Váci Hirlap, 1903 (17. évfolyam, 1-46. szám)

1903-05-24 / 21. szám

Tizenhetedik évfolyam.

21. szám.

Vác, 1903. május 24.

VÁCI HÍRLAP

Előfizetési árak :

E^rész évre

....................12 korona.

Negyedévre ................... 3 korona.

Egyes szám ára .... 24 fillér.

Megyeien minden vasarnap.

VÁG ÉS VIDÉKÉNEK HETILAPJA.

Kiadótulajdonos: Felelős szerkesztő:

Kovách Ernő. Dercsényi Dezső.

Szerkesztőség és kiadóhivatal:

Papnövelde-utca 6. szám alatt.

Hirdetéseket felvesz a kiadóhivatal. Nyilt-tér sora 60 fillér.

Egy rókáról két bőrt.

Vác, május 23.

Itt fekszik előttem Szterényi József min. tanácsos nagyszabású műve a kötelező baleset elleni biztosításról.

Átolvasva a művet, igen sok a kiváló benne, sőt majdnem az egész megfelel annak a célnak, hogy a munkásosztály nyugodtabban nézhessen a jövője elé. Mint egyszerű kisiparos a legtöbbjét elfogadhatónak s üdvösnek találom.

Különösen helyes a kötelező volta és az állami felügyelet. Szép és helyes, hogy az Önálló kormányzat alapjára van fektetve a tervezet.

De egy észrevételem mégis van, mint kisiparosnak. És ez az, hogy ez a tervezet törvénynyé emelésekor újabb teher lesz a kisiparosokra.

E cikk megírásával akarom kisiparos társaim figyelmét a tervezetre felhívni : ki-ki gondolkodjék felette.

Az 1884 iki ipartörvény kötelezővé tette az ipartestületben való betegsegély- zést a kisiparosokra.

Azóta felállította az állam a kerületi

Kávéházban.

Egymagában kesereg a cimbalom, bánat zokog, vihar búg a húrokon. Czigánylegény ráborul, úgy pöngeti: tudj’ az isten mi leli?

Könnye hull a szerszámjára, szakad a húr, a mint vágja . . . Cigánylegény vagy megbomlott, vagy a szive fáj neki.

Elmerengve hallgatja szép nagysága: a lánykori legkedvesebb nótája.

Elfordul és kisóhajt az ablakon :

„Verd, verd szivem . . . hallgatom ! odahaza, az uramtól, ha lehet, hej! titokban sírok én is eleget, Cigánylegény azt a nótát csak verd szivem . . . hallgatom ! . . .

Beke Ödön.

A doktor úr tárcája.

Irta: NAGY RENÉE.

Az őszi napsugár hosszú sávokban szűrődik be a leeresztett ablakredőnyök nyílásain, keskeny sárga csikókat húzva végig a padló tarka szőnyegeire. Apró porszemek milliói kergetőzve, egymással birkózva futkosnak a világos csikókban. Kint az ablak alatt az őszi szél suhogtatja a leveleit hullajtó akácfák ágait, miknek fantasztikus mozgó árnyéka odarajzolódik

| betegsegélyző pénztárt. Most pedig kö- I telezővé akarja tenni a kormány a bal- I eset elleni biztosítást. Helyes.

De vegyük csak komolyabban a dolgot. És lássunk a jövőbe.

Nekünk kisiparosoknak először kötelezően tagjainak kell lenni segédeinkkel együtt az ipartestületi betegsegélyzőnek jelenleg. Ezután pedig taggá kell lennünk a majd leendő balesetelleni biztosiló pénztárnak, vagy testületnek.

Már most nézzük mit tesz az ipartestületi betegsegélyző?

Ebben minden önálló iparos köteles taggá lenni,

Köteles a nála dolgozó segédeket, illetve segédet s tanoncot a betegsegélyzőbe be- I Íratni.

Köteles a betegsegélyzőbe járandó dij- jakat befizetni.

Köteles pedig a kisiparos minden segédje után a dijaknak 2/3-át a segédtől levonni és ’Á-át pedig hozzá adni.

Ezért kap a segéd ellenszolgálatot: betegség esetén orvost, gyógyszereket, műI az ablakokra. Egyébként csönd, néma csönd 1 mindenütt . . .

*

Barna doktor úr, ki egy csöndes vidéki szanatóriumnak az alorvosa, hányát fekszik a díványon, bent a szobájában és hosszasan nézi azt az egyszerű bőrszivartárcát, a mi rózsaszínű selyempapirból félig kibontva, az asztalára van téve s a mit éppen most kapott orvosi tiszteletdij fejében egy gazdag bankártól. A bankár hónapokig bent feküdt a szanatóriumban és ő éjjeleket virrasztóit át mellette, — a mi kötelessége volt ugyan, mint az intézet orvosának, a kinek itt rendes fizetése van — de azért azt már minden beteg tudja, hogy ezenfölül még kijár neki valami tiszteletdij is. S ime a tiszteletdij egy rongyos két forintos szivartárca! Dühösen felkel a díványról és még dühösebben vágja a földhöz a szivartárcát. De hogy ne vágná, mikor három éves orvosi prakszisa alatt ez a százhetvenötödik, a mivel hálás paciensei megajándékoztak. Mintha bizony egy kezdő orvosnak nem volna más ambíciója, mint ilyen szamárságokat rakásra gyűjteni.

Már maga sem tudja, hogyan jutott abba a hírbe, hogy szenvedélyesen gyűjti a dohány és szivartárcákat, de három év alatt alig akadt oly beteggel dolga, a ki meg ne nyomorította volna egy ily nemű ajándékkal.

szereket, táppénzt és esetleg ha nem lehet otthon gyógyítani, kórházi ápolást.

De az Vs dal hozzájáruló kisiparos egyáltalán semmi effenszolgálatot nem kap.

Már most azt kérdem, van-e olyan helyzetben bármely osztály, a mely csak fizet, de ellenszolgálatot nem kap a pénzéért.

Az Ipartestületben igy van. És én azt hiszem, alighanem jogosan hiszem, hogy ez az oka annak, hogy az ipartestületek ellen még 19 év után is ellenszenvvel viseltetnek a kisiparosok.

Nézzük a Szterényi József min. tanácsos által tervezett, balesetelleni biztosítás ugyanazon pontját, a mely meghatározza kit vél ő illetékesnek a biztosításért járó dijak fizetésére.

A munka adót.

Én mint egyszerű kisiparos előre is kijelentem azt, hogy az igy tervezett baleset elleni biztosítás sem lesz rokonszenves a kisiparosok előtt. Es pedig a helytelenül és igazságtalanul megállapított dij fizetés miatt.

Már engedelmet kérek, de a miniszteri

Doktorságanak első évében történt, a mikor segédorvosnak ment egy női fürdőbe, a hol nem volt ugyan egyébb dolga, mint a főnöke í helyett, — aki már nős volt és lusta — udI varolni az asszonyoknak. Itt esett meg vele, hogy egy szép asszony megajándékozta egy értékes szivartárcával, a mit ő mint naiv közlékeny ember, mindenkinek megmutogatott, a minek aztán az lett a következménye, hogy a szezon végével éppen kerekszám négyszáz szivar és dohánytárcája volt. Büszkén rakta ki szobájában ezt a becses gyűjteményt, mikor berendezkedett a fővárosi praktizáláshoz. A ki csak megfordult nála mindenkinek feltűnt ez az érdekes gyűjtemény. És ő büszkén elkérkedett vele, hogy ezt mind asszonyoktól kapta, bár magában boszankodott, hogy az asszonyok ilyen módon honorálták. Szegény fiú volt, a ki öt-hat esztendeig szedte föl az adósságokat a leendő diplomájára — és nagyon szívesen felváltotta volna apró pénzre ezt a tárca-kiállítást. A hitelezői majd le húzták, kivált mióta praktizálni kezdett, mert azt hitték, ha már egyszer ott lóg az a szép aranybetűs doktori tábla a kapun, akkor pénz is van —! Pedig dehogy volt.

A rendelő órákat rendesen átaludta, a mikor mar nagyon unta magát, kiállott a kapuba és I gyönyörködött a saját cimtáblájában, majd át I ment az utca túlsó oldalára, megpróbálta el- I olvasni közelebbről, távolabbról s arra a meg '