Váci Hirlap, 1902 (16. évfolyam, 3-52. szám)
1902-10-05 / 40. szám
Váci Hírlap 2 imádkozó áhitattal az ajkak. Ezen a nagy napon tietek a dicsőség. Félszázad minden reménységének, boldogságának fénye szórja vissza rátok utolsó kicsi sugarat is, ötvenhárom évvel ezelőtt honfi vértől harmatozó mezők minden világa legyen a tietek, rólatok szóljon a madárdalos erdők minden mesemondása, titeket sirasson minden asszonyszem hulló zápora, minden hofi könnye. Imádkozzunk! Igen imádkozzunk! Emlékezzünk vértanúi halálukról. Egyebet sem tehetünk értük. A nemzet az ő egyetemében még ma sem rótta le háláját és elismerését. A kegyelet ércben és kőben megörökítette ugyan emléküket s a Golgotha megjelölve °áll, hogy ott a zarándoklók köny- nyűikkel áldozzanak a mártirok emlékének. De hol a Pantheon, mely porló hamvaik felett a megdicsőités örök eszméjét hirdesse a kelő es nyugvó századoknak. Hol a törvényhozás, mely nevök törvénykönyvbe iktatásával a hóhérkéz emlékét a nemzeti vértanuság dicsfényével koszorúzza meg? Fájdalom, az aradi Golgotha még mindig várja a nemzet megdicsőitő cselekményét. Félszázad mult el, a nemzet képviselete több mint 30 év óta működik, anélkül, hogy történetünk legnagyobb vértanúiról bármikor is megemlékezett volna. ........egyénét úgysem tehetünk értük. Vác város polgárságát nem kell külön buzdítanunk. Imáfkoz- zunk otthon, imátkozzunk a templomban! Vác 1903-ban. Vác, okt. 4. Az őszt, a lombhullató őszt jelenti, midőn Fóti Gyula számvevő pedánsan összeállított költségvetési előirányzata szűk körben megjelenik. A tanács és a pénzügyi bizottság tárgyalásai után a közgyűlés is iparkodik az alig harminc oldalos előirányzattal végezni, mi az idén a mai közgyűlésen fog megtörténni, szokás szerint nem több, mint harminc perc alatt. Milyen lesz a város jövő évi háztartása, sokakat érdekelhet - iparkodunk röviden száraz számokban megrajzolni azt. Élőre bocsátjuk, mert bizonyára ez érdekli az adózó polgárokat legjobban, hogy jövő évre sem lesz nagyobb a pótadó 40 százaléknál. A város egész évi szükséglete 356.262 K 12 fillért tesz ki, melyre 292.944 K 16 fillér fedezet van, a 63.317 K 96 fillért fedezik a 40°/0-os pótadóval. Részletezve a fedezetet, igy fest a jövő esztendő a város háztartásában : Vámokból, piaci bérszedésből 43197 K 38 fillért vesz be a város, mig a kövezetvám majd 30 ezer koronát jövedelmez. Legnagyobb tétel a fogyasztási és italadókból való 80 ezer ko- ronányi jövedelme a városnak, melyhez a fogyasztási pótadóból 18 ezer korona jáiul még. Az értékpapírokból 11.338 koronát kap kamatba a város. A város ingatlanaiból várható jövedelem már egy kissé illuzórius, mikor tudjuk, hogy évről évre az árveréseken nem hogy fel, hanem éppen lenyomják a bérösszegeket s a számvevő mégis az 1902. évi előirányzatot veszi alapul. Az azonban igaz, hogy a földek nagy részé 1906-ig bérbe van adva. Így nagyon is optimisztikus azt hinni, hogy három ezer koronát fog jövedelmezni a városi szőlő- ^.egge szop a számvevő reménye, midőn különféle előre nem látható bevételekből két ezer koronát remél s államsegély címén az ez évinél majd három ezer koronával többet, egészen 40 ezer koronát. H. H. A szükségletek részletezése már nagyobb területet foglalnak el a füzetben. A tiszvise- ■ lökre jövő évben 76417 K 76 fillért költ a város, mint ez évben. (Hát a mérnöki állás betöltésére nem gondoltak?) Adókban, illetékekben 117098 K 28 fillér lesz a város kiadása. Az épületek fenntartására sokaljuk a négyezer koronát, mikor a számvevő hozzáteszi, hogy a költségvetés keretén belül nagyobb építkezés nem lesz. Vagy három éve elhatározta a közgyűlés, hogy a városház Esz- terházy-utcaí frontját kiépítteti s ime most sem gondoltak erre. A közvilágitásra 12 ezer koronát vettek fel, de ez évben sem használták el, ez az összeg már a villamos világításnak szól. Kevesebbet költenek a kövezésie a jövő esztendőben, legalább azt mutatja a felvett 25754 K 99 fillér az ez idei 29900 koronával szemben, de viszont a kövezetvámból is kevesebbet remélnek, hogy bevesznek. Az utcák tisztán tartása megint nem kerül többe az ez évinél (6500 K.) s itt felsóhajthatunk, vízvezeték, jöjjön el a te országod. A fásításra 60 koronával többet fognak költeni. Az egyházi és iskolai kiadások alig emelkedtek kétszáz koronával : 32582 K 52 fillér lesz ez a jövő évben is. Ép igy az egészégügyi kiadásokat sem emelték. A szegényedésről szomorú kép, hogy minden évben, úgy ez idén is emelni kellett a szegények segélyezésére szánt összeget. Jövő évben ez már négy ezer koronát fog kitenni. A jutalmazásokon azon- ben takarítani fog a város, mert jövőben ezer korona helyett csak 700 koronát szándékozik kiadni. Nem érdektelen még ismertetnünk röviden a polgármester által egybeállitott községi közutak építéséről, kezeléséről és fenntartásáról szóló jövő évi jelentést. A város közmunkatartozása 1901 végén 10431 K 20 fillér tesz ki. Lesz 418 két és 504 egy fogatú igás, 2738 kézi napszám a jövő évben. Felhasználnak ^ nap számot jövő évben a kosdi út építéséhez, melyre 1903-ban kerül a sor. A költségvetés realitásához szó alig férhet, i s uj tapasztalatok alapján állították egybe ; s minden tételen kérészül vezet a fonál: negyven percentnél ne legyen nagyobb a pótadó. Ezért aztán nagyobb vállalkozásokról nem is számolhatunk be s ha a mai közgyűlés az názsi meg a bevonulás után csak jó későre készül el azon a szabad ég alatt hevenyészett tőző-lyukon. A falu egyetlen zsidója, a fűszeres, a kt egyúttal biztosítási ügynök is, mind- jai t felemeli az árát portékájának és bizony megesett, hogy egy félkrajezáros magyar ciga- íettáért 25 krajcárt adtak és azt is ketten szivták el. Kétségkívül érdekes ilyenkor őszszel a harcászat is például, a mikor egy-egy lovascsapat rohamot indít a gyalogság ellen. Utóbb es/re sem veszi, a mint egyszerre, mintha a földből nőne ki rettentően dübörögve, hajrázva neki ront a lovasság. Vagy a mikor a galamb- szürke kabátos vövösstráfos nadrágos generálisok által papiroson szépen kipécézett harctervek éppen ellenkezőleg ütnek ki. És ez a harc hasonlít leginkább az igazi csatához, a hol a baka, ha már benne van a tűzvonalban ott lő, a hol ellenséget lát, nem pedig akkor a mikor mint a zsinór úgy fekszik, vagy térdel a számára szinte kijelölt terepen. Ilyenkor orak hosszat bömböl az agyú a gyalogos mögött, jobbról, balról hirtelen rohamra me°y egy-egy zászlóalj és éktelen csataorditás mellett felharsan az ezredkürt, a mire mind a két fel ott, a hol van, kátyúba, tarlón, sziklán az egész roppant terjedelmű harctéren lehasal és var, a mig tovább masírozhat. Ezalatt a magasabb rangú tisztek megbeszéiik a lefolyt harc edményei t és a baka, hogy ne unatkozzék, mulatságot lel abban, hogy ha a nyugalmuk- ban megzavart mezei nyulakat, a melyek százával futkosnak, szárteszét riasztgatja vagy el fogja. De nem utolsó dolog az éjjeli gyakorlat sem. Persze ezt is tervszerűen hajtják végre : és gyönyörű látvány az a mikor az éj csöndjét egyszerre szörnyű puskaropogás, félelmetesül fenséges gyorstüz fénye, lármája zavarja meg. Bizony megesik ilyenkor, hogy az egyik fel a saját csapatát golyózza le és viszont az 1S’ h°gy e&y 8-10 emberből álló társaság egy zászlóaljat is elriaszt. Mikor az éjjeli gyakorlatnak is végre, akkor kigyulladnak a szakasz ampák, a melyek csak arra jók, hogy a baka semmit se lásson mellettük. Egy ilyen éjjeli gyakorlatnál olykor megered az eső, a mi a bakát éktelen jó kedvre hangolja. Előtte is, utana is 15—20 kméternyi járóföld van még a legközelebbi faluig, hát ha már bőrig ázik, legalább jó kedvű. És habár hasig gázol a piszkos habarcsba, sárba, a mit nappal sem kerülhet ki, hát még éjjel a mikor nem lát — csak dalol, dalol a hogy a torkán kifér. így múlik el a 35 napi őszi gyakorlat a mely alatt sok sok viszontagságon megy keresztül a szegény bakanép. Persze kijut abból •jócskán a tiszteknek is . . A mikor aztán megjelenik a honvédek főparnacsnoka József főherceg fényes kíséretével és megdicséri a csapatokat, büszkén léptet el előtte valamenyi baka es olyanokat lép, hogy a lába nyomán fű se nő többé. Ilyenkor a leggyöngébbje is kitart és ne adj isten, hogy elmaradjon. Cipeli a hátán a nagy terhet, a nehéz puskát, „cakunpakkot“ addig, a mig lefújnak. A mint a lefuvás jele háromszor is fölharsan, röpül a sok sapka a levegőbe sok közülök a bornyu- ját, de még saját magát is a földhöz vágja jeléül annak az örömnek, hogy letelt az „öreg gjerek“ ideje. A közeli vasúti állomásig folyton szól a nóta, sőt benn a teher kocsikban is, a hol egy-egy szakasz huzza meg magát, se vége se hossza a zamatos baka nótának. „Imát“ vezényelnek, de most már nem fohászkodik a baka, hanem a melyiknek nagyon rosszul ment a dolga, az bizony nem átall egy-egy kacska- ringósat káromkodni. De persze csak magában. Azután megint az őrmesterek lesznek az urak, a tartalékosok leszámolnak a kincstár holmijával és mindenik magára szedi a kényelmes bő gatyát, lajbit, civil ruhát, megkapja a könyvét és aztán két esztendeig nyugta marad. Peisze az asszonynép megint ott őgyeleg és várja a gyermeket, hogy otthon majd nyakig etesse jóféle hazaival, a miből 'előleget hozott is magával mindenik a motyójában. Leszerelés alatt az egyik századnál valami nagy vétség miatt kiköttettek két cigány gyereket egymással szembe és valamelyik huncut baka, haragosa az egyik cigánynak, _