Váci Hirlap, 1901 (15. évfolyam, 1-53. szám)
1901-12-22 / 52. szám
2 A szeretet munkája. Vác, dec. 20. Karácsony közeledtével a szeretet hathatósan munkál. Az éhező szegények, az apró, ártatlan gyermekek, kiknek nincs senkijök, jut eszébe a jószivű embereknek és segítenek rajtuk. Az apróknak karácsonyfa csillogó diszivel, a szegényeknek meleg ruhával áldoz a szeretet. A most következő hét teljesen a szeretető. Egész csomó apró ünnepség fog lefolyni s fog örömet kelteni nemcsak azoknak, kik a szeretet áldásaiban részesültek, hanem azoknak is, kik jó szivivükre hallgatva filléreikkel, koronáikkal hozzájárultak ahhoz, hogy a sok szegény gyermeknek, sok éhező, ruhátlannak örömet szereztek. Itt emlékezünk meg a karácsonyfaünnepségekről, a szegények felruházásáról, a mint azokról lapunkat értesítették: A menhelylyel kapcsolatos felsővárosi óvodában a karácsonyfa-ünnepség folyó hó 24-én kedden d. u. 31/2 órakor fog megtartatni, melyen nemcsak a szülőket, de az érdeklődőket is szívesen láttatják. Mátay Emília óvónő fáradságot nem kiméit, hogy ez ünnepség minél fényesebb legyen ; az ő érdeme az is, hogy a kicsinyek karácsonyfájára gyűjtés utján a következő adományok folytak be: Dr. Virter Lajos c. püspök 8 K. Schmidt János kisprépost és Ökröss Bálintné 6—6 K. Alberty Ferenc 5 K. Jung János és Gsávolszky József c. püspökök, Újhelyi István, Markovits Lázár, Motesiczky János, dr. Miltényi Gyula, Bucsek István kanonokok 4—4 K. Péts Sándorné 4 K. Gajáry Gézáné, Meiszner Rudolf, Jéger Gyuláné, Pertzián Gusztáv,, Miltényi Aurélné, Hufnagel Imréné, Ursziny Arnold, Filo Pálné, Jeremiás Annuska és Fodor Imre 2 — 2 K. V. L. egy koronát adó- ; mányoztak. Fogadják a nemesszivű adományozók az iskolaszék hálás köszönetét, flozzon áldást és csaladjaikra az árvák hálatelt imája-A városi tanács által megszavazott 200 koronából az iskolaszék ruhákat és lábbeliket szerzett be, melyeket f. hó 23-án hétfőn J VAGI HÍRLAP ___ délelőtt 11 órakor a leányiskola kistermében fog kiosztani ; ugyanekkor fog a Szent Vince-egylet ruhaféléket kiosztani a szegény iskolás gyermekeknek és szét fogja osztani az iskolaszék elnöksége a Sipos István-féle kegyes alapítvány 400 koronás kamatait. Azokat, kik az ügy iránt7 érdeklődnek, szívesen látják. A jótékony nőegyletünk sem marad ki azok közül, kik a nagy ünnep alkalmából gondolnak a szegé: yekre. Mint értesülünk, tizennyolc szegény iskolás gyermeket fog felruházni most karácsonykor. Jótékonyságát fe!ekezetkülömbség nélkül gyakorolja, mert a felruházandó gyermekek közül 12 katolikus, négy református és kettő evangélikus. E kiadások fedezésére szolgál grófpüspökünk 200 koronás adománya, özv. Robitsek Józsefné alapítványának kamataiból 80 korona, néh. dr. Argenty Döme két rendbeli hagyománya kamataiból lüO korona s végül néh. özv. Sipos Istvánná, Prettenhoffer Anna hagyományának kamata negyven korona, összesen tehát a nőegylet 480 koronát fordít karácsony ünnepén jótékony célra. Az izr. helybeli orth. hitközség is jótékonyságot gyakorolt. Rövid értesítést nyertünk arról, hogy Löivy Fülöp hitközségi elnök és' Grosz Adolf iskolaszéki elnök beszédei után húsz szegénysorsú gyermeket jó meleg ruhával és lábbelivel látott el. A siketnémaintézetben ma tartották meg a karácsonyfaünnepélyt, melyen számosán jelentek meg az intézeten kívül álló emberbarátok közül is. A szép és megható ünnepségen a felsőbb osztálybeli növendékek bemutatták élőképekben a szent-történetek alkalomszerű eseményeit. Az élőképeket imák és alkalmi szavalatok követték, majd tárgyakat osztották ki a növendékek között, miután Borbély Sándor igazgató tartott úgy a növendékekhez, mint a tanítványokhoz szép beszédet, Szottfried József pedig az ünnepet méltatta a növendékek előtt. a szőke búr leánykáknak, azoknak sem jut a felének sem, hát hogy jutna aranyos cifraságra nektek ! Bizony sokatoknak elmarad a prémes kis bundája, fényes kis korcsolyája, bélelt fehér keztyűcskéje is, de hát, látjátok, nem lehet segíteni. Ha a ti szemetek mindent meglátna, kis barátim, meglátná azt is, hogy menynyire bizonyozza a mama is, hogy bizony őneki a világért sem kellene most az, a mire annyira vágyott, a miről összemosolyogva annyit beszéltek és hogy az apátok is mennyire hangsúlyozza, hogy meg nem válnék semmiért a régi holmijától, úgy megszokta azt. És a mikor ezt bizonyozzák, elkerülik egymás szemét, ti azt se tudjátok, hogy miért ? Sír a kis Jézus is, sírjatok vele és hüppögő sóhajlozáslok közben gondoljatok csak azokra a kis pajtásokra, kiknek a miatt a messzeségben olyan nagyon szomorú a dolguk, hogy még több okuk volna a sírásra, mint nektek. Reám pedig ne haragudjatok, hogy nektek ilyen rossz hirt mondok, de lássátok, nekem ez a kötelességem, még a foglalkozásom is, a mamátok ezt ilyen bátran, ilyen szépen meg se tudta volna nektek mondani, mert a mamátok nektek csak kellemeset akar és szeret mondani mindig. Ha akarjátok, inkább én is sírok veletek és a kis Jézussal, mert én is voltam olyan kis ember, mint ti, nagyon tudom, miről van szó ! E boldog örömben szent az egyenlőség, híját a sok nem lát, áldás a kevés; nem jajgat a szükség, ünnepel a bőség, karácsonyi révben elsimul a vész. Most ember az ember ; megelégedésnek fonják a világot karjai át; Égi dalra zendül minden kicsi fészek, Istent ki-ki csendes fohászszal imád. Kigyúlnak a gyertyák, csilingel a csengő ; olyan szép ez az este, oly enyhe szelid! Megtisztul a lélek, vig lesz a merengő, midőn a karácsony halkan közelit. A gyermekek álma, a koldúsok üdve ez a szent alkony, mely szeretni tanít; mindenkoron áldva, sebet sohasem ütve, a mennyet a földre lehozza a hit. Két karácsony. Irta : D’Amant Leó. Zimankós, csúnya idő volt odakint, mindenki sietett haza, csomagokkal jól megrakodottan, hiszen ma van karácsony szent napja. Az utcák egyre kihaltabbak lesznek, itt ott szállingózik egy elkésett, siet haza övéihez. Bárczy Gézáné férjével hivatalos volt, egy előkelő ösmerősükhöz estélyre — mondták, hogy a miniszier is ott lesz — illő módon akartak tehát megjelenni, de mert kis hivatalnoki fizetésből nem igen tellett; régi fekete selyem ruháját vette fel Bárczyné az estélyre s a mély kivágást egy remek gyémánt nyakékkel fedte, melyet ez estére kért kölcsön egyik barátnőjétől. Mikor a teremben megjelent Bárczyné, minden szem egyszerre feléje volt irányítva ; honnan vette ez a szép asszony azt a remek nyakéket? mindenki tudta, hogy teljesen rendezett viszonyok között éltek kis kivatalnoki fizetésükből, de hogy honnan tellett erre a nyakékre ? nyílt kérdés maradt. Az estély igen fényesen sikerült mindenki meg volt elégedve, Bárczynét ellöltötte a büszkeség hogy dacára szerény egyszerű öltözékének, mégis észre vették, a mikor az előszobában búcsúra nyújtotta a vendéglátó háziasszony kezét, még egyszer a tükörbe nézet; hogyne, hisz oly jól állott neki az a remek nyakék. Igazított egyet^ rajta s néhány perc múlva már boldogan simult férje oldalához az időközben előszólitott egyfogatúban, mely őket haza vitte. Otthon megérkezve, levetette szőrme belépőjét, a mikor a nyakék után nyúl, ijedten veszi észe, hogy az bizony eltűnt. Kereste, kutatta, mindenütt, ruhában, bélésben, — hiába. A férj leszaladt az utcára és gyalog tette meg a hosszú utat, hátha útközben vesztették el valahol. Keresztül kutatott minden követ, megállt a kapu alatt, keresett, kutatott — hiába, — hiába. Busan érkezett haza, hol aggódva várta szegény felesége, egész éjjel nem aludtak semmit. Már most azon tanakodtak, hogy hát mit tévők legyenek, mert egy volt csak bizonyos előttük, hogy bármiképpen, bárhonnan is elő keli reggel keríteni a nyakékat. Álmatlan éjszaka után, kora reggel útnak indultak, minden ékszerészhez benéztek, de még csak hasonlót sem találtak. Már-már egészen elcsüggedtek, a mikor a véletlen segítségükre jött. Egy kirakatban tulajdon azt az ékszert pillantották meg, még a tokja is ugyanaz volt mint az elveszetté. Bementek hát, oly sietve, hogy még az ékszerész maga is megijedt, de mily nagyra vált örömük, a mikor Bárczy az ékszerészben egy régi iskolatársra talált. A mikor Bárczy elmondta neki baját, megállapodtak, hogy az ékszert 10.000 korona vételárban megveszi Bárczy olyképen, hogy azt öt év alatt, egyenlő részletekben fogja törleszteni, mégis, ha ez idő alatt visszakerülne az ékszer, ő a már lefizetett pénzt csekély levonással visszaadja és az ékszert visszaveszi. Senki sem volt boldogabb mint Bárcziék, a mikor végre kezükbe volt a drága kincs, melylyel sietve mentek haza. Az ebéd is jól esett már és mikor ezzel is végeztek, első dolga volt az asszonynak, hogy visszavitte barátnőjéhez az ékszert és bocsánatot kért tőle, hogy reggel helyett, csak most hozhatta vissza. A mi most következik az hosszú, sanyargatott évek sora volt, takarékoskodtak minden vonalon, nem mentek társaságba, otthon ültek szegények, csakhogy a kereskedőnek el-
