Váci Hirlap, 1900 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1900-12-23 / 51. szám
Tizennegyedik évfolyam. 51. szám. Vác, 1900. évi december 23. VÁCI HÍRLAP Eg4ßTMofiz,ite8lara^:t.,.«. Vág ÉS VIDÉKÉNEK HETILAPJA. Félévre............................6 korona. Negyedévre.......................3 korona. IVIégjelenik: minden vasárnapon reggel. EGYES SZÁM ÁRA 24 FILLÉR. Szerkesztőség és kiadóhivatal: VÁC, Géza király-tér 3. szám. Ide küldendők a lap szellemi részét illető közlemények, előfizetési pénzek, hirdetések és hirdetési pénzek. Nyílt-tér sora 60 fillér. Kiadótulajdonos: Felelős szerkesztő: HIRDETÉSEKET Bélyegilleték nincs. Kovách Ernő. Dercsényi Dezső. I jutányosán felvesz a kiadóhivatal. Karácsonyi gondolatok. Dicsőség Istennek ! Békesség embernek ! Békesség embernek ! Az isteni szózat immár 19 század óta hirdeti az embereknek a békét és ime a huszadik századot is az Isten intése dacara, a gyűlölet jegyében nyitjuk meg. Messze keleten él egy nép, a kínai, évezredek óta, csendes boldogságban, nem ártva senkinek, ragaszkodva ősei hitéhez. Most eszébe jut a müveit világnak s agyon boldogitni. minden áron a keresztény hitre téríteni akarja e népet. 386 millió keresztény azt hiszi, hogy az emberiség többi része, az az 1027 millió úgynevezett pogány, Istennek tetsző életet nem élhet. És szent köteiességérzettől hajtva, a majdnem háromszor akkora nagy tömeg boldogitására siet puskváal, szuronynyal, karddal és ágyúval. És jaj annak, ki nem akar boldog lenni! A szeretet vallását alapította, a kinek születés-ünnepét karácsonykor üljük. Tanításának alapelve: szeresd az Istent, szejá Ifi C Jk »o A Gál István szabadsága. — A « Váci, Hírlap» eredeti tárcája — Irta: Seregélyes! Ferenc. Kerekes néni, a vén lakaritóasszony össze csapta két kezét, aztán keresztet vetett magára mikor Gál István az esküvője napján borotválkozás közben elejtette a kis tükröt s az összetört. — Jaj ifiuram, nagy baj ez! Meglátja, nem lesz szerencséje! Istenkém, istenként, minek is tört össze ez a kis tükör. De Gál Istvánt cseppet sem hozta ki a sodrából ez a dolog, tovább fütyürészett s nagyon jó kedvvel ült fel a kocsira, a mikor a menyasszonyi házhoz ment. Az öreg Kerekesné meg csak tovább csóválta a fejét. Szép nyári nap volt. Ragyogott minden, csupa virág, csupa ékesség volt az egész természet s ezt a sok szépséget még szebbnek látta ezen a napon Gál István. Akkor esküdött. Egy ilyen kis embernél, mint a milyen ő volt, valami nagy port nem vert föl ez a dolog. A törvényszék nagyságos elnöke három napot adott neki házasodásra, mert a szabadságidejét már eltöltötte s az Írnokoknak nem igen vannak bővében a hivatalok. | resd felebarátodat, minden embert kivétel I nélkül, szeresd még ellenségeidet is! . . . alapja a keresztény vallásfelekezetnek. — Alkalomszerű idő a karácsony arra, hogy szétnézzünk az emberek között, vájjon a magát kereszténynek nevező társadalom követi-e az isteni Mester parancsolatját?! Feltettük a kérdést. Feleljen rá ki-ki első sorban a saját belátása, lelkiismerete szerint! Azok között a jelenségek között, a melyek a mi szemünkbe tűntek, van sok elszomorító, de hála Istennek van biztató is. A következőkben felsorolunk egy párt. Első kép. A szeretet vallásának gombamódra szaporodnak az álapostolai, a kik mint báránybőrbe bujt farkasok bejárják az országot és Jézus szent nevében hintik a szeretetlenség magvát. Ezek az álapostolok tévútra vezetik a népet. Szeretetet szónokolva, szivük gyűlölettel tele. Tanításuk szerint nem kell szeretni minden embert. Felosztják az emberiséget faj, nemzetiség és felekezet szerint és Nem zúgolódott Gál s a negyedik napon már megint éppen olyan pontosan irta a végzéseket, vezette a jegyzőkönyveket mint azelőtt. Jó hivatalnok volt. szerette minden fellebbvalója s ő ezt tudta, meg akart maradni annak, a ki volt. * * * * Gál Istvánék nagyon boldogok voltak. Szerették egymást, az anyagi jólét sem hiányzott, mert egy pár száz forintot kaptak is akkor, mikor összeesküdtek az asszonyka édes anyjától. Szépen berendezkedtek s mert nagyon szerették e fészküket, egyre csinositgatták azt. Gál néha keresett egy pár forintot mellékesen s olyankor nagy örömet szerzett az asszonynak az, ha egy-egy szép könyvet, egy cserép virágot, vagy más valami csecsebecsét vitt haza az ember. Esténkint meg elmentek sétálni ide-oda, ha az idő meg a Gál dolga engedte. Mivel akárhányszor megesett az is, hogy haza kellett vinnie a munkájából, mert nem győzte a hivatalos órák alatt. S még ilyenkor is boldogan mosolygott Gál István s büszkén mondta az asszonykának : — Látod kis feleség, most, ha te nem volnál, ott ülnék a dohányfüstös, poros hivatalba s ott kellene dolgoznom. De mert te vagy, megengedi afőnököm, hogy idehaza dolgozzam, ne légy egyedül . . . egyenesen megjelölik azokat, a kiket nemcsak szeretni nem kell, hanem őket kerülni, gyűlölni minden igazhitűnek szent kötelessége. Elszomorító ez azért, mivel a nép a gyűlöletet attól tanulja igy, a kitől a szeretet igéit kellene hallania és a kinek a felebaráli szeretet gyakorlásában jó példát kellene mutatni a hívők seregének. Más kép! Az iskola ludománynyal tömi a gyermekek fejét. A szivet vagy figyelmen kivül hagyja, vagy ha valamit tesz, az a gyermeki jóérzésnek csak ártalmára van. Az ártatlan gyermeknek a hittani órán azt tanítják, hogy a ki más templomban imádja az Istent, az eretnek vagy pogány. A történelmi órán gyűlöletre tanítják a régi zsarnok, a magyarokat leigázó nemzetek ellen; ellenben a hős katona annál szebb mintakép, mentői több embert ölt meg. A természetrajzi órán gombostűkkel szurkálnak át eleven bogarakat, (bizonyára nem szivnemesitő szándékból) stb. stb. Minden jó, mikor S az asszony is örült annak, hogy ő miatta kivételt tesznek. * * Már szinte közmondásos volt a Gál jókedve, -mert folyton mosolygott, tréfált, fütyürészett. Annál jobban meglepte a hivatalban a többiekett, mikor Gál István egyszer, egy borús, szomorú, téli napon lehajtott fővel lépett be a I hivatalba s olyan nagyon szomorú, olyan lehangolt volt egész nap, hogy szavát sem, lehetett ■ .hallani. L Nem is zavarták, csak mikor délben a hivatalos óra után hazakészülődtek, szólította meg egy öreg Írnok Gált. a mig a kezét mosta s a ruháját kefélte : — Mi baj, Gál úr? Valami lelte? Oly bús, roszkedvű ma, a milyennek mostanában sohasem láttuk. Mi az oka ? . . . tán odahaza esett valami baj! . . . Gál nagyot sóhajtott, a könnye is kicsordult, a mikor felelt az öreg kollégának: — A feleségem, az én kis feleségem beteg, nagyon beteg. Azt mondta az orvos, hogy nem is lehet kigyógyitani soha a bajból . . . Bele fog halni, de addig sokat kell szenvednie . . . És szomorúan ment haza Gál, a ki eddig csak mosolyogni tndott, mióta a házához vitte azt a kis asszonykát, a kit annyira szeretett. Összehúzódva feküdt az ágyában az asszony, sápadtan, szenvedésektől megnyúlt arccal s mosolyogni próbált, mikor a férjét meglátta.
