Váci Hirlap, 1899 (13. évfolyam, 1-53. szám)

1899-11-05 / 45. szám

VÁCI HÍRLAP kevesebb kifogásunk volna, no meg egész­séges . baromfinemüt is ők hoznak leg­­nagyb-kfr számmal. És egészséges jó gyű­­' mölcsöt'. is. Áraik is elfogadhatók. A mint azonban a város végén beér­­keznek, a kofaasszonyok meglepik őket * „ és az egész készletüket megveszik, any­­nyira, hogy faluról bekerült szárnyas baromfi nagyobbrészt kofaasszonyoktól, tehát már másodkézből szerezhető meg. Ha rendőrség fáradságot vesz magának meggyőződni arról, hogy a miket itt most már ismételve elmondottunk, mind tiszta valóság és ha nem éri be csupán ezen meggyőződés megnyugtató tudatával, ha­nem az egészségteleneknek talált élelmi szereket kímélet nélkül rendszeresen el­­koboztatja, akkor reméljük, hogy a bajok valamelyest javulni fognak legalább ad­dig, mig újra ismételten fel nem szólalunk. A néppárt népgyülése. Vác, okt. 30. Mióta a néppárt ott benn a fővárosban és a parlamentben meghasonlott és lett belőle a Zichy-féle és a Lepsényi-féle néppárt, azóta a gróf Zichy Nándor vezetése alatt álló néppárt az ország minden jelentősebb helyén, a hol csak hívük akad“ gyűléseket rendez. Előre kell bocsátanunk a váci népgyülés megértéséhez, hogy Lepsényi Miklós orsz. kép­viselő régebben kivált a néppártból és ő maga állított fel programmot kis lapjában, a mely kicsi, de annál jobban el van terjedve a nép­párt hívei közt. Huszonkilenc pontban van összefoglalva az ő programmja és tizennégyben a gróf Zichy-féle néppárté. És úgy áll a dolog, hogy a 29 mind jobban tért foglal, mint a 14, vagy érthetőbben szólva a 29 esethez mind nagyobb számban csatlakoznak a 14-esek közül. Nem igen tud erről a magas politikával fog-I 1 lalkozó publikum, de annál jobban tudják Molnár praelatus és társai s féltik hívei két, szavazó polgáraikat. Ez az oka az idei tömeges néppárti gyűlé­seknek, ez az oka, hogy eljöttek hozzánk Vacra is hirdetni a néppárt elveit. Mert tudni kell, hogy Lepsényi 29 pontja nálunk is erősen hódit a néppártiak között. Mig egy részük a régi néppártiak közül egyál­talán nem politizálnak, addig egy nagy részük teljesen meghódolt Lepsényinek és 29 pontos programmjának és gyűlölettel néz a Zichy- Molnár-féle néppártra. Jól tette volna, ha a váci néppárt vezetői nem a tribünről hallgatják meg a gyűlést, ha­nem a publikum soraiban. Mert akkor elfogadják állításunkat. Mert akkor hallhattak volna egy­szerű parasztruhás emberek ajkáról olyan nyi­latkozatokat, a melyek meggyőzték volna őket arról, hogy azok, a kik még két év előtt a választáskor esküdtek a Zichy-párt programm­­jára, ma fanatikus gyűlölői ennek és sem az országos párt vezéreinek magas rangja, sem a beszédek nem tántorították el őket attól, hogy erős véleményt ne mondjanak róluk s gyülése­­zéseikről. Ám ők ott voltak a tribünön s azt hiszik, hogy a néppárt hódit napról-napra. Pedig be­­kellene ismerniük, hogy a vasárnapi népgyülés és az 1896-iki népgyülésük közt ég és föld a különbség. Akkor a Konstantin-tér felét foglalta el a közönség, most a tribün körül 4—5 gyű­rűben is elfértek az érdeklődők. És kik voltak ott ? Egy része azoknak, a kik Lepsényit vall­ják vezérüknek, egy csomó öreg asszony litániá­ról jövet s néhány száz vasárnapi sétáló. Sokra taksáljuk a jelenlevőket, ha ezret mondunk. Kezdődött különben a délutáni látványosság azzal, hogy gróf Zichy Nándor és társai a dél­utáni személyvonattál megérkezének. Volt egy kis fogadtatás a pályaudvaron s azután dr. Virter Lajos nagyprépost lakására kocsiztak. Itt volt összegyűlve a kanonoki kar és néhá­­nyan a váci egyházmegyéből. Sokkal érdekesebb, hogy a népgyülésen nem Arca kipirult, ujjai reszkettek, a mint szépen sorba állította, számolta őket: egy, kettő, j három . . . — Szinte hihetetlen ! Húsz forint ötven kraj­cár ! Mégis, mégis — jó az Isten ! — Jó, jó, dümögött az öreg asszony, de nem mondta, mit utánna gondolt: még jobb volna a tiszamenti kastélyban. De Lili nem gondolt most a tiszamenti kas­télyra. Arra gondolt s azt számitgatta, magá­ban, hogy most már meg is kezdhetné a gyűj­tést. Ebsippent öt forintot ebből a hihetetlen nagy summából s beteszi a takarékba. Egész éjjel nem aludott, hiába hunyta le a szemét, ébren álmodott s bár, mondom, nem volt túl­ságosan képzelődő: rajzolgatni kezdé a jöven­dőt. Igen, ha Isten megsegíti, minden vasárnap reggel betesz a takarékba többet, kevesebbet, néha tán tiz forintot is (inkább még keveseb­bet eszik), három-négy esztendő sem telik belé lesz egy pár száz forintocskája s- tiz esztendő alatt felgyűlhet ezerré is, akkor aztán . . . Mind­össze harminc éves lesz, még nem vén leány és egy szép napon, mikor nem is gondol rá, szerencséje akad neki is. Szegény kishivatalnok , nem valami daliás férfi, de becsületes, a ki őt is, édes anyját is megbecsüli, meleg otthont biztosit nekik, ő akkor is, a mennyire csak tőle kitelik, dolgozik, pótolja, az ura szűkös jöve­delmét. Bágyadtan kelt föl, rosszkedvűen, de a mint kiért az utcára s kezében szorongatva a kis ! pénzestárcát, megjött a kedve s szinte büsz­­! kén lépett be a takarékba. Ott egy úr, negy­ven felé hajló, kinek neve, mint később kitu­dódott, Nagy János volt s állása igen szép, mert pénztáros vala a betéti osztályban, kitün­tető udvariassággal fogadta Lilit. Még a Tisza mentéről hozott, de finom kelméjü s a leg­újabb divat szerint átformált ruha volt Lilin : Nagy János úr jómódú józsefvárosi polgár­kisasszonynak nézte a leányt, ámbár a meg- > jelenése még többet is sejtetett. i — Tehát öt forint. És Lili névre. Méltóztas­­sék, kisasszony. — Köszönöm, biccentett fejével Lili kisasz­­szony s szelid mosoly libbent át piros ajakán. Nagy János úr hosszan utánna nézett s ké­sőbb összeszidta az inast, mert nem nyitott ajtót a kisasszonynak, mikor távozott. E vasárnaptól kezdve minden vasárnap reg­gel megjelent Lili a takarékban, de múltak hetek, hónapok s Nagy János úr még nem tudott többet Liliről : Lili febr. 12. 5 frt. Lili , febr. 19. 6 forint. És igy tovább. Hanem mikor ' bekerült az az 5 forint is, mely százra kere- | i kitette ki Lili megtakarított pénzét, Nagy János ur meg nem állhatta, hogy lelkesülten ne kiált­son fel: — Száz forint! nagyon szép, nagyon derék„ kisasszony. Még többet is bátorkodott Nagy János. — Természetesen, ezt a papa adja az ő Lili­kéjének. Képzelem, mennyire elkényezteti! I volt jelen dr. Virter Lajos, Jung János, Mar­­| kovics Lázár és Balás Lajos. Ők ott voltak a nagypréposti lakban Zichy Nándor gróf üdvöz­lésénél, a mi azt mutatja, hogy Zichy Nándor grófban a hithű katholikust tisztelik, a miben osztozik velük az összes váci katholikus közön­ség, de programmiert — enyhén szólva — nem lelkesednek. El is múlt nélkülük a gyűlés, a mely kezdődött azzal hogy Zichy Nándor gróf kedves barátainak nevezte az egybegyűlteket,a mi bizonyára szónoki trópus. Beszédeket nem közlünk, mert részben közölte azt a néppárt hivatalos orgánuma, részben, a kiket érdekelt, hallhatták. Csak annyit jelzünk, hogy kevés volt az őszinteség. A mi nem is > lehet máskép. Mikor párt-xó\ van szó, az a párt a többi pártot túllicitálva, a másiknak rovására dolgozik. Mindegyik a legjobb, mind­egyik igét- s vájjon mennyit teljesít programm­­jából, a melynek nagy része a három ország­gyűlési párttól kölcsönzött, az akkor derülne ki, ha kormányra jutna. A néppártról lévén szó, alighanem a bihari pontok jutnának az eszébe. Hisz ez természetes is. A mai konstel­lációk szerint nagyhatalmi állásunkra való tekintetből legfeljebb a revíziót csinálnák meg. De hogy ez után is mily felzúdulás következ­nék, az gondolható. Különben erről ne beszél­jünk, az, hogy kormányra kerüljenek, a néppárti ábrándok világába tartozik. A külső képét festve a gyűlésnek mondhat­juk, hogy az öreg gróf igazi meggyőződésből beszél s ha szónoki sikert nem ért el, az annak tulajdonítható, hogy nem szónok. Vaszary Mihály egy nehány frappáns mondásával szer­zett magának éljent, bár utóbb meglátszott rajta a fáradság s az, hogy nem a néppárt, hanem a függetlenségi párt programmjában hajóz. Őszinte, nagy sikere Révész Istvánnak volt. Ő rokonszenves pap, rokonszenves szónok s tud a nép nyelvén beszélni, érthető is hát a siker. Zászló három kanonoki lakon lengett. A gyűlés elején az Isten áld meg a magyart éne­kelték. Ez volt az egyetlen momentum az egész Szomorúan mosolygott Lili s mondta nyu­godtan, szinte közönyösen: — Csalódik uram. Ez az én keresményem. Nagy János ur önkéntelen visszahátrált egy lépést, kezét összecsapta: — Lehetetlen! Többet nem szólhatott, mert Lili hirtelen jó napot kívánt s oly gyorsan ment ki, hogy az inas nem nyithatott ajtót. De becsületére válik Nagy János urnák, hogy egész délelőtt szidta az inast, mint a bokrot. Még inkább becsületére válik Nagy János urnák, hogy most már több volt az érdeklődése a közönségesnél s föltette magában, hogy kerül, a mibe kerül, kipuhatolja, hogy mi s ki ez a leány: varrónő-e, vagy nagyságos kisasszony. És tetten érte magát Nagy János ur: a szive hangosan do­bogott s fölfohászkodott: bárcsak varrónő volna ! Nem hiába imádkozott Nagy János ur, kíván­sága teljesült. Lili lakását nem tudta ugyan fölfedezni, de Lili újra eljött, mintha semmi sem történt volna s boldog büszkén számolt le Nagy János urnák tiz ezüst forintot. — Nagyszerű! Ujjongott Nagy János ur — igazán nagyszerű! S ezt mind ez a két kis kéz kereste? — Oh, többet is, ez a fölösleg. — írással, varrással, tanítással ? ... Ne vegye rossz néven, ha ilyen kiváncsi vagyok! — Eltalálta, a három közül egy, felelte Lili s jóleső melegséget érzett annak láttára, hogy

Next

/
Thumbnails
Contents