Váci Hirlap, 1902 (16. évfolyam, 3-52. szám)
1902-02-16 / 7. szám
Tizenhatodik évfolyam. 7. szám. Vác, 1902. év február 16. Előfizetési árak : Egész évre....................12 korona. Negyedévre ........................ 3 korona. Egyes szám ára .... 24 fillér. Megjelen minden vasárnap. VÁG ÉS VIDÉKÉNEK HETILAPJA. Kiadótulajdonos: Felelős szerkesztő: Kovách Ernő. Dercsényi Dezső. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Papnövelde-utca 6. szám alatt. Hirdetéseket felvesz a kiadóhivatal. Nyilt-tér sora 60 fillér. Harc a munkanélküliség ellen. Minden eszme, intézmény, mely az emberiség boidogitására irányul, csak hosszú idők múltán, csak véráldozatok árán testesülhetett meg. Nem ölthet tehát egyszerre határozott, jellegzetes alakot az az eszme sem, mely a munkanélküliség s ezzel kapcsolatban a szegénység, a nyomor megszüntetését, vagy legalább is enyhítését célozza. Valóban e századnak nem lehet nagyobb, humánusabb feladata, mint a nép milliói megélhetésének biztosítása. Ez az eszme a XX. század legsürgetőbb problémája ! Nehéz, terhes, de egyszersmind majdan boldogító feladat várakozik Európára és ezzel együtt hazánkra, Magyar- országra, mert ha ezt helyesen, célszerűen tudja megoldani e század társadalma, akkor elérjük a célt, melylyel a szegények, a munkaképtelenek, a munkanélküliek anyagi jólétét megteremtjük, melylyel az ínséget csillapítjuk, a nyomort megszüntetjük s igy a szocializmus, az Emlékek. Midőn az estnek borongó homálya kicsiny ablakod előtt megjelen, i- az emlékezet édes szent szavára szemedbe tűn a múlt és a jelen, tiport virágok, összetört szívek, kicsiny kezeddel széttépett frigyek, gúnykacajjal fogadott érzemények, hisz ábrándként szét/'oszlott remények : Nem fáj-e a szíved? — Midőn az álom altató szavára, párnádra hajtod szőke szép fejed, s a múltnak édes szent világa futó álomként feltűnik neked, s mint röpke dal, — mint délibáb — mely elhangzik, — mely ködbe vész — egy szőke ifjú, — édes csók mindez néked csak álom volt: Nem fái-e a szíved? N. L. Pusztai történet. Irta: Biró Lajos. Ott őrizték együtt a bürgéket valahol a földvári pusztán, a hol még abban az időben sem tanyák, sem sugár ákácok nem voltak. Csak homok meg szik, azután gulyák, ménesek és délibáb, a mit már csak biréből ismer I uj, egészséges társadalmi nehéz kérdését megoldjuk. A munkanélküliség elleni társadalmi akció kérdésénél a legtisztább s iegönzet- lenebb emberszeretetnek kell megnyilatkozni; különösen Magyarországon, hol egy maroknyi nemzet küzd a jogért, hogy Európa művelt államai sorában helyet foglalhasson. Itt nem egyesek, hanem száz- és százezrek megmentéséről van szó. E százezrekre legnagyobb csapása a sorsnak, mikor munkanélkül vannak. Van elég erejük dolgozni, munkálkodni, csakhogy legszükségesebb, de egyúttal a legveszedelmesebb vágynak, a nyomornak, a testet feltartó résznek, az éltető elemnek eleget tehessenek. De nincs munka! Mi tévők legyenek?! Vagy megsemmisülnek elhagyatottságban, vagy önként rohannak a vízbe, vagy a bűn útjára térve, orgyilokkal törnek felebarátjaikra, vérrokonaikra. Százezrekre megy azok száma, kik munka nélkül tengődnek az országban s bizony kell találni egy modus vivendit, a mai ember, a ki szereti a felszálló harmatot is annak nevezni, pedig hát nem az. A földvári pusztaság délibábja például valamikor olyan volt, hogy öreg Géczi Mihály, a számadó, mikor 'végig hevert módosán kicifrázott szürkankóján a sziken, mialatt Takács Pista, a bojtár, itatta a bürgéket, messziről felismerte benne a jövevényt s híradással szól oda gyereknek : — Gyün má’ az asszony ! — Az ám, — válaszolt a bojtár — ott jár már a Juhászék karámja mellett. És azután nézték mindketten a délibábot, melynek rezgő, csalóka fénye egyre közelebb hozta a benne vibráló alakot, mig végre az kinőtt belőle s tisztán kivehető volt, hogy csakugyan asszony, a Géczi Mihály felesége, ki eljött a szikre, hogy főtt ételt hozzon az urának és a bojtárnak, a mint ez kidukál az embernek, ha mindjárt bürgéket őriz is. Mikor aztán megérkezett az asszony, öreg Géczi Mihály — a ki különben javakorbeli ember volt s csak a nagyobb tisztesség okáért nevezték öregnek — megölelte, megcsókolta, leültette maga mellé a selyemszálu fűre s gyönyörködött benne. Mert Géczi Mihályné szép asszony volt. Nem afféle városi szépség, hanem pusztai virágszál. Egyenes, erős és sugár, mint a mielőtt a sokaság a bűn ösvényére lép, mielőtt a ragályos szocializmus martalékává lesznek, mely ha egyszer beléjök oltódott, nehéz, — de talán lehetetlen is azt kiirtani. Ennek a földhöz ragadt népnek nem kell más csak kenyér! Mert az éhező, keresetnélküliek a legveszedelmesebb szociálisták, kiknek káros működését minden magyar polgár érzi; ám ismerje mindenki kötelességének ennek terjedését és terjesztését tőle telhetőleg meggátolni úgy, hogy filléreivel, vagy egyéb úton-módon megélhetést, munkát ad a népnek. E feladat megoldására egyedül a törvényhozás nem elégséges. Itt egy-kettő nem tehet boldoggá egy népet s különösen ezen akcióra szükséges anyagerőt, tőkét, összletef sem alapíthatnak egynehányan. Alapitó, pártoló és rendes tagra itt nincs szükség. A nemzetnek magának kell alapitónak lennie. A nyomor oly általános, hogy a segély, melyei ma nyújtnak, a nyomornak csak egy csekély részét, még 5%-át sem szünteti meg ; s ez a nyomor, ha ellene tőrlegszebb liliom és piros, mint a rózsa. Hamvas arcát felperzselte a nyári nap rekkenő heve s alighanem ennek sugaraiból loptak el valamelyest a szemei is, melyek úgy csillogtak, akár két drága kárbunkuluskő. Babos szoknyája alól két formás láb kandikált elő s ha mosolygott, mikor kötényével nem takarta el arcát, két olyan szép fogsor csillogott elő ajkai mögül, hogy csodálatukra még a Pista bojtár is az asszonyom feledte a tekintetét. Valahányszor csak látta Pista ezt az asz- szonyt, mindig valami furcsaságot érzett a szivében s talán e miatt is, de mikor lehetett, kerülte a vele való találkozást. Csakhogy nem igen lehetett. Mikor az asszony kijött a szikre, akkor mindig együtt voltak hárman, a szikes mező legszebb mesgyéjén, esténként pedig neki kellett hazakisérni az asszonyt. Most is, a hogy alkonyodott, felkászolódott az öreg számadó a földről, elköszönt a feleségétől s azt mondta neki: — Fiam, elmégy a Julcsával hazáig, körül- nézesz a háztájon, hogy nincs-e valami hiányosság, aztán mikorra a fiascsillag fölgyün, találkozunk a sernlyéken a dellő alatt. Gécziné és a bojtár aztán mentek egyfelé, a számadó terelte a bürgéket másfelé. Mar csak utánuk sem nézett. Úgy sem láthatta Ferencz-József keserüviz az egyedül elismert kellemes izű természetes hashajtószer.
