Váci Hirlap, 1902 (16. évfolyam, 3-52. szám)
1902-09-14 / 37. szám
Váci Hírlap Kossuth Lajos a váci választókhoz. Vác, szept. 12. A hatvanhetediki kiegyezés után első volt ez a város, mely Kossuth Lajost képviselőjévé választotta. Még ma is sokan élnek városunk falai közt, kik akkor Kossuth nevével kibontották a zászlót s egyik napról a másikra hajló éjszakán megváltozott a hangulat: Kossuthot roppant lelkesedéssel választották meg képviselőnek. lludnay József, a dicső választás elnöke elküldte a mandátumot s várták mi lesz a válasz. Most adjuk át a szót a Váchartyánból kapott levélnek: Várták, várták, a mint mondani szokás: „mint a Messiást“ a váci választók Kossuth levelét, ügy hallottam, hogy az akkori paradicsom-utcai postahivatal előtt, naponta befogott lovakkal állott kocsi a postaérkezés órájában, hogy a mint a válasz megérkezik, nyomban hozhassák azt Hartyánba. Egyszer délben egy úr, ha jól emlékszem Russó a neve, el is hozta a várva-várt levelet. Elképzelheti, milyen örömmel és lelkesedéssel bontottuk föl avastag kvartalakú, gyászkeretes, öt fekete, dőlt paizsú, címeres pecséttel ellátott borítékot. Igen kedves véletlen volt, hogy éppen akkor nálunk időzött egy közeli rokonom : gróf Vay László, — József főherceg egykori volt főudvarmestere, — a ki meghitt barátja volt Kossuthnak s mint az emigráció egyik tagja, sógorommal, Ivánka Zsigmonddal külföldre is kikisérte volt őt, el volt telve Kossuth iránt a közvetlen közelében nyert benyomásokkal, rajongó hódolattal. A mint az ebédnek vége volt, hozzáláttunk a levél lemásolásához. Többféle osztva, mert a levél igen hosszú volt, hogy hajnalban útnak indíthassuk Jókaihoz, a ki akkor a „Hon“-t szerkesztette, azon kéréssel, hogy közölje lapjában Kossuth válaszát. Az akkori utazási 2 I viszonyok még nem voltak olyanok Vácon sem mint most, azt hiszem, napjában csak kétszer, vagy háromszor közlekedett a vonat Vác és Budapest között. A másoláshoz segítségül hívtuk, még a helyben lakó Csilléry nevű ref. lelkész fiát is, a kit azután nemsokára Boszniában leteritett egy ellenséges ágyúgolyó. Hajnalban, akkor öt éves kedves fiam nevelője bevitte a levelet Jókaihoz, ki azt azonnal közölte is. Hanem Kossuth az akkori időkben szerzett tapasztalatok szerint valószínűleg abban a meggyőződésben volt, hogy válaszát a váci választókerület elnöke magántulajdonnak fogja tekinteni és egyebet nem fog tenni vele, minthogy azt hivatalbeli kötelességénél fogva, a választókkal fogja közölni csupán. Kossuth ezen válaszát Böszörményi Lászlónak is meg- küldötte volt, a ki akkor a „Magyar Ujság“-ot szerkeztette, s mialatt mi itt a levelet másoltuk, az alatt már szedték a betűket a nyomdában. 1868. febr. 27-én esküdtszék elé volt idézve férjem, melynek elnöke Ebetzky Emil volt, a közvádló pedig Ráth Károly, Budapest későbbi főpolgármestere. Az esküdtszék Böszörményit ítélte el fogságra és nem férjemet, miután ő volt a levélnek első közzétevője és nyilvánosságra hozója. Böszörményi, kinek egészsége már akkor is meg volt támadva, a váci fogházban mégis halt. Még egy érdekes apróságot is kívánok ide- jegyézni az esküdtszéki tárgyalásról. A terem zsúfolva volt, nő csupán kettő : áldott jo anyám és én, a kik igazán rettegtünk az Ítélettől. Közvetlen közelünkben a bécsi lapok tudósítói ültek s igy ezen párbeszédnek voltunk fűl- tanui: „Eljött a szerkesztőségünkbe egy lap- szerkesztő kollégánk s kérdezett, olvastuk-e a „Magyar Ujság“-ot. Mi azt sohasem szoktuk olvasni, volt válaszunk. — „Mi is, folytatta a másik, a papírkosárból kotoráztuk elő e lapot, midőn arra figyelmeztettek, hogy, Kossuth váÖszszel. Kedves a tavasz, midőn hosszú nyugvása után mosolygó biborfénynyel tekint le a nap a még fehér földre. A szemkápráztató hó megtörik a nap sugarai melegére s csúnya fekete pocsolyává válik, mintha egy erős kéz jetörné az ártatlanság fehér liliomát. Gazd’ uram is leakasztja cifra tarisznyáját, mély fohászszal indul az első útra, a szabadba. „Jézus segély“-t mormol fogai között; meg- csörditi karikás ostorát, mire megindul jóváhagyó főbólintgatásokkal a címeres jószág a tanya felé. Az eke vasa mélyen hasítja a bogár fekete földet, a pacsirta magasan szállva hangos danával kéri az áldást a földre. Mind magasabban jár már az arany gömb az égen. A mezők virágai messzire terjesztik kábító illatukat. Peng a kasza, szép sorban fekszik a fű, szegélyt képezve a folyó partján, mint hamvas zöld plüss a bálba készülő szép asz- szony ruháján. Rettegve száll, hangosan pity- palatyolva a madár, figyelmeztetni vágy párját, óvja kicsinyeit, mert az emberek itt sem ismernek kíméletet. Megsárgult a vetés zöld bársonya is. Tarkítva a szőke kalász piros pipacs, kék búzavirág, konkolylyal. A természet e páratlan művészettel kötött csokorja. Sűrűn állnak már a keresztek a földeken. A gazda örömtelt arccal tart szemlét fölötte s már magában számadást csinál az idei jövedelemre. A nap is megelégedetlen tekint az Isten áldására, de hogy ne bízza el magát az ember szúró sugarával inteni látszik : „arcod verejtékével keresed“. Alig is győzi törülgetni a homlokáról lehulló gyöngyöket. Bevégzé szemléjét az égi fejedelem, nyugodni tér piros felhő ágyába. A nép is megindul, nehéz munkája után oly jól esik a pihenő. S eljön az esti szellő, megsimitja izzadt homlokát, vigasztaló szót suttog fülébe; édes, esőt adó álomba ringatja. Hosszú sorban allnak a címeres jószágok a földeken, s rakják a súlyos kévéket a hosszú szekerekre. Megkezdődik a „takarítás“ mely előképe az ősznek. Mig a tavasz s a nyár csak reményt önt a gazda szivébe, az ősz megvalósítja, nem hagyja már a bizonytalanságban, kitárja a szin igazságot. Faradt a természet is, nyugodni vágy. S hogy a hosszú télre el legyenek látva mindennel, kitárja kincses házát, hagyja dúskálkodni az embert! Felébred ilyenkor a mi az emberben egyedül isteni, a lélek, nem bolyong a sötétség lélek- vesztőjével, áldja Teremtőjét. Oly vonzó a természet őszszel, mint egy ártatlan édes gyennekarc. Élet pezseg mindenütt. Nyövik—áztatják a magvas kendert s a holdvilágos estéken bele vegyül a tilolófa ket- tegésébe a falusi lányok édes, szerelemre csalogató — hivó danája. Telve a szérű, édes örömére az apró jószágoknak, van mit szedni az asztag alatt. Bezzeg van riadalom, ha „leágyalnak“ megkezdődik a csépek egyhangú kettyegése, a rosta mormolása. Ilyenkor vágy Leli szemekkel csak messziről kotyognak az apró pipék, tyúkanyó bölcs intéseire. Telik a csűr, a verem. Új kenyér lesz, csak az új bor is legyen legalább lasza van benne, melyet a váci választókerület elnökéhez intézeti.“ Rudnay József úr szívességéből alább közöljük Kossuth Lajos válaszának első részét,, melyet a választási elnök utján intézett Váe polgárságához : Tisztelt Elnök úr! Tartozó tisztelettel vettem a választási jegyzőkönyvet, melynek átküldésével tudtomra adni niéltoztatott, hogy a váci kerület országgyűlési képviselőjévé közakarattal megválasztattam. És megilletődéssel olvastam a hozzámellékelt szívélyes felhívó levelet, mely által annak 597 aláírói, a jóakaratnak csekély személyemet érdemen túl megtisztelő kifejezéseivel szólítanak fel, hogy a reám ruházott képviseleti tisztet vállaljam el. Engedje elnök úr! Önt s ön által a haza jó és balszerencséjében mindig határozott hazafias szellemű váci választókat becses bizalmukért őszinte hálaérzetemről azon kijelentéssel biztosítanom, hogy tekintetbe véve a fenforgó körülményeket, lehetetlen volt a váci választás tényéből, polgári törekvéseim irányát illetőleg a múltra nézve megnyugtatást, a jövőre nézve bátorítást s a végsikerre nézve biztató reményt nem merítenem. A váci kerület érdemes választói nemcsak politikai múltamat ismerték, midőn választásukkal megtiszteltének es ismerték az irányt és elveket, melyeknek életem szentelve van, hanem ismerték különösen azt is, hogy minő meggyőződéssel vagyok a fontosságban minden egyebet túlhaladó napi kérdés felől, értem : az úgynevezett közösügyi egyezkedést. Mert nagy nyilvánosságot nyert hazánkban ama nyílt levél, melyet ez ügyben Deák Ferenchez intéztem. Tudták tehát, hogy én a jelen országgyűlés többsége által immár, fájdalom! törvény erejére emelt közösügyi munkálatot nem csak határozottan roszalom, de sőt ha a részletekben is gyakorlati foganatba annyi, hogy a Bandi gyerek lakodalmán elég legyen a hivott és hívatlan atyafiaknak. Boldogság sugárzik a fiú tüzes szeméből, a mint látja, hogy az „örege“ ugyancsak tartja ám a szemlét a szüretelő kádak — hordók felett. Iparkodik is segítségére lenni, hisz’ már boho szive alig várja, hogy az uj bor, a mely pedig még ott mosolyog a tőkén, kiforrja magát s ő baza repíthesse a maga külön kis fészkébe, az ő „élete párját“. Alig hasad a hajnal, élénkül a falu. Nehéz, sűrű ködfátyolon keresztül tekint a nap a földre. Fojtott nehéz a máskor oly illatos reggeli levegő. Apró, fehér jegecek csillognak a növények s virágokon, mint csak az estédre készülő lány kecses fején az elszórt gyémántpor. Hűvös, csípős szél támad, mardossa a korán kelők arcát. De megtörik akarata a kegyetlen időnek, a természet parancsoló szavára langyos melegség ömlik szét, A szőlőhegyek tarkállnak a diót verő; szilvát rázó, gyümölcsöt szedő emberektől. Hangos a vidék. Telnek a hordók, jó kedvű a gazda. Megered a jó kedv, az édes bor megteszi hatását, s hogy hiány semmibe se essék, ott teremnek mint eső után a földből kinőtt gomba: a „falu végi barna gyerekek.“ Hogy is tudna a magyar tüzes vére nyugodni, ha nem lenne ki még jobban szítsa a lángot, ha örül, ha búsul. S az emberiség e megvetett páriája ez egyedüli, ki az ember leikéhez tud igazán s egyedül férni. Lelket önt a száraz fába, s igy találja meg egymást az élő s a viszhang. Boldogan önmagáról megfeledkezve, csak arra
