Váci Hirlap, 1899 (13. évfolyam, 1-53. szám)
1899-11-05 / 45. szám
Tizenharmadik évfolyam. 45. szám. Vác, 1899. évi november 5. VÁCI HIRLAíp Előfizetési árak: Társadalmi és közgazdasági hetilap. Szerkesztőség és kiadóMYaW?3= ' Egész évre.........................6 frt — kr. ~ paia,,TM q fit i-r tv /« • i -1 , , , VÁC, Géza király-tér 3. szám. télevre.........................o tu kr. Megielenik minden vasárnapon reggel. Negyedévre......................................1 írt 50 kr. Ide küldendők a lap szellemi részét illető köziévé i ,r - , , . . mények, előfizetési pénzek, hirdetések és hirdeegyes szám ara 12 kr. Kapható a kiadóhivatalban. tési pénzek. Nyílt-tér sora 30 kr. Kiadótulajdonos: Felelős szerkesztő: . . hirdetések Bélyegilleték minden beiktatásnál 30 krajcár. __ . _ t jutányosán ís^-vétetxLelu. Bérmentetlen leveleket nem fogadunk el. Kovách Ernő. jDerCsényi Dezső. Kéziratok vissza nem adatnak. A váci piac. Fác, nov. 2. A váci piacon immár megöröködött tarthatatlan állapotok hívnak fd bennünket ismételten, hogy fellebbentsiik róluk a takarót, a mely alatt a visszaélések egész sora burjánzik kevéssé orvosolva. Tapasztaltuk, hogy valahányszor valamely közérdekű dolog hiányaira reámutattunk. egy kissé mindannyiszor sikerült felrázni az intéző körök szunnyadó tevékenységét, hacsak annyira is, hogy megnézvén a panaszolt sérelmeket, konstatálhassák azoknak valóban létezését és hogy nekünk teljesen igazat adjanak. Az adott viszonyok között pedig már ez is valami! Eszünkbe jut egy nápolyi utazó esete: A vidéket, főkép az utasokat, folytonos rettegésben tartotta egy jól szervezett rablóbanda, a mely különös előszeretettel a vasúti utazókra terjesztette ki működését. A vakmerő rablók valamely félreeső helyen megállították a robogó vonatot és a megrémült utasokat kényelmesen kizsebelve, odébb álltak. A mi nápolyink, mielőtt útra kelt volna, megkérdezte a fogadóst, a kinél szállva volt, hogy biz-Emlékeim. A lelkem, ha mereng s fel-f eltűnik nékem Az Ő szép emléke s az én bús emlékem, — j Úgy szeretnék én is hulló levél lenni, Lehullanék lassan és — nem fájna semmi... ! i Oly jó az enyészet! Mit az élet adott: Elvesz bút. bánatot! Mi az én emlékem ? Rég' elhangzott ének: Elvesztett boldogság, megtörött remények ; Eájó szív, könyes arc, hervadozó élet, Bús lélek, mely többé semmit se remélhet. . . Elf eledett semmi! Mind úgy tetszik nékem : Ez az én emlékem ... ! És az Ő emléke? Úgy tűnik fel nékem, Mint fergeteg után napsugár az égen: Mosolygó, kék égbolt, éneklő kis madár, Virágos, zöld mező, daltól hangos határ; Boldogság, szerelem, melynek nincsen vége... ~S* az Ö emléke... ! Vác 1899. november 1. Nagy István. J tos-e az ul, mert őt a rablók igen aggaszt- I ják. A fogadós teljesen megnyugtatta őt, azt mondván, hogy a rablók épen tegnap j fosztották ki a vonat utasait, tehat ma és még egy időre az utazás netaláni rablótámadás ellen teljesen biztos. Ez a mese egy kissé erős vonatkozású, de annyiban ráillik felvett tárgyunkra,hogy a jómultkor épen a piaci mizériák tárgyában tett felszólalásunk ideje óta a' rendőrség azon megnyugtató tudatban, hogy ez a kérdés már végkép lekerült a szőnyegről, keveset látszik törődni. Mert a piac a város lakosai legnagyobb részének a terített asztala, innét szerzi be némelyikünk csaknem napról-napra élelmi szereit. A szomszédos községek lakói termékeik ! feleslegét, jobban mondva selejtes maradékát viszik a piacra, .mikor házi szükségleteiket első saját kézből kielégítették. Kizárólag ezektől kerül a piacra a sok rossz tejnemü: a penészes túró, a dohos tejfel, avas, pinceszagu irósvaj, a vakmerőségig modernizált tej-spriccer. Nekik jól a kezök ügyébe esik ez a piac, mert a város népe éhes, drága pénzzel fizet mindent, a mi csak megehető. így eshetik Lili. — A Váci Hírlap eredeti tárcája. — Irta : Benedek Elek. — Számoljuk meg a pénzünket, mondta Lili. Azt hiszem, mama, hogy még nem volt ilyen jó hetem. Leültek a kis kerek asztal mellé s Lili kiüéitette selyem zacskóját kopott, fakult emlékét szebb időknek. Amikor még ott laktak a Tisza mentén, a vén kastélyban, mely vénségében is szebb volt, mint sok-sok cifra bérház itt ebben a rengeteg nagy városban. De egy bus őszi napon ;mi történt ? Az történt, a mi Tisza mentén, Duna mentén s a haza többi folyóinak a mentén megesik gyakorta nemcsak bus őszi, de mosolygó tavaszi napokon is: dobra került az ősi hajlék s minden, de minden a mi hozzá tartozék. Mint árvizhajtotta nép kerültek fel a fővárosba, minden tönkrementnek e menedék földjére, hol jobban el lehet rejtőzni a régi ismerősök sértő, de nem segítő szánakozása elől, mint a legsűrűbb rengetegben. Hová tűnt Lili, a szép, a hóditó Lili, vájjon tudakolják-e a tiszamenti gavalérok ? Akad-e köztük egy ki mesebeli királyfi módjára elinduljon s addig meg se pihenjen, mig a szép Lilit, az aranyhaju Lilit meg nem aztán meg, hogy a ki egy gomolyka túrót vesz a legfeljebb tegnap he vitelt túró gyanánt, kap olyan galacsiot, a. melyikbe egv-két hetes lurómaradék is bele van gyúrva. így kerülnek piacra könnyű szerrel a záptojások, zsenge éretlen, vagy nagyon is túlérett, sőt rodhadt gyümölcsök, egyszóvu! élelmi szereknek nevezett olyan dolgok, a melyek a helyett, hogy táplálékra alkalmasak volnának, egészségügyi szempontból naponkint kifogás alá eshetnének. És a szánakozásra méltó vásárló közönség kénytelen ezt a szemmel látható egészségtelen rossz árut drága pénzért megvenni, mert enni mindenesetre kell. Sőt kénytelen volna szükségképen kétszeres árt is fizetni, csakhogy megvehesse szükségletét. Már most, a mikor a piacra szoruló nagy közönség ilyen naponkint ismétlődő tortúrákon megy keresztül, nem zugolódbatik-e méltán? Pe-dig az elmondott dolgok nagy tömege még nem minden! — a legjava most jön! Az eladó felek nagyobb számarányát a vidékről, falukról, hetivásárok alkalmával hetenkint kétszer bejövő mezőgazdák teszik ki. Ezeknek a lejnemüi ellen már találja ? És megtalálván, mondván: im addig sem volt nyugovásom, mig meg nem találtalak. Gazdag voltál, szegény vagy, de nekem mindegy: szeretlek, légy az enyém. Lili nem volt túlságosan képzelődő leány s ha néha-néha meg is remegtette szivét ez a mesébe való gondolat, hamar magához tért. Lassanként leszámolt a múlttal, eltemette az édes, el a szomorú emlékeket — kénytelen is volt vele: ugyan hol fértek volna el a józsefvárosi földszintes ház szobácskájábán. Pedig egy kis sötét konyha is volt a szobához. Udvarra nyílt mind a kettő. Az udvaron három öreg akác. Az ő kertjükben . . . vájjon hány lehetett, csak akác, mindenféle fajta ? És hárs. Vadgesztenye. Szomorú kőris. A platánok minden fajtája. Mindebből maradt három akác. És tiz szoba bútorából egy varrógép. Régi szerkezetű, de jó volt eleinte, mig rajta mást, újat kopogtatott ki. De szép, de nemes cselekedet volt az ősi hajlék uj gazdájától, hogy választást engedett: kisasszony válasszon. A mi legkedvesebb magának elviheti. A zongora volt a legkedvesebb, de a varrógép a legszükségesebb : Lili ezt választotta Mint csendesen legelésző juhnyáj a réten terült el a kis asztalkán Lili heti keresménye : korona, hatos, köztük egy-két ezüst forintos.
