Váci Hirlap, 1900 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1900-08-19 / 33. szám
Tizennegyedik évfolyam. 33. szám. Vác, 1900. évi augusztus 19. Előfizetési árak: Egész évre...............................12 korona. Félévre .•.................................6 korona. Negyedévre.................................3 korona. EGYES SZÁM ÁRA 24 FILLÉR, VÁG ÉS VIDÉKÉNEK HETILAPJA. Megjelenik; minden vasárnapon reggel. Szerkesztőség és kiadóhivatal: VÁC, Géza király-tér 3. szám. Ide küldendők a lap szellemi részét illető közlemények, előfizetési pénzek, hirdetések és hirdetési pénzek. Nyilt-tér sora 60 fillér. Bélyegilleték nincs. Kiadótulajdonos: Kovách Ernő. Felelős szerkesztő: HIRDETÉSEKET Dercsényi Dezső. jutányosán felvesz a kiadóhivatal. I lyodik és úgy össze-vissza bogozódnak, I hogy ember legyen a talpán, ki kifejti belőlük a legparányibb józanságot! Célszerűségről ne is beszéljünk. A verebek is csiripelik, hogy az eddigi betegsegélyezési törvény egy fabatkát sem ér! Az is bolond, vagy vak, ki ennek a felére taksálja. Hanem most azután meg lesz a formája. A helyett, hogy annak rendje és módja szerint az egészet összedöntögetnék, a józanság csákányával és csupa vadonat friss téglából épitenék egybe, a régit toldják foldják kínos erőlködéssel. Kiszedegetnek egy-két elmállott vályogot, hogy a nyilas világgá ordítson — vagy hogy sárral tömhessék be. Csinos egy alkotás válik majd belőle — az szent. Egy szárnyat lerántanak, hogy nyomban a másik felén érezzék a hiányt "és hoZZT- ragasztanak némely toldalékot, hogy beláthassák, hogy mégis csak fölösleges az! De már megvan! Hát csak legyen is, hadd mérgelődjék a magyar! Az kell neki! A ki nem esett a feje lágyára, feltétlenül aláírja, hogy a betegsegélyezés emberbaráti szolgálat, azt nem lehet hét mértföldes centrumokból dirigálni, hanem annak legközvetlenebb úton kell történnie. Ezt a javaslat indokolása élesen és nyomatékkai hangsúlyozza, hogy nyomban utána leszavazza kijelentését a rendelkezéssel, hogy gyári és testületi pénztárak, csak legalább 1000 taggal engedéiyezhetők. Süssék meg! Vagy jók ezek, vagy feleslegesek ! A hatás mineműségét nem a tagszám szabályozza. Hanem az az alaptétel, hogy a központon kívül kerületi pénztár eredmény nélkül zsebeli be a tagpénzeket. Hiszen lehet, hogy a megosztott pénztáraknál túlmagasak a kezelési költségek, de a statisztika fényesen igazolja, hogy a nagy kerületi pénztárak dolgoznak nagy kiadással és éppen a gyári és testüieli pénztárak adják a legmagasabb arányú segélyeket. Ilyen formán hát ezek beolvasztásával, megnőnek a terhek, megcsappan a segélyezési arány és a kitágult körben pusztulnak és nyomorognak a tagok, az állam jóvoltából, mert hát igaz, hogy hasznos intézmény a testületi pénztár, de azért el kell törölni! Persze! A miniszter ék bolondgombája! Vác, aug. 18. Már régen mesélik, hogy meg fog születni. Várták is mindenfelé sóvár epedéssel és most, hogy megvan: hosszúra nyúlnak a képek és sok savanyu arc csóválja a fejét. Nem igy gondoltam! Nem hát! Senki sem gondolta ugv, — ezért lelt ilyen. Sehol a kerek földön nem anketteznek és banketteznek annyit, mint a mi boldog hazánkban. Nagyképű nagyurak összedugják a nagy fejüket, tanácskoznak jó hangosan és addig főzik a bekért szakvéleményeket mig olyan kotyvalékká formálódik, a miben mindenből van valami és semmiből nincs semmi. Már zagyvább és elpuskázottabb javaslatot, mint a milyennek a betegsegélyezési pénztárakról szóló ígérkezik, a kiszivárgott tervezet szerint, még a Frimm intézetben is hiába keresünk. Az egész egyetlen, de hatalmas ellenmondás. És minden sora cáfolat egy előbbire, vagy utóbbira, minden rendelkezése tiszta tromf, egy-egy másikra! A paragrafusok kacskaringói copfokká nőnek, egyik a másikba gaba-Finita la kommédia! Irta : Fehér Sándor. — A Váci Hírlap eredeti tárcája. — Mélyen tisztelt Nagysád ! Kisérő sorokat, hogy úgy mondjam, szólító levelet Írok ahhoz az elegáns nyomású, hófehér selyembe kötött kis könyvhöz, mit kegyednek szántam. Alighanem kissé kúsza az irás, de nem a szerelmi bánattól reszket a kezem, nem a kétségbeesés kószálja össze gondolatim fonalát. Nem ! Kezem most is olyan biztos, mint mikor az első szokottnál melegebb kézszoritást kaptam, gondolataim most is olyan rendezettek, mint az első vallomás gyönyörtadó válasza után. Csak a toliam okvetetlenkedik és alig tudom az udvariasság kimért fékén megtartani. Evvel a tollal irtani én lángoló verseket és most rajzolnom kell vele a nyakig begombolkozott komme il ' faut illemffyt. Rövid neki a pányva, erőszakkal rá akar járni arra a virágos rétre, mely közvetlen előtte van. Csiklandozza az orrát a szerelem virágainak az illata, legelne a bizalmasság buja füvén. De mikor az mindenütt már tilos! Idegenszerűség lűdbőrzik rajtam végig, a mint itt a betűt szántom, mert elém tódulnak a nem is oly régi idők, mikor még bizalmasabb hangon érintkeztünk. Csak nehezen tudok át, jutni azon a hatalmas űrön, mely a múltak édes melege és a jelen három lépés távolságának kimért hidegsége között tátong. Minden mondatomat ez a hosszú, fáradságos üt előzi meg, hogy ennek a szakadéknak innenső partjára juthassak, hol megszűnik a titkos suttogás, hol vége a kettősben való csevegésnek, hol ha akarom, hogy meghallgasson, nem bizalmasan, halkan, hanem olyan hangon és hangban kell beszélnem, hogy mások is hallhassák. Mert kegyed fennmaradt a magasban és én csak egyesegyedül gurultam ide le a mélybe. Tudja olyanforma ez, mintha valami testi-lelki jó barátunkat a királyi kegy (meg a saját pénze) valami szallaggal ékesíti és mi még a nagyságos titulust is szepegve nyögjük ki, hátha megsértődik. Istenem, hiszen a gőzerővel felkapaszkodott nagy urak, meg a hirtelen felcseperedett nagy lányok olyan hamar sértődnek meg ! I Szóval búcsúzunk! Talán azt várja, hogy én kerékbe tört szívről, agyonszaggatott lélekről, vergődésről, gyötrelemről fogok keseregni megindító szókkal. Dehogy ! Csak a mérleget, a zárszámadást akarom megcsinálni e kisérő sorokban, melyek Írására a forma is kötelez ! Megokolatlan ajándékot nem fogadna kegyed el. így diktálja a nem illik és immáron nekünk | is parancsol ez. ] Szeretném megkérdeni, hogy nem találja egy kicsit furcsának, hogy emléket küldök kegyednek, ki még nem rég örök szerelemről suttogott. De hát úgyis hiába kérdezem, egy mondatom mellől sem fogja letörölni a kérdőjelet. És ezért gondolkodásom spongyáját megnedvesitem képzeletem dús fluidumával és evvel törülgettem a kérdőjeleket kíváncsiságom táblájáról. Élénk fantáziám elém varázsolja, a mint e sorok olvasásánál igy monologizál: Ugyanaz a kiálhatatlanul pózoló, tettetett komolyságú szamár, ki órák hosszat szavalgatta a Sirámokat! És ez azt jelenti, hogy kiábrándult, megunt, hogy odaért a fordulóponthoz, mikor szívesen kerüljük azt, kit eddig sávdobogva kerestünk, mindaz a mi eddig szép volt, az gyűlöletes és vice versa is! Elég volt már hallgatnia a szerelmi boldogság ömlengően szelíd barcaroláit, most az a gyönyör, ott a kép, ha a másik lelkének, aeolhárfájának húrjaiba a szilaj kétségbeesés vadul csap bele, ha az lábainál fekszik a szerelem porában és kedélyének túlságig feszitett húrjain megtört szivét sóhajokban tördeli darabokká. Jó mulatóst! Én már csak leszámolni jöttem. Könnyebben és hatásosabban csinálhatnám ezt vitrioldrámával, vagy pisztoldurranással, de elvégre is kegyed nem Káposztás Rézi és nem vagyok Forgó Gyurka. Csak képletes és képzelt számbeli értékekkel beszéljünk. Ha mindjárt nem is