Váci Hirlap, 1900 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1900-09-30 / 39. szám

4 VÁCI HÍRLAP helyre kell hozni. Mondhatom, hogy az eszter­gomi bazilikában nincsenek szebb, drágább misemondó ruhák. A püspök azért nagy költségen kijavíttatja ezeket az értékes misemondó ruhákat és a nagytemplom hajójának jobb oldalán kincstárt állíttat fel, a hol közszemlére lesznek kitéve ezek. A kincstár elkészítése a most folyó na­gyobb átalakítási munkákkal egyidejűleg lesz. — Még egypár behívó. A héten jöttek meg az utolsó behívók. Ezek szerint bevonul­nak még: Roller János e. é. ö. a budapesti 1-ső lionv. gy. ezredhez, Wirnhardt Béla e. é. ö. a bécsi 3. sz. vadász-ezredhez. Tasi Mihály újonc a cs. és kir. pólai haditengerészekhez, és Drahon Ferenc póttartalékos a cs. és kir. 32. sz. gy. ezredhez. A többiek, kik még nem kaptak behívókat és be vannak sorozva, a honvédség póttartalékába jutottak s csak 2 év múlva vonulnak be. Mint halljuk, berukkol még Máté István e. é. ö. is a budapesti 1-ső honv. gy. ezredhez, kinek tavaly kellett volna megkezdeni a katona-életet, de 1900-ig elha­lasztotta. — XJjabb adakozások a tótfaluiak» nak. E hét folyamán a következő adományok folytak be a tótfaluiak felsegélyezésére a segélyző­­bizottsághoz: Folyó évi szeptember hó 13-án kimutatott összeg 14055 korona 08 fillér. Mai napig több részletben kiosztott a tűzkárosul­­taknak 13768 kor. 65 fillér., maradvány 286 korona 43 fillér, Budapesti Hírlap szerkesztő­ségének gyűjtése 37 kor., Görgey Istvánná úrnő gyűjtése Visegrád, 1. Görgey István 10 kor., 2. N. N. 10 kor., 3. Dedinszky 2 kor., 4. Tu­­movszky 2 kor., 5. Lieberman 2 kor., 6. Khayll 2 kor., 7. Sánta Kalmánné 4 kor., gyűjtés j összege 32 korona, Czikora Bálint gyűjtése j Budapest 71 kor. 26 fill., összeg 426 korona j 69 fillér. Tótfalu, 1900. szept. 27. Kindl János j .segélybizottsági alelnök, (P. H.) dr. Kunitzer | Sándor segé'ybizottsági titkár. — Uj zászlórúd. Épületes, majdnem két j emeletes szenzációja volt a héten a város- j háznak: uj, hatalmas zászlórudat húztak fel rá, a régi kis fogpiszkáló helyébe. Nagy munka — Nem, nem . . . íme apuska, hozom a kiállhatatlan vendéget, a kit oly nehezen lehe­tett kicsalogatni poros aktacsomói közül — mondta aztán a közeledő őrnagynak. Csodálkozva ‘konstatáltam, hogy az én ba­rátnőmön legkevésbbé sem látszik meg a mély- ! séges kétségbeesés. Aztán a rettenetes apával | sincs hadilábon, belecsimpaszkodik a karjába, : megcsókolja borostás arcát. Nem volt rutinom j a rejtélyek megoldásában, de ennek a talány- | nak igen természetes volt a megfejtése. A | hadakozó felek békére léptek. Bizonyára örül­nöm kellett volna a békének, e helyett tudja Isten miért, rossz kedvre hangolt. Alkalmasint mégsem olyan kopasz vén fajankó az a vő­legényjelölt, sőt talán ellenállhatatlan bajuszka is kunkorodik az orra alatt. Haragudtam arra a kunkorodó bajuszra és magamra, a miért fél országot bejártam csak azért, hogy gratulál­hassak annak a kunkorodó bajusznak. Hirtelenében elhatároztam, hogy rövidre szabom a látogatásomat, a mennyire csak en­gedi az etikett. Szököm ebből az unalmas fé­szekből, a hol szórakozásképp legföllebb érzel­gős családi jelenetekre lehet kilátásom. Asztalbontás után, nem akarván házigazdá­mat sziesztájától megfosztani, Ettikével kimen­tünk csevegni a szabad levegőre. Közömbös dolgokról csevegtünk. Ettike szóba hozta a levelét, visszakérte tőlem, aztán nevetve össze­tépte. — így! már nincs szükség rá. volt a tizennégy méteres zászlórúd felhúzása, mégis készen lettek vele egy délután nagy fájdalmára Marci bácsinak, a kinek egy hordó sörébe került az az állítása, hogy egy délután nincs rá fü, hogy elkészüljenek vele. — Baleset a templomban. Az elmúlt szerdán a zsidó nagy ünnep alkalmából túl­zsúfolt orth. izr. templomban baleset történt. Ugyanis a délelőtti istentisztelet alatt a nagy hőség és a nagy szorongástól Pápa Józsefné és Herczfeld Salamonná roszul lettek. Hama­rosan ki és hazavezették őket, miután előbb az udvarban levő kutnál felfrisitették. Másnap már teljesen kiheverték a bajt. — Igazán sze­rencse, hogy a szűk és alacsony női templom­ban komolyabb baj nem fordult elő. — A sah. Vácon. A nap unokaöcscse, a fiastyúk nagybátyja, u hatalmas persa ural­kodó hétfőn délután ment át városunkon. Nagy publikum várta az állomáson, mert remélték, hogy néhány percre a külön vonat meg fog állani. Nem állt meg a tizenegy, fé­nyes kocsiból álló udvari vonat, hanem kellő méltósággal és lassúságai átrobogott az állo­máson. Nehány perzsa főúr mutatkozott az ablaknál s a kiváncsiak vitatkoztak rajt’, me­lyik a persa sah. Egyik sem volt az, hanem az uralkodó — mint a raktárak mellett levő emelkedett részről látható volt — a harmadik kocsiban ült és nézte a kálvária felé eső — réteket. Vacról tehát aligha vett tudomást. — Oszszel megyek szabadságra az idén, zsebre vágom szabadságos könyvecském. Ezt énekelték bakáink az egész nagy-gyakorlat, alatt, de ma már azt se éneklik, most már itthon vannak. Az idén megint csak kivágták a rezet a váciak. Az önkéntesek mind szépen letették a tiszti vizsgát s már hosszú karddal csörömpölnek az utcákon. Hazajöttek Bárdos Ernő és Neu Rudolf a 32-esektől mint őrmesterek és Koncz Ferenc a jászberényi 2. honv. gyalogezredtől szintén mint őrmester. Itthon vannak már a 3 éves közös és a 2 éves honvéd bakák is. És pedig Rappensberger István, Havas Lajos, Bartoss Endre mint szakaszvezetők a honvédektől, Ud­— Helyesen tette, hogy összetépte, — vá­laszoltam, — sőt azt hiszem, kissé elhibázott dolog volt, hogy egyáltalán megirta. Miért tudja akárki, hogy miként gondolkozott a vő­legényéről egy elhamarkodott pillanatban. A leányka összecsapta kezeit, úgy kacagott. — Hát elhitte? Erre a kérdésre kénytelen voltam bámulni. — Szabad kérdenem, hogy mit ? — Hogy férjhez megyek! — Nos ? — Tréfa volt, mézes kenyér, a mivel a medve ő kelmét kicsalogatjuk a barlangjából. Bizony, ha nem folyamodom egy kis füllen­téshez, a milyen lusta fiú maga, hát várhattuk volna magát ítéletnapig ! Azután gyorsan komolyra vált arccal foly­tatta : — Igaza van. Elhamarkodva Írtam azt a levelet. Miért is hívom én magát hozzánk ? ... Olyan panaszos, szomorú volt a szava. Homályba borultak kék szemei, mintha közel állt volna hozzá, hogy könyekben törjön ki. Édes izgalom kergette arcomba a vért. Meg- 1 fogtam a kezét és hosszú csókot nyomtam | rá. Megrettenve vonta vissza és elfordult, | hogy ne lássam a szemébe lopózó könyet. — Hagyjon, Béla, mert . . . Karjaimba fogtam a remegő leánykát és le­csókolva arcáról a könyeket, pajkosan kér­­j deztem: I — Tüzet kiált? . . . Edekon. vardy Mihály szakaszvezető a közösöktől és még egy pár káplár, őrvezető és közbaka, mely utóbbiak még a gallérjukon is csak a puritán egyszerűséget szerették s ezért inkább lemond­tak a krumpli-virágokról. — Kiadtaa Hörl doktor beféhlbe : köpködjön, a városháza vízzel teli edénybe. És mondja még valaki, hogy nem halad a váci városháza. Nézzünk csak az épü­let legmagasabb pontjára. Nincs már ott a szőlő-karó, a mi különben unalmas óráiban a zászlórudat képviselte, hanem van helyette egy nyolc méter magas érccel bevont pózna, mely a mi városházunknál még sokkal hatalmasabb épületen is megállná helyét. Ez a hét első szenzációja. A másik meg az, hogy testté lön az ige, mely azt hangoztatja, hogy nincs parja a bádogból készült, vízzel telt köpőcsészének, épúgy, mint a hogy nincs párja a kormányoz­ható úszónadrágnak, avagy a Gáspár-féle bajúsz­­kőtőnek. Átirat jött ugyanis városunk derék főorvosától, melyben miután kifejtette a dok­tor úr, hogy milyen ártalmasak az egészségre a nyitott s fűrészporral, avagy kávé aljával telt köpőládák, kéri a polgármestert, hogy a vezetése alatt álló irodák helyiségeiben továbbá a folyosókon, a nemrég megjelent belügy­miniszteri rendeletek alapján a bádogból ké­szült s majdnem egészen befödött, vízzel meg­töltött köpőcsészéket alkalmaztassa. Nagyon el­találtuk vetni ugyan a sulykot, midőn azt mond­tuk, hogy testté lön az ige, mert még nincs meg az újítás látszata, de szentül meg vagyunk győződve, hogy hamarább meglesz mint a tűz­torony, az uj vágóhíd, a vízvezeték, avagy a villanyvilágítás s csupán csak azért hiszszűk, mivel nem kerül az ügy a képviselőtestület elé, mert különben bizonyosan leszavaznák. — Brutális családapa. Nell Pál alsó­­városi lakos f. hó 23-án többet vett be a ren­desnél, mert már a korai délelőtti órákban amúgy igazában be volt állítva a sok pálinká­tól, a melynek hatása következtében harcias kedve támadt és hazament, hogy otthon ki­mutassa bátorságát. Először nekiment a fele­ségének és elkezdte ütlegelni, mire a 13 é^es fia anyját féltve, sírni kezdett, a mit a bősz apa meglátott, fogta fiát és oly erővel sújtotta a kis fiút a földre, hogy annak az egyik karja eltörött és kénytelenek voltak 28-án a klinikára vinni Budapestre, a hol orvosi kezelés alatt áll a részeg atya brutalitásának szerencsétlen áldozata. — Betörés a templomokba. Úgy lát­szik a betörők előtt mi sem szent. Nem irtóznak templomokban hatolni, hogy a szegény árvák­nak és özvegyeknek gyűjtött filléreket elrabol­ták. Keddről szerdára forduló éjjel feltörték úgy az orth., mint a status-quo izr. templom­ban levő gyűjtő perselyeket. Azonban nem volt érdemes nekik fáradozni, mert az egyik temp­lomba a perzselyek teljesen üresek voltak, a másikban vagy két korona lehetett, a mit el is vittek. Afeletti dühükben, hogy vesződségük meddő volt, egy-két könyvtartót és egy lámpa­állványt feszítettek szét. Az ablakok egy részét is beverték dühükben. A tettesek nyomára még nem akadtak rá. — Éjféli látogatás. Egy fiatal, tehet­séges, de reményekre nem jogosító barátunk­kal kellemetlen kis eset történt a héten. Nem lakik a Herman-ban, hanem a középvárosban, nem is közönséges kalmár, mégis hogy meg­esett annak tanulsága ezen kis cikkely végén olvasható. Ott ül ő, ifjú barátunk, délben, este a kávéházban. Az ebéd utáni órákban több szerencsével, kergeti a huszonegyet s csinál pagátultimót úgy, hogy azt csak hárman fogják ! el. Este pedig az alsót játsza őrülettel és énekli:

Next

/
Thumbnails
Contents