Váci Hirlap, 1900 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1900-08-19 / 33. szám
VÁCI HÍRLAP 3 — Éljen Neisz! így azután rá is jutottak megint arra, a mi j minden közgyűlés tárgya, hogy a pénztár három j hónapon át rendben találtatott. A legtöbb adótfizetők névjegyzékének összeállításával Nikitits Sándort, Krakker Kálmánt és Fóthi Gyulát bizták meg. A népbank házát nem lehetett megvenni, mert nem volt elég nagy számmal együtt a képviselőtestület. Ezután a tengeri kígyó következett. Minden közgyűlésen felmerül a 6. sz. bolt, mert hónapról hónapra gazdát változtat. Most Exner Józsefről Bordán Józsefre ruházták át a bérletet. Hogy a következő közgyűlésen kire ruházzák át, arról még nem értesültünk. Érdekes tárgy volt a kir. vizépitészeti igazgatóság véleménye, a melyben kimondja, hogy artézi kutat nem, de vízvezetéket lehet építeni. A főjegyző nem olvasta fel az érdekes véleményt, a városi képviselők ellenzéki része (pénzbeli ügyekben ott a hátulsó sorokban) pedig örült, mert azt hitték, hogy most mindjárt meg is kell szavazni a vízvezeték költségeit. Rábízták egy bizottságra, hogy tegyen véleményes jelentést. Meg hogy egy kicsit pihenjen is ez a fogós akta. A polgármester megkapta szó nélkül a szabadságát, a püspöki uradalomnak és Tragor Ernőnek szintén felszólalás nélkül engedélyt adtak a telefon felállítására. Az utolsó pontot a tótfalusiaknak szentelték. Tizenhét gyüjtőiven 1335 kor. 04 fillért gyűjtöttek felsegélyezésükre s javarészt az érdem a jószivü dr. Franyó Istváné. Ót érdekelte ez ügy legjobban s nagy volt az öröm, mikor a képviselők 464 kor. 96 fillérrel 1890 koronára egészítették ki a segélyt. A Marci bácsi aztán megszólalt: — De ki kell ám ezt osztani gyorsan, mert bis dat, qui cito dat. Egy bizottságot kérek kiküldeni, a mely a kiosztást ellenőrizze. Dr. Franyó oly gyorsan, mint tőle telik indítványozta : — Engemet, Miltényi Aurélt és Monszparth Janos városi képviselő urakat küldjük ki. Valaki ott hátul felkiáltott: — Menjen hát a vadásztársaság! Megy is. Talán jótékonysága most sok emberen segített már. Addig persze még egy pár legénynyel cicázik az a hamiskás fej, nagy készletet gyűjt összetört szivekből, kegyetlenül feltüzdeli őket, mint vásott gyerek a szegény bogarat gömböstűre és összeszed egy regiment meggabalyodott ismerőst, kinek a józansága ott maradt kegyednél — mikor még nem voltak csak ismerősök! De hát múlnak az idők és minden szerelmek tüze lágy szeretetté olvad fel. Elhervadnak a rózsák, kihűl a vér, meghíznak a formák és kikelet fakadása és a nyár perzselő heve után beáll a tél. Az idők hava lepi be fehéren a bodor füstöket és a jó nagymama szeretettel emlékezik majd a troubadurra, kinek szerelméből oly keveset juttatott. A lantos búcsúzik és szivében egy fergeteg viharzásával is mosolyog. Mélyen meghajol, — talán a topánkáját akarja csókkal illetni — és a függöny gördülhet. Vége a komédiának. A királyné vacsorázni megy és a troubadur is! Mindössze csak többet fog csavarogni, több adósságot csinál és kevesebbet fizet, mig egy szép napon levágatja a sörényét és a régi, becsületesen szolid nyakkendőit szedegeti elő. Eddigre kigyógyul. Eddig se sajnálja valahogy, mert ezért tartoznék kegyednek valamivel és kegyedtől nem kérhet hitelt! Nem volt még negyed tizenkettő, Marci bácsi letette a szemüvegjét és vége volt a közgyűlésnek. NB. Talán nem is Marci bácsi szeliditette meg a képviselőket, hogy most nem vitatkoztak. Hanem a püspökhöz kellett menni, hogy tisztelegjenek. A kitűzött időre udvariasan ott is akartak lenni. A város a püspökénél. Vác, aug. 12. Mikor véget ért múlt vasárnapon a közgyűlés, a püspökhöz ment tisztelegni a város j tisztviselőkara dr. Göndör Sándor főjegyző | vezetése alatt. A főjegyző lelkes szavakkal üd- , vözölte a püspököt, a ki válaszában hivatkozott arra, hogy mint a város első polgára részt i akar venni a város ügyeiben. A tisztikar bemutatkozása után következett az impozáns küldöttség: a városi képviselők j feketébe öltözött küldöttsége. A püspök dolgozószobájából a székesegyház 1 | felé nyíló tágas terem nem fogadhatta be azt j j a körülbelül 80—100 tagból álló képviselőtes- j ] tületet, melyet dr. Freysinger Lajos királyi | közjegyző, a város díszpolgára, a ki az üdvözlő i beszédet is mondotta, vezetett a püspök elé. j Ünnepélyes pillanat volt ez. Mindenki érezte, j hogy itt nagyszerűen kell megnyilatkoznia a kép- j | viselőtestület szeretetének és tiszteletének. És a kik ilyen nagyszerű megnyilatkozást vártak, nem csalódtak, mert a tisztelgő képviselőtes- I tület szónoka dr. Freysinger Lajos szép be- | széddel köszöntötte a képviselőtestület nevében az uj püspököt. A szép beszéd a következőképen hangzott: Méltóságos gróf, Püspök tír, Mélyen tisztelt föpásztorunk! A szív legmélyéből fakadó szeretettel, tiszte- j lettel és hódolattal járul magas színe elejébe Vácz város képviselőtestülete a ránk örökre | emlékezetes, fényes székfoglaló ünnepének nyolczadán. Az ünnep dísze, fénye, pompája elmúlhatott, de nem a kitörő, lelkes öröm, mely őszinte j magyar szívből üdvözölte ősi városunk falai között. Sőt az még nőtt azóta, meggyarapodva a legbensőbb hála érzetével azokért a nemes, lelkes és fenkölt szellemű szavakért, melyeket ^ apostoli hivatása magaslatáról a szeretet névé- j ben hozzánk intézni méltóztatott. A haza- és felebaráti szeretetnek ez a magasztos hitvallása, melylyel városunk polgárai sorában elsőnek rendelt és fenntartott helyét és ez ősi püspöki széket oly méltóan elfoglalta, több volt a világ minden ékesszólásánál. Ebben az áldatlan időkben, midőn meggondolatlan kezek oly könnyelműen hintik a gyanúsítás és bizalmatlanság sárkányvetését, hogy nyomán a nemzet annyi véren szerzett egységére rázúduljon az apokalypsis hét haragjának hét pohara : a békés egyetértésre, önmegtagadásra s egymás megbecsülésére felhívó hazafias szózata igaz, hazafias tett vala. A magyarok Istene, ki e hazát annyi balsors és viszály után ezer éven át fenntartotta, mert a nehéz napokban is mindég rendelt fenkölt szellemeket és nemes sziveket, kik a közös haza boldogságát előbbre valónak tartották minden külön érdeknél, — fizessen meg érette! Mi pedig azt mondjuk rá válaszul Pál apostollal : Eltöröltetik az, a mi rész szerint való. Megmarad a hit, remény és szeretet. Ezek között pedig legnagyobb a szeretet. Nekünk is legfőbb kincsünk ez: a szeretet, és azt odaadtuk egészen. Hogy mennyit ér, nem kérdezzük. Fogadja szívesen, mert többet nem adhatunk. Városunk szegény, nincsen földi gazdagsága, csak polgárainak összetartása és a kötelesség érzetétől áthatott, fáradhatatlan, öiimegtagadó munkássága. Szerény az eredmény, melyet szerény eszközeinkkel kiküzdhettünk, de önerőnkből, senki által nem támogatva, vállvetett munkával értük el ezt a keveset is. Mindnyájan at vagyunk hatva attól a tudattól, hogy a hazát úgy szolgáljuk legjobban, ha hiven teljesítjük kötelességeinket, mint egyszerű polgárok, abban a szerény körben, a hová az élet és hivatás állított. Épp ezért közöttünk nincs párt, nincs viszálykodás, közös jelszavunk a város java, tudva azt, hogy a közös hazát gyarapítjuk, ha az országnak azt a kis darabját, mely városunkat alkotja, gyenge tehetségünkkel előbbre visszük a haladás utján. Féltve őrzött kincsünk ez az összetartás és Méltóságod ezt a kincsünket gazdagította, midőn az egyetértésre és az önmegtagadó munkára intett oly ékes szavakkal. Nagy, nehéz kérdéseket tár elénk városunk fejlődése, de Méltóságod lelkes szavai felbátorítottak, hogy félre tegyük a csüggedést és újult erővel lássunk a ránk váró, szinte legyőzhetetleneknek látszó feladatok megoldásához. Méltóságod már is megmutatta, hogy buzdító példával jár majd előttünk. A palota új berendezésének művészi Ízlése, a házak fölött elvonuló távbeszélő sodronyok, mind azt hirdetik, hogy innen a püspöki palotából a haladás szelleme fog áradni városunkra. Hálát adunk ezért Méltóságodnak, de a gondviselésnek is, mely hozzánk vezérelte s ünnepélyesen Ígérjük, hogy követni fogjuk intését, követni példáját, a mennyire Isten tudnunk engedte! De van még egy kincsünk. Szivünk fenekén és a krónikák lapjain őrzi azt a hű emlékezet. Ez kötelességeket ró reánk, de annál drágább birtokunk. És ez városunk történeti múltja. Tudjuk, hogy a legendák homályában vész el városunk eredete, épp úgy mint a püspökségé. Mondják, hogy Szent-István áldott keze alapította. A krónikákból tudjuk, hogy a tudomány és művészet virágzó székhelye volt az Árpádok korában, de jött a tatárjárás és elpusztult minden. Századok múltán, Mátyás király fényes napjaiban, a tudós Báthory püspök alatt, ki még a király tanácsában is a remekírókat olvasta, ismét a reneszánsz művészet meg a humanista műveltségnek volt ünnepélyt hajléka. De jött Mohács, hol egy nyári délután, épp augusztus havában, az ország két érseke és hat püspökének vére húsz ezer magyar vitéz vérével együtt hullt a magyar nemzeti királyság temetőjén. Utána a török pusztított el mindent. Török vár lön Báthory székesegyházából és .alóságos török város e városból. Midőn pedig a török hódoltság megszűnt, a kuruezok táborában állott a város káptalanéval. Ekkor meg a hazára büntetésül rászabadított ráczok égették és pusztították el harmadszor. Csak azután, a 18-ik század első tizedeiben jöttek az uj települők, mind németek és egymásután sorra, utóbb a nagy püspökök, kik a székesegyházat és palotát építették s a várost uj életre keltették. A két Althann Forgách és Eszterházy grófok, majd a még nagyobb emlékű Migazzi, ki emléktábláin a város újra alakításától számította az éveket. És ezek mind azt tanítják, hogy a város története szorosan összeforrott a püspökség történetével. Közös volt fényük és gyászuk a múltban, közös lesz az a jövőben is. A rég múltakból nem maradt semmi emlékünk. Nyomtalanul eltűnt Géza király székesegyháza és sirja, el Báthory dómja, el a káptalan gazdag régi kincstára. Mindössze egy monda maradt felőle. Midőn a hóditó török sereg közeledett, a káptalan az ősi szentelt kincseket elásatta. Csak két kano-
