyi miniszter városunkban szintén szólott hozzánk, fejtegetvén a városok hivatását, a nemzet életében betöltendő szerepkörét; a lelkünkre kötötte többek közt a társadalmi békét és a béke védelmében a közművelődést. És láthatta Ön, jó Uram, hogy minő napok következtek a bölcs kormányférfinak országos hírre szert tett, szépre-jóra buzdító beszéde után. Éppen a közoktatás egyik munkása áll ki a piaczra és felcsap heczczmájszternek. (A magyar nyelvnek erre a fogalomra — hál’ Istennek — nincs megfelelő szava.) Kiáll és a közművelés helyett szítja a lelkekben az egymás iránt való gyűlöletet.

S hogy többet ne említsek, nem szégyen- teljes állapot-e, hogy egyetlen közművelődési intézményünk, a Múzeum-egyesület, több évi alvás után ma már odajutott, hogy nincsen lakása. Hogy Népkönyvtárunk részére sem helyiséget, sem jóakaratot nem tudunk kapni. Ki felelős a város szellemi életének tengődé- seért? Ki más, mint e város művelt társadalma ?!

Ezek után az a kérdés, hogy a falukat illeti-e meg a kezdeményezés kötelessége és joga a közművelődésnek társadalmi utón való megindításában? — a mint ezt Ön, jó Uram, tervezi. Mielőtt errre a kérdésre felelnék, legyen szabad nekem felvetnem egynéhány kérdést. Hat vájjon a város társadalmában szétszórva nem több erő rejlik-e, mint egy-egy faluéban? Más vidékek példája nem azt bizo- nyitja-e, hogy a szellemi haladás góczpontja mindenütt egy-egy város? Avagy remélhetjük-e, hogy Kösd, vagy Pencz, vagy akármelyik falu, szellemileg megelőzzön minket ? Ám ha megelőzne, nem kellene e Vácnak e miatt szégyellne magát?!

Az első kérdésre igy a felelet csak egy: és ez nem lehet más, mint hogy először Vácon alakítsuk meg a tervbe vett közreművelődési egyesületet, olyan szervezettel, hogy működési köre Vác vidékének utolsó falujára is kiterjedjen.

Hogy ki felelős a történelem itélöszéke előtt a tétlenkedésért? Mindenesetre az, a ki legjobban látja a művelt társadalom kötelességét és mégis hagyja aludni a dolgot.

Önt, jó Uram, a kinek tudása is, jó szive is, tehetsége is és mint látom, bátorsága is van ahhoz, hogy ily szép eszmét megértsen, hirdessen és megoldani is tudjon, a felelősség kétszeres mértékben terheli.

Kérve-kérem azért, annak a népnek nevében kérem, a kiért az imént kezébe vette a zászlót, lobogtassa azt ezután is előttünk. Legyen vezetője azoknak, a kik eloszolva, s igy most erőtlenül küzdünk és már-már kétségbeesünk a népért, a nemzet jövőjéért.

Keresse össze a küzdőket! Állítson bennünket csatarendbe! Mi követni fogjuk Önt a szent diadalra. Ha csekély lesz a csapatba gyűlt harcosok száma, az ne csüggeszsze Önt, csak az a néhény aztán igazi apostol legyen. Jézus is csak tizenkét apostollal hódította meg majdnem a fél-világot.

Bihari Károly.

Az izr. leányegyesület hang- versenyes báij a.

Az izr. leányegyesülete jövendő pályafutásában, — mely hogy semmiképen se maradjon mögötte a nagyszerű prológusnak : szivünkből kívánjuk — a szegények és gyámolítottak hálája áldja majd. A szombati mulatságért azonban hálásak vagyunk mi is és velünk e város közönsége, mert a jótékonycélt olyan keretben támogathattuk, a mely igaz köszönetre kényszerít. A mulatság nemcsak az egylet és annak vezetőségének életrevalóságát dokumentálta, de nagyon szép társadalmi cél elértségét is jelenti. S ki megtudja becsülni a szellemi élvezetet — és azt nem osztályozza elfogult nézőpontok obszkurus szögleteiből — az alá írja a mi köszönő sorainkat, a melyek a szombati hangverseny előkelő művészi nivójáért a leányegyletnek nagyon is kijárnak. Örömmel láttunk ott sok „kedvező“ felekezetűt is, bizony- ságáál annak, hogy a jótékonyság karöltve a szellemmel le tudja gyűrni a legádázabban szított felekezeti torzsalkodásokat is.

A fényes sort Bródy Sándor nyitotta meg. Ez a szárnyaló tehetség, nem szorul bemutatásra. Méltatása is felesleges, mert méltatja őt az olvasó közönség. Szakad előadásában igen érdekes volt, de hogy mindenkit kielégített volna, nem hisszük. Szeretetteljes, meleg hangon szólt, de téma nélkül, mint azt előre mondta. Bródy Sándor oly kedvelt és nagy iró, hogy tőle nagyon sokat vár minden rajongója.

Kivallott egy pár személyi vonatkozást, felfedezte nekünk városunkat, beszélt mirólunk. és mindenkiről és a szingazdag, ötletes csevegés közepette rábukkant a témájára is. Szabad előadásban, melynek szellemességével csak az előadás fesztelensége vetekedett, a realizmus erejével, de az idealista hevével rajzolta meg Erdős B.enée költői egyéniségét.. A bemutatott két igazán szép vers igazán mesteri szavalásával frenetikus hatást ért el..

Utánira Fliegt József — a budapesti hangversenyek ismert virtuóza — a kiforrott művészet bevégzettségével gyönyörködtetett Vieu- temps egy ábrándjával. A zongora igazi művészének bizonyult.

Kondor Ernő a jókedvet és kedélyt ostromolta nem megvetendő sikerrel. Humoros monologot adott elő jóízűen és kacagtatóim Harsogott is nagyban a nevetés végig az egész termen.

Az est piéce de resistance-ja Fehler Johanna hegedűjátéka volt. A kisasszony már játszott nálunk, de azóta még gyarapodott művészi erőben és ma már a tökéletességnek azon a káprázatos magaslatán van, a hová az isten kegyelméből kiválasztottak is csak ritkán értek el. Az ujja és vonója nem ismer teknikai akadályt. Játszi könnyűséggel szökik mindmegannyin át, a tüzes futamokban szilaj erő lobog, az ábrándos szólamokból andalító mámor árad és a felfogás és közreadás művészi tökéletessége úgy fonódik egymásba, hogy eszünkbe se jut a hurok áilati eredete. Varázshegedűje szavával megbűvölt közönség még tapsolni is elfelejtett. De mire felocsúdott szinte tombolt és a kisasszonynak ráadásokkal is kellett szolgálnia. Később még egyszer megjelent a dobogón és még egyszer az instrumentuma rabjává tette a publikumot.

A játék művészi qualitását és a hatást is jelentősen fokozta, hogy mind a kétszer Fliegí József kisérte zongorán. A hivatottság és képzettség annyi ismérvét árulta el, a mennyinek jogcímén bátran megosztozhatik a felzugott tapsokon — ámbátor a figyelmes rendezőség csak a kisasszonynak ajánlotta fel—virágait.

A két hegedű-szám között Bózsa Sándor énekelt. Erről a fiatal emberről még sokat fognak beszélni. Ma még pályájának elején áll, de zenei tudása, hanganyaga és az ügyesség, melylyel azzal bánni tud: nagyon szép jövőt ígérnek, sőt biztosítanak neki. Csengő, de mégis tömör bariton hangja van, melynek érzéki szépségét a művészi előadás minden kellékével emeli. A „Bob herceg“ balladájával frenetikus tapsokat váltott ki, melyeket né-