Váci Hirlap, 1902 (16. évfolyam, 3-52. szám)

1902-03-16 / 11. szám

Váci Hírlap

3

a föld s az ekként szabaddá lett Magyarország minden polgára egyenlően osztozott a teherviselésben úgy, mint a jogokban, egyenlően tisztelt és becsültté lön minden vallásfelekezet s bármely sorsú fia, a hazának. A hon fenntartó magyar elem igaz szeretettel ölelte keblére az összes nemzetiséget, mint édes testvéreit a szabadságban.

Fájdalom azonban a magyar nemzet öröme nem sokáig tartott, mert mig Pozsony és az egész országban sátoros ünnepet ült a szeretet, addig az első meglepetés és rémületből felocsúdott osztrák kamarillapárt a nemzetiségek fellázitása által akarta megfojtani az ifjú szabadságot és alkotmányosságot. Gaj Lajos és társa által felbujtott horvátok teljes önállóságot és külön minisztériumot követeltek. A rác pópák, határőrtisztek, szerb politikai kalandorok által fanatizált rácok és szerbek Magyarországtól való elszakadást, külön fejedelmet és alkotmányt sürgettek. E közben Erdélyben is elkezdődött a nemzetiségi mozgalom, néhány pap és iskolamester által felbujtott oláh nép szintén önállóságot követelt. A horvátok, rácok, szerbek lázadása komoly aggodalommal tölti el a Batthyány minisztériumot. Cselekedni kellett, a harc kikerülhe- tetlennek látszott. Kossuth 1848. július 11-iki csodás erejű beszédében spártai rövidséggel sorolván fel a nemzetiségek pártülését, bámulatos alkotó erővel festvén a veszély nagyságút 200,000 katonát kért az országgyűléstől a hon megmentésére. A parlament egyhangú lelkesedéssel megszavazta a haderő 200,000 főre való felemelését. A parlamenttel kívül is láng szavakkal, tollának egész varázsával szó- i litolt fel mindenkit, — kiben a hazaszeretetnek csak egy szikrája is él — a haza megmenté- tésere. Majd a néphez fordult, esdve könyör- gött, hogy kivívott szabadsága után magát a szolgaság jármába hajtatni ne engedje. A heves vérű nemzetre Kossuth lelkesítő igéi csodás hatást gyakoroltak — honvédelmi egyletek alakultak mindenfelé, puskát, kaszát, j lándzsát ragadott a nép, az apák fiaikat, a nők férjeiket maguk küldték a táborba, az I

— Kaptál választ ? Hol van ?

Pakurái- mogorván felelte :

— Először is az éjjel elcsíptek. Reggel a var fenekén voltam láncon. Reggel jó későre vittek az asszonyság elé. Odaadtam a levelet. Mig olvasta, haragjában hol kivörösödött, hol sárga lett, mint a viasz. Aztán intett, hogy vigyenek ki. Egy óránál tovább strázsáltak a folyosón, lándzsás emberek. Mikor ismét visz- szakerültem eléje, akkor az asszonyság erősen a szemem közé nézett s azt mondta : mondd meg gazdádnak, hogy nem hiszek a németnek. A vár ura a fejedelem — és német kapitányé soha sem lesz. Ha pedig szolgálni akar: jöjjön egyedül, hajdúk hadnagyának; tegye le az esküt és jó zsold mellett szolgálhat a várban is, de Hadad vára nem Murány és cifra szóval nem fog várat kapni a kapitány . . . labancok kapitánya . . .

— Kicsufolt, riadt föl a kapitány, minden csöpp vére forott.

E pillanatban a hadnagyok legidősebbike lépett a sátorba.

— Kapitány, mondá. Az emberek nyugtalankodnak. Hire terjedt, hogy a világ végéig alkudozni fogunk. Itt ágyúink vannak, benn pedig kevés az őrség, sok a préda ... . Minek hát a sok titkos követség ? ! . .

— Igazad van — szólt rekedten Lauenstein — és rámordult Pakurárra.

— Káplár, végy magad mellé egy trombitást és eredj mondd meg annak a némberegész ország egy nagy táborrá vált, hol mindenütt fegyver csillogott, mindenütt lelkesedés lobogott a szivekben. Egyes buzgó hadfiak önkéntes csapatokat alakítottak. Megkezdődött a háború, a véres tusák hosszú sorozata, a harc végeredménye lön, hogy lelkesült magyar hadsereg a betolakodott gaz testvérek rabló csordájától megtisztította az országot. A becsi reakcionárius párt most már nyíltan lép föl a győzedelmes Magyarország ellen. Az osztrák minisztérium kereken kijelenti, hogy a magyarok fellázadván megsértették a pragmatika sankciót, miért is az országot fegyverrel kell meghódítani, magyar alkotmány többé nem létezik „tabula rása“ gyanánt tekintennő.

A stádium minisztérium hevenyében össze is üt egy uj alkotmányt, melyben az Ausztriai császárságot egy és oszthatatlannak nyílvánítja Magyarországot szét aprózza. Erdélyt, Horvát, Tótországot, Bácsmegyét — temesi kerület — Fiúmét elszakítja az anya államtól s Magyar- országot korona tartománynyá sülyeszti. Az 1848-iki törvény eme szemérmetlen megtiprá- sára Kossuth 1849. április 14-ki beszédében azzal válaszol, hogy a pragmatika sankciót saját kezével széttépő, az ország területét feldaraboló, a nemzetet fegyveres erővel megtámadó Habsburg ház detronizáeióját indítványozza. Az indítványt az alsó és felsőház Őrjöngő lelkesedéssel törvénynye emeli s Kos- súthot Magyarország kormányzójává kiáltja ki. A mi a függetlenségi nyilatkozat után következik az a csillagtalan hosszú éjszakának egyre komorabb szint váltó est szürkülete.

Hosszú kínos agónia a nemzet lángleikét kioltó végsóhajig Világos vár romjai körül. Az Ős-Buda falain ujjongó nemzetőrök diadalkiáltását túlharsogja két császári manifesztum ezerszer rémesebb hangja. Miklós cár tudatja Európával, hogy Ausztria császárjától felkérve megindította hadait a magyarországi lázadás elfojtásáras a pártütők megfenyitésére, Ferencz József viszont Schönbrunnból kibocsátott kiáltványában értesíti Magyarország népeit, hogy a felséges orosz cárral egyesült, a közös ellenség legyőzésére Az ő kívánatéra jelennek meg

nek, ha egy óra alatt kegyelemre meg nem adja magát, összelövetem a várát, neki magának aztán, ha kezemre kerül : tövig vágatom la a haját. Fogadom ezt parolámra, én, labancok kapitánya.

Pakurái' káplár uram igen hamar és igen siralmas állapotban került vissza. Nagy keservesen tette meg a je'entését:

— A mikor elmondtam a kapitány úr üzenetét, az asszonyság arcára cs pta két kezét és hangosan sírni kezdett. Igen, sirt haragjában. Aztán úgy sírva mondta nekem „mond meg a kapitányodnak, hogy gyáva labanc és ezért az üzenetért, ezért a gyávaságáért úgy vigyázzon, Máriámra fogadom, ha élve kezembe jut, levágatom mind a két fülét, ez a gyáva férfi büntetése. Aztán a hajdúk erősen felháborodtak s le akartak vágni minket. Az asz- szonyság pisztolyt fogott s azt kiáltotta, hogy gyávaságra nem szabad hasonlóval felelni s lelövi, a ki minket bánt. Erre aztán ebrudon kidobtak a várból ... Én oda csak puskával megyek, mondá az érdemes férfi s eltávozott a sátorból.

A kapitány nagyott lélegzett;

— Hát sirt, hát neki is fájt? Miért bántott hát?

Megjelent előtte az a két fekete szem, látta maga előtt a zokogó asszonyt. Nagyot dobbantott lábával a földre ;

az orosz hadak Magyarországon, fogadja a nép őket úgy, mint királyának barátait. Az orosz haderő, az óriás lavina megmozdult. Irtózatos robajjal gördül a Kárpátok meredek lejtőjéről, az aranykalásszal ringó alföldi róna- ság felé. Útjában először egész hadoszlopokat Eperjes, Kassa, Miskolc, kardesapás nélkül orosz kezbe kerül. Losoncot a muszkák feldúlják — kirabolják — majd becsapnak Er- í délybe, elfoglalják Brassót, Szebent, a szerencsétlen segesvári ütközetben Bem hadosztályát szétverik. Jő ezek után a veszlett csaták hosszú sorozata, Szeged, Szőregh, Temesvár, Debrecen, — az oroszlán létig orva — a szabadságharc utolsó órája közeleg. Görgey Világosnál augusztus 13-án lerakja a fegyvert Rüdiger orosz tábornok előtt. A világosi fegyverletétel hírére megadja magát Arad, Pétervárad s legvégül Komárom s Komárommal együtt el is esett a nemzet legutolsó palládiuma is. Magyar- ország összezúzva porba hevert az orosz kényúr lábai előtt. Ezután jő a győztes hatalom visszatolása, az önkény hosszú rémes éjszakája. Görgey jutalma lön nyugdíj és kényelmes élet, tábornok társaié bitófa és golyó. Kossuthé öröktelen bujdosás, hazátlan lassú elmúlás idegen földön. Ezreké börtön, százezreké koldúsbot, millióké rablánc s másfél évtized számtalan gyötrelme és sanyarúsaga !

Tiszlelt polgártársaim ! Ezen szobor is, melynek talapzatán állok, azon névtelen félistenek emlékét örökíti, kik hazájuk törvényes jogai védelmében hősi halált haltak a harcmezején !.. .

Néma csendes itt minden, ki beszéli el nekünk hős honvédeink a ti szenvedésteket, nagy küzdelmeiteket, hős halálotokat, hisz a nagy idők nagy emberei csekély kivétellel mind elaluváuak.

Ha minden hallgat is, én mondom azt, hogy a szobor minden Demosthenesnél ékes szólób- ban beszéli el dicsőült férfiak a ti nagyság- tokát . . .

Állj azért itt te emlékoszlop, mint emlékjel s ha pályafutása alatt a késő vándort közeledbe vezérli végzete s tudni akarja, mily emberek hamvainak vagy őre, mondd meg neki, hogy

— Te akarod! Labancok kapitánya, zsoldos vagyok ? Te mondtad! Hát az vagyok.

Kiment a sátorból, a következő pillanatban recsegett a trombita-riadó szava és lövések hallatszottak. A hadnagy rohant feléje.

— Az az őrült asszony megtámadott minket.

Lauenstein kardot rántott s megvizsgálta

övét. Két töltött pisztoly volt benne.

— Egy szakasz vigyázzon az ágyúkra, szólt erőltetett nyugalommal a hadnagyhoz, aztán előre rohant két század élén. A többieket tartalékba rendelte.

Mesés dolgot látott. A vár egész őrsége, mintegy kétszáz hajdú, jól felfegyverkezve rohant reájuk. Kaszás lándzsás paraszt-csapatok támogatták a vár-őrséget. A hajdúk lőttek s közbe előrenyomultak „Jézus!“ kiáltással. És vezérük, igen a vezérük ! Lauenstein szeme káprázott. Pej lován sugár amazon ült. Éjfekete haja vállára omlott, kezében kard villogott, hangos parancsszava messze hallszott, csengőén, mint az ezüst harang, tisztán.

A labancok bátran állották a támadást, de ez oly heves volt, hogy a tüzbe vitt előcsapat már inogni kezdett. Lauenstein dühösen rohant eléjük, harsány hangon biztatva őket. maga pedig kardjával egy hajdú fejére csapott.

Abban a pillanatban ott termett Zsuzsánna, villogó szeme mint két parázs tündökölt a kapitányra. Négy labanc egyszerre czélba vette az asszonyt, egy pár hajdú pedig eléje akart