Váci Hirlap, 1902 (16. évfolyam, 3-52. szám)
1902-02-02 / 5. szám
* Tizenhatodik évfolyam. 5. szám. Vác, 1902. évi február 2. Előfizetési árak: VA G ÉS VID É K É N E K H ÉTIG P J . Egész évre ........................12 korona. Negyedévre ........................3 korona. Kiadótulajdonos: Felelős szerkesztő : Egyes szám ára .... 24 fillér. Megjeien minden vasárnap. Kovách Ernő. Eercsényi Dezső. Szerkesztőség es kiadóhivatal: Papnövelde-utca 6. szám alatt. Hirdetéseket felvesz a kiadóhivatal. Nyilt-tér sora 60 fillér. Foglalkoztató műhelyek. Vác, jan. 28. Most, hogy az egész ország visszhangozik a munkanélküliek panaszától, talán nem is tárgyalhatunk aktuálisabb kérdést, mint a foglalkoztató műhelyek kérdését. Hogy mit értünk tulajdonképen ez elnevezés alatt, azt hisszük, szükségtelen fejtegetnünk, mert hisz a magyarázat a szó értelmében rejlik : munkát, foglalkozást nyújtani annak, ki arra rászorul. A művelt európai államok már rég beláthatták a foglalkoztató műhelyek szükséges, sőt nélkülözhetetlen voltát. Anglia, hol a gyáripar s kéziműipar úgyszólván a zenithjét érte el, százharmincnyolc foglalkoztató műhelyt tart fenn, hol a legkülönfélébb cikkek készülnek raktárra. Jól jegyezzük meg magunknak e kifejezést : raktárra, meri ebben rejlik a foglalkoztató műhelyek szociális haszna. Az természetes, hogy a foglalkoztató műhelyekre azért van szükség, mert a gyárak s létező ipartelepek a rendelések hiánya miatt nem adhatnak munkát minden dolgozni vágyó kéznek s igy az kénytelen a tétlenségben elzülleni. De a hol a foglalkoztató műhelyek intézménye szolgálja a társadalmat, ott az igazi munkanélküliség nem fordulhat elő, mert a mely munkás nem képes valamely létező gyári, avagy iparvállalatnál munkát kapni, beáll az ideig, mig szakmájában üresedés történik, a foglalkoztató műhelybe, hol bár olcsóbban fizetik munkáját, de mindenesetre biztosítják részére a megélhetést. E téren talán még a raboknak is jobb a helyzetük, kiknek a fogság idejére megélhetésük biztosítva van, sőt még kézi munkáknál a börtönök műhelyeiben a kiszabadulás idejére néhány garast meg is takaríthatnak maguknak. Igazságos-e az állam részéről, hogy a bünbeesett embernek tud munkát szerezni, mig a becsületesek ezrei munka nélkül éhen nyomorognak ? A foglalkoztató műhelyeket természetesen magánosok fenn nem tarthatnák, mert. az haszonra nem dolgozhatik. De igenis fentarthatja az állam, esetleg egyes jótékony testületek, melyek a befektetett főkének gyümölcsözését találják abban, ha a társadalmat legfenyegetőbb veszedelmétől, a munkanélküliségtől megszabadítják. Nálunk is próbálkoztak már a foglalkoztató műhelyek eszméjének megvalósításával, de mint minden szép idea — szalmatüzként fellobbant, hogy azután hirtelen ki is aludjék. Most ime ütött a tizenkettedik óra, hogy a munkanélküliek immár fenyegető jajszavát elcsititsuk. A főváros utcáin immár a közbiztonság is veszélyeztetve van s a foglalkozás nélküli munkások korgó gyomruk kielégítésére már a rombolástól, sőt a rablástól sem riadnak vissza. A társadalomnak tenni kell ez ügyben végre valamit: mert csakis a társadalom lehet e küzdelemben a vesztes fél, bármiként dőljön is az el. Húzd rá cigány . . . Húzd rá cigány keservesen, az én nótám húzd el nekem, — tudod cigány azt a nótát, mety elűzi szívem lújdt .... .. Ne húzd, hagyd el. . . mást húzz inkább — szomorúat, — hallod-e hát? zokogjon és sírjon húrod, had sírjak csak, a míg húzod .... Elég volt már a sok kínból, azt húzd nékem, a mely k így szól: „Szomorú fűz hervadt lombja, ráborul a sírhalmomra“ .... Bús e nóta, mint a lelkem, — te miattad bússá lettem, te miattad barna lányka, életemnek legszebb álma .... Húzd csak cigány, — húzzad szépen, kedves ez a nóta nékem .... húzd, míg csak e kebel alatt — szegény szívem szét nem hasad .... Hasadna bár a szívem szét, — sírban lenni rév szeretnék, „ott jó lesz majd megpihenni, odalenn már, nem fáj semmi“ .... Asszonyokról asszonyoknak. En commencement á rai- sonner cessans de sentir. Rousseau. Régi rege őrzi, szenvedő szivek évezredes vergődése sinyli a keserű igazságot, hogy az asszony csak álmában igaz. Fakó poéták sárgára sápadt könyvei hangtalan hangokon sírják a fülembe: Ne hagyj a nőnek! Ne higyj neki ha reád nevet és ne higyj neki ha könnyet ejt. Mert a nevetéstől a sírásig csak egy lépés j az ut s a ki gyorsan sir. az gyorsan is felejt Ne higyj a nőnek. Lesd el a szót, mely néha- I ! néha ajakára szökken, mikor talán maga se tudja, de ne épits rá. Mert nincs nagyobb rejtelem, mint az asszony, a ki ördög és angyal egy személyben. Átok az áldása és áldás az átka. Hasonló a tegernse-i bajor kolostor jósló J rózsájához, melyről remegő kezével csodálatos történetet jegyzet föl valami tiszta szivű szent barát. Hónál is fehérebb volt ez a 1 rózsa s időhöz nem kötötten tette meg utazását egyik páter nyugvó helyétől a másikig. A kinél megjelent, az legottan gyászruhát öltött, bűnbánatot tartott s igyekezve igyekezett, hogy lelke lázongása megadó békességben olvadjon föl. Tudja immár halálát jelenti a rózsa, mely oly csodálatos módon tette meg utazását s a hónál is fehérebb volt. Sántít ugyan egy kissé ez a hasonlat, annyit azonban mégis kifejez, hogy az asszony rendesen halála annak a férfiúnak. a ki véletlenül beléje botlik.) így beszélnek a poéták s én, a ki Rousseau mondásával kezdtem a dolgot., hogy „en com- j mencement a raisonner cessans de sentir,“ —- ! „ha gondolkozni akarunk, csapjuk sarokba az | érzelgést,“ szertelen nehéz föladatra vállalkoztam, asszonyokról asszonyoknak akarván Írni. Hisz az asszony maga a legszentebb, legigazabb és legüdébb poézis. Meg aztán az asszony önmaga előtt is rejtelem s én még Herczegh Ferencnek sem hiszem el, bogy a mi a lány szemében lányos kíváncsiság, az az asszonyéban mindjárt gonosz tudás. Édes rejtelmek, sejtelmes álmok és szomorú titkok hazája az asz- szonysziv, melynek ép úgy meg van a maga évezredes története, mint a poéták dalainak. Sőt a költészetnek egy-egy korszaka egyúttal az asszonysziv életének is egy-egy fejezete. Tele vagyunk nyomorúsággal, cifra képmutatással, sallangos hazugsággal. Szegények vagyunk mindannyian és nincsen kenyerünk. Az ókorban csak játékszer volt az asszony s játékszer maradt egész a középkor derekáig. A költészet tanúsága szerint ekkor még a férfiú részén van a rátartás s a nő részen a rajongás, sopánkodás és vágyakodás. A költészet Jebb. Ferencz-József keserűviz az egyedül elismert kellemes izű természetes hashajtószer. MC I
