Váci Hirlap, 1900 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1900-12-02 / 48. szám
mert ő úgy játszott minden instrumentumon, a hogy mi egyense tudunk. Nyelvvé tömöritette össze és bontotta, színezte széjjel a holt szótömeget, kincset alkotva, a miből a magyarság századokig élhet. Ebből egy nemzet; gondolataiból: egy világ! Nemes szivének melegén nagy eszmék értek és az emberiség még mindig sokkal barbárabb és ridegebb, semhogy ezeket már megérlelte volna . . . Ő előttünk volt és ma is előttünk jár. Gondolatai megelőzték a mienket és ő már akkor is látta a kibontakozás harmadik útját, mikor mi még annak kettőnek a válaszpontján ténferegtünk, melyek egyikének sarába fulladnunk, a másikának sikos hidegségébe dermednünk kellett volna, ha rájok lépünk. Kétkedése meg ott rezgeti a lelkében. Lázálmokkal gyötörte és vonaglásában gyászvilágot látott, fekete népeket, fekete koporsótés feketesirgödörnek fehér halottját: a magyart. De hánykodó lelke kihámozodott a borongásból és ha nem is szilajon, de szilárdan remélni is tudott. Hitte ez kort, mely jött, rendületlenül hitte és a kor hiszi őt, mert a rendületlen tanította meg rá! És ha keresnétek lombot koszorufonáshoz, keresnétek virágot csokorba kötéshez: nem fogtok találni, a mi hozzá méltó. Az ő szive virágit közibétek szórta, lelke levelit ‘ értetek hullatta! Ültessétek amazt szivetek földjébe, szedjétek föl ezeket megemlékezésre. Egyikre, másikra sok minden van Írva. Talán az is, hogy volt ugyan prófétánk már, ki hitte a feltámadást, de nem volt a ki hirdesse is. Az ébresztő kürt harsogása hiányzott. 0 rátalált és a mint zengte, a hangok ránk találtak. Hét láb mélyen a 2 csak néhány létra lett volna, de igy lehetetlenség volt. Tehát megtörtént a tudatlanság folytán ismét a nagy baklövés, melynek kiszámithatlan következményei lettek. Veszteségünk holtakban és sebesültekben mindennek dacára nem volt sok. Holtakban 18 ember, köztük két lengyel és egy debreceni önkéntes, Ádám nevű debreceni asztalos. Sebesült volt 22, köztük Zikó őrnagyom, ki a térde felett a combjában kapott egy puskagolyót. Miután az idő is reánk világosodott,, sokan már menekülni nem tudtak, az árkokba szorultak és bujkáltak a vár külső műveiben, kik közül a várbeliek 17-et el is fogtak s azonkívül még négy holt embert és öt sebesültet is bevittek a várba. Morális hatása ezen eseménynek a seregre és Arad város lakóira igen nagy volt és Máriássy tudatlanságát és szelességét, mint ilyen esetekben szokott történni, nem annak, hanem árulásnak vették. Ezért felkaptak mindenféle híreket, hogy Máriássy készakarva nem vette be a várat s embereit mészárszékre vitte. A többi közt hogy ő szerelmes Szilják várbeli ezredes leányába, kihez éjjelenkint bejárt a várba. Ezen feltevésre az adott alkalmat, hogy, a mint említettem, ő éjjelenkint sokszor egy őrföld alatt is megismertük volna! . . . Mert édes volt a szava, mint a csurgatott méz, mert dörgött a szava, mint a világrengés! És a ki mélyen alszik az csak förgetegre ébred és a ki fölriadt jó annak az idill! V A 0 I HÍRLAP Erzsébet királyné. — Emlékbeszéd. — Irta és a siketnémák váczi kir. intézetének tanári testületé által f. évi november 19-én tartott emlékünnepélyen elmondta: Gácsér József. Imádattal veszem ajkamra nevedet Erzsébet királyné ! Szent áhitat támad szivemben, midőn Rólad emlékezem. Hálát adok a kegyes sorsnak azért, mert im, alkalom nyílt nekem arra, hogy igénytelen kicsinységemmel a Te mindenek felett való nagyságodat dicsőíthetem. Fohászkodással fordulok Tehozzád, ki mig éltél és közöttünk jártál, forrása voltál a jóságnak, kegyességnek, tedd, hogy az én szivemnek érzelmei és lelkemnek gondolatai méltók legyenek Hozzád ! Dicsőült Nagyasszony! Ha a magyar életed áldásaira gondol, imára kulcsolja össze két kezét, hálát adni a mindenek Urának, hogy nekünk adott Téged. Mintha jótékony angyalként küldött volna közénk az Isten, hogy csendesítsd le háborgó lelkünket, vigasztald meg- szomorú szivünket és ments meg minket a kétségbeeséstől. Nagy voltál Te, mint nő, feleség és anya, — nemednek tökéletes mintaképeként fog emlegetni mindörökké a történelem; — de mégis legnagyobb valál mint királyné. A Te erőd nem a fegyverek sokaságában rejlett, a Te hatalmad nem a körmönfont emberi törvényeken épült, a Te méltóságodat nem adott jog, temérdek kincs biztosították, - ezek mind a múlandó földi szerencse kegyeltjeinek játékszerei: — nagy voltál Te, mert a szeretet birodalmában valál királyné! Erőd, hatalmad, méltóságod: a szeretet vala. A ki a Te életed történetét híven megírja, mesét ir az, tündérszép mesét. Oh! mert oly csodás volt lényed, oly hihetetlennek látszok tetteid, hogy mi, kik az emberi gyarlóságok járattal a vársáncaihoz, sőt a várkapuhoz is elkalandozott a várnak kikémlelése szempontjából. Midőn tehát előőrseink látták éjnek idején nehány emberrel őt a várfelé menni, ez tág kaput nyithatott mindenfelé képzelődéseknek és feltevéseknek. Hogy ő azért hord a kalapján nagy fehér tollat, hogy a várbeliek őt felismerjék. Hogy a Szilják ezredes leányának cipőket és minden ruhaneműt beküld. Ehhez meg az szolgált alapul, hogy midőn egy este Uj-Aradon a várfelé Schneider nevű kocsmában volt ő és én is ott voltam, a várból egy káplár jött ki csakugyan azon kéréssel, hogy Szilják kisasszonynak elszakadtak a cipői, ha megengedné, hogy a városból kaphatna. Máriássy ezután tréfából egy kis gyermekcipőt küldött be neki és miután a várban nagy élelem hiány is volt, erre meg egy kis kézi kosár szőlőt is küldött ezáltal a kisasszonynak. Persze, ezt a honvédek és a lakosok nem voltak hajlandók tréfának venni ilyen komoly időszakban, midőn az emberek nem voltak disponálva tréfák csinálására, igy azután a várnak sikertelen megtámadása folytán egész erővel kitörtek a hasonló gyanakodások Máriássy ellenében. A morális hatáson kívül azonban sokkal nagyobb hátrány származott ezen esetből első sorban szegény hőslelkű Arad városára, a mely tengerében úszunk, gondolatban is alig érünk fel Hozzád. Hogy mégis eltűnt alakodat, életednek szép históriáját, magasztos erényeidet jelen valóvá teszszük, azzal csak lelki szükségletünket elégítjük ki: oltárt emelünk ilyenkor lelkünk templomában Néked, meggyujtjuk rajt az áldozati lángot s igy rójjuk le hálatartózásunkat. * * , * 1837-ben, a szeretetnek ünnepe előtt való nap, mikor az angyalok azt éneklik, hogy: Dicsőség az égben, békesség a földön ! . . . ott nyugotra tőlünk, szép Bajorországban, egy herczegi párnak tündérkastélyában látott napvilágot. Örömmel fogadták a herczegi szülők a kis Jézuskának kedves ajándékát. Szépnek adta Isten testben és lélekben s a szülők szerelme gonddal dédelgette; mintha tudták volna, hogy kit az Úr félelmében jónak, igaznak, szépnek nevelnek, az egykor egy árva nemzetnek lesz megmentő angyala. Serdült a kis herceg-leányka: mint a rózsabimbó, olyan lett az arca, mint a liliomszál olyan a termete s mint a ma esett hó, olyan fehér lelke. Távol nevelkedett a nagy világ zajától, de közel az Istenhez. Romlatlan szivét a természet gyönyörködtette leginkább. Örömét a csevegő pataknak mondta el, bánatát megsúgta a búgó gerliczének. Mindkettő megértette szive érzelmeit: amannak csevegése vidámabb leve, emez pedig búgó, méla hangján vele szomorkodott édes, jó testvérként. Szerette a virágokat, a természetnek eme kedves teremtéseit, nem csoda, hiszen ő volt köztük a legszebb, legbájosabb viruló rózsaszál! Mikor a szomszéd Ausztriának ifjú császárja, a mi jó királyunk először meglátta, nem kelle többé udvartól-udvarhoz utaznia, hogy arát keressen, kivel megoszthassa az uralkodásnak nagy, nehéz gondjait. Megszerették egymást. A liliomlelkű, rózsásarcú, szép hercegkisasszony éppen hozzáillett a deli lovaghoz. Császárhoz illően, nagy, fényes pompával volt az esküvőjük. Hej! ha tudtuk volna, hogy azon a napon fordul jobbra sorsunk, hogy örültünk volna mi ez esküvőnek!.. . De akkor a szomorúságnak, gyásznak nehéz most már végpusztulásnak nézhet elébe, azután az egész nemzet politikai viszonyaira főképpen. Ebből a szempontból birt véghetetlen horderővel ezen balesemény és kiszámithatlan horderővel birt volna az egész nemzeti ügyünkre nézve, ha most Arad várát hatalmunkba ejtjük. Ennek bevétele után az itteni haderőnk mindjárt Temesvár alá mehetett volna ezt vívás alá venni. Ez volt a Kamarilla főfészke az egész Bánságra és a rác lázadás fenntartására, ezáltal azonnal ketté lett volna vágva az a fonál, melyet az széthúzott kedves oláh és rác zendülői közt. Lehet, hogy az egész ügyünkre nézve ez döntő befolyást gyakorolt volna s minden máskép történt volna! Ezeknél fogva nem csoda, hogy az elkeseredés Máriássy ellen igen nagy volt, mely azután még mindenféle gyanúsításokban is tápot nyert. Ó-Arad városa ismét megadta ezen sikertelen ostrom árát, noha ez mitsem tehetett arról, de a bosszújukat valakin ki kellett tölteni és ez pedig Arad városa volt, mely délután öt órától este tízig ágyuztatott a várból. December 6. E közben az oláh zendülők ismét mozogni kezdtek, kiknek megfékezésére Asztalos Sándor százados a vezénylete alatt levő 29-ik zászlóaljjal lett kiküldve Erdély felé. (Folytatása következik.)
