Váci Hirlap, 1902 (16. évfolyam, 3-52. szám)
1902-03-02 / 9. szám
VÁCI HÍRLAP 3 figyelmét eleven példával nem hivta fel senki arra, hogy vannak a társadalomnak ismeretlen teremtései, a kik a szeretetre, az áldozat- készségre talán sokkal inkább reászorulnak, mint azok, a kikről eddig pazar bőkezűséggel gondoskodott. A Gondviselés úgy akarta, hogy egy tanulatlan siketnémának bűnbe keveredése legyen alkalom arra, hogy a „természet árvái“ iránt felébredjen a részvét és segíteni kész könyörü- let e város lakói között. Ugyanis a máramaros-szigeti kirándulás előkészületei közben a debreceni kir. törvényszék vizsgáló bíróságától is megkeresés érkezett a váci intézet igazgatóságához, hogy Szakács Sándor rablás bűntettével vádolt siketnéma kihallgatása céljából küldjön szakértő tolmácsot. Az idő meghatározása, melyben a tolmácsnak a vizsgálóbíró előtt szerepelnie kellett, az igazgatóságra bízatott. Kedvező alkalom kínálkozott arra, hogy egyúttal a máramaros-szigeti előadás Debrecenben is megismétlődjék. Az igazgatóság levélben azonnal megkereste Debrecen polgár- mesterét, hogy nem lenne-e kedves a város közönsége előtt a siketnémáknak e nemes célú szereplése. Nem késett a válasz, előbb táviratban, azután levélben szives hangon Írva, hogy az érkezőket a város szívesen várja és látja, mig ott lesznek, vendégeinek tekinti, az előadás céljaira a városház nagytermét átengedi stb. Az egésznek intézésével a városi tanácsülés Oláh Károly tanácsnokot bízta meg, ki ügyosztályából segítőnek maga mellé vette Kiss . Sándor fogalmazót s ketten aztán személyes ismeretségük révén és a helyi lapok útján óriási érdeklődést csináltak az előadás iránt. Belépődíjjal kapcsolták össze, hogy a létesítendő iskola céljaira már eleve egy kis alapot vettem az egyik tyúkot, mely a lövés után majdnem lábaim elé esett. A kafferek aligha ismerték a tyúkvadászat ily módját, mert az én fickóm csodálkozásának és elragadtatásának oly orditozással és ugrálással adott kifejezést, a milyent én még életemben nem láttam. Fejét csóválgatva meg- megállt, szemembe vigyorgott, két kezét, mintha puskával célozna, ég felé emelte, hatalmas „púúúú“-t kiáltott, utánozva a lövés hangját, karjaival meg hadonászott — mint madár a szárnyával — aztán nagyott ugrott, majd hirtelen a földre vetette magát. Egészen érthető néma játékban mátatta be a tyúk-vadászat imént leirt jelenetét, pedig bizonyosan sehol- sem tanították rá. Összesen öt tyúkot lőttem az nap s nagy büszkén lépdeltem haza, gondolván, hogy menynyire fognak társaim irigykedni vadász-szerencsém miatt,; nem hittem, hogy ők többet lőttek, mert előtte való nap is golyós fegyverrel mentek vadászni és mégis üres kézzel tértek vissza. S csakugyan ők hárman együttvéve is csak két tyúkot tudtak aggatóra keríteni. De azért mégsem én voltam a nap hőse, hanem Damn, a ki a mi őzünkhöz hasonló gazellát, tehát a tyúkoknál sokkalta ritkább és értékesebb vadat lőtt. Már este volt, mire mindannyian hazaértünk. Zsákmányunkból lukuliusi vacsorát csaptunk, miközben a falubeli kafferek ismét körülülték társaságunkat és minden falatot, melyet szánk- i hoz emeltünk, szemeikkel éhes kutya módjára | kisértek. teremtsenek, mely biztatóul szolgáljon azután, hogy hozzátenni lehet. 19-én érkeztek a kirándulók Debrecenbe. A pályaudvaron Oláh Károly tanácsnok és Kiss Sándor fogalmazó fogadták őket. Ott időzésük idejére az „Arány Bika“ szállodában állott rendelkezésükre három szoba. Olyan nagy úri módhoz a mi siketnémáink valóban nincsenek szokva, mint a milyennel Debrecen vendégelte őket. Szemüknek, szájuknak a mi megtetszett, megkapták s e mellett Oláh Károly tanácsnok és Kiss Sándor fogalmazó annyi figyelemmel, gyöngéd szeretettel voltak irányukban, hogy a vezető két tanár már attól kezdett félni, hogy növendékeik elkényeztetnek. Az előadás az érkezés napjának délután öt órájára tűzetett ki. "Mielőtt azonban az kezdetét vette volna, előbb a két tanár vezetésével a növendékek tisztelegtek Simonffy Imre kir. tanácsos polgármestetnél, hogy, mint illik, megköszönjék a szives vendéglátást s megnyerjék a polgármestert annak az eszmének, melynek megvalósítása érdekében odautaztak. Ennek utána a szorongásig megtöjtölt közgyűlési terembe mentek, ho! Oláh Károly tanácsnok az egybegyült előkelő közönségnek lelkes szavak kíséretében meleg érdeklődésébe ajánlotta a siketnémákat s azoknak elhanyagolt oktatás ügyét, majd bemuiatta a két tanárt, mire kezdetét vette az előadás. Gácsér Józsefnek elméleti tájékoztatása itt is nagy figyelemmel részesült s a siketnémáknak érthető szép feleletei itt is mély meghatottságot és örömet keltettek. Nics semmi kétség sem az iránt, hogy Debrecennek a siketnémák irányában tanúsított igazi emberszerető érdeklődése tartós marad s mihamarább egy siketnéma-iskola létesítésében nyer kifejezést. Megsajnáltuk őket, de mivel oly sokan voltak, hogy valamennyit nem vendégelhettük volna meg, ha az egész vadász-zsákmányun- kat találjuk is föl nekik, csak a törzsfőnöknek és a vadászatnál segédkező suhancok csapatának adtunk egy-egy tyúkot. A törzsfőnök a kapott ajándékkal azonnal távozott, a suhancok azonban mindjárt a helyszínén tüzet raktak és pecsenyéjüket megsütötték. A pecsenyesütés módja is nagy derültséget keltett kis társaságunkban, bár a dolog nem volt meglepő hatással ránk, mert majdnem mi is kaffer módra sütött tyúkot ettünk vacsorára. A dolog úgy esett, hogy mielőtt hozzáfogtunk a vacsorakészitéshez, a tyúkokat egyik kaffernek adtuk kopasztás végett. Egyszerre csak borzasztó bűz ütötte meg orrunkat, mintha toll égett volna. A bűz forrása után kutatva, ráakadtunk a fickóra, kinek a tyúkokat kopasztás végett adtuk s a ki megbízásunknak igen kényelmes módon akart eleget tenni. A tyúkokat egyszerűen a tűzre fektette, hogy tollazatukat lepörkölje. Természetesen azonnal a tűzhöz ugrottunk s igy még idejekorán sikerült vacsoránkat megmenteni. Vezetőnknek kellett a kaffer fiút a kopasztás mesterségének titkaiba beavatni, a mi sikerült is, bár a kísérlet ősi kaffer szokás rovására ment. A kafferek ugyanis a szárnyast és a kisebb vadat, melynek bőrét nem használhatják, úgy a hogy elejtik, tehát belső részeivel együtt és mosatlanul a tűzre fektetik és szőröstül-bőrösHelyi és vidéki hírek. H 6 v i r á g. Van hazánk két királyi folyamának egy érdekes sajátsága. Különösén a Tiszának. Nyaranta úgy junius hónap közepe felé. az addig csendesen hullámzó, fénylő víztükör egyszerre olyan szint kap, mint az ó-ezüst. Gsillámlik ugyan a napfényben, hanem ha a nap felhők mögé rejtőzik, egyszerre szürkévé válik. És igy hömpölyög tova. Két-három nap múlva már zöldeskék, vagy iszapos szőke ismét a felszín s egy hosszú évig megint nem látható a különös jelenség: a Tiszavirág, milliard és milliard apró lepke, a melynek élete mindössze három napig tart. A természetnek is vagyon egy ilyen tisza- virága; egy valódi, földből kihajtot t virág, mely szűzi fehér köntösbe öltözve a takarodó hó alul lép elő a világba: a hóvirág. Valami édes megnyugvással fogadja az ember ezt a virágot. Olyan szerepet tulajdonit neki, mint az özönvizi bárkából kibocsátott galambnak, a mely szabadulást jelentett. Ez is azt jelenti. A nagy természet felszabadul a tél jégbilincsei alul s ennek első hirdetője a hóvirág. Hirdetője egyúttal a tavasz jöttének, mely szerelmet fakaszt az egész mindenségben. A kis hóvirág már minden szobában vendég lett. Apró gyermekek éles szemmel kutatják fel az eredi rejtekhelyeket és csomókban hozzák a hófehér, első virágot haza. — Hóvirág! Vegyen hóvirágot! Kiált a gyermek a mellette elhaladóra. Hóvirág? Gondolja kétkedve a megkínált, hiszen az lehetetlen, még tél van. A hétkedést felváltja a virág látása s a másik percben a gyermek hálásan teszi zsebre megérdemelt fillérkéjét s a hóvirág gazdat cserél. Uj gazdájánál azután viágfakadásról suttog, vagy eszköze lesz egy édes vallomásnak, a melynek éltető eleme a ^ remény . . . Hóvirág ! Vegyenek hóvirágot ! D'or. tül megsütik. Gsak ezután tesznek gyönge tisztítási kísérleteket, a mik abból állnak, hogy a húshoz égett toll vagy szőr hamuját késsel levakarják, a mit aztán az állat feldarabolása és a lakmározás követ. A pecsenyesütésnek ezt a módját alkalmunk volt mindjárt végig nézni, mert a vádászatnál segédkező legények a tőlünk kapott tyúkot ily ősi módon készítették el. A kaffer fiúk pompás étvágygya! láttak vacsorájukhoz s látszott rajtuk, hogy a sütést végző társuk munkája teljesen kielégíti őket. Ajánlottam is társaimnak, hogy szegődtes- sük be szakácsunknak a fickót, mire tréfából megkérdeztettük vezetőnkkel, nem volna-e hajlandó szolgálatunkba állani? A gondolat roppant tetszett neki, mert szélesre nyúlt vigyorgó pofával jelentette ki szolgálatunkra való készségét s bér fejében egy nadrágot óhajtott. Wille azonnal likvidálta a szolgálati bért s igy a tréfa komoly alakot öltött. Midőn még két napi szerencsés vadászat után ismét útnak indultunk, új szolgánk, a ki Jim névre hallgatott, elsőnek ugrott fel a szekérre és büszke tartással intett búcsút a rá irigy szemekkel tekintő társainak. Pár órai utazás után egy Mavambe nevű törzsfőnök falujába érkeztünk, a hol a civilizációnak már több nyomára akadtunk, mert a törzsfőnök öltözete teljes volt s jómaga beszélt kissé hollandul is, azonkívül igen előzékenyen fogadott minket. Itt is változó szerencsével vadásztunk néhány napon át; számtalan gyöngytyúkon kivü
