Váci Hirlap, 1902 (16. évfolyam, 3-52. szám)
1902-09-07 / 36. szám
Tiseiihatodik évfolyam. 36. szám. Vác, 1902. szeptember 7. Előfizetési ái'ak : É^rész évre ............................12 korona. Negyedévre ...... 3 korona. Egyes szám ára .... 24 fillér. Megjeleli minden vasárnap. VÁG ÉS VIDÉKÉNEK HETILAPJA. Kiadótulajdonos: Felelős szerkesztő: K.ovácli Ernő. Deresényi [Dezső. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Papnövelde-utca 6. szám alatt. Hirdetéseket felvesz a kiadóhivatal. Nyilt-tér sora 60 fillér. Mérnök kell. Vác, szept. 5. Laptársunk hosszabb cikkben számol be a pénzügyi bizottságban történtekről s áhítat hangján konstatálja, hogy hova tovább a város felvirágoztatására a pénzügyi bizottság lesz meleg ágya a legéletrevalóbb eszméknek. Nagyon elítélő szavak ezek, tisztelt uraim! Hát csak még most? Mi egyenkint a pénzügyi bizottság tagjait önzetlenül fáradozó férfiaknak ismerjük, de a működése eredményét tekintve egy cseppet sem vagyunk elragadtatva. Mert mit tesz a pénzügyi bizottság? A pénzügyi egyensúlyt, a sta- tusquót tartja fenn évről, évre : ebben kulminál legfőbb munkássága. Minden eszme, melyet itt, vagy ott felvetnek a város eme előkelő bizottságában első sorban pénzügyi tekintetekből mérlegelletik s nem a sürgősség, a szükség szempontjából. S ha haladni akarunk, az idő termi meg csendesen, különösebb kiadd; sok nélkül mindazokat, a mi Vácot a modern városok sorai felé viszi. így maradunk el a vízvezetékkel, igy a vágóhíddal, így a mérnöki állás szervezésével és sok mással, mire égető szükség volna, de hát pénzügyeink nem engedik, ergo vegetáljunk. Mert hát akkor mit ér, ha az eszme bölcsője a pénzügyi bizottság karjaiban ring, ha a I pici eszme nem tud megnőni, mert a pénzügyi egyensúly minden agyon nyomó mázsás terhétől nem tud lélekzethez : jutni. íme két esztendeje, vagy talán több I is, hogy mérnökre szükség van. Több j ideje, de csak két év előtt mondotta ki i.a város képviselőtestülete a szükséges- ! séget s kiadta a pénzügyi bizottságnak, í hogy a városi mérnöki áilás betöltése | iránt rövid idő alatt tegyen jelentést. | Másutt talán azt jelentette volna ez, hogy keresnek mérnökembert, megfelelőt s rövidesen betöltik az állást, nálunk azonban megjelent ismert mumus s a pénzügyi egyensúly követelte, hogy az ügyet tegyük el boldogabb időkre. Ki mondja, hogy nem szükséges egy városi mérnök alkalmazása? Sőt., merjük állítani, maga a pénzügyi bizottság minden egyes tagja tudja és érzi, hogy csonka a város közigazgatása mérnök nélkül, de azt nem merjük állítani, hogy gondol-e arra, mennyi kár éri a várost azzal, hogy 3200 koronát (ennyi lenne körülbelül a mérnök fizetése) évente megtakarít a város kasszájának. Építési szabályrendeletünk nincs. Van ugyan valami határozat s e terv szerint dolgozik a magisztrátus, de ha valami hiba esik, lehet-e, szabad-e kérdőre vonni a tisztviselői kar bármelyikét is, hiszen egyik sem mérnök. A Káptalan-utca kövezéséről mennyi szó esett! Ez az utca a legszebben kövezett utcánk, csupán a járdák vannak elrontva. Nemde a mérnököt vehetné elő a város ezért a hibáért? Csatornázni s kövezni fognak a Gasparik utcában, a Székesegyház-téren Egy komédiás tragédiája. Ha olyan faluról-falura járó komédiást látok, elfog a részvét, olyan fájdalomféle lopódzik a szivembe és ez a fájdalom megszorítja a lel- kemet és önkénytelen résztvevő sóhajra kényszerít. Ilyenkor egy régi história jut eszembe vig is. szomorú is . . . Tragédia, a melynek a hőse — komédiás. Csakhogy most már azt í kérdezhetik tőlem, hogy milyen komédiás? i Mert az éleiben azokat is komédiásoknak hiv- j ják, a kik többnek akarnak látszani, mint a | mik ; meg azokat is igy hívják, a kik értik azt j a nemes mesterséget, hogy velem szemben a barátság lárváját viseljék, a hátam mögött meg a nyelvüket öltsék rám. Nem ilyen komédiásról szól a nótám, hanem a mint már föntebb is jeleztem, afféle faluról falura járó szegény halandóról. De itt is kell megkülönböztetéseket tennem, mert bizony ezeknek a szegény komédiásoknak a társadalma is két részre oszlik. Az egyik részük arisztokrata; ezek a cirkuszosok meg azok, a kiknek van mutatványos bódéjuk. A másik részük : a rnisera plebs, a majom (nem major!) birtokosok és a többi ilyen okos állattal bíró emberek. Spinet Péró, a kiről szó lesz, ebbe az utolsó osztályba tartozott. Szép, okos kutyái voltak, va'óságos csudakutyák. Mennyire ki voltak j azok tanítva! Az egyik számolni tudott. Ha a gazdája azt kérdezte tőle, hogy mennyi ötször öt? Az okos kutya bizony szépen kikaparta körmével a huszonötöt a földön és szá- | omlásában soha sem tévedett, mint az némely embernek szokása, igaz ugyan, hogy többet nem tudott, mint ezt az egy számadást, de hát mindenki nem lehet ember! A másik kutyás szép uszkár volt, ha körmei közé nyomták a gyufát, meggyujtotta azt. Biz’ Isten akármelyik nagy úr is megfogadhatta volna szolga helyett — cigaretta gyújtogatásra. A harmadik kutya az meg pláne nagy zseni : volt. egész szimfóniákat tudott elugatni. A negyedik, no erről jobb, ha hallgatok, mert akkor mi emberek igazán elszégyelhetnénk magunkat, mint azt a boldog kulya-tulajdonos Spinét úr, a tálján szokta mondani. Büszke is volt Spinét a kutyáira, büszke, mint az atya a gyermekére, mint a tanár a jeles tanítványára, mint a vezér kitűnő katonáira. De nemcsak büszke volt rájuk, hanem szerette, forrón szerette kutyáit. A mi megint a mellett a régi igazság mellett bizonyít, hogy minden embernek kell szeretnie. Spinét soha se ismert asszonyt, azaz, hogy mégis — az anyját. Óh, de régen volt az ! . . . Asszony, lány, szerelem : soha se ismerte ezeket a csoda dolgokat Spinét Péro. No, de minek is leit volna az? Az asszony-féle csak nyűg lett volna neki. Hiszen igy egyedül is alig bírja magát I fentartani; alig tud magának és kutyáinak j ételt szerezni. Hiszen egy krajcár az olyan ki- 1 csinyke pénz, olyan keveset adnak érte a boi- , tosok ! Már pedig ő csak krajcárokat kap. I Most pedig mióta a fillért is behozták, annak a krajcárnak is csak a felét kapja . . . Hja, a mit a nagy urak akarnak nem jó az a kis embereknek ! < — No de most merre, menjük ? Kérdezte magában Spinét Péro, miután bejárta már az egész falut. — Még most korán van, fűzte tovább gondolatait, még világoskor juthatok el a városba. És azt tette a mit gondolt. Fölkelt a határkőről, megsimogatta a számoló kutyát és elindult a város felé. Az úton nem unatkozott, régóta hozzá szokott ő már ezekhez a magányos sétákhoz. De meg aztán nem is volt egyedül, ott voltak a kutyái okosabbak azok bizony, mint akárki is! . . . Bizony akármit mondjanak, értették azok, hogy mit beszél hozzájuk. Mert olyan szépen, olyan okosan, olyan megnyerőén néznek rája zöldes szemeikkel, hogy az ember szinte kedvet kapna megölelni, megcsókolni őket. — (Ez Spinét véleménye volt, a ki sohasem ismert asszonyt, lányt, szerelmet !) Ferencz-József keserüviz az egyedül elismert kellemes izű természetes hashajtószer.
