Váci Hirlap, 1902 (16. évfolyam, 3-52. szám)

1902-09-21 / 38. szám

2

Váci Hírlap

de ez szűknek bizonyult volna. A Kúria szálló nagyterme lett tehát a mindig emlékezetes gyűlés színhelye. A feljárótól kezdve lombokkal, nemzeti színekkel Ízlésesen díszítették fel a nagytermet, melynek felső részén állott Kossuth életnagyságú képe, fölötte kibontva a nemzetőri selyem lobogó. <

Az istentiszteletekről mindenünnen kocsin és gyalog iparkodott tizenegy óra tájt a közönség a Kúria felé. Alig mult el a kitűzött óra, a nagyterem már majdnem teljesen megtelt s dr. Zádor János polgármester diszma- gyarban, a főtisztviselők feketében elfoglalták helyüket. A dalárda Szózat-át állva hallgatta meg a közönség, mely után az elnöklő polgár- mester a következő költői szárnyalásé beszéddel nyitotta meg a diszgyülést :

Tisztelt díszközgyűlés!

Igen tisztelt vendéghölgyek és urak!

Ma 100 éve annak, hogy a magyarok hallhatatlan örök Istene egy kisdeddel ajándékozta meg a szabadságért évszázadokon át folytatott nehéz küzdelmekben és pusztító harcokban kimerült, elernyedt nemzetet.

. S ma 100 éve, hogy ennek az újszülött kisdednek ringó bölcsőjéhez egy fényes szárnyú angyal szállott alá, a ki az édesdeden szendergő kis csecsemőnek ártatlan pici ajkára csókot nyomva, hallhatatlan lelkének fényes, gazdag tartalmat belé lehelte.

Ez a kisded, ez a csecsemő — Kossuth Lajos; a fényes szárnyú angyal pedig — a szabadság angyala volt.

Ezt a csodás, ezt a történeti nevezetességű és maradandó emlékű eseményt ünnepeljük most mi s ünnepli az egész magyar nemzet. Ennek évforduló napját avatja ma Vác város közönsége és avatja széles e hazában élő minden igaz magyar második szent Karácsonyává, — a világosság, a megváltás, a szabadság szent ünnepévé.

Ünnepeljünk tehát mindannyian igaz és tiszta hazafias szívvel s emelkedjük fel lélekben és érzelemben ahhoz a dicső és magasztos alakhoz, kinek emlékezetére, tiszteletére és hódolatára egybegyűltünk.

A midőn pedig ezek után a megjelent városi képviselő urakat, valamint a vendéghölgyeket és urakat igaz szívből és őszinte hazafias értelemmel és lelkesedéssel üdvözölhetni szerencsés vagyok, az ünnepi közgyűlést ezennel megnyitom s átadom a szót igen tisztelt barátomnak, Dr. Freysinger Lajos városi képviselő urnák, mint e díszközgyűlés ünnepi szónokának.

Most dr. Freysinger Lajos emelkedett szólásra mély csendben. Szükségesnek tartjuk, hogy a város díszpolgárának eme egyik leg- remekebb alkotását egész terjedelmében közöljük :

Tisztelt ünneplő közgyűlés !

Nem párt, nem politika ünnepel ma, hanem a nemzet ezeréves történetének szelleme. Az a világ történet magaslatáról zeng nekünk, hogy a százados évforduló, mely minket a mai ünnepre hitt, egyúttal a nemzet ezeréves történetének egyik korszakos fordulója. Mert a lét és nem lét határán ez a század vitte, a millenium szent küszöbén át, a világ művelt népei közé, új életre, új dicsőségre a magyart.

E nagy történeti« átmeneten, egymás után három nagy ember, egyenlők a világ legna- gyobbjaival, Széchenyi, Kossuth és Deák vezette a nemzetet mint próféta és vezér. Nyomukon három láng lelkű költő, szintén egyenlők a világ irodalom legnagyobbjaival, Vörösmarty, Petőfi és Arany zengette a régi dicső- ség és a feltámadás harsonáját, mint az istenek hírnöke, hirdetve a magyarnak, hogy ne kishitű lemondás legyen sorsa, hanem tettre kelő küzdelmes munka keltse uj életre.

Tudjuk, hogy Széchenyi a tüzes ébresztés, Kossuth a lázas küzdelem, rohamos átalakulás, Deák a békítő alkotás korát jelzi a nemzeti nagy háromságban s a vele letűnt, korszakos században.

Melyikük érdeme nagyobb, azon sokat vitáztak a pártok és nem fogja soha eldönteni a történetírás. Ne is keressük. Hálátlanok lennénk, ha az egyik koszorúját tépnénk, hogy a másik dicsőségét növeljük. Áldjuk inkább a gondviselés különös kegyelmét, hogy ők a mieink voltak es megmentőkül őket adta a ma- I gyárnak hányatott sorsa nagy fordulóján. Ők ! egymást követték, egymást feltételezték, mint ok és okozat. Ők igy és együtt voltak a nemzet megmentéi s az új Magyarország megala- pitói. Nézeteik sokban eltérhettek, de emlékük elválhatatlanul egymásba forrva él a történet arany könyvében és a nemzeti köztudatban.

Mind a hármat a sir takarja régen, de szellemük a síron túlról is tovább igazgatja Magyarország sorsát. Mert a nagyok élete nem a sírba megy, hanem a nemzet vérébe. Tovább él az ott ' mint eszme, erő és hősiség. És a nemzet hálatelten zárja keble legbensejébe emléküket, oda, hol a hazaszeretet szent tüze ég, mint az isteni szeretet belénk lehelt szikrája, mely fölül emel az önzés állati érzelmén és a haza javára munkálni készt.

Csakhogy a nép szive más nyelven beszél, mint a fontoló ész. A szív nem Ítél, hanem érez és lelkesül elemi erővel. Széchenyinek és Deáknak oda adja tiszteletét, hodolatát és háláját, megadja nekik a „nagyu nevet, Kossuthnak meg szive vérét adja és nem nagynak, hanem egyenesen édes apjának nevezi. Azután dalba foglalta nevét. Az alföld rónáin névtelenül, a nép szive legfenekéről terem meg Kossuth éneke, És száll az ének szájról szájra nemzedékre, mint egy szent és hősi fogadás, hogy ha „még egyszer azt üzeni, mindnyájunknak el kell menni“.

Az édes apa szóval a nemzet fölött őrködő atyai gondvilelésnek vallja Kossuthot, kinek minden magyar édes fia, a dalban meg mintegy hűségesküt zeng szive választotta vezérének. Mély, nagy és történeti jelentőség van e tényben., melynek nem Kossuth tüneményes pályája, hanem az ország ezeréves története, melynek mindég a nemzet független szabadsága volt vezéreszmélye, adja meg igazi méltó értelmét.

Kossuth pályafutása maga is rendkívüli, lélekemelő. A mint élete derekán a névtelen kis városi ügyvédből pusztán a toll, a szó hatalmával a nemzet szellemi vezérévé, majd kormányzójává emelkedik, a mint megindítja a nemzet történetének hajtó kerekét, átalakítja merészen Magyarország egész szervezetét, megdönti a magát túlélt középkori rendi alkotmányt, eltörli a jobbágyságot s megalkotja a világtörténet intő szavára az uj képviseleti alkotmányt, a mint fölveszi bátran a rákény- szeritett harcot, a nemzet szabadságáért, ezer veszély közt és puszta szavával hadseregeket teremt: mind olyan merész, fenséges, mint egy hősköltemény, melyben a lángész, tudás, szorgalom, munka és erős akarat üli diadalát. És midőn elbukott az egyenetlen harcban, a hontalan bujdosásban eltöltött 45 esztendő, a ma- gyar ügy érdekében kifejtett óriás munkássága, az eltemetve hitt magyar lét jogának világgá hirdetése, a magyar szabadságról Angliában, Amerikában tartott angol beszédei, melyek egyes részei, mint az angol szónoklás remekei ma is belefoglalvák az angol ifjúság tankönyveibe, a mint a világtörténet intéző fejedel- 1 meivel tárgyal nemzete feltámasztásáról, a keserű csalódások ; majd a mikor nemzet elméje az ő politikájától elfordulva, Deák lobogója alá állott, tiltakozó visszavonulása, végre a Deák ravatalára küldött engesztelő cyprus- ág, mind egy fenséges tragédia erejével hat reánk, mely megráz, lesújt és fölemel egyszerre.

Pedig ekkor kezdődőit igazi diadala. Mert a mint az évek haladó sora mind messzebb és messzebb választotta el a szerepló nemzedéktől s ő a messze távolból mint egy próféta virrasztott hazája sorsán : nőttön nőtt alakja. Itthon kormányok buktak miatta. Ó pedig a bölcs fönséges nyugalmával készült előre a halálra. De csak a testi halálra, mert őt már életében a halhatatlanok dicsősége környezte. Ez a megdicsőülés korszaka volt. És a mint élete végén a szent öreg; a gondtól hajtva, a tollat újra kezébe vette, hogy irataiban szive vérével és a félszázad előtti lelkesedéssel Írja meg nemzete számára emlékeit: talán ekkor volt életében a legnagyobb. Tollal kezében esett el a Magyarország létjogáért vívott, félszázados hosszú harcban ott. a messze távolban, mint Rákóczi egykor Rodostóban, egy mesehosszú élet után.

A halál csak megdicsőülés lett számára s a halhatatlanság kezdete. És ő ki 45 évvel az előtt mint szegény menekült hagyta el hazáját, meghalva diadalutban jött vissza oda, hogy fejedelem módjára temesse nemzete. Ravatalánál ott sirt az egész nemzet, kibékültek a pártok. 0 leborult egykor amaz emlékezetes beszédében a nemzet nagysága előtt. A koporsójánál meg az egész nemzet borult le az ő nagysága előtt. Beteljesedett, a mit jósolva mondott ő egykor magáról ; ha eltemetnek föl támadok s a Kossuth név nagyobb hatalom lezs mint valaha.

Igen a jóslat betelt. Nagyobb hatalom mint valaha. Nem politikai hanem történeti hatalom, mely elemi erővel hatja át a nemzet szellemét. Hogy miért, azt meg mondja Magyarország ezeréves története.

Igen, a magyar szív hevesebben ver Kossuth neve hallatára, mert e név előtte a magyarság legszentebb eszméinek, ideáljának, a magyar szabadságnak, a nemzeti függetlenségnek, a magyar nemzeti öntudatnak symboluma. Ő ezeknek lángszavú prófétája, megalkuvást nem ismerő hirdetője és martyrja.

Ezek a nagy eszmék voltak a magyar történet mozgató eszméi ezer éven át. Ezek hozták ki a a honkereső ősöket Ázsiából, három hazát változtatva egymásután, hogy itt, a negyedikben szabad, boldog és nagy legyen az. akkor még maroknyi magyar.

Ezeket dajkálta bele a magyarba ezeréves története, hogy veleszületett eszmei legyenek minden magyarnak. Érettük véreztek hősei, vezérei, érettük munkáltak kormányzói és nagy királyai. Érettük harcoltak Rorcskay, Bethlen, aRakócziak, érettük bujdosott el messze ide- denbe II-ik Rákóczi Ferencz.

És Mohács után, midőn három elé volt osztva Magyarország, s a labanc Pozsony felül, a kurucz Gyulafehérvárrról vagy keletről leste a szabadulást a közös nyomorúságból, a török hódoltságban meg lappangva élt a magyarság meg maradt törmeléke, mind a három részt akkor is ez egy eszme hatotta át; a magyar haza függetlensége.

Csakhogy a régi nemzeti nagy katasztrófákat a nemzet mindig gyorsap kiheverte, megerősödve kelt új életre utánok és a maga kárán okulve terelte uj irányba politikáját. A merseburgi, augsburgi vesztett csatákat, a tatárjárást néhány évtized serény munkája hely-