Váci Hirlap, 1899 (13. évfolyam, 1-53. szám)
1899-07-30 / 31. szám
2 VÁCI HÍRLAP tyán, magas kora dacára is nem lankadó munkakecTvv^és a jövőbe vetett bizalommal, közénk érkezett. Hej, ezt a ke- V veset is elzülléssebkezdi fenyegetni az erők széthúzása s a kötelességérzet lankadása. Pedig hekün1< ezt a csekélyét megmenteni, s a boldogult nyomdokait követve gyarapítani, lehet csak egyedüli hivatásunk, ha méltók akarunk maradni az ő emlékéhez! Épp ezért most a gyász magába szállásra intő óráiban tartsunk szigorú szemlét a fölött, hogy mit vesztettünk, mivel vagyunk kötelezve emlékének és magunknak, és mivel ünnepelhetjük legméltóbban előttünk ragyogott példáját. Ha ide érkeztekor, őt városunk felvirradó fejlődésével üdvözöltük, most legjobban úgy gyászoljuk, ha városunknak ezt a fejlődését a jövőnek is biztosítjuk és gyarapítjuk. Hisz tudjuk ő mennyire tisztelte és követte Migazzi szellemét, ki kormányzásában külön jelezte és számlálta városunk újjá alapításának éveit, mint a rómaiak a maguk városa alapításáét. Legyünk egész erőnkkel rajta, hogy a város újabb virágzása egy uj korszakul jelölje majd az ő kormányának éveit is, mint egykor Migazziét. A múlandó kő és bronc helyeit, egy virágzó, boldog, fiai közös egyetértése által hatalmas Vác városa legyen a megdicsőült főpásztornak legméltóbb emléke. A megholté legyen a dicsőség és örök nyugalom. Mienk, az élőké, a vállveteti munka, kötelességtudó szorgalom és az ezektől soha el nem maradó siker! Ez legyen búcsúszavunk az ő sírjánál. Ez jelszavunk a nagy gyász leteltével ránk váró munka megkezdésekor. És ha igy az ő szellemét követjük, mienk a diadal, városunké a jövő. F. Schuster Konstantin dr. Megpihen a nagy halott. A földi porhüvely átadva a sötét sir enyészetének. Jóságos arcát, áldást, életet osztó kegyes kezeit nem látja többé testi szem, de lelkünk szemei előtt szüntelen itt áll még nemes alakja, körülvéve a megdicsőülés glóriájával! maga elköltözött tőlünk az igazak honába, de emlékét, szeretetét nem tudta elragadni közülünk a kegyetlen halál. Olvassuk életét, megszámláljuk jótéteményeit, visszaemlékezünk azokra a napokra, a mikor még közlünk volt, tanított, buzdított és fölsegitett. Élete. A nagy főpap áldással teljes életének adatait a következőkben foglaljuk össze : Schuster Konstantin, váci püspök 1817 julius 31 én született Szalcolcán (Nyitramegye). hol atyja városi orvos volt. Az élénk eszű gyermek az elemi iskolák bevégezte után 1825-ben Nyilrára került gimnáziumi tanulónak. Mint a gimnázium VI. osztályú növendéke öltözött be kegyesrendi szerzetesnek Privigyén s 1833/4-ben már próbaéves gimnáziumi tanár volt ugyanott. A filozófiai tanfolyamot Vácott végezte az 1834/5—1835/6. években, majd 1836/7-ben gimnáziumi tanár volt Léván. Lévai tanársága után a theologiát Nyitrán hallgatta és Pozsony- Szcnt-Györgyön 1840 augusztus 2-án áldozópappá szentelte Palugyay János nyitrai püspök. Miután egyideig Pesten lanárkodott, Pálffy gróf velencei kormányzó csaladjában nevelősködött tiz évig. Ekkor érlelődött meg benne az az elhatározás, hogy a tanári pályát a lelkészivel cseréli föl s 1857-ben kilépve a' szerzetesrendből, a kalocsai egyházmegyébe vétetett föl. Igazi hivatás vonzotta erre a térre s áldásos működése igazolta elhatározásának helyességét. Ekkor már negyven éves volt s bizonyára mindenki fogja érteni, hogy egészen újonnan kezdeni a káplánságon egy negyvenéves férfiúnak, a ki a tanári pályán már érdemeket szerzett, nem könnyű dolog. De az újra kezdésnek ezen a nehézségen Schuszter Konstantin a már akkor közismeretű szívósságával tudta tultenni magát. Bajára rendelték káplánnak s rövid idő múlva már magára vonta egyházi főhatóságának figyelmét. A nagyemlékű Kunszt József akkori kalocsai érsek udvarába hívta s előbb szentszéki jegyzővé, majd pedig érseki titkárrá és könyvtárossá nevezte ki. A központban szervező tehetsége, nagy erélye, önmaga iránt is mindenkor tanúsított szigorúsága alkalmat lelt arra, hogy benne a jövő férfiát ismerjék el. 1863-ban neveztetett ki kalocsai kanonokká, majd Szt. Pálról nevezett prépost, főegyházmegyei tanfelügyelő és szemináriumi rektor lett. 1867-ben az érseki birtokok igazgatója Ion Haynald Lajos érsek alatt. Hét évig állt az érseki birtokok kormányzásának élén, midőn ő Felsége 1877-ben kassai püspökké nevezte ki. Közmondássá vált már itt nagy takarékossága, melyet sokan félremagyaráztak, a kik az ő szándékát nem értelték, nem is sejtették. Az is feltűnt sokaknak, hogy a püspök még önmagától is megtagad sok olyan kiadást, melyet a püspöki állás társadalmi szempontból megkövetel. De a birálgatások, a gúnyolódások nem tántoríthatták el Schuster Konstantint szigorú gazdálkodási elvétől. Élt tovább mint aszkéta, egyszerűen, a pazarlásnak még színétől js óvakodva. Ámde volt látszatja is ennek a szigorú takarékosságnak. 1880-ban kiváló érdemei elismeréséül a királyi kegy valóságos belső titkos tanácsossá, majd a Ferencz József rend nagykeresztesévé tette. 1886 november 13-án neveztetett ki váci püspökké s 1887. április 13-án jött meg székvárosába; 14-én installáltatott. 1889-ben a Vaskorona-rend 1. osztályú vitéze lön. Áldozárságának félszázados jubileumát 1890. augusztus 2-án ülte meg Vácott egész csöndben. Csak huszárja volt vele, a piaristák templomában, ugyanott, hol egykor első szent miséjét tartotta volt. 1896-ban megkapta a Lipót-rend nngykeresztjét. Eperjes és Szolnok városok pedig díszpolgárukká választották. Az egyházmegye gyásza. A székeskáptalan és az egyházmegye gyász - jelentése a halál után nehány óra múlva megjelent. így szól: szokjék a nagy változáshoz, maga jó példával mutatta meg, hogyan kell egyszerűen élni, hogyan kell okosan gazdálkodni. A parádés lovak, melyek ünnepnapon a székesegyházba vitték, hétköznap szántottak a püspökkeltben kevesebb lett a disz, több a termő gyümölcsfa és a szőlőtő és rossz emberek már azt beszélték, hogy ezentúl nem lehet a püspökkertbe bemenni, mert a püspök krumpliföldet csinál belőle. Legendák keltek szárnyra a városban takarékozságáról, melyekben sok volt a csúfolódás: soha sem eszik többet két tál ételnél, négyszer hetenkint babfőzelék van az aszlalán melyre nagy vendégségen még töpörtyüs pogácsa kerül, bort nem kapnak udvari papjai, mert a püspök mindenekfölött dicséri a jó, friss vizet. Konstantin pöspök tudta, hogyan vélekednek róla a váciak, de nem törődött vele. Folytatta megkezdett munkáját és a mikor annyiraainennyire rendet csinált, gazdálkodásának gyümölcsét kezdette szétosztogatni. Bezzeg elnémult a sok vád, a mikor a váci egyházmegyében uj templomok épültek, elemi iskolák, leánynevelő-intézetek, árvaházak keletkeztek és a püspök székvárosának, a hol nem nagy barátsággal fogadták, egyre-másra adta közcélokra a százezreket. A mit megvont magától, a mit összeszedett gazdálkodásával, mindazt a közjóért áldozta és most, hogy örökre lehunyta szemét, van okuk a bánkódásra a váciaknak és nem hiába zúg szomorú búcsúztatót az öreg Roskoványi. =t= Valami megmagyarázhatlak lebilincselő hatással volt az emberre a váci püspök sovány, magas alakja. Délutánonkint, ha jó volt az idő, mindig a kertjében sétált, karját keresztbe fonta a mellén és lassú, méltóságos lépésekkel ballagott. A ruhája tiszta volt, de föltűnően kopott és bizony nagy mesterség kellett hozzá, hogy kitalálja az ember, nrrlyen szinü volt uj korában. Hosszú, térdig érő kabátját csak a karjával fogta össze, de nem gombolta be, mert — úgymond — leszakad a gomb és azzal is romlik a kabát. Betegség soha nem bántotta, hihetetlenül szívós volt a természet^. Ezt különben ő maga bejelentette, a mikor Vácra került. Peitlernek Argenti Döme, a hires homeopata volt az orvosa, a kinek igen tekintélyes jövedelme volt. A mikor Schuster lett a püspök, Argenti tisztelegni ment hozzá, de az uj püspök rövidesen fölmentette orvosi állásától: — Tudja meg, jó ur — mert mindenkit jó urnák szólított — hogy én soha sem vagyok beteg. Én nagyon tudok vigyázni az egészségemre és orvosra nincs szükségem. Nem is volt beteg 1895 ig. Ekkor gyöngülni kezdett a lába, romlott az egészsége és azóta nem mozdult ki a palotából. Bántotta hiúságát, hogy a váciak előtt nem mutathatja magát többé szikárnak, egyenesnek de arra nem lehetett rávenni, hogy valakinek a támogatásával induljon sétára. A mikor 1896 ban a Lipót-rend nagykeresztjével tüntette ki a király, a váci katholikus kör tisztelgő deputációja jelent meg nála. Schuster megmutatta a kitüntetés jelvényeit és az ő tótos kiejtésével szomorúan mondotta: — Nagyon örülök neki, nagyon köszönöm, de nekem már nem lesz alkalmam, hogy ezekkel a jelvényekkel mutassam magamat. Én már nem mehetek ki a palotából. A deputációt vezető kanonok vigasztalgatni kezdette és azt tanácsolta, hogy oldalkanonokja támogatásával menjen sétára, mire a püspök fölfortyant : — Nem lehet, nem lehet, mit mondanának a váciak, ha látnák, hogy olyan püspökjük van, a kit támogatni kell. Mindig és mindenben a maga lábán járt. Csak az utóbbi időben hallgatott néhány kiváltságos emberére, különben pedig ha néhány forint megtakarításáról voll szó, még az illendőséggel sem törődött. A maga egyszeiűségé • ről nem tett le semmiféle szóbeszédért. A mil«?
