Váci Hirlap, 1903 (17. évfolyam, 1-46. szám)

1903-05-24 / 21. szám

tanácsos rózsásnak hiszi a kisiparosok helyzetét. És ezért óhajtja a munkaadókkal fizettetni a biztosítási dijakat.

Nem az ellenszenv a balesetbiztosítás ellen mondatja ezt velem. Sem pedig talán az ellenszenv a munkás osztály iránt. Hanem a tiszta igazság.

Tisztelettel kérdem, lehel-e valakitől, vagy pedig egy egész társadalmi osztálytól pénzt felvenni valamely célra ellenszolgálat nélkül. Igazság szerint nem. Mitőlünk kisiparosoktól pedig ezt kívánják a tervezet szerint. Szükséges tehát, hogy a kisiparososztály éber legyen és hasson oda, hogy ettől az újabb tehertől lehetőleg szabaduljon.

De nézzük csak a megokolást. Ez azt mondja, hogy a munkaadó nagyobb érdeke, hogy a munkása baleset ellen biztosítva legyen, mint a munkásé. Mert balesetek alkalmával nagy pöröknek, kártérítéseknek vannak kitéve. Ez nem felel meg az igazságnak.

Mert a kártérítési pöröknek csak akkor van helye, ha a munkaadó hibás a balesetért. Es ezek a kártérítési porok meglesznek a baleset elleni biztosítás után is, mert semmiféle biztositó társaság nem fizet jutalékot, ha az illető fél gondatlanságából ered a baleset.

Ennélfogva azt állítom, hogy minden egyes embernek saját érdeke akár munkaadó, akár munkás az illető, az hogy biztosítva legyen. így tehát a munkaadó köteles magát biztosítani és a munkás is köteles magát biztosítani. S igy mindig az tartozik fizetni, a ki biztosítva van.

győződésre jutott, hogy errefelé mind rövidlátó emberek laknak, vagy sohasem betegek, hogy nincs szükségük az orvosra.

A laikus közönség kineveti a fiatal orvos naivságat, a mint az prakszisa kezdetén a cimtáblájában gyönyörködik. Oh, de hát nem is érti azt más csak ő, az, a ki szegény fiú létére a saját szorgalmából küzdötte fel magát odáig, hogy most a neve szép aranyos betűkkel ott díszelegjen egy nagy ház kapuján, előtte ezzel a sokat jelentő két betűvel, hogy; dr.

Szegény éhes diákok, kik sápadtan ő gyei égték úgy dél idején fel s alá az utcakon, megebédelve titokban a zsebében szorongatott száraz zsemlyét, hova lennétek ti ama biztató reménység nélkül, hogy majd máskép lesz minden, ha ti is oda Írhatjátok nevetek elé ezt a két betűt. Mikor az éhségtől és a sok tanulástól elcsigázva fájó fejjel szédelegtek ott a fényes úri nép között, a kinek a jólét, a jólakottság szinte leri az arcokról, a kiknek olyan jó meleg a téli kabátjuk és olyan vastag aranylánc lóg le az órájukról. Nektek nincsen órátok, de ha van is a zálogházba van. És a hogy este már tiz óra előtt, haza mentek szegényes, hideg kis szobácskátokba, mert nincs kapupénzre valótok sem és lefeküsztök szegényes ágyncskátokba, a hideg sötétségen keresztül ott dereng lázas szemeitek előtt, a jövő ködös távolából fényes glóriával övezve ez a két betű, megvilágítja a rideg sötétséget, erőt ad a további küzdelemre, kitartásra buzdít. benneteket és jótékony álomba ringat el.

Oh ti lázas éjszakái a jövő reményeinek, sokat tudnátok ti mesélni az ifjúság nélkülöV Á c I H l K L a p

Lehet, hogy akadnak olyan emberek, a kik a fenti nyilatkozatomat arra magyarázzák, hogy ellensége vagyok a munkásoknak. A kik ezt gondolják, nagyon tévednek, mert most nem az ő érkük ellen, hanem a mi, kisiparos érdekeink mellett foglalok állást.

Ha azonban be akarják hozni a kötelező balesetbiztosítást, akkor vonják vissza az 1884. ipa törvényben előirt be1 tegsegélyzőt. És igy új törvényben kapcsolják össze a betegsegélyezést a balesetelleni biztosítással s tegyék a kettőt a törvény által kötelezőve egy törvényben. Szabják meg, hogy mennyivel tartozik hozzá járulni a munkaadó és a segédmunkás.

Ha a munkaadó 1U részszel hozzá járul, (bár ez sem felel meg az igazságnak, mert a mint már fentebb is mondtam, semmiféle ellenszolgálatot nem kap) az is elég áldozat tőle.

A munkásnak pedig ez a két biztosítás üdvös lesz és jövőjére biztató.

De a mostani dij hozzájárulást én a munkaadókról »egy rókáról két bőr lehúzásnak« tartom.

Bakos József.

A nagy asszony emléke.

(Csilcy Kálmánná emlékbeszéde Veres Pálnéról.)

Vác, május 23.

Múlt vasárnap tartotta az országos nőképző egyesület közgyűlését a hölgyvilág nagy érdeklődése mellett. Az érdeklődés annál nagyobb volt, mert az egyesület alelnöknője : Csiky Kálmánná emlékbeszédet tartott az egyesület alapitójáról, Veres Pálnéról, Kudnay Józsefné

zéseiről, a mivel átküzdik magukat a tanuló éveken. Ti, a kik megdelejezitek ezzel a két betücskével a szegény éhes diákok fáradt tagjait. Benépesítitek lelkeiket varázsos szép álmokkal, reményekkel. Mikor abban a puszta, hideg sötétségben megcsendül az a sokat jelentő szó, hogy doktor úr!

Benne van ebben a jövendőnek minden szép álma, reménysége, — de sajnos, hogy csak addig, mig az álmok világából dereng felétek. Mert a hogy megvalósul, akkor kezdődik még csak az igazi kálváriátok, ha nem akarjátok mindjárt áruba vetni magatokat az érdekházasság piacán. Oh nehéz ut ez nagyon, cipelni azt a súlyos terhet szegényül, jövedelem nélkül. Sokan meg is rokkannak a súlyos teher alatt és lassanként lekopik a lelkűkről minden ideálizmus és lesz belőlük a legcinikusabb reálista s belemennek abba a csúnya vásárba, a minek a jelszava: ki ad többet érte?

De Barna doktor nem tett úgy, hanem mikor már hiába várta a pácienseket, leakasztotta a szép arany betűs tábláját a kapuról és bejött ide a szanatóriumba segédorvosnak, a hol van harminc forint havi fizetése és százhetvenöt dohány es szivartárcája.

S a hogy dühös pillantásokkal méregeti a földhöz vágott tárcát, az mintha szemrehányó- lag nézne rá onnét a kályha sarkából — mintha mondaná: Hát tehetek én arról kedves doktor, hogy önt mindenki olyan jónak, ideálistának tartja, — a kit talán megsértenének valami értékesebb, vagy pláne pénzbeli honoráriummal !

anyjáról, ki igazi magyar nők nevelésére alapította ezt az otthont. A beszédet, a mely a nagy magyar nőről szólt, érdemesnek tartjuk közre adni :

Mi is, az Országos Nőképző Egyesület tagjai és munkásai ez alkalommal a kikelet pezsgő hatása alatt, a hála virágait érezzük kifakadni lelkűnkből, midőn visszaemlékezünk arra a' vezető szellemre, ki e közművelődési egyesületet létre hozta, hosszú időn át kormányozta és el nem múló erejét a síron túl is érvényesíti törekvéseink és működésünk céljában és eredményeiben. Nem csak szive sugalmát követi, hanem kötelességet is teljesít egyesületünk elnöksége és választmánya, midőn szokássá szentesíti, hogy nagygyűlésének a napján dicsőült alapítójának s elnökének emléke föl— ujiitassék, elővarázslására a sikerekben gazdag múltnak es buzdító példakép a jövendőre.

Veres Pál né átértette annak a kornak a szellemét, a melyben hosszú magános előkészület, fejlődés és tanulmány után a cselekvés terére kilépett. Es a kellő időpont okos fölismerése s erélyes fölhasználása szokott a kiváló egyének sikereinek záloga lenni. Korán, még a szabadságharc elől ti időkben is ápolta ő már majd egykor megvalósítandó eszméit akkor, mikor a nagy nemzeti reformok kívánalmainak dörgedelmes zajongása közt a magyar nőnevelés ügyének javítására célzó szózat, mint pacsirtadal az égzengés közt enyészett volna el. Majd mikor a nemzeti elnyomatás évei folytak: az ő hazafias szive és áthaló értelme is látta azt a veszedelmet, mely a magyarságot a ráerőszakolt idegen kultúra részéről fenyegette, mely épen az előkelő női világ elnemzetlenedését hozta volna első sorban magával, azért, mert az idegen uralmi rendszer bekövetkezte előtt is, kényszer nélkül a ferde társadalmi szokás lépett oly útra, mely nemes családaink házi nevelésével, sőt a nyilvános nevelő intézetekben e leányoknak nemcsak nemzeti nyelvét, hanem érzelmét is komolyan kockára tette. Mennél inkább látta Veres Pálné éles szeme ezt a vészjósló állapotokat, annyival lehetetlenebb volt, mint egy intő női próféta gyanánt kilépnie s hirdetni a kórság tüneteinek gyógyítására szükséges eljárás módját. Ha az altalános csüggedés meg a kopár lemondás közönyét föl tudta volna is verni hangjával, az ellenséges kormanyha- tóság még elején igyekezett volna elvágni az ily hangok útját.

Mikor az újabb alkotmányos korszak beköszöntött, akkor látta a vanyarci falusi kastély úrasszonya elérkezettnek az időt, hogy a küzcl- térre kilépjen. 0, a nagyasszony, hivatalos hatalom nélkül, de a lélek és szív hatalmával, oda állott mintegy az ország kormánya mellé, hogy a magyar művelődésnek egyik kopár mezejét, a nők nevelését, a magyar női társadalom segélyével — a kormány meg a törvény- hozás figyelmének s támogatásának megnyerésével is — eke alá fogja és a jövendő dús virágzás magvait elszórja benne.

Az eddig jóformán csak szülőmegyéje határai közt ismert úrhölgy most egyszerre országos szerepet vállalt; fölkereste a falusi kúriák úrnőit megnyerni a nemes eszme körüli csatlakozásra s ezek között csakhamar megtalálta a gyömrői főúri kastélyban, szellemének méltó társát, kivel munkában, küzdelemben egyek lettek mindvégig. Lelkesítette s maga köré gyűjtötte a főváros előkelő úri társadalmát; levelek útján, röpiratokkal terjesztő eszméit a vidéken. Megnyerte a politikai körök és férfiak rokonszenvét is.

Minek vázoljam tovább e dicső hadjáratnak eseményeit és sikereit. Közöttünk is vannak még, bár már sokan a vezérrel együtt, elhull