Váci Hirlap, 1901 (15. évfolyam, 1-53. szám)
1901-12-29 / 53. szám
Előfizetési árak : Ész évre....................12 korona, j gyedévre.....................3 korona, j yes szám ára .... 24 fillér. j Sleg-jelen minden vasárnap. VÁG ÉS VIDÉKÉNEK HETI KAPJA. Kiadótulajdonos: Felelős szerkesztő: Kovach Ernő. Bercsényi Dezső. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Papnövelde-utca 6. szám alatt. Hirdetéseket felvesz a kiadóhivatal. Nyilt-tér sora 60 fillér. Újévre. Vác, dec. 28. Néhány nap s feledésbe merül az ó zlendő. JMi örömet hozott, ujjunk megámlálhatjuk, a bánatot, keserűséget idig, mely e bérces haza lakóira neiny év óta csőstül jut, feledni nem djuk. Pusztulást jelentett az ó év és igén reménységünk halvány csillaga még sm tűnt fel, hogy jobb időknek kell j nnie. De e helyett láljuk a nyomort. A levőben van a miazma, melytől pusz.1 az, ki még néhány évvel vagyonos j :ámba ment. Láljuk az éhezőt. Nincs unka, nincs kereset. Mit fessem a yomort, mindnyájan ismerjük azt, éhiget, hideget és munkahiányt hoz egymrre. És mindenütt igy van az, hol yengébben végtelen szenvedéseknek válak osztályrészeseivé embertársaink. A fővárosi népség a csatornák piszos üregébe, pinceodukba, harminc-negyenet is magában foglaló lakásokba voul. És nézzünk csak itt széjjel utcán I jártunkban, mennyi szenvedő arcot látunk majd! (A kicsinyek azok otthon maradnak, mert kijönniük nincs miben.) Ha a paloták lakói tudnák azt, hogy a mennyi a pompa és a fény, százannyi a baj és szenvedés, nem oly vígan ülnék lakomáikat, hanem felkeresnék őket miazmás lakásaikban, ott a nyomor tanyáján. És a szegényügyön nem segíthet senki más, csak a társadalom. Város, vármegye ezzel nagyon, de keveset törődhetik. Törvényhozásunk meg csak most kezd érdeklődni és lehetetlenül áll. Indemnitáson hónapokig, kiegyezésen évekig vitatkoznak, tengeri szörnyetegekre, uj csövű fegyverekre milliókat szavaznak meg, de még a kultúrára is csak morzsa jut. Parlamentünk csak közjogi politikával foglalkozik, szociális politikával semmit sem, pedig ajtókon zörget a szociálizmus és süvít már a társadalmi forradalom- szele. Nincs ma már hátra más, mint hogy a sokat kihasznált társadalmunk újra és újra feszítse meg erejét és segítsen embertársaink nyomorán. A hidegségnek, mely ellen oly sokan keresnek enyhet, az éhségnek és munkahiánynak, mely ellen most nincsen orvosság — enyhítése mind rajtunk fekszik. Iskolás szegény gyermekeknek állítsanak népkonyhái! íme áldásosán működik városunkban is egy. Kezdetben sok bajjal küzdött ez is, de terebélyes fává kezd válni már is . . . most már száznak enyhít nyomorán. Hogy örül annak a szegény fiúnak a lelke, midőn a meleg étel után nyúl! Hogy píroslik arca, midőn felmelengeti bágyadt gyenge testét1 Kövessék ez áldásos egyesület példáját. Vegyék kezébe az ügyet neves egyének és áldani fogják még emléküket is. Mert nemcsak a csatatéren teremnek nagyok, nemcsak a po itikai életben vannak vezérek. A jótékonyság vezetői is dicsők, nagyok. Segítsünk hát másokon és magunkon segítünk. Mert minden a világon összefügg, a világegyetem törvénye ez, lánchétköznapiság szürke ködéből ünnepélyes, emelkedett hangulatot ébreszt és bizonytalan, édes, szívből fel fakadó sejtelmek által támasztott kellemes izgalomba dönt. A falak mellett virágfüzérekkel ékesített tükrök verik vissza a csillárlámpák fehéren izzó erős tiszta fényét. A pálmák és egyéb délszaki növények által képezett apró ligetek mögött levő nagy ives ablakokat fehér, finom lenge csipke függönyök födik el. Az ablak fülkékben a legkedvesebb és a legtitokzatosabb vonzó félhomály uralkodik. A szerelmes pórok a második négyes után rendszerint itt suttogják el vallomásaikat. A tánctermekben mint egyebütt a fény által szült világosságban lesz látható az alakok határozottsága, a finoman körvonalazott árnyalatok tisztasága, táncban az ifjúi bájos termetek ütemszerű hajlékonysága, a villogó fehérruhás hölgyek kecse gyöngédsége, a bálvédnök úrhölgyek fenséges komolysága és tánc közben a mozdulatok lágysága. A fény által külömböztetjük meg a színeket is. A fény maga szin nélkül, - hidegen hágy mert a méltóság merev nyugalmával hat reánk. Hogy kedélyünk felszabaduljon a nyomás alól, szemünk szint keres. A színben mindig Az év végén, Elhangzott az ó-év felett, a búcsúzó: Isten veled! . . . ö már meghalt és helyébe — egy remény dús, uj-év lépe . . . Az egyik a sírba szállott, helyébe már másik állott, — és ez mindig csak így megyen, érié Úrnak — hála legyen! . . , Gondolkodom az év végen, vájjon mit hoz, az uj nékem ? — mit tartogat a számomra ? írt hullat-e, bánatomra P . . . Oh! a múlt év, bits volt nagyon, — nem volt kedvem, — csak bánatom, ürömökben nem volt részem, keserves volt az én éltem . . . Eloszoltak hö reményűn, kínzók voltak szenvedésen, óh ! fájt nékem, — fájt az élet, — mert reményem semmivé lett . . . A könnyeim sűrűn hulltak, bús szivemben kínok dúllak, . . . keblem vérzik, majd meghasad, — jobb is vórí már, — a föld alatt . . Sok az, 11 mennyit szenvedek . . , óh, hát uj-év ! szabadíts meg, — mert hát minek ez az élet ? ha nincsenek már remények . . . Nyújtsd a legfőbb boldogságot, bocsáss reám örök álmot, — had álmodjam sírban, — mélyen, óh! mi jó lesz, ott majd nékem Jebb. Szép a táncteremben. Irta: Lufoy Károly. Egy bájos olvasónőnk arra kér, Írjak egy tárcát a fentebbi cim alatt, e lapok hasábjain megjelent. Szép a jégen című tárcám modorában, — de mielőbb. Midőn parancsa előtt mély hódolattal és a legnagyobb készséggel meghajolnék jelzem, hogy jelen ismertetésem megírásánál dr. Biliary Péternek Egyetemes és részleges Észtéticája után doldoztam. * * •X* Egy táncestély szépségeinek méltatásánál először is a helyiség, a kápráztató fénnyel kivilágított nagyterem, igényel méltó figyelmet. A díszes és a szindus növény csoportokkal és pazar fényű csillárokkal ékesített, villogó padlózató nagyterem lelkünket kiragadja a Ferencz-József keserüviz az egyedül elismert kellemes izű természetes hashajtószer.
