Váci Hirlap, 1901 (15. évfolyam, 1-53. szám)

1901-06-30 / 26. szám

Tizenötödik évfolyam. 26. szám. Váe, 1901. évi junius VÁCI HIRLA Előfizetési árak: Egész évre............................12 korona. Negyedévre..............................3 korona. Egyes szám ára .... 24 fillér. Megjeleli minden vasárnap. VÁG ÉS VIDÉKÉNEK HETILAPJA. Kiadótulajdonos: Felelős szerkesztő: Kovách Ernő. Dercsényi Dezső. Szerkesztőség és kiadóhivatal: VÁC, Géza király-tér 3. szám. Hirdetéseket felvesz a kiadóhivatal. Nyilt-tér sóra 60 fillér. Az állami tisztviselők. Vác, junius 28. Az allam a polgárnak legfelsőbb min­dene. Tömérdek sokat kívánunk és kapunk tőle, hogy viszont rengeteg sokat adjunk mi is neki. Mindent, a mit tőle, mint magasabb érdekeid leghivatottabb meg­­védőjélői és kulturális kívánságaid leg­természetesebb teljesítőjétől polgári jo­god és hatalmad révén kívánsz: azt az | méltóságához mért teljességgel megadja neked. És csak természetes, hogy ő is [ múlhatatlanul behajtja rajtad azt, mit j tőled, mint alkotó és fentartó elemétől ellenszolgáltatásul megkíván. Jogaid meg­védését, vagyonod lehetőséges megóvását, ivadékaid neveltetését ellátja az állam. És jól látja el. Neki adott javaidért hat­ványozott rekomperizációkkal fizet. Csak egyre vigyázz és itt nagyon vigyázz! Óvakodjál többet kérni — és kerüld a többet adást. Többet? kérditek. Igen töb­bet. Azaz csak egyet ne kérj és egyet ne adj! Ne kérj tőle: kenyeret és oda ne add neki életpályád. Mert amabból nem fogsz tudni jóllakni és emebből úgy ka­­nyaritja ki pályád, hogy nem lesz módod­ban életet is élni. Megsértett jogköröd védőjét, összeütközött érdekeid biráját, gyermekeid tanítóját, mindent kérhetsz az államtól. Kérhetsz és elfogadhatsz. De vigyázz, hogy ő meg téged meg ne fo­gadjon, mert akkor befellegzett. Búcsút mondhatsz minden jobbléti vágyadnak, még ha a legszerényebb polgári álmok­ból is vetted hozzá a színeket. Mert a magyar állam mindennek kielégítő, de kenyeres gazdának képzelhetetlenül ret­­tenetesi. Talán sehol kerek e világon nem szór­nak és pazarolnak annyit üres cifrasá­gokra, a miket a hivatalos nyelv a kellő reprezentáció múlhatatlanul szüksé­ges kiadásainak mond, mint minálunk. És vastag ellentétül seholsem olyan kicsi a summa, a mi hivatalnoki fizetésekre jut, mint erre mifelénk. A személyi ki­adások ugyan minden költségvetésben rohamosan növekszenek, de ez is csak éppen azoknak a külsőségeknek javára esik. És kárára a nemzetnek és bőrére a tisztviselőknek, kik ezen gyarapodás ellenére is még tulajdon azon a sem­­micske fizetségen tengődnek és abban a bűnös elhanyagolásban részeltetnek, mely a magyar állam alkalmazottját a leg­sötétebb Balkán tisztviselőinek helyzetébe sülyesztelte bele. A nemzet nagy hata­lom, államunk benne van a koncertben, flancolunk és adjuk a nagyot, hogy több se kell — de a tisztviselőinknek nem jut. Igaz, hogy nem csak az államiaknak. Mert kétségtelen tény, hogy nálunk hivatalnok embernek egyáltalán rossz a dolga. Ma­gán- és államhivatalnoki kenyér egyféle­­kép keserves kenyér — kevés kenyér. Amazokkal most nem akarunk bíbelődni. Firtattuk már e helyütt a dolgukat és ott csak akkor várhatók javulások, ha a most járványos széthúzást szilárd és együttartó egyesülés váltja fel és ha a ma még betegesen túltengő gerinclelen­­ség legalább annyi önérzetes öntudatra cserélődik ki, a mennyi keservének tu­datára ébreszti és azon segíteni próbál-Díogenes. A nap aranysugarai ezerszeresen verődtek vissza Pallas Athéné szobrának paiszáról, He­lios tüzes szekere az Akropolis mögött büszkén emelkedett domború pályáján. Felséges reggel volt, az ég azúrját seholsem takarta el egy sze­mernyi felhő sem s a levegőt csak néha rezzen­­tette meg egy kicsinyke efir. A fülemüle ípen befejezni készült reggeli imáját a finálé akkordjait rengette játszi könnyűséggel. A ten­ger tükre sima volt, végtelen felszínén sehol egy hullám, sehol fodor. Pyreusban is még minden csendes volt — a kávéházak régen zárva — talán az éjjeli őrök is aludtak már. Egyszerre csak zaj hangzik az egyik' mellék­utcából, mely mindinkább közeledik a főút felé, zajos szóegyveleg, mintha kikötői mun­kások veszekednének; még sem azok, most előtűnnek. Három jól öltözött fiatal ember vezet egy meglehetősen rendetlen öltözetű éltesebb urat, mindnyáján látszik, hogy nem Zeus di­csőségére imádsággal tölték az éjt, de különö­sen az öreget viselte meg a dáridó, alaposan rászorult társai hathatós támogatására, bár rúgkapálódzásai után Ítélve, melyekkel mene­külni akart az ölelő karokból, nem látszott ezt belátni. Oh, mester, türtőztesd haragodat, a pincér nyilván tévedett, jóhiszemű volt és azért a nehány obulusért különben sem érde­mes magad emészteni, szólt békéltetőleg az egyik fiatal. — Krüspos hallgass, gyermek vagy még s rom­latlan ifjúi kedélyeddel nem látod tisztán a vi­lág csalfaságát; ez a pincérhad szemenszedett svindlerekből áll. Két kenyérért négyet számítani s a négyest a tízesek aláírni, mégis csak gaz­ság ; léhűtő gazemberek, mert ők a klaszikus ókorban élnek, azt hiszik, az ember mindent vakon elhisz nekik. Restelhetnék magukat, ha­nem én majd segítek rajtok memoárjaimban külön fejezetet szánok leleplezésükre s jót állok, az utókor becsapott vendégei nem fognak áb­rándozni az ókor erkölcsös pincéreiről . . . pincért mondottam ? Hiszen ha az volna! Ap­­pollóra mondom, nem is pincér a nyomorult, ismerem, foltozó varga s ott lakik a felvégen, csak igy vasárnaponkint veszi hóna alá a ken­dőt és mégis! Miket csinálhat akkor egy céh­beli pincér ? . . . — Hadd ei oh Diogenes ! lármánkkal botrányt csapunk, egész Athén beszélni fog róla s el­veszted renomédét mint a mértékletesség példa­képe. — Ácsi, te koránérett Krysander ! Már meg te kotyogsz. Beszélnek az emberek, hát hadd be­széljenek, legfőbb ideje, hogy valamiképen cse­lekedjünk ezek ellen az alkohol ellenes egyletek ellen. Mit piszmogsz? Hogy én vagyok a fő­védnökük? Hát tesz az valamit? Ebből nem következik az, hogy az egész világ lemondjon a szeszes italok évezetéről. A ti szemeitek előtt hályog van, nem láttok két lépésnyire. Hova lesz az én hírem, ha senki sem iszik, akkor nem tűnöm ki mértékletességemmel, nem sza­bad olyan strikte venni tanításaim, tanuljatok a sorok között is olvasni. Krüspos, te vigyo­rogsz, micsoda ? Hogy nem leszek példánykép ha a világ is, meg én is rendesen becsipek ? Oh ifjú! te még nem néztél abba a műhelybe hol a világtörténelmet Írják, akkor tudhatnád, hogy a világnak mindig mintaképekre van szüksége, ezeket azután parányi alappal ki­dolgozzák ők maguk egészen tiszta ideálokká, elég az, hogy engem Diogenesnek hívnak s az utókor úgy tekint reám, mint a megtestesült mértékletességre az az egy két deci, mit mér­téken felül iszom nem árt annyira hírnevem­nek, mint a mértékletesség általánossá válása, már már bekövetkezett; hiszen láttátok a korcs­­máros maga is limonádét ivott! — De példád mégis nagyon ragadós lesz, a misera plebs vakon indul utánad, mert te te­szed ezt, 0I1 nagy mester — vélekedett Krüspos. — Ménkűt fog követni, ne légy akkora darvi­­nista, nincsen még az emberekben olyan vég telenül kifejlődve az utánzási ösztön. Lásd Feren ez-József keserüviz az egyedül elismert keilemes izű természetes hashajtószer. <vn!

Next

/
Thumbnails
Contents