Váci Hirlap, 1902 (16. évfolyam, 3-52. szám)

1902-09-21 / 38. szám

rehozta, de abból a mi Mohácsnál egy nyári délután, harmadfélóra alatt oda veszett, negyed félszázadig nem volt feltámadás. Védeni kellett utána a magyar szabadságot karddal, fortélylyal, némettől, töröktől.

Mikor azután a törököt kiverték, akkor meg a bécsi udvar politikája kezdte a beolvasztás munkáját. A kurucok negyven éves harca úgy, a hogy megoltalmazta a magyar szabadságot. De a hosszú harcokban a nemzet kifáradt. Jöttek az úgynevezett csöndes évek. Mária Terézia dédelgető németesítése. Elaludni látszott a nemzeti öntudat. József császár már alkotmányát és nyelvét is el akarta törülni. A nemzet följajdult, de lenni nem tudott, álomkórság zsibbasztotta tagjait. írói kezdték uj életre kelteni, de ők is kétségbe estek a ■czéltalannak látszó munka sikerén. A nemzeti pusztulást, a lemondást siratta Berzsenyi. Kölcsey lantja. A nép kebléből támadt Csokonay- költői lánglel ke látnoki ihlettel megérezte, hogy a világtörténet rohamos fejlődése fölvetette nemzetünkre a lét vagy nem lét kérdését, midőn egyik levelében azt írja, hogy a XIX. vagy XX. században vagy igazán magyar lesz a magyar, vagy semmi. De bízni ő sem tudott. A köztudatban sehol se volt semmi reménység. Maga Széchenyi Ferenc gróf, a nemzeti múzeum nagy emlékű alapitója is, nemzete jövőjén kétségbe esve, megtörve, szállt sírjába.

De a gondviselés úgy akarta, hogy a magyarnak létjogát, fényesebb jövőjét épp az ő nagyobb nevű fia, Széchenyi István, a legnagyobb magyar, hirdesseelőször, midőn a „Hitel“* ben túlvilági szózat ébresztő harsonájának hangján mondotta ki a nagy szót: Magyarország nem volt, hanem lesz.

És megindult rá a megholtnak hitt nemzet újjászületése. Széchenyi a társadalmi és köz- gazdasági kérdések terére akarta szorítani a megindult mozgalmat. Az alkotmánykérdések nem bántották. De jött Kossuth, ki tanítványának vallotta magát és a politikai szabadság, az alkotmány kérdéseit állította előtérbe. Céljuk egy volt: a nemzet nagysága, függetlensége. De Széchenyi a nemzet gazdagodása utján hitte elérni és biztosítani a nemzet szabadságát, Kossuth meg a nemzeti szabadság biztosításától várta a nemzet anyagi fölvirágzását. Minek fösteném a két nagy szellem küzdelmét és Kossuth diadalát, midőn az 1847-iki országgyűlésre Pestvármegye követévé megválasztotta. Az országgyűlésen még meg- kisérlették Kossuth vezéri hatalmát megingatni, de a világtörténet hajtó kereke félelmetes sebességgel megindult és Kossuth megérté és fölhasználni tudta erejét, elmondta hires márciusi beszédét, mely Magyarország politikai újjá alakulásának lett evangéliuma.

Lángszavára összedőlt a régi alkotmány, megszűnt a rendiség, a jobbágyság és föltámadt halottaiból a gondolatat és politikai szabadság. A nemesség kivonult a régi alkotmány vár- zányáiból és önként adta át helyét a magyar nemzet egy egyetemének. Rövid néhány hét alatt elkészült a nemzet új alkotmánya s vele a nemzet egy lépéssel . századokat lépett át egyszerre.

Lázas feljődés, korszakos átalakulás mindenütt. De meg vagyon Írva, hogy miniden nagynak, minden dicsőnek, mit az emberiség elért, csak vér, — hősök, vértanúk életadó vére lehet méltó ára. Mártírok és vértanúk nélkül nincsen hit, se szabadság. Az uj Magyarországra is rá kényszeritette a harcot az j ország gyors újjászületésétől és meg uj hódott erejétől megriadt ármány. Örök érdeme Kossuthnak, hogy átlátott a történet elébe tolt nagy kérdőjelén s megértette, hogy a nemzet mindent veszt, ha gyáván meghátrál. És föl- i

Váci Hírlap

vette a harcot a lázadó nemzetiségekkel és két nagy hatalommal. Egy álló évig tartott a harc, de legendás dicsősége egy egész századra való. Seregek támadtak lángszavára. Nem volt többé párt, az egész nemzet állott mögötte s a jelszó volt: Szabadság vagy halál. Az ország megtelt a honvéd hősök sírjával, mindegyik drága kincse a nemzetnek, mert mindegyik új erőnek vált bölcsőjévé. A nyert csaták dicsősége igazolta az ámuló világ előtt I Magyarország létjogát, s azok emléke örök, elévülhetetlen kincse, bizonysága e nemzet I nagy erkölcsi tőkéjének.

És midőn Magyarország elbukott, a két nagy hatalom ellen vívott, egyenetlen harcban, akkor volt a nemzet legnagyobb. A vérkeresztségben egygyé forrott Magyaroszág népének egyeteme, mint az előtt soha. Mindenki halottnak hitte, pedig porba tiprótt zászlajával, ezer szenvedésével övé volt a jövendő. A kik' ellene feltámadtak mind csalódtak. Csalódtak a föllázadt nemzetiségek, mert a történet fejlődése nem adta meg várt önnállóságukat. Csalódott Oroszország és Miklós cár halálos ágyán szán- va-bánta a magyarok ellen viselt háborúját. Csalódott, az udvar politikája, m rt az alkotmánytörlő absolut imperium s a birodalmi egység eszméje Solferinóhoz Kőnigrátzhez vezetett. Csalódásában be kelle látnia Magyar- ország ellen követett negyed félszázados beolvasztási politikájának téves voltát és azt, hogy e kettős birodalom egyetlen szilárd alapja csak a boldog, szabad Magyarország lehet. Csak Magyarország nem csalódott. A szenvedések megedzették, egygyé forrasztották, a történet fejlődése pedig negyed félszázados küzdelmét, politikáját és függetlenségi harcát, mind igazolta. Belátta, megértette ezt a király is s a múlt történetének keserves tanúságai után megtörtént a kiegyezés. Ekkor már Deákot vallotta a nemzet vezérének és békeművében megtalálta további fejlődésének biztos létalapját, mit Mohács óta hasztalan keresett. És a nemzettel ifjan harcban állott császár fejére föltette a nemzet Szent István koronáját, hogy legyen a magyarnak legjobban szeretett, legalkotmanyosabb királya, ő vezette át a nemzetet a millennium szent küszöbén, a második ezredévbe, jelképezve, hogy a második ezredévben együtt marad a magyar és koronájának fölkent viselője, és együtt érzésükben föltámad a nemzeti királyságnak Mohácsnál odaveszett régi dicsősége.

És Kossuth? ő eltávozott külföldre hirdetni, igazolni és ha lehet, kivívni a magyar szabadságot és letette a szörnyű fogadást, hogy a sors hozhat ra sok minden féle veszedelmet, a hohérbárdot, méregpoharat, de soha azt, hogy alattvalója legyen a dynasztiának. Ezzel elvált útja a nemzet jövendő politikájától. Nagy érdeme maradt ekkor is, hogy bár a mint Isten az ő lángeszének tudnia engedte, védte, hirdette mindenütt Magyarország igazait és feltámadását, de a nemzetet kalandos vállalatokba, összeesküvésekbe nem sodorta s a nemzet és király kiegyezésének útjába nem állott.

Hanem ha a nemzet elméje elfordult is Kossuth engesztelhetetlen álláspontjától, szive őt magába zárta örökre. A hontalanság emlékét megszentelte, mint Rákóczyét és annál inkább nőtt nemes idealizmusának glóriája, minél mélyebbre sülyedt a kor az anyagiasság lejtőjén. És ma fél isteni magasságból tekint le ránk alakja és imádságszerű állítattál tekint dicsőült alakjára az egész nemzet. Politikáját, küzdelmét igazolta az idő és tudja az egész nemzet, hogy 1848—1849 nélkül nincs 1867. Az ő idejében, és azzal, a mit szembe állított vele s a magyarral akkor a sors keze, neki volt és lesz igaza. Nevét éltette a nemzet mi3

kor fiait harcra hívta, éltette mikor a nemzetre ráborult a rettenetes gyász és szenvedés. Azóta, mint a költő mondja:

„Azóta mennyi sok év elhaladt,

S a sejtelem előttem eszme lett,

Most értek mindent mi volt akkor az,

, És éltetem én most is nevedet.“

És élteti a nemzet ma is, és éltetni fogja mig magyar él e hazán. És mindég lelkesülni fog dalára, mint a Rákócziéra. De Rákóczi j éneke csak a múltba tekint. Kétségbe esve kesereg a kuruezság vesztén s a nemzet bukásán, mely szét mái 1 ik mint a romlandó cserép. Kossuth dala a jövőt nézi. Nincs benne kesergés csak lelkesedés és egy szent fogadás ; „ha még egyszer azt üzeni, mindnyájunknak el kell menni.“

És ő üzenni fog. Valahányszor veszedelem fenyegeti a magyar szabadságot, visszavonás támadja a nemzet egységét, ha önkény akarja taporni az ősi jogot, ha osztálygőg bántja az egyenlőség krisztusi szent tanát, óh akkor megszólal lángajka újra, meg újra, és táborában lesz egész Magyarország. És bár múljanak az évek, nem fog soha megfogyni az ő regementje. De üzenni fog ő mást is. Ragyogó példája azt fogja üzenni a nemzetnek örökké, hogy munkáljon, tanuljon, de maradjon meg mindég magyarnak. És a mint ő utolsó le- hel létéi g nem tette le az írótól lát, a szorgalom soha sem hagyja el a magyart, mert elvesz különben a népek nagy versenyében.

Iratai borús lapjain pedig azt üzeni, hogy a magyar ne bízzék soha senki másban, mint saját magában s az isteni gondviselés hozzá való jó voltában. Egyedül jött ide mint kicsi tábor ezer év előtt, egyedül, senkitől nem gyámolitva nőtt nagygyá ezer év küzdelmei között. Épp ezért gondosan vigyázzon ősi szabadságára, nemzeti jellegére s az ezekben lakó nagy erkölcsi erőkre, de ha másban, bízik, csalódás lesz sorsa.

És a nemzet híven megérti minden szózatod.

És te dicsőült szellem ott fenn a magasban, történetünk dicsőségének legmagasán, kinek porsátora nem idegenben, hanem itthon nyugszik Deáké es Batthyányié mellett, megérted-e túlvilági Ilonodból nemzetedet, mely téged lelkesedve áld és ünnepel? Megérted-e, hogy szive egyik kamarájában örökre ott lakozik a te képed, a másikban meg a rajongással szeretett, legalkotmányosabb király iránti hűség és hódolat? Megérted-e, hogy ez a nemzet ezeréves történetének könyvéből nem tépne ki egy lapot sem semmi áron s büszke arra, hogy hősileg teljesítette azt, a mit követelt tőle az évszázados védekezés kényszerűsége, mert megmentette, nagyra nevelte vére hullásával, a sors ezer hányattatásai közt, a magyarságot. De másrészt híven követi a történet tanácsát, hogy csak koronás királyával egyetértésben keresheti jövendő boldogulását. Azt hiszem megértetted, s a történtekkel kiengesztelődve nyugszol nemzeti oltárrá váló sírodban. Bizonyság reá az a Cyprus ág, mely ott találkozott a nemzet nagyasszonya, a királyné koszorújával Deák ravatalán.

De ez a ciprus ág s ez a koszorú azt súgja nekem, hogy az engesztelés nagy órája Te reád is el fog jönni, midőn a történet szelleme föl a trón magasáig meg fog tanítani mindenkit arra, hogy a mint te 1848-ban a dynasztia uj megalapítását és uj fényét jósoltad az alkotmány megadásából: midőn a nemzetet a rákényszeritett nagy harcban önmagának s a jövőnek megmentetted, a trónnak legbiztosabb támaszát mentetted meg a messze jövőnek.