Váci Hirlap, 1901 (15. évfolyam, 1-53. szám)
1901-06-02 / 22. szám
Tizenötödik évfolyam. 22. szám. Vác, 1901. évi junius 2. VÁCI HÍRLAP Előfizetési árak: Egész évTe.......................12 korona. Negyedévre.......................3 korona. Egyes szám ára .... 24 fillér. Megjelen minden vasárnap. VÁG ES VIDÉKÉNEK HETILAPJA. Kiadótulajdonos: Feleló's szerkesztő: Kovách Ernő. Dercsényi Dezső. Szerkesztőség és kiadóhivatal: VÁC, Géza király-tér 3. szám. Hirdetéseket felvesz a kiadóhivatal. Nyilt-tér sora 60 fillér. Kié a győzelmi zászló ? Vác, máj. 31. Az ország legboldogabb ifjúsága most kétségkívül a szabadkai községi gimnázium tanuló-ifjusága. Örömmámor dagasztja kebleiket. Öröm, mely a jól végzett munka nyomában jár. A szabadkai tanuló-ifjuság jól végezte dolgát, sőt az ország valamennyi középiskolája között a legjobban. Övék a győzelmi zászló ! És a nagy dicsőség, a melyet ők szereztek, fényt áraszt Szabadkára, a városra is. Mert büszke lehel az a város, melynek ily derék fiai vannak ! Legyetek üdvözölve tőlünk is, szabadkai ifjak ! Piros pünkösd napján tudvalevőleg minden ötesztendőben ismétlődik az ifjúsági országos tornaverseny. Minden alkalommal egy-egy uj nemzedék-csoport mutatja be az országnak, hegy körülbelül milyen reményt táplálhatunk a haza jövőjére nézve. — Nos hát az idei verseny eredménye teljesen megnyugtató. Öröm volt nézni annak a 4000 magyar ifjúnak, egészségtől, erőtől duzzadó magyar ifjúságnak a felvonulását! A jövőnek bennük a legszebb képét láttuk ! Örömmel szemléltük a verseny két napján, hogy a középiskola nevelési rendszere gyökeres reformon ment át. Nem majmoljuk már itt sem a németet, hanem az önálló, nemzeti irány kerekedett felül. Mig ugyanis csak nem is oly rég a magyar középiskola nem volt egyéb, mint declinálni és conjugálni tanító intézet, addig ma már a kedélynevelés is elsőrangú cél lett s a középiskola a lélekneveléssel együtt növeli a testet. A lest fejlesztésére csak pár év előtt is elégnek tartották, ha hetenkint két órán át szabályos ütemekben rugdosták az udvaron a port; ma felelevenedtek a régi magyar játékok : a füles labda, a kótya, hosszú méta, stb. stb. — Látni lebelelt, hogy az ország valamennyi középiskolájában mily szeretettel űzik ezeket a játékokat. Képviselve volt e versenyen az országnak minden vidéke. Északról a znióváraljaiak, kassaiak, keletről a máramaros-szigetiek, székelykereszturiak, délről a pancsovaiak, szabadkaiak, nyugatról a pozsonyiak díszes csapatai mutatták meg, hogy a távolság nem akadály, ha az ember szép ideálokért hévül. Ott volt a nagyszőllősi polgári iskola, a beregszászi algimnázium, . . . csak a váci főgimnáziumot kerestük hiába. És nekünk az egész tornaversenyben éppen a váciaknak a távolmaradása tűnt föl. Avagy nem feltűnő, nem különös-e az, hogy mig az ország legtávolabbi vidékeiről jöttek versenyzők, addig éppen a váciaknak kellett itthon maradniok ! ? Hát abból a sokszor emlegetett fővárosi szomszédságból csak ennyi ragadt reánk? Ennél bizony akkor is bátran többre vihetnők, ha nem Budapestnek, hanem Mucsának lennénk a legsötétebb külvárosa ! ! Nem kutatjuk ez úttal az okot. Csak megállapítjuk a tényt. És mint a közérdek szószólói tudatjuk mindazokkal, a kiket illet, vagy a jövőben illetni fog. A Asztronómia. Azt kérdezed, drágám, melyik a csillagod? — De kevés, a gondod, hogy ezt találgatod! Hát aztán egészen bizonyos vagy benne, hogy a tied éppen azok között lenne? Hogy még ezt se tudod? Csak asszony vagy, látod! Ugyan gyönge lábon áll a tudományod. Lásd, én többet tudok . . . én nekem van kettő, remekbe gyújtotta az a nagy Teremtő. Aztán itt van mindig, délbe’, este, reggel, — ugyan ne takard el a kis tenyereddel! Füzy Antal. A jótékonyság. (Ellesett beszélgetések a feleségem zsurjáról.) Dókusné (a vele szemben ülő Barnánéhoz) : Amondó vagyok, édesem, hogy nagyon nehéz manapság az élet. Az embernek vagy van jó a szive, vagy pedig nincs. Ha nincs, akkor megszólják érte, ha van, százfelé kellemetlenségnek teszi ki magát. Barnáné: Miféle kellemetlenségnek? Dókusné: Ugyan ne tetesse magát. Vagy magának talán valami nagy gyönyörűsége telik abban, ha napjában egy párszor kicsengetik és rongyos, züllött alakok, kiknek arcáról leri az éhség, azzal köszöntik, hogy két nap óta nem volt egy betevő falatjuk ? Engem mindig elfog ilyenkor a harag: hogyan engedheti meg ezt a rendőrség ! Barnáné: Én nem gondolok ilyenkor a rendőrségre, hanem benézek az éléskamrába. Nem vagyunk ugyan gazdagok, de hála Istennek, mindig akad valami azok számára, kik sokkal szegényebbek nálunk. Dókusné (gúnyosan): Ismerem a maga jó szivét! Képes volna megfeledkezni saját magáról, csakhogy egy ilyen grasszáló alak előtt a jótékonyt adja. Barnáné ‘(szelíden): Nem feledkezem meg saját magamról, de különösen azokról, kik hozzám tartoznak. S a jótékonyságomat sem valami nagyon fitogtatom. De emlékszem mindig a szentirás mondására: „A ki szegény és szűkölködő, nem lehet idegen tőlem.“ Azt tartom szem előtt. Dókusné: Hát én nem? Nyolc olyan egyesületnek vagyok tagja, mely a szemérmetes szegényeket segélyezni. De a ki nem resteli ajtórólajtóra járni, azokkal szembe kérlelhetetlen vagyok. Bárdosné (ki éppen arra ment és meg halottá Dókosné utolsó mondását:) Mint az egykor bankár. Dókusné: Miféle bankár? (Halkan Barnánéhoz) : Már megint beleszól a mi beszélgetésünkbe ez a kellemetlen perszona ! Bárdosné: Nagyon jó szive volt a szegény milliomosnak és szörnyen bántotta ha a szegények elkesergették előtte sanyarú helyzetüket. Azt mondta hát az inasának: „Ha megint jön egy ilyen alak, dobja ki, mert összetépi a szivemet.“ Dókusné-. Azt hiszi, hogy valami nagyon szellemeset mondott mikor ezt a régi adomát feltálalta nekünk ? De mivel minden áron belém akar kötni, hát kimondom áperte, hogy cseppet sem imponálnak nekem a maga jótékonysági hajlamai. S megmondom is, hogy miért nem. Ferencz-József keserüviz az egyedül elismert kellemes izű természetes hashajtószer.
