Váci Hirlap, 1902 (16. évfolyam, 3-52. szám)
1902-06-15 / 24. szám
2 Váci Hírlap ságok ésszerűségi azon elvével, hogy úgy az adó leszállítása, mint emelése, rohamosan ne történjék, hanem fokozatosan. És az adókivető bizottság se igen tehet érdekünkben. A kinek része volt az adótárgyalásokban, annak van már tapasztalata. Tény az, hogy az adókivető bizottságnak feladata a két fél, a kincstári előadó és az adózó között igazságot szolgáltatni, de ez a legtöbb esetben nem történik meg, mert a bizottság tagjai, nem lévén teljesen tisztában jog és hatáskörükkel, akaratlanul bár, de a kincstári előadóval azonosítják magukat, mi téves felfogás. Nekik épp oly feladatuk és kötelességük az adózók érdekeit védeni, mint a kincstár érdekeit, mert ők független bírái az előttük fekvő ügynek, kik esküvel erősitik, hogy lelkiismeretesen és részrehajlás nélkül fognak eljárni. Ők ismerik legjobban az általános szegénységet, a pangást, ők tudják legjobban, lehetséges-e általában a mai viszonyok között emelni az adót a nélkül, hogy tarisznyát és koldusbotot ne adjanak kezünkbe. Tegyék kezüket szivükre, gondoljanak esküjükre s arra, hogy ők független bírái az ügynek. Tegyenek félre minden mellék- tekintetet s Ítéljenek lelkiismeretük és meggyőződésük szerint. Nem protekció kell a váci kereskedő és iparosvilágnak, hanem méltányosság s ezt mi el is várhatjuk! Egy főhadnagy életéből. A napokban halt meg Budapesten Barsy Antal 1. honvéd gyalogezredbeli főhadnagy. Váci ifjaink közül többen ismerték őt, mert nem egy Ízben volt az önkéntes iskola tanára. — Térden állva illik-e szerelmet vallani ? És hová illik ilyenkor letenni a kalapot? Szives, oktató feleletek után, milyenekkel némely lap valóban megható pazarul bánik, újabb kérdés repül : — Illik-e cukros gesztenyét hordani egy szeretetreméltó mamának ? S úgy e bár nem illik ásítani, mikor egy derék papa magas politikáról beszél ? Később a fölött aggódik : — Illik-e egy fiatal hölgy becses rokonsága felől kérdezősködni? Drága egészségűket illetőleg ? Szelíd biztatások után szavahihető forrásokat kutat és kiderül, hogy Mariskának tüdővészes nagynénje, agylágyulásban szenvedő nagybátyja van újabb tízezer forintok erejéig, még pedig nem is .Amerikában, hanem Ó- Budán. ügy ám. Az amerikai rokon újabb időben még akkor sem sokat számit, ha tüdővészben is, agylágyulásban is sinlődik egyszerre. Sokkal többet ér egy piros-pozsgás, de rövid nyakú nagybácsi Ó-Budán, mint három tüdővészes az uj világban. Ajánlott levélben jön ez a kérdés. — Frakkban illik-e az oltár elé lépni? Aztán levelező lapon, hogy véletlenül más is elolvashassa, ez: — Illik-e ötven forinttal indulni nászútra ama reményben, hogy a papa még két nullát fog tenni az ötven mellé ? Egyik tanítványa, kinek különben h. századparancsnoka is volt a főhadnagy, halála alkalmával a következő megtörtént dolgokat beszéli el róla : Szeptember vége felé járt az idő s a másodéves bakák az úgynevezett „öreg csont“-ok már kezükbe kapták szabadságos kis könyvecskéjüket. A század-suszter szintén „Isten hozzád“-ot mondott a Ferencz-József laktanyának. Nem volt hát bakancs-agyusztálója a hetedik századnak, pedig a nagy gyakorlat után töméntelen beteg bakancs várta a mede- cinát. A főhadnagy látván az égető szükségét egy ügyes suszternek, kiállította századát az udvarra s vezénylő hangon szólt hozzájuk : — Álljon ki közületek két susztermester- ségű honvéd ! A sorokban néma csend, meg se moccan egy se. — Ismételten felszóllitlak : jelentkezzetek ! Egy sem lép elő, mert nem akad egy suszter se a században. | A főhadnagy sem sokáig gondolkozik kihúzza kardját s rámutat egy lapaj nagy fejű tót legényre és egy vézna himlőhelyes budaörsi svábra. — Mi a te mesterséged? — mondja az elsőnek. — Jelentek alasan féhadnagy úr kémives vágyom ! — Hát te mi vagy otthon ? — Laboráns, jelentem alásan ! — Hazudtok gazemberek mindaketten, majd adok én nektek, te is suszter vagy, meg te is, tudjátok! Mars be a suszterajba, te leszel az öreg suszter, kőmives, te meg a fiatal, laboráns ! Két hét múlva már nem volt rongyos bakancs a hetedik században, egy hónap múlva meg már ők agyusztálták az új önkéntesek cipőit úgy, hogy különben még Klapka se csinálhatta volna meg. * Tápió-Sülyben volt az ezred s éppen a pót- tartalékos tanítókat oktatta a főhadnagy. A kanyarodásokat gyakorolták az elhízott tanMolnár Péterrel egyidőben Szeles Mariska is sokat álmodozott. Mikor úgy esténkint kiégett a maradék gyertyája, mely mellett a Pénz legendáját olvasgatta s belőle sokat okult, igy sóhajtozott: — Ah, ha nekem volna öt selyem ruhám, hat kalapom : de egy fejkötőm ! Ha nem kel- >ene tűrnöm, hogy a mama elvágja a gyertyám felét, ha azt, a mit most olvastam, én is végig csinálhatnám! Ha volna ezen kívül öt állandó táncosom, három olyan imádóm, a ki versben istenit, három olyan, a ki realisztikus prózában. De, hogy ezt mind elérjem, mindenek előtt férjhez kellene mennem. Mert hiszen igy leányfővel talán még sem illik . . . Sappho, mikor csak Szeles Mariskának hívják, arany-szabadságról álmodik. — Ah, ha elém jönne, megragadnám, nem bocsájtanám el soha többé. De ha ez a szabadság már a másé lenne s amaz is jól őrizgetné ? Okkat-móddal megvesztegetném. Nem azért ■ tanulgatjuk mi nevelő-kisasszonyoktól azt, a mi illik, hogy ne tudnánk : hol és mikor kell keresni végzetes találkozásukat, melyeket nagy hiedelemmel szerencsésen kiaknázunk. Ilyenekről álmodott Kovács Mariska s hogy hamarosan nem végzett vele az elkerülhetetlen sors, nagyon sokat búsongott, a mi ismét arra vall, hogy egyáltalában semmi dolga sem volt. erők, midőn Mlinkó Pista mindig kiszorította mellette álló sovány kollégáját a sor középé- péből. A főhadnagy már dühös volt a sok rendetlenségért s egyszer csak odakiált Mlinkóra: — Hallja maga puhos tanító, mit szorul ott annyira, hiszen már elmúlt a vizsgája ! ? Mlinkó Pista szokásos jóízű nevetésével válaszolt a figyelmeztetésre, mely hatalmas nevetésre mind a két szomszédos sovány tanító • kigurult a sorból. * Ugyancsak Sülyben s ebben az időben történt, hogy pihenő napjuk volt a tanítóknak. A pihenő hire természetesen eljutott hazáig. Jöttek a váci látogatók megrakott csomagokkal. Velük jött az egyik váci tanitó felesége is. A főhadnagy éppen kint volt az állomáson, hol a váciak várták az ismerősöket s átlátva a helyzeten egy kis heccet követett el az örömmámorban úszó várakozókon. Lóháton volt. Egyszer csak leugrik lováról, rámutat a tanítóra s erősen kiabálja : — Hej, honvéd, pocskaj ! — Tanítónk azonban oda se hederit. — Hallod te, izé, gyere ide! Semmi engedelmesség. A nagy kiabálásra, végre az egyik váci önkéntes odaszól a tanítónak, hogy menjen már a főhadnagyhoz, mert neki szól. Tanítónk látva, hogy hiaba, engedelmesked- - nie muszáj, oda ballagott. — Ne! itt a kabatom és a kardom, fogd meg jól, a lovamat meg vezesd haza és ha ae Miska legényem nincsen otthon, hát puczold meg a táltost és kösd be az istállóba ! Értetted ? ? — Igen is értettem ! — No azért! A tanítónak mit volt mit tennie, szépen a megfogta a lovat — az igaz, hogy mindig nézett rája, hogy mikor rúgja oldalba — és bal- -1 lagott vele a faluba. A vonat nemsokára megjött, rajta a vácial s a tanitó felesége. Volt nevetés, mikor el- t meséltek a kolléga kalandját. Majd bementei mindnyájan a faluba, hogy megkeressék a ló vezetőt. Jó félóra múlva találtak csak rá s eb Mivel hogy a világon egyáltalában semnfirr dolga sem volt minden második nap belépett]: egy olyan szalonba, hol jourt tartottak, enek-JÍ kel, vajas szeletekkel (bocsánat, nem irbatono. változatosabban, mikor azokban a jourokbaim egyáltalában semmiféle változatosság sincs! és Kovács Péterrel, kinek művészileg megfésül fejéből, szellemes hallgatásából és rejtélye. 3- szemkifejezéséből, körülbelül annyit lehetei ío kiolvasni, mennyi egy nyugtalan kis lány szí is pen megálmodott arany-szabadságához kell. A jourok lévén a téli szerelmesek pártfogój; .ja éppen úgy, mint a hogy nyáriaké a holdvfiv. lág, Péter és Mariska nem kerülhették el [ sorsot, melyet akkor sem lehet kijátszan a ha akarjuk, hát még ha ki is hívjuk! Éléi 19 kezett az az idő, melyben — miután már mii fi dennel foglalkoztunk — az illemmel kelle. s\ bajmolódni. Szeles Mariska tehát megbizt L Sapphot, hogy kutassa ki az illem rejtélyei ia — Illik-e egv fiatal lánynak, hogy lesüss - a szemét? Ugy-e, nem illik egy jól nevel9\ mamától, hogy betoppan a szobába, mikoojj egy fiatal lány négy kézre zongorázik ? I 3 illik-e egy papának azt kutatni: kinek mennyn adóssága van ? Végre illik-e koszorúval járuh az oltár elé ? Bölcs Szókratész, ábrándos Sappho szelic ii hiedelemért esengő kérdései összevegyülnek kéziratok lomtárában és soha sem árulják t a világnak: miről álmodott Péter és Mariska
