Váci Hirlap, 1900 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1900-03-25 / 12. szám

VÁCI HÍRLAP

hogy mindenki megértse, nem tudományos és ;t ki igy ir, az nem tudós. Természetesen, elsőrangú tudósaink fáztak attól, hogy a népszerű tudományos előadások sikerét elősegítsék.

Újabban a népnevelésnek kérdése újból előtérbe tört. A vidéken itt is, ott is hallunk hirt az uj metódus követéséről és sikeréről. Mágnásaink és a társadalom egyéb rangú vezetői előadásokat tartatnak, népkönyvtárat rendeznek, sőt látogatást tesznek a falusi iskolákba is.

így lehet és igy kell a népet nevelni.

S az igy nevelt nép lehet erős ki'vülbelül s az ily néppel biró nemzet tud előnyösen haladni a művelődési utón is, mivelhogy a franciák szerint is a föld annyit ér, mint az ember, úgy emelkedni fog a föld értéke a művelődéssel párhuzamban s kibővülnek a kereseti források is.

A mi ezek után jön, az a haza teljes jóléte. (H. A.)

A Váci Sport-Egyesület.

Ki ne ismerné azon tényt, hogy akadtak városunkban egy páran oly optimista gondolkozásu egyének, a kik nem akarták elhinni, hogy ezen városnak olyan társadalmi élete legyen, melyet ne lehessen üdvös intézmény — vagy egyesület létesítésével felvillanyozni — s megalakították a sport egyesületet!?

Kérdem, vájjon van-e Vác városának egy komoly gondolkozásu polgára is, a ki az egyesület megalakítását nem egy fontos közóhajban nyilvánuló — a társadalmi szétzüllöttséget megszüntetni akaró — tényezőnek ne tekintette volna s már megalakulása előtt, a ki be nem j látta volna azt, hogy.csak ez az egyesület lehet j hivatva arra, hogy egy társadalmi központot t létesítsen, a honnan kiindul minden nemes mozgalom — a mely központ egy fénylő sugár leend társadalmi életünk megvalósithatásának irányához, megmutatva azt. hogy hisz mindzéki világ csendesen emésztő és az eszményi légből kihámozott vágyainak. Akkor még nem j tudtam ezt, de ő már érezte, ő már sejtette, hogy nincs menekvése, nincs szabadulása szerelmem elől, szeretnie kell, mig csak minden érzés, minden hév ki nem alszik szivéből.

Szerettük egymást, talán önzetlenül, talán a legmatériálisabb önösséggel — mit tudom én. Boldog voltam, ha észre vettem, mint leselkedik rám az ablak csipkefüggönye mögül, boldog voltam, ha mosolyogni láttam, vagy ha kacagni hallottam, ha rám tekintett azokkal a nagy, kedves szemeivel, mikből életem mennyországát láttam. Néha hetek múltak el anélkül, hogy egyetlen szót válthattunk egymással, de ha aztán a hosszú távoliét után újra beszélhettem vele, ha újra hallhattam naiv civaködásait — melyekben mindig szemrehányólag az enyémnél nagyobb s igazibb érzését emlitgette, hálásan néztem kipirult arcába, remegve szorítottam meg karját s fuldokolva súgtam:

— Irma, ne kételkedj bennem . . . Hidd el, hogy te vagy életem, te vagy a célom, te, te vagy első szerelmem s te leszesz utolsó gondolatom.

De néha elveszítette állhatatosságomban bizalmát, ha néha végig ömlött lelkén a féltékenység zajló árama, sírni kezdett, könnyei végig peregtek sápadt arcán s minden könnye, | mintha csak szivemre hullott volna, égetett s

annyian egyenlő polgárai vagyunk e városnak, a melynek jóllétén közremunkálni egyenlő polgári kötelességünk, egyenlőséget hirdetve, megnyitja minden tisztes polgár számára egyesületének ajtaját, hogv kéz kezet fogva társadalmunkat tespedéséből a tett mezejére szóllitsa!

Azokat, kik az egyesületet létesítették, nem J hiú szórakozás, vágy vezérelte, hanem a közj érdek s ép azért feljogosítva érezzük magunkat, j hogy Vác város minden polgárának támogatására számíthassunk, mert csak igy érheti el egyesületünk kitűzött nemes célját!

Felkérünk tehát mindenkit, hogy az egyesületbe alapitó, rendes, vagy pártoló taghak belépni szíveskedjék, csekély az áldozat, mit a közjóért hoz, de ásnál holdogitóbb az öntudat, hogy mi tőle telt, megtevé !

Igaz, hogy s/4 évi fenállásunk óta nagy eredményt nem értünk el, ennek oka azonban nem az egyesület életrevalóságának hiányában, hanem ép magában a nagy közönségben rejlik, mely bár bizalommal van irántunk — de hat-.

' hatósabb pártfogását megvonva tőlünk, nemJ remélt az egyesület részéről tagdijáért — meg- Ifelelő ellenszolgáltatást! Igaz! a tornázást ez ideig helyiség hiányában nem tudtuk meg- j valósítani, de a téli hónapokban a tagok rendelkezésére állottak a víváshoz a helyiség és' vivószerek, nyújtottuk azt, mit anyagi helyzetünk engedett!

A legközelebb megépíttetjük a lawn-teqnis pályát az „Erzsébet királyné“ ligetben a hölgyek | szives részvételét remélve ezen igazán kedves I szórakozásban; kerékpár kirándulásokat teszünk | a jobb idők beálltával; igy egyelőre a sport í 3 nemét űzzük, a torna és evező sport üzésél i pedig remélhetőleg a közel jövőben megvalósíthatjuk. !

Mindenhez idő és pénz kell, támogasson a nagy, közönség anyagilag is és egyesületünket rövid idő alatt viir^-ásra juttatjuk !

Szives átolvasás és tájékozás végett jóváhagyott alapszabályzatunk teljes szövegét az alábbiakban közöljük:

Váci Sport-Egvesiilet 1899.

Alapszabályok.

I. Az egylet, címe, székhelye, nyelve és célja.

fájt. S ha lecsókoltam a gyémántcseppeket s a látszat kétes színű fátyla szertefoszlott, újra nyugodt, újra vig volt.

Joggal kérdheted, mért nem vettem el, mért nem álltam vele az oltár elé. Miért, miért ? Megvolt a munkakedvem, a törekvés, talán a ! tehetségből is volt egy parányi rész bennem, de... de nem tudtam volna — eltartani!

I Ugy-e, minő rövidke szó? Eltartani. Hát ez | is létezik, ilyet is ismer a szerelem végtelen , szava, szótára? Talán nem. Talán ezt az egy szót kitörölték belőle, de az élet. a társadalom, az emberek s az önérzet . . . Mind megannyi bírái szerelmes tetteinknek. Mert mit gondolsz, mit éreztem volna abban a percben, midőn valami csekélységet kér tőlem s ezt — mert nincs módomban megadni — meg kell tagadnom tőle ? Vagy mit gondolsz, az a belső hang, mit lelkiismeretnek kereszteltek el, minő | pokoli kínokat okozna, ha egyszer leolvasnám | szenvedő arcáról, hogy szólni akar, hogy valami ártatlan szeszélye, vágya támadt s nekem vakká kell lennem, nekem nem szabad látnom, nem szabad semmit — hallod semmit — észre vennem . . . Elég könnyelműen dacolhatnék-e a sors intrikáival akkor, midőn nem a testem, hanem a lelkem fáj ?

Komolyan és józanul gondolkodó szerelmes előtt a házas élet nem olyan, mint a milyennek a poéta látja, mert kinek természetesen

1- §•

Az egylet cime: Váci Sport Egyesület 1899.

Székhelye: Vác.

Nyelve: magyar.

2. §.

Célja: A sport összes ágainak művelése és fejlesztése, mely célból évenkint a sport egyes ágaiban versenyeket rendez. Az egylet tagjait védelmébe veszi és nekik megtáinadtatásuk esetén az elégtétel megszerzéséről gondoskodik.

II. Az egylet jelvénye és pecsétje.

3. §.

Az egylet jelvénye: egy pajzs vörös és kék mezőre osztva belevésve V., S. E. 1899.

Pecsétje: az egylet kőrirati cime.

III. Alosztályok.

4. §

1. Kerékpározás.

2. Vívás.

3. Torna : a) lawn-tennis,, b) labdázás stb.

4. Gyalog Touristika.

5. Evezés.

5. §•

Az eg'y.es alosztályok élén igazgatók állanak.

IV. Az egylet tágjai.

6. §,

a) Tiszteletbeli tagokká azok lehetnek, kiket a közgyűlés az egylet érdekei körül szerzett anyagi,-szellemi vagy pedig erkölcsi érdemeikért a választmány utján egyhangúlag megválaszt. Külföldi egyének csakis a m. kir. belügyminisztérium előzetes beleegyezése után választhatók meg.

b) Rendes tagul felvehető minden fedhetlen jellemű egyén nemre való tekintet nélkül.

c) Alapitó tagok, kik legalább 40 korona alapitó tagdijat az egylet pénztárába egyszer és mindenkorra lefizetnek.

d) Pártoló -tagok, kik évenkint 6 k-erona tagsági dijat előre az egylet pénztárába lefizetni kötelezik magukat.

V. A tagok felvétele.

7- §•

A belépni szándékozók az egylet 2 rendes tagja által ajánlva, a választmánynak belépési

fekszik az élet iránt való kételkedés, mindig akadályokat lát kibontakozni a semmiségből s ezeket leküzdhetelleneknek tartja s véli. Jólétre gondol s mégis szeme előtt lebeg a nyomor elriasztó képe. Aztán Irmának is csak szerelméből, jóságából meg szépségéből állott hozománya. Mennyit érhetett volna ez egy gazdag embernek s mily keveset egy szegény ördögnek.

A vágy kergetett célom felé s én célomat még előbb elakartam érni, semminthogy a viszonyok azt megengedték volna. Egy alkalommal igy szóltam Irmához:

— Jöjj hozzám, jöjj édes kedvesem idő előtt hozzám. Mindent meg fogok osztani veled, a mim van, a tiéd, de szegénységemnek egy részét is el kell majd fogadnod. Ha kívánod elrekesszük majd ajtónkat, betömjük ablakainkat, hogy ne lássuk a ripők gúnyos és kaján mosolyát, hogy ne halljuk azokat a vigyorgásokat, mik a vért az ember arcába kergetik ... Te elveszíted világod, engem meg könnyelmű, léha embernek fognak nevezni, ámde ez ne bántson bennünket, életünk mégis édes, mégis poetikus lesz . . .

S mit gondolsz, mit válaszolt erre? Arca elborult, néhány percig révetegen nézett maga elé, aztán lemondólag rázta fejét:

— Nem. Én nem mehetek veled, meggondolatlan lépésemmel nem keseríthetem el éle-