Váci Hirlap, 1902 (16. évfolyam, 3-52. szám)
1902-03-23 / 12. szám
Váci Hírlap ifjak körében is megünnepelték. A programra rövid volt ugyan, de az ifjak lelkesedése annál nagyobb. Vasárnap délután három órakor lépett fel a pódiumra Czuczor Sándor, hogy előadja Petőfi Talpra magyarját; a szavalót megéljenezték. Nem csekélyebb jutalom jutott osztályrészül Biliary Károly tanárnak, ki az ünnepély fénypontjául, egy igazán hazafias érzéssel megirt értekezést olvasott fel, a 4S-as eszmékről. Szavaltak meg Krajlik József a Szózatot, Valles- lmusen János Előre c. költeményeket, mindkelten élénk tetszést arattak. Mint halljuk, kedden Gyümölcsoltó Boldogasszony napján dr. Tragor Ignác takarékpénztári igazgató tart érdekes felolvasást, melyen az érdeklődőket szívesen látja az egylet vezetősége. — A kosdi út kiépítése. Nagy fontosságú tervezet érkezett le tegnap a polgár- mesterhez. A kir. államépitészeti hivatal Cseresnyés István mérnöke által elkészítette a vác- kosdi közdűlő út kiépítésére vonatkozó terveket és költségvetést. A hivatal az összes munkát 47327 K 7 fillérre tervezi. A műszaki leírás szerint ott, a hol tiz százalékos emelkedés van, negyven méterenként az útban felfogó bordák lesznek építendők. Az úttest hét méter szélességűre terveztetik, négy méter széles járópályával, a kőpálya pedig 14 cm. vastag alapkőből és tiz cm. vastag kavicsrétegből fog állani, mely utóbbi lehengereltetik. Az útépítéssel együtt a viz levezetését is meg kell oldani. A baloldali árokban lefolyó víznek a máv. pályatest alatt levő áteresz fog levezetőül szolgálni, inig a jobb oldali árok vizét eltérítik s a pályatest mellett a bácskai út mellett kétnyílású boltozott hid alatt vezetik a meglevő vizárokba. A tervezetek szerint a költség nem nagy, mert az államépitészeti hivatal a munkaerőt igen olcsóra tervezi. Kérdés, hogy a munkához 2 K 40 fillérért kapnak-e majd kőművest, vagy 1 K 40 fillérért napszámos-erőt. A megye alispánja különben ezt a tanácsot adja a nagyfontosságú ügyben a városnak: Midőn pedig ezen terveket kiadom, figyelmeztetem a polgármester urat, hogy jól fontolják meg ezt az építést s találjanak módot, hogy ezen habár nagy költséggel járó építkezést még ez idén megkezdhessék, mert Vác városának s Nógrádvár- megyének ez oly fontos útvonala, hogy a gyakori panaszok folytán ezen út kiépítése esetleg a nagym. kereskedelmi miniszter által fog elrendeltetni. Továbbá előre is jelzem, hogy a törvényhatósági útalap nincs oly helyzetben (P), hogy onnan valami segélyre lehetne számítani, azért részemről azt tanácsolnám a varos képviselőtestületének, hogy az esetben ha a város nem volna abban a helyzetben, hogy ezen építkezésre fedezetet tudna találni s kölcsönt sem akarna felvenni, vagy építtesse házilag, annál is inkább, mert van kőbányája, vagy ha ezt tenni nem akarnák, hirdessenek az építésre nyilvános árlejtést oly módon, hogy a kőbányát, illetve a követ a város a vállalkozónak rendelkezésére fogja bocsátani, az építési dijat azonban a város a vállalkozónak csak két, esetleg három év alatt egyenlő részletekben fizetné még. — Tűz a vizen. Két munkás ember lett szegénynyé a héten, midőn a pusztító elem, a tűz tönkre tette vagyonkájukat. Jelenfy Gyula és Kozma Ferenc vizi malma teljesen leégett. Már az elmúlt télen is nagyobb kárt szenvedtek, mert a partra húzott malomból több hajtószíjat, Jáncokal elloptak, ügy látszik, ez is, meg a tűz is boszú müve volt. Nekik volt a legjobban berendezett vizi malmuk, mely már hengerre járt, ezért sokkal drágább is volt, mint más malom. Mind két tulajdonos már hetek óta apró javításokat végzett a malmon s szerdán mintegy hat méterre a parttól bekötötték. Elől kötéllel, hátul lánccal erősítették meg s nyugvóra tértek. Éjfél után egy óra lehetett, mikor megkon- dultak a harangok és tüzet jeleztek. A Duna felől bíborvörös volt az ég: Jelenfyék malma égett. Az első kongatásra ott voltak már a tűzoltók, de nagy lett az ámulatuk, mert mire leszereltek, a malom megindult és a tulsópart- nak tartott. Aí a lelketlen ember, ki felgyuj- tottta, gondoskodott arról is, hogy a tartó láncot kikapcsolja, a kötéllel pedig hamar végzett a tűz. Borzalmas látvány következett most a sötét éjszakában. A malom percről percre hatalmasabb lángokkal égett s pillanatról pillanatra távolodott a parttól. Egy rövid negyed óra alatt a keleti szél áthajtotta az égő malmot a rabok szigetére s itt úgy elégett, hogy csak a vízben levő alsóváz maradt meg. A belső berendezés 4500 koronára volt biztosítva, de a tulajdonosok kára a nyolc ezer koronát is meghaladja. — Igazgatóváltoaás az iparbank- ban. Sajnálattal vettük a hirt, hogy Miltényi Aurél, ki egy éven át az iparbankot buzgalommal, odaadással vezette, igazgatói állásáról lemondott. Lemondásának oka tisztán személyes természetű. Ismeretes az az affér, melyet Kubicsky György a horganylemezgyár igazgatója idézett elő. Ebben az ügyben Miltényi más nézeten volt, mint a bank igazgatósága s ezért távozik helyéről. Utódja valószínűleg Váró Károly, az intézet népszerű, kedvelt főkönyvelője lesz. Mindenki örömmel vészé a szerencsés választást, mert az iparbank Váró Károlyban nemcsak pontos, munkás vezetőt, de vasszorgalmú és erélyes igazgatót nyer. — A kát. kör felolvasó estélye. A kát. kör tegnap, szombaton tartott, felolvasó estélyének műsora ez volt: 1. a) Largo, Hándeltől, — b) Menuetto, Mozarttól, — gordonkán előadta dr. Tróján Alajos, zongorán kisérte dr. Varázséji Béla. 2. Lélektani tanulmány H.-H. I. grófnőről. Irta és felolvasta dr. Csősz Imre. 3. Betegek gyógyítója, Mind- szenty Gedeontól, szavalta Gottschall Jolán. 4. a) Adagio, Mendelssohntól, — b) Musette, Offenbachtól, — gordonkán előadta dr. Tróján Alajos, zongorán kisérte dr. Varázséji Béla. — A sorozás járásunkban. Március tizenhetedikén kezdte meg a sorozó-bizottság működését s 21-ikéig a váci főszolgabiróság kerületében lakó hadköteleseket vizsgálta meg. Volt összesen 515 első, 232 második, 165 harmadik korosztálybeli, 57 idegen, összesen 912 ál 1 itásköteles. A bizottság elnöke Kemény Gusztáv volt, a közöshadsereg képviselője Zeiterer őrnagy, a honvédségé Szulyovszky honvédőrnagy volt. A közöshadseregtől dr. Fischer, a honvédségtől dr. Nagy honvédezred’ orvos teljesítette a vizsgálatot. Jelen volt a sorozáson Ivánka Pál főszolgabíró, dr. Nagy Ármin járási orvos és mint bizalmi férfiak dr. Zádor János és dr. Freysinger Lajos. A sorozás eredménye az, hogy 216 találtatott alkalmasnak katonai szolgálatra. Ezek közt van 6 önkéntes, egy tanítójelölt, 11 család- fentartó, 12 kevésbbé alkalmas és 26 póttartalékos. Visszahelyeztek 354 állitáskötelest, 141 fegyverképtelen, mindenkorra kettőt találtak alkalmatlannak. Felülvizsgálatra kilencet küldtek, kórházba 21-et. Távol maradt 126, teljesen ismeretlen hadköteles 104 volt, A sorozás befejezése pénteken volt. E héten a váciak következnek. — Dr. Tragor előadása. Érdekes szabad előadás lesz kedden délután három órakor a kereskedőifjak körében. Dr. Tragor Ignác takarékpénztári igazgató az erdélyi s különösen az örmény kereskedelemről fog szabad előadást tartani. Az érdeklődőket s a tagokat ez utón is meghívja az elnökség. — Eljegyzés. Váró Károly az iparbank főkönyvelője eljegyezte Iványos Juliska kisasz- szonyt, Iványos Kálmán földbirtokos bájoa és szép leányát. Baráti szeretettel gratulálunk a boldog párnak! — Alag napja. Dunakeszi — Alag napja az ibolya nyílással felvirradt. Az urlovasok szövetkezete március 30 és 31-én, április 2, 3, 5, 6 és 8 án tartja tavaszi meetingjét. A szövetkezet figyelmezteti az érdeklődő közönséget, hogy a versenyekre — szokástól elté- rőleg — első és másodosztályú kocsikkal meneszti a vonatokat, a harmadik vonat pedig csak harmadosztályú kocsikkal megy. — Sándorok és Józsefek. Vannak a kalendáriumnak olyan kiváló kegyeltjei, a kiknek névnapja az egész világra tartozik. Ebben a részrehajló becézésben vezetnek az összes Sándorok és Józsefek, a mennyiben mi többi szegény hétköznapi nevű alakok legföljebb ha zongora-verkliben gyönyörködhetünk nevünk napján, mig ők, a kegyencek cigányzenét is kapnak az ablakuk alatt. Hanem azért hát Samu legyek, ha irigylem őket e privilégiumért és kívánok valamennyi Alexandrának, Sanyinak, Sándornak és Józseíinnek, Pepinek, Pepinek, Józsinak és Jóskának, Józsefnek boldog névnapot ebben a filloxerás és pótadós világban ! — Belügyminiszteri rendelet a szederfákról. Napról-napra szaporodnak azok az esetek, hogy az illetékes hatóságok a köztereken lévő régi terebélyes szederfák kivágására engedélyt adnak a nélkül, hogy arra nézve kikérnék az országos selyemtenyésztési felügyelőség véleményét. Hogy ez többé elő ne forduljon, a belügyminiszter most rendeletet adott ki, melyben értesíti Pestvármegye közönségét, hogy addig szederfát kivágni, mig — dacára az elöljáróságtól kapott engedélynek — azt az orsz. selyemtenyésztési felügyelőség meg nem engedte, szigorúan tilos. — A váci népkönyvtár részére újabban a következők ajándékoztak könyveket: Doknálik Lajos 1 k., Fancsik József 1 k., Franyó Lajos 4 k., Simka Mariska 4 k., Csornák Béla 5 k., Nisztl Sándor 2 k., Vigh Pál I k., Bercsényi Dezső 15 kötet. A nemesszivű adakozóknak ezúton is hálás köszönetét mond a népkönyvtár vezetősége. A népkönyvtár helyisége az önkéntes tűzoltó testület őrtanyáján van. Nyitva vasárnap 11 — 12 és csütörtökön II — 12-ig. Könyvet olvasásra bárki ingyen kap. — Iskolaszéki gyűlés. Örömmel értesült az iskolaszék e héten tartott gyűlésében az egyházi elnök azon jelentéséről, hogy úgy a tanítók, mint a növendékség egészségi állapota oly kedvező, hogy az oktatás teljesen kielégítő. Gondnok megtette a múlt évi pénzügyi állapotról jelentését, mely elég kedvezőnek mondható és ennek kapcsán az iskolaszék köszönetét mondott úgy a váci Takarékpénztárnak, mint az Ipar- és kereskedelmi hitelintézetnek szokásos évi szives adományaikért. A temető felügyelők tettek ezután a múlt évről kimerítő jelentést és számos üdvös inditványnyal léptek fel, melyek mikénti keresztülvitelére egy : Bucsek István kanonok-plébános, egyházi elnök, Gindrich József, Csekó Pál, Zemanovits János és Fodor Imre gondnokból álló bizottságot küldött ki az iskolaszék és ezen bizottság megállapodása és jelentése után fogja a temetőket a kor kívánalmaihoz megfelelőleg rendezni. Tekintve a temetőfelügyelők készséges munkáját, fáradozásuk elismerése czimén az. iskolaszék évi 50—50 koronát szavazott