Váci Hirlap, 1903 (17. évfolyam, 1-46. szám)

1903-05-17 / 20. szám

V ági Hírlap

Vác küldöttsége a kereskedelmi miniszternél.

(A pályaudvar kibővítése és az aluljáró építése.)

Vác, május 15.

A város januári közgyűlése határozta el, hogy Láng Lajos kereskedelmi miniszterhez küldöttséget meneszt kérve tőle a kosdi úti átjáró végleges megoldását s egyben régi [ á- lyaházunk alapos kibő vitásét. Dr. Záclor János polgármester elkészítette a kérvényt, melyben alapos indokok alapján fejti ki a városra nézve nagyfontosságú két kérdés megoldását, Gajáry Géza orsz. képviselőnk pedig audienciát eszközölt ki a kereskedelmi miniszternél.

Az audiencia napját a miniszter csütörtökre tette s a polgármester a pénzügyi és a gazdasági bizottság tagjait és a legjobban érdekelt törökhegyi szőlőtulajdonosokat hívta meg a deputációba. A reggeli vonattal mentek le Gajáry Géza, dr. Záclor Janos, dr. Franyó István, dr. Freysinger Lajos, Intsécly Soma, Nilátits Sándor, dr. Krno Péter, dr. Krno Iván, Alberty Ferenc, Racsek János, Kremli József, Bunyata Vince, Mischler Kornél, kik egyenesen a képviselőházba mentek. A miniszter még nem volt ott s a képviselőnk kérde- zősködésére a kereskedelmi minisztériumból azt válaszolta, hogy a küldöttséget egy órakor óhajtja fogadni a miniszteri szobában.

Ez alatt a küldöttség tagjai az ülésterem első emeleti karzatán foglaltak helyet s végig hallgatták Holló Lajos, Széli Kálmán miniszterelnök és Babó Mihály beszédeit, majd pedig a szünet alatt megtekintették az ország neves büszkeségét, a parlamentet. A fogadás egy órakor nem történhetett meg, mert akkor To- masics liorvát képviselő beszélt a horvátországi állapotokról s minthogy az államvasutakról is szólt, Láng miniszter, ki a szünet alatt érkezett, nem távozhatott a teremből.

Az ülés két órakor ért véget, nemsokára a küldöttség bebocsátást nyert a kereskedelmi miniszter szobájába, a hol Gajáry Géza mind- 1 egyik küldöttségben résztvett tagot bemutatott a miniszternek, ki azokkal kezet fogott.

A képviselőnk ékes szavakkal tolmácsolta a város kérelmét, leírva, hogy a város tulajtásának. Annyi cselédet protezsált hozzám, hogy belőlük akár egy egész asszonyregimentet is állíthattam volna össze.

Az első csinos, barna hölgy volt. Könnyű vászon ruhában lebbent be az ajtón és virágos kalappal fején, hosszú svédkesztyűs kezében pedig női esernyőt szorongatva, mint egy szépen felpántlikázott német harci mén állott meg előttem.

— Parancsol, nagysád? — hebegtem zavarodottan,— talán szolgálatára lehetnék?

— Llisz éppen én akarom a nagyságos urat szolgálni, — hangzott a válasz.

Ajkamba haraptam baklövésemre és izgatottan lapozgattam bizonyítványai között.

— Nagyon rövid bizonyítványok ! — jegyeztem meg kis szünet után.

— De annál több ! — vágott vissza. — Sajnos nem az én hibám. A nagyságák már, fájdalom, rossz szemmel nézik, ha cselédjük a divat szerint öltözködik. Legutóbbi úrnőm is azért mondta fel a szolgálatomat, mert oly tavaszi kabátot készíttettem magamnak, mint az övé volt. Ez nem lett volna baj, de az már igenis baj lett, mikor én a tavaszi kabátomat kifizettem, mig a nagysága adós maradt az árával.

— Igen, — hagytam helybe állításait, —- de tán eljönne holnap a válaszért?

donkép — bármily paradoxonnak is lássék — vesztett a vasutakkal, mert a vicinálisok elvették községeit s a melyek megmaradtak, azok sem közlekedhetnek bármely időben a várossal, sem pedig a váci szőlőllulajdonosok nem mehetnek a vasúton túl levő szőlőikbe, mert a vasúti átjáró majdnem állandóan zárva van s azt csak pillanatokra nyitják fel. Azután ismertette a város másik kérését: a pályaház ügyét. Ötven év alatt alig változott ez az épület, pedig óriásilag növekedett a forgalom, úgy, hogy most Vác Budapesttel való forgalomban az ötödik helyet foglalja el. A várótermek szükek, az utazó közönség nem fér el be nne s oly állapotban van az egész épület, hogy ha azt a miniszter látná, jó Ízlése bizonyára nem tűrné meg.

A miniszter átvevén a kérvényt körülbelül e szavakkal válaszolt:

Tisztelt Uraim !

Kedves barátom !

Azzal kezdem, midőn válaszolok, szónokuk ékes szavaira, hogy tulajdonkép mindez, mit hallottam, nem uj előttem, mert, itt indiszkrétnek kell lennem, remélem nem árulják el, hosszú idő óta szigorú sürgető szavakat hallok már én egyenesen az önök képviselője részéről, hogy Vác város közönségének óhaját sürgősen teljesítsem. Sőt azzal is megfenyegetett már, hogy nem fog velem szavazni, de ettől nem félek, mert az obstrukciós időben én ritkán jutok szóhoz.

A mint látják tehát képviselőjük itt jól képviseli az önök érdekeit s nyugodtak lehetnek, hogy ő ezt a kérdést napirenden tartja s nem enged, mig én nem fogok intézkedni..

De különben más oldalról is ismerem az állapotokat. Vagy két év előtt többször utaztam át Vácon Nógrádba s a vonatról is ismerem, hogy a modern követelményeknek bizony pályaudvaruk nem felel meg s a vasúti átjáró megoldása is sürgős tennivalót igényel. Hát azt hiszem, nem kívánják, uraim, hogy én határidőhöz kötött kijelentést tegyek, de azt Ígérem, hogy a jövő évi költségvetésben . . .

Gajáry: Kegyelmes uram, az idén... lehet azt megtenni . . .

Ő szóra sem méltatott, kapta bizonyítványait, sarkon fordult s indult. Az ajtóból még visszakiáltott :

— Ön különben is a harmadik emeleten lakik és igy nem is szolgálnám. Volt szerencsém ! — és becsapta maga után az ajtót.

Már ott volt a másik. A feleségem nagyon erkölcsös. így fogadta:

— Van-e szeretője?

— Hát a nagyságának?

Persze röpült az ajtón. Az én lábam szolgált neki ideiglenes repülőgépül.

Alig szedelőzködtem fel meglepetéseimből, mikor egy tömzsi ; pozsgás arcú leány állott elém.

Meg se várta a megszólításomat, hanem egyszerűen belefogott mondókájába.

— Tetszik tudni, nagyon jó vagyok. Sütni, főzni, vasalni, mosni, porolni nagyszerűen tudok. De elmondom, hogy miért távoztam az előbbi helyemről. Az asszony nem tudott főzni és képzelje csak, a burgonyát ollával akarta vágni, a levest habbal tálalta, a húst a kanállal metélte, a salátát olajjal és a csirkét forró viz helyett petróleummal — koppasztotta. Hát kérem ezért mentem el onnan és megfogadtam, csak oda szegődöm, a hol magam főzhetek.

— De a főzésben segítségére akarok lenni — válaszolt a feleségem.

. . . Egy kicsit már későn van, de ha lehetne, nem bánnám, azt azonban határozottan Ígérem, hogy a jövő évben megelégedésükre meg log oldatni az aluljáró kérdése, mely egyaránt a városra s vasútra is nagy fontosságú.

A pályaudvarra nézve hát, hogy teljes őszinteséggel nyilatkozzam, közeli terminust nem állapíthatok meg. Ha isten éltet s ezt a pozíciót fogom még egy ideig betölteni, Ígérem, hogy gondom lesz rá s nem felejtem el, a mire szintén* jó az én kedves barátom, az önök képviselője, ki bizonyára nyugton nem fog hagyni.

A küldöttség éljenzéssel fogadta a miniszter nyilatkozatát, bár sokkal nagyobb, lelkesebb lett volna az, ha a pályaház kibővítését is a jövő évre Ígérte volna. A kereskedelmi miniszter ezután újra kezet fogott, a küldöttség tagjaival, utoljára dr. Freysinger Lajossal, kit néhány pillanatra visszatartott. A kir. tanácsos régi ismerőse Láng Lajosnak, kivel évtizedek előtt, egyült ujságiróskodott. A régi jó időkről beszélgettek s azután a küldöttség eltávozott a parlamentből.

Helyi és vidéki hírek.

— A nagy jótevő emléke. Múlt vasárnap Schuszter Konstantin emlékének áldozott Szolnok város közönsége. A Konstantin- iskola főhomlokzatában elhelyezték és leleplezték Schuszter Konstantin szobrát, melyet Kapás Sándor fiatal szobrászunk itt Vácon készített s a budapesti Schlick-gyár öntött ércbe. A leleplezésen, melyen roppant közönség vett részt, Gruber József főjegyző mondotta az ünnepi beszédet s Kludílc Gyula polgármester a város gondozásába vette a szobrot. A leleplezést megörökítették képben is, a mint azt az Ország-Világ a heti számában látjuk.

— A törvényszéki elnök nálunk. Seyfrid József pestvidéki törvényszéki elnök három napon át vizsgálta e hét folyamán a helybeli királyi járásbíróságot. A törvényszék elnöke mindent rendben talált, s elismerését ki is fejezte Ilelc Ferenc kir. járásbirónak. Az elnök tiszteletére a bírói és az ügyvédi kar csütörtökön társas ebédet rendezett a Kúrián.

— Isten ments! — kiáltott, —jaj csak azt ne! — és ment Isten hírével.

Alig telt öt perc és az ajtó szárnyai ismét kinyíltak. — Vézna szikár hölgy lépett be, kinek hajlott orrát régi okuláré nyergelte meg. Hóna alatt újságokat meg könyveket szorongatott.

— Bocsánat — szólt, — hogy előzetes bejelentés nélkül bátorkodtam tiszteletemet tenni, de a nemes érzés, mely szivemet áthatja, arra buzdított, hogy lépjek be az önök családi tűzhelyének szentelt hajlékába, hol az igazi szolga- lélek igaz szívhez szólhat. Van szerencsém tehát szolgálataimat tisztelettel fölajánlani, ama reményben, hegy jövőben kikeményitendő ingek, rántott csirkék, hámozott krumplik, tanúságot tesznek hasznavehetőségemről és a házban végzett szolgálataim nélkülözhetetlenségéről. Nevem Berki Eulália.

Önkéntelenül is bemutatkoztam.

— Várományos Zoltán, hírlapíró vagyok, — mondottam, — ah, pardon ... ön ... a cselédem akar lenni. Hát csak tessék kimenni a konyhába.

Nem tudom mi történt ezután, csak arról van most határozott fogalmam, hogy Zsófi a világ legjobb cselédje, kinek igényei egy libacombnál nagyobbra nem terjednek.

Nem is fogadok fel cselédet egyhamar.