Váci Hirlap, 1899 (13. évfolyam, 1-53. szám)
1899-08-20 / 34. szám
Tizenharmadik évfolyt m. 34. szám. Vác, 1899. évi augusztus 20. / VÁCI HIRLAjt-Előfizetési arak: Társadalmi és közgazdasági hetilap. Szerkesztőség és kiadóid. Egész évre 6 írt — kr. 0 ® ^ Félévre 3 frt — kr. Megjelenik; minden vasárnapon reggel. VAC> Géza kiraly-ter 3- s^ánte Negyedévre 1 frt 50 kr. Ide küldendők a lap szellemi részét illető közle EGYES SZÁM ÁRA 12 KR. Kapható a kiadóhivatalban. mények, előfizetéseméig hirdetések és hirde Nyllt-tér sora 30 kr. Kiadótulajdonos: Felelős szerkesztő: HIRDETÉSEK Bélyegilleték minden beiktatásnál 30 krajcár. ; Bérmentellen leveleket nem fogadunk el. Kovách Ernő. Dercsényi Dezső. j-u.tányosan íel-vétetnels. Kéziratok vissza nem adatnak. A nógrádi vasút. — Levél a szerkesztőhöz. — Vác, aug. 16, A Váci Hírlap legutóbbi számából örömmel olvastam, hogy mozgalom indul meg az idők méhében levő nógrádi vasútnak Vacra való kiépítése iránt. Ez a koncesszió, mely Pázmándvt és társait a vasul kiépítésére jogosítja, évek óta megvan s ez idő alatt az egyes községek és vármegyék, a melyek a vasútvonal kiépítésénél érdekelve vannak, megszavazták azokat az ezreket, a melyek szükségesek ahhoz, hogy a vasút immáron ne csak papíron, hanem valóságban is meg legyen s áldásaiban részesítsen nehány százezer embert. Figyelemmel kísérlem minden egyes lépési ebben az ügyben, mert szerintem a nógrádi vasút kiépítése nem csak a Nógrád . Hontmegye tákösságának vitális érdeke, hanem éppen a váciaké is. Mi teszi a városokat nagygyá. gazdaggá ? a kereskedelmi forgalom nagysága. Csak a közelből hozok fel példát ; Hatvanból, Szolnokból, habár ez utóbbi megyei központ is, soha sem lelt az az ismert, nagy forgalmú város, ha a máv. vassínéi ott i csomópontokat nem alkotnak. A közeli Párkány-Nánának, Csatának, Aszódnak is van jókora forgalma, mert van vidéke, j melyet mind a polip karjaival, a vasúti összeköttetések révén magához szív. Csodálatos, hogy a Duna balpiirtján felfelé levő községekért mindent megtesz- : nek s csodálatos az a haladás, a melyet rövid idő alatt Verőce, Maros, Szobb j minden téren felmutatni képes. S mintha minket átugranának, lefelé Dunakesz, ! Palota, Újpest fejlődik oly nagy mérték\ ben, a mire alig van példa a magyar ! városok történetében. Csak Vác áll egy I magában s csodálkozva nézhet körül, hogy gomba módra teremnek a nyaralótelepekből fejlődő falvak, bennük a moz' galmas élet, mig itt nálunk kevés változott, tulajdonkép még alig vagyunk előbbre í a hetvenes éveknél. Sem a kormány, sem a magánosok nem gondolnak ezzel a nagy történeti múlttal biró várossal, pedig az utóbbi í időkben csapás csapás után érte: a sze- | génység jó szállást talált Vácon. Ez a város a mennyit haladt a korral, büszkén mondhatja, hogy saját erejéből vitte fel. De mi ez a mai rohanó korban? Szinte észrevétlenül valóban csinos külsőt öltött magára, ezreket áldozott fásításra, csatornázásra s időközben pedig a piaca ment tönkre, szegénynvé lett a népe, mert íőkeresetforrását, a szőlőt tönkre telték a filloxera és társai. A mi intéző köreinkben pedig nem szokták meg azt, hogy források után nézzenek, hogyan is lehetne Vácot más utón emelni, Peslmegye felső, Nógrád, Hont alsó vidékének igazi, természetes fővárosá tenni. Inkább sírunk, jajgatunk, hogy erre sem, arra sem jut pénzünk, az adót nem emelhetjük, maradjunk hát a csigahaladás lassú utján, mintsem hogy keresve keresnénk a módokat és az alkalmakat, a melyek a várost és népét felemelné, jó módúvá tenné. íme a legújabb csapás, a mely Vácot érte, az újpesti járásbíróságnak felállítása. A váci fiskálisok mondják meg, mit veszt el ezzel a város, a kereskedőink a jövő '■W A Az ellenség szivén keresztül. (Mihalsics György 32 ik ezredbeli volt őrmester-tiszthelyettes, jelenleg m. kir. honvéd őrnagy hadi kalandja az 1878 ik okkupáció idejében.) — Saját közleményei nyomán. — Irta: egy öreg- toajtárs. (Folytatás és vége). A mit gyanítottam, tehát valónak bizonyult. De most már nem volt sok időm a gondolkodásra, se előre, se hátra nem mehettem a nélkül, hogy jelenlétemet el ne áruljam s ez egyenlő lett volna rám nézve a bizonyos halállal. Föltettem tehát magamban, hogy a két fölkelőt okvetlenül eltisztitom az útból. Elhatározásomat rögtön tett követte: puskámat célzásra emeltein, a lövés eldördült s az előttem álló török őrszem szivén találva, egyetlen jajkiáltás nélkül holtan rogyott össze. A lövésre a földön alvó másik őrszem rögtön felugrott és körültekintgélt. Nem vevén észre azonban semmi gyanúsat, vérében fekvő társa fölé hajolt, valószínűleg, hogy megvizsgálja, hogy az szándékosan, vagy vigyázatlanságból nem-e magát lőtte agyon fegyverével. Ezen idő alatt puskámat újra megtöltöttem s a társát vizsgáló másik őrszemet vettem célba. Lövésem ezt is jól találta, a török bukfencet vetve kétségbeejtő halálorditássa! roskadt a földre. A két lövés és a másodszor lelőtt töröknek i orditozása, fölverte az egész inzurgens tábort, csak gyors futással menekülhettem előlük. Már hallottam zűrzavaros lármájukat az ut felől közelíteni s kényszerítve láttam magamat utam irányát megváltoztatva a Bregava folyó felé futni. I A mint a folyón átgázoltam, a fölkelők észre- , vettek. A túlpartra érve gyorsan felhúztam bakancsaimat, mert a köves talaj és tövisek j már egészen kivérezték. Erre a fölkelők által üldöztetve, keresztül futottam az előttem elterülő rétségen s aztán lélekszakadva kapaszkopdiam föl a réten túl emelkedő Humac hegy karsztos szikláin. Körülöttem sűrűn röpködtek a fölkelők utánam küldözött puskagolyói, némelyik mint valami darázs dongott el a fülem mellett. Ezalatt üldözőim száma egyre szaporodott. A hold is teljes világosságában bukkant fel a hegyek mögül, bágyatag fényével bevilágítva az egész hegyoldalt, melyen menekvésemet kerestem. Természetes hogy erre az üldözésre mind sűrűbben lövöldöztek utánam. A fölkelők, kik a sziklás terephez szokva voltak, mind közelebb értek hozzám s erőm egyre fogyott, úgy hogy végre is kénytelennek | éreztem magam megállani. Elérkezett a pilla- | nat, midőn nem hittem, hogy még' utamat folytathatom, tüzelésre kész helyzetbe vettem tehát puskámat s handzsáromat tokjából kihúzva, fogaim közé szorítottam erősen, elhatározva magamban, hogy a fölkelők támadása ellen a legkétségbeesettebb védekezést fogom kifejteni. A fölkelők egyik része megállolt s általános, de rosszul irányzott tüzelést indított, ellenem, mig a többiek sziklák és bokroktól fedezve jobbról és balról nyomultam felém, hogy bekerítsenek s elfogjanak. Ennek a helyzetnek fölismerése és a rövid pihenés ismét felvillanyozólag hatott idegeimre. Erősnek éreztem magamat újra és folytatni kezdtem a futást fölfelé a hegyoldalon, a nélkül, hogy tudtam volna hová jutok. Tájékozásomat teljesen elvesztettem. Már ma’d egy óráig tartott ez az őrületes hajsza s erőmet végkép kimerülni érzém, úgy hogy végre is alig bírtam már magamat tovább vonszolni. A távolság köztem és üldözőim között, kik fáradságot nem ismerve követtek a sziklás utón, mind egyre kisebb lett. Midőn egy pillanatra ismét megálltam s úgy szólván láttam üldözőim rám vicsorgatott fogait, szédülés fogott el, elveszettnek hittem magamat. Egy kétségbeesett ugrást tettem s ekkor egy meredélyes oldalú, mély hegyszakadék szájánál találtam magamat, mely sötéten tátongott elém. A hold fényénél annyit P o fcí ^ J
