Váci Hirlap, 1902 (16. évfolyam, 3-52. szám)

1902-03-23 / 12. szám

Váci Hírlap

Meríthetünk ebből a darabból hazafiságot, igazságot, becsületet, szeretetet és mindent, a mi nemes és jó.

így még jobban fennmaradnak a magyar nép emlékében a daliás, de borús idők, a mikor csak a puszta földért és a haza szabadságáért küzdött a magyar, de egyszersmind felujulnak a múlt idők nagyjai, kiktől példát vehetünk, mert:

„Csak törpe nép felejthet ős nagyságot,

csak elfajult kor hős elődöket.

A lelkes eljár ősei sirlakához,

s gyújt régi fénynél uj szövétneket.“

Révész Sándor.

Legyen béke!

(Kurdi Béla levele.)

Vác, márc. 20.

A református papválasztás tudvalevőleg nagy ellentéteket okozott a kis váci hívők közt. Tudomással birt erről a kisebbségben maradt jelölt Kurdi Béla is, ki most mindent elkövet, hogy rokonai, jóbarátai a többség akarata előtt meghajoljon. Ezért intézte hozzájuk a következő alábbi levelet, melynek közlésére bennünket felkértek :

Innen-onnan esztendeje iesz már, hogy a váci gyülekezet többségének törvényes formák közt kifejezett akarata tiszt. Szeles József urat lelkészükké választotta. Esztendő nagy idő és én jóleső reménységgel hittem, hogy bár jóakaróimnak hálára kötelező jóindulata ezentúl sem fog irántam meghűlni, de tettekben sokszor megnyilatkozó hitbuzgóságuk, az egyházuk iránti törhetetlen hűség és szeretet csillapítani fogják azt a sok tekintetben jogosult elkeseredést, a mit hitem szerint nem annyira az ellenpárt győzelme, mint inkább e párt egyes tagjainak sértő tapintatlansága növelt nagygyá.

Örömmel és hálával ismerem meg, hogy első föltevésemben nem is csalatkoztam, mert bár az isteni Gondviselés bölcsesége és az emberi sors változékonysága nagy távolságot ! vetett közénk: ez a távolság csak térben és időben van meg, de nem érzelmeinkben. Lelkűknek melegét, szivüknek szeretetét nemcsak

s a szegény meggyötört asszony görcsös zokogásra fakadt, ügy érzé, a szive szakad meg.

— Ne sírjon Djalma, nekem azzal végtelen fájdalmat okoz. Bocsásson meg, nem akartam bántani. De engedje, hogy a boldogságnak csak egy percét élvezhessem s mondja, csak egyetlen egyszer mondja, hogy szeret!

Djalma letörlé könnyeit s szemeit bánatosan emelé a kapitányra. Oly szép volt e nő néma fájdalmában. Halkan remegve mondá:

— Kérem ne bántson, ne gyötörjön tovább. Nem mondhatok mást, mint a mit már mondtam ... Nem tehetem, ne kívánja ezt tőlem .. .

A kapitány azt hitte, hogy ezen szavak mind a szivén szúrnak kérésziül.

— Tehát nincs reményem s nem irgalmaz ? — kérdé s távozni készült.

— Zoltán ! . . . kiálta fel önfeledten Djalma s a kinzott nő közel volt hozzá, hogy magát a szeretett férfi karjaiba vesse s ott sírja el bánatát, nem törődve többé azzal, hogy mi lesz belőle, mi azokkal, kikért magát s élete boldogságát áldozta. De abban a pillanatban, melyben Várady tárt karokkal közeledett feléje, hogy az imádott nőt keblére vonja, visszanyerte eszméletét. Valóban közel volt hozzá, hogy veszítse azt.

— Csak arra akartam kérni — rebegé fojtott hangon — hogy egy napi halasztást adjon. Talán akkor — majd többet mondhatok.

Várady arcán egy pillanatra öröm sugár

akkor, de azóta is sokszor tapasztaltam és hálás érzelmekkel viszonzom is. De épen a kölcsönös jóindulat és nagyrabecsülés, a mindkét részről tapasztalt bizalom folytán, én is elmondhatom, a mit szent hitünk nagy apostola Pál mondott a Korinthusiaknak, hegy „Nagy bátorságom vagyon nékem a tinéktek való szólásban“. (II. Kor. VII. 4.) És valóban nagy bátorság, az igaz szeretetnek bátorsága kell hozzá, hogy szivemnek őszinte fájdalmával, szeretett egyházam boldogságáért, fölvirágzásáért epedő lelkemnek bús aggodalmaival szóljak oly dolgokról, melyek sivárnak, reménytelennek rajzolják a jövőt és méltán gondolkozóba ejtik a jobbakat.

„Mert megmondották nékem tifelőletek Atyámfiái, hogy versengések vannak tiköztetek.“ (1. Kor. 1. 11.)

Atyámfiái! Rokonaim és jóbarátaim ! Az én hálám mellett, az én szeretetem mellett, nem tudom eltitkolni, hogy ez a hir a lelkem mélyén ütött sebet; nem tudom eltitkolni, hogy kimondhatatlan fájdalmat okoz az aggodalom : mi lesz ily körülmények közt apáink legdrágább örökségéből, mindnyájunk kincséből, szeretett egyházunkból ? Hiszen az egyházat nem pártok alkotják, hanem alkotjuk mindnyájan ; teremtette az örök Szeretet; föntar- totta az apák hithűsége, pártokon fölül emelkedő buzgósága és nagygyá és virágzóvá most sem teheti más, mint békés jóakarat és kölcsönös egyetértés. És van-e közöttünk csak egy is, a ki nagygyá, virágzóvá tenni nem akarná? Van-e közöttünk csak egy is, a ki, mikor isteni dolgokról van szó, emberi szenvedélyek által engedné magát vezettetni? Én nem hiszem ; én nem tudom elhinni ! Sokkal jobban ismerlek benneteket, — sokkal többre becsülöm igaz és képmutatás nélkül való buz- góságotokat, semhogy ilyen feltevéssel sérteni merészelném! . . .

Kérlek azért titeket én édes Atyámfiái, hogy: ha van a ti szivetekben irántam való jóindulat — a miben nem kételkedem ; — ha van egyházatok iránti szeretet — a mit bizonyosan tudok, — akkor magatokért, gyermekeitekért, i lelhetek javáért felejtsétek el a sérelmeket és ne

derengett végig, de csakhamar elmúlt az, Djalma fakóra vált arcától.

— Az Istenért! ne rémítsen, Önnek valami baja van ?

— Semmi, semmi már elmúlt. Egy kissé elszédültem. De kérem hagyjon most magamra.

Djalma egyedül maradt Kezeivel végig simítja fórró lázas homlokát, hogy elűzze az ott támadt gondolatokat.

Fel s alá jár szobájában. „Igen válni akarok“ e szavak csengtek folyton fülében. Szivét csak egy gondolat tölti be: mit tegyen, hogy ezt megakadályozza ? . . „ Mit tegyen, hogy e tarthatatlan állapotnak véget vessen?...

Arca megint fakóra vált. A gondolatára összeborzadt. Pedig mégis . . . meg kell lenni . . . Igen . . . csak egy ut van számára, hogy fettendes helyzetéből szabaduljon . . .

Mily kínokat okoznak neki e hallgatag gondolatok, miket szive fenekére zárt! . . .

Úgy fáj, úgy sajog az a beteg lélek, mert le kell mondania a boldogságról, mely nem is volt osztályrésze soha ! — — — — — —

IV.

Szegény, ábrándos, szomorú kis Djalma !

Itt fekszel halványan mozdulatlanul, mint a letört virág. Oly szép vagy most is, oly fenségesen szép ! Mondd, nem fájt itt hagynod az életet ily korán ? . . .

hallgassatok másra, mint a lelkiismeret szavára és ne tekintsetek mást, csak egyházatok javát! Nem emberek előtt, hanem Isten előtt fogjátok ezzel magatokat megalázni. És ha lennének éretlenek, a kik nem tudnák méltányolni ezt a tiszteletreméltó gondolkozást ; ha akadnának szájjal vitézkedők, kik önérdekből ezt a lépést félremagyaráznák: ti el ne csüggedjetek ! meg ne tántorodjatok! „vigyázzatok, álljatok meg a hitben: úgy cselekedjetek, mint férfiak, legyetek erősek!“ (1. Kor. XVI. 13.)

Én is pedig kérem a Szeretetnek és Áldásnak Istenét az én egyházamért, ezt mondván : „Legyenek szerencsések, a kik tégedet szeretnek ! Legyen békesség a te kerítéseidben és csendesség a te tornyaidban! Az én atyámfiáiért és az én barátaimért kérem most, hogy legyen békesség te benned!“ (Zsolt. CXXII. 6 — 8. v.)

„Végezetre Atyámfiái, legyetek jó egészségben, épüljetek, vigasztaltassatok meg, egy értelemben legyetek, békeségesen lakjatok és a szeretetnek és békeségnek Istene lészen veletek ! Az Úr Jézus Krisztusnak kegyelme, az Istennek szerelme és a Szentléleknek közössége legyen mindnyájan tiveletek“. (II. Kor. XIII. 11. 13.)

Plazafias és hittestvéri üdvözlettel vagyok

Kopácson, 1902. március 14-én

Kurdi Béla

reform, lelkész.

Helyi és vidéki, hirek.

A hétről.

(Megtörtént história.)

Elegáns hölgy megy az utcán, bébé kalap a fején ;

— Óh mily sikkes a járása, mondják, merre tova mén.

Utána nagy dirrel-durral egy gigerli poroszkál,

— Meggusztálom — fogadkozik — arcát fátyol födi bár . . .

— Engedehnet kedves nagysád ! úgy látszik, hogy ismerős .... így kezdi meg az attakját perfiden az aszfalthős.

— Hogy a kétség ne gyötörjön fátylát kérem tűzze fel

— Megteszem — szólt halkan a hölgy — hisz oly szépen esdekel.

Fátyol lebben s előtűnik

egy fonyadt arc, szinte vén . . .

— Elképedve szól a ficsúr :

— Jézus! Hisz a nagynéném! . . .

— Uj albiró. A király dr. Gyengö Kornél keszthelyi bírósági aljegyzőt a váci kir. járás- bírósághoz albiróvá nevezte ki. Az uj albiró múlt héten már el is foglalta állását.

— Pap szentelés. A múlt hét elején szentelt papokká Puskásy Lászlót és Szabó Kálmánt megyés püspökünk az apácák kápolnájában. Az előbbi Nándorba, az utóbbi Csongrád-Sáiidorfalvára lett helyezve. Puskásy Budapesten tartotta tegnap primiciáját. Manu- duktora Chobot Ferenc rákospalotai plébános volt.

— Ebéd a miniszterelnöknél. Széli Kálmán miniszterelnök múlt csütörtökön este hat órakor ebédet adott, melyen hivatalos és jelen volt Gajáry Géza országgyűlési képviselőnk is.

— Március 15-ike a kereskedő.. >

ifjaknál. Örömmel értesülünk, hogy március idusát Jelinek Ágoston az egylet hazafias elnökének kezdeményezésére, a kereskedő-