Váci Hirlap, 1900 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1900-11-04 / 44. szám
A temetők ünnepe. (Mindenszentek és halottak napja). Vác, nov. 3. Künn, a halottak városában őszirózsa és chrysanthenum koszorúk garmadái borítják a zöldelő sírokat. Az utakon bánatos csendben jönnek-mennek az elköltözőitek hozzátartozói. Halkan beszélnek s majdnem lábujhegyen járnak, mintha attól félnének, hogy az örök álmukat megháborgathatnák. A temetőhöz vezető útvonalakon zarándokmenetekhez hasonló sokaság tódul ki; minden szemben a gyász kifejezése, minden kézben virág ... a kegyelet virága. A gyalogosok, a bérkocsik és magánfogatok is koszorúkat visznek. Szinte eltűnődünk, hova fér el ez a sok virág, sok száz kertnek millió sápadt gyermeke. Ott is, künn a halottak között, a megsemmisülés honában, a honnan minden földi hiúságot kikellene zárni a hatalmasok, a gazdagok, a híresek sírjait boritja a legtöbb virág, veszi körül a legnagyobb pompa, visszhangozza a leghangosabb panasz. Azok, a kik az élet mostohái voltak, a halálban is félrehuzódnak. Az ő szerény sirhalmukat dudva nőtte be, nincs a ki ápolja, mert a kiket hátrahagytak, a mindennapi kenyérért fáradnak reggeltől estig, nem érnek rá fájdalmuknak oltárt emelni a szivükben. Csak ezen az egy napon zarándokolnak ki ők is. Leteszik kicsike koszorujokat, meggyujtják pislogó mécsesüket, leborulnak arra a gazos földhányásra, átkarolják szeretettel és boldogan gondolnak arra az időre, a mikor ők is ott fognak pihenni. Egy érzés, egy gondolat e napon mindenki szivében. Minden tekintet, minden gondolat a csendes város felé fordul s az elmúlás, szerettünk emléke áll előttünk. Oly szép, oly nemes gondolat volt az egyháztól a halottak emlékének napot szentelni . . . Fényesebb, nagyobb ünnep volt az a nap ez idén városunkban, mint más esztendőkben. Kezdődött azzal, hogy a Roskoványi hivó, búgó szava hívta a hívőket templomba. A püspök misézett nagy segédlettel s a templom hajója zsúfolásig megtelt. I> Egy uj-aradi sváb paraszt kocsijára felülvén, megindultam Uj-Arad felé, a mi ekkor nagy ut volt, mert a vár lőtávolábán átjárót a Maroson csinálni nem lehetett, lent messze a város tói a csalai erdő szélén lett egy hid az átjárásra s előtte a földsáncból egy hidfő annak védelmére csinálva, mely lőfegyveres csapattal és ágyúval is ellátva volt. Egész eddig kellett tehát kerülnünk, hogy Uj-Aradra kocsival mehessünk. Gyalog menve, csónakon Halász-utca végén, Vinkler bőrgyára mellett is át lehetett menni. Végre Uj-Aradra érve, itt a zászlóaljamat megint nem találtam, mert a mai nap küzdő lippai csata végett az itteni csapatok készenlétbe Kis-Szent-Miklós alá rendeltettek ki. Ezután én szállást kaptam egy becsületes sváb parasztnál, be is esteledett az idő, csakhamar nyugalomra adtam magamat az utazás faradalmait kipihenni. November 14. ■Jól el is aludtam, midőn reggel három órakor az én házigazdám az ágy mellett termett, fel költött álmomból és ijedt arccal beszélte azt a hirt, hogy a mi seregünk itt hírül vette, hogy a mieink Lippánál csatát vesztettek volna, ezen éjjel tartva az ellenség megtámadásától, visszavonult Ó-Aradra és hogy már át is mentek, nekem is jó lesz sietnem, hogy az ellenség el ne fogjon. No, gondoltam ez szép mulatság lenne, még VÁCI HÍRLAP A bevonulás alatt az erősített egyházi kar Seyler: Ecce sacerdos magnus himnuszát énekelte. Mise alatt Krenn M. 4-ik miséje erősített énekkarral adatott elő, a mennyiben a szopránt Zofáhl Juliska kisasszony mellett Roller Teréz k. a., az altot Dobó Katinka, Lencsó Mariska és Margitka kisasszonyok a basszust Szottfried József énekelte. Betétül gradualéra Schöpf Justorum aninie című quartettjét offertoriumra pedig Ulrich 0 Deus ego amo te című szoprán szólóját énekelte Zofáhl Juliska kisasszony a tőle megszokott művészettel. A mise után szószékre lépett a püspök. A szentek életét példázta lelkesedéssel s az ő életükből vett esetekkel igazolta, hogy hogyan kell élnie annak, a ki nem csak a világ szemében akar becsületes lenni, hanem az Isten előtt s ezzel elnyerni az örök boldogságot. A nagy ünnepi mise után nemsokára a fél tizenkét órai mise következett, a melyen szintén nagy volt az ájtatos közönség, köztük a helybeli ipariskola növendékei Kökény Ferenc ipariskolai tanitó vezetése alatt s az egész misét áhítattal hallgatták végig. ! Délután kezdődött a vándorlás a város három tája felé, a három temetőbe. Öt órára pedig, midőn sötét lett, alig akadt sir, a melyen legalább a mécses ne égett volna, alig volt egy kis domb, a mely mellett ne imádkoztak volna. Ezer és ezer láng fénylett a temetőkben, a kegyelet adója szegény és gazdag sírján, ezer és ezer ember jarta be a temetőket, a máskor oly csendes, nyugalmas kis várost .. . Elment oda a püspök is. Megnézte a sírokat, megállott nem egy előtt s a höl ismerőse akadt, j annak a sírjánál térdre borult és imádkozott. | Látták sokan. Először a középvárosi, azután az alsóvárosi temetőt látogatta meg s több mint két órát töltött a két sirkertben. Hat órakor pedig, mint minden évben, hogy kegyeletüknek kifejezést adjanak, gyászzászlójukkal, fáklyafény mellett a kath. legényegylet levonult a szabadságharc névtelen nagy hőseinek sírjához az alvárosi temetőbe. A megkoszorúzott s díszesen kivilágított obeliszk körül megjelent közönség meghatottan honvédi pályámat meg se kezdtem és az ellenség már elfogjon. Elgondolhatni, hogy milyen kellemetlen érzéssel öltöztem fel hamarjában. Azután a házi gazdámnak meghagytam podgyászomat eldugni, ha ellenség jönne a városba, mert azt még későbben számon kérem tőle, én meg a sötét éjben neki indultam a városnak. így eljutottam minden nesz nélkül a városházához, ellenségre nem bukkantam sehol, itt kocsit kértem számomra, de bizony abból nem volt semmi igy éjszaka idején, a mi volt is, a sereg podgyászával mind el ment Ó-Aradra. Mitevő legyek én most, merre visz az ut ÓAradra ? Midőn igy bolyongtam, gróf Zselinszky uradalmi házánál sok embert veszek észre. Hallgatóztam és nagy örömömre magyarul hallottam beszélni. Erre oda megyek, hát én ott Vojnics Imre volt gárda-pajtásomat találtam, ki szintén velem együtt lett ezen zászlóaljhoz beosztva, most század-parancsnok s meg van bizva itt az uj-aradi polgároktól a kormány által nekik adott 100 drb. belgiumi puskát beszedni és azokat átszállítani Ó-Aradra. Azután nekem nem kell sietni, van neki kocsija is, a melyen podgyászomat átvitetni lehet. így meglettem nyugtatva. Már világos lett az idő, midőn a puskákat hallgatta végig a műsort, melynek minden száma igen szépen sikerült. A kifogástalanul előadott éirekdarabok a tehetséges segéd-kántor ügyességét dicsérik, ki az eléje gördülő akadályok dacára is, igen szépen oldotta meg a reá bízott feladatot. Bokor Nándor és Haszpra Mihály egyleti tagokigen hatásosan adtak elő egy-egy alkalmi költeményt. A műsor kimagasló pontja volt Kokovay János egyesületi alelnök hazafias érzelemtől áthatott remek beszéde, a mely messze csengett a csendes estén úgy, hogy a távolban állók is jól hallhatták. Valóban kár, hogy városunk lakosságának jó része nem vesz részt ez ünnepélyen, minek oka talán az, hogy erről előlegesen tudomása nincsen; az egyesület vezetősége igen jól.tenné, ha jövőben a helyi lapokban közzé téve az ünnepély programmját figyelmeztetné rá a közönséget. Halottak napján gyászmise volt a székesegyházban. Mindenkinek van halottja, igen sokan voltak a templom hajójában, a hol ravatal is állott, számtalan gyertyafény övezte körül. A nagymisét ismét a püspök mondotta, s a székes egyházi kar Ulrich Károly karnagy vezetése alatt megható egyházi dalokat adott elő. Helyi és vidéki kirek. Dr. Virter Lajos kitüntetése. Vác, okt. 30. Boldogan emlékezünk meg egy oly kitüntetésről, a mely széles e nagy városban őszinte örömet keltett. Dr. Virter Lajos nagyprépostot a király az egyház és a közügyek terén szerzett érdemei elismeréséül a másodosztályú vaskoronarenddel tüntette ki. Vasárnap reggel hozta meg a hivatalos lap a jóleső hirt s városszerte örömmel emlékeznek meg a kiváló kitüntetésről. Nem fűztek hozzá más kommentárt, mint azt, hogy a nagyprépostnak igazán érdemei vannak. Nem bíráltak és kritizáltak, hanem vallásfelekezet külömbség nélkül őszinte örömmel újságolták, I I mind beszedte, melyeket ő nagy bölcsen a maga | századjában szétosztott, miután azoknak na| gyobb része sem volt lőfegyverekkel ellátva. November 14. I Ezzel útnak indultam Ó-Arad felé Vojnicsj csal és a századdal. | A mint a csalai erdő melletti hídhoz értünk, j ott találtam a 30-ik zászlóaljat jelenleg báró I Bornemisza József százados vezénylete alatt, I itt volt még Perczel Ferenc' szintén volt gárdapajtásom is, ki velem együtt ide lett beosztva. Azonban nagyon kellemetlen bennyomást tett reám az én 30-ik sz. zászlóaljam hatása. Lőfegyverük csak az altiszteknek volt, a többinek a szokásos kiegyenesített hosszú nyelű kasza. Egyenruhájuk csak a tiszteknek volt s nehány altisztnek volt s mindenki abban a ruhában volt, melyeket onnan hazulról hoztak magukkal. Inkább hasonlítottak egy népfölkelő csapathoz, mint sem honvéd-zászlóaljhoz, holott én azt hihettem, hogy a zászlóalj felállításától mostanáig, közel két hónap óta, már minden szükséges ruházattal és felszereléssel el lesznek látva, pedig dehogy volt úgy most, sőt még ezután sem lett ! Ekkor hallottam egyúttal a lippai csata eredményét. Az ellenség ellenünkben nagy túlsúlyban volt, ágyunk volt öt, az ellenségnek 11 és emberekben háromszoros erővel bírtak. (Folytatása következik.)
