Váci Hirlap, 1899 (13. évfolyam, 1-53. szám)
1899-04-23 / 17. szám
4 VAGI II I i! LA I — Uj-Vác épülése. Mindenki tudja a városban, hogy Bauer Mdiály min töri a fejét. A birtokának egy részét parcelláztatta s azokon uj kis várost akar építtetni, ügy kezdett hozzá, oly komolyan neki szentelte napjait (sőt az éjjeleit is), hogy senki sem kételkedik ma már abban, hogy ebből az Uj-Vácból lesz valami. Most arról értesülünk, hogy az építkezést már meg is kezdték. Bauer annyi aláírót szerzett, hogy a telep létesítése már egészen bizonyos. Az építkezést múlt hétfőn kezdték meg s nagyon valószínű, hogy Uj-Vácnak sok modern épülete állni fog a nyárra. Legközelebb a vasúthoz vezető út elkészítéséhez fognak, a melynek elkészülése nem csak Bauer Mihály, hanem a törökhegyi szőlőbirtokosoknak és a kosdiknak nagy örömet fog szerezni. Halálozás. Bakó István gépész e hó 19-én Tolmácson 41 éves korában elhunyt. Rakó tagja volt a váci vadászi ársaságnak s mint ilyen rendesen részt vett az itt rendezett vadászatokon, sőt a váci vadászokat is gyakran látta szívesen a saját területén. A temetésén a váci vadásztársaság dr. Franyo Istvánnal és Monszparth Jánossal képviseltette magát. — Gábor István kitüntetése Gábor Istvánnak, a Mária-udvar hűséges alkalmazottjának a múlt vasárnap adták át azt az ötven forintot és díszoklevelet, a melyet hűségéért a föidmivelésügyi miniszter utalványozott ki. Az ünnepség a gazdasági bizottság és a meghívott gazdák előtt ment végbe. Csávolszky József társelnök szép beszédei, tartott Gáborhoz és a gazdaközönség helyeslése közt emlékezett meg Darányi miniszternek gazdasági politikájáról, ő maga és a jelenvolt közönség nevében szerencsét kívánt Gábornak a további munkásságához. Ezután Korpás Márton tanácsos átadta az ötven forintot és az oklevelet Gábor Istvánnak. — A gondnok-helyettes. Az eltávozott Széky Ferenc állását a minisztérium mindezideig nem töltötte be. Állását valószínűleg a váci fegyházi tisztviselők egyike fogja végleg elfoglalni. Addig is, inig az uj gondnok kinevezése megtörténik, a gondnoki leendőket Ladányi István tiszti-Írnok látja el. — Széky Ferenc távozása. Széky Ferenc fegyintézeti gondnokot tudvalevőleg a szegedi fegyházhoz ellenőrré nevezték ki. Széky e héten távozott el Vácról uj állomás helyére előbb azonban a dalárda, mint volt elnökétől elbúcsúzott. Az új ellenőr iránti roKonszenv megnyilatkozása volt az is midőn tiszteletére jó barátai a Kúrián kedélyes kis mulatságra jöttek össze. Széky Ferenc különben a következő sorok közlésére kért fel: Bucsúzás. Magas hatóságom intézkedése következtében a szegedi kir. kerületi börtönnél az ellenőri állás haladéktalan elfoglalására utasittatván: váci jó barátaimtól és ismerőseimtől egyenként nem búcsúzhattam el. Ez utón mondok Isten hozzádot Vác város érdemes közönségének s mindazoknak különösen, kiktől csekélységem a barátságot s a rokonszenvet kiérdemelni szerencsés lehetett. A legszebb emlékekkel távozom Vácról s azzal a becsüléssel, a melylyel a váciak iránt mindenkor viseltetni fogok. Vácon, 1899. ápr. 19. Széky Ferenc. — Eljegyzések. Knoblovitz Lipót zólyommegyei földbirtokos eljegyezte Vácon Rosenfeld Róza kisasszonyt. — Tauszig Ármin váci fiatal kárpitos elgyezte Preszburger Károly kereskedő Linka leányát Vácon. — Az uj nyári menetrendünk. Kevesek előtt ismeretes az uj nyári menetrend, a mely május első napján lép életbe. Mi nekünk sikerült megszerezni s más helyen találják azt olvasóink. Itt csak egyes megjegyzéseket kell közzétennüuk. A nyári menetrend — mondjuk ki őszintén — a váciak érdekeit nem elégíti ki. Mintha kizony Gödről, vagy Sződről s nem olyan városról lehet szó, a mely a maga költségeit teljesen beszerzi a személyszállításból. Egyik kifogásunk, hogy a reggeli vonatok ismételten nem szállíthatnak váci utasokat. Gyorsvonatunk megint kevesebb lett: a délutáni bécsi gyors csak feltételesen áll meg. Sok oly vonat, melyre már májusban szükség volna, csak júniusban, vagy még később helyeztetik forgalomba. Zsolnára egy uj gyorsvonatot indítanak este 7 óra után, az a gyorsvonat váci utasokat nem vesz fel. Az utolsó vonatunk 9 óra 05 perckor indul Budapestről s igy a színházi vonattól megint elestünk. A máv. igazgatóságának meg kellene hallgatnia a váciak jogos panaszait és segíteni rajta, azokon, a kik különféle szállítások címén ezrekkel és ezrekkel növelik a máv. pénztári fölöslegét. — Az első fecske. Ha az első fecske megérkezik, akkor itt a nyár. De ha az első fürdőző megjelenik a Dunában, akkor még nem beszélhetünk a nyárról, csak a tavaszról ábrándozhatunk. Főleg Vácon, a hol akad egynéhány olyan férfi, a kit csak a jégtáblák riasztanak el, el a folyóvizünktől. Mint halljuk, ez idén az első, a ki a Duna hideg vizében lubickolt, Balkay István fegyintézeti igazgató volt. E hó 18-án fürdőit először s azóta, tekintet nélkül az időjárásra, egy-két negyedórát úszkál a jéghideg vízben. Korpótlék a tanítóinknak. Örömhírrel szolgálhatunk városunk derék tani tóinak: Wlassics közoktatásügyi miniszter 18534/99. szám alatt Bartos Pál, Máté József, Vörös Ferenc, Fodor Imre, Jankovics Ernő, Kökény Ferenc, Miokovich Antal tanítóknak, Fodorné Nagy Berta, Potóczky Vilma és Zalánffy Gizella tanítónőknek az államsegélyből 50—50 forint korpótlékot engedélyezett. A korpótlékot előleges készletekben vehetik fel tanítóink az adóhivatalban. — Jégverés áprilisban. Az idei április méltó a híréhez. A hónap elején még, különösen este, télikabátban kellett járni, ezelőtt nyolc-tiz nappal rákerült a sor a felsőkabátra a hét közepén pedig már olyan meleg volt, hogy felsőkabát nélkül is megizzadt az ember. És azalatt a három hét alatt esett hó, eső, havas eső, volt téli, tavaszi, nyári napunk fölváltva, csak abban egyeztek meg, hogy valamennyi váratlan volt. Csütörtökön valósággal augusztusi hőség volt déltájban s meleg maradt az idő éjszakára is, pedig este tiz óra után sötét felhők tornyosultak s menydörgött, villamlott, tizenegy órakor pedig jéggel vegyes zugó zápor szakadt a városra. Valóságos nyári zivatarban volt része az elkésett járókelőknek. A jégverés különösen a külső területeken s a szőlőkben nagy volt és erős kárt csinált a gyű mölcsfákban, a melyek már szépen hajtásnak indultak. A zápor tiz percig tartott, azután hirtelen kiderült , az ég s a langyos szellő csakhamar fölszántotta az utca kövét. A tavasz megérkezett és kihajt a földből a vetés, mely a szorgalmas földmives munkájának gyümölcsét képezi. Vájjon az ahhoz fűzött remények mind beteljesednek-e, annak csak az Úristen a megmondhatója. Mennyi esélynek van a gabona kitéve, mig az hónapok múltán a kamrába jut. Forróság és fagy, eső és szárazság, kártékony gombák és rovarok, érzékenyen károsíthatja és részben tönkre is teheti; gonosz jégeső a földmives reményeit romba döntheti ; nem minden kár ellen óvhatja magát az ember, a jégkár következményei ellen azonban megvédheti magát minden gondos földmives, mennyiben a vetéseket idejekorán biztosítja, minden gondolkodó gazda az aránylag csekély költségektől nem fog irtózni, hogy magának azt a megnyugvást megszerezhesse, hogy a jégeső véres verejtékes munkájának gyümölcsétől, egész vagyonától, meg ne foszsza. A múlt esztendő szomorú napjai, a midőn az előfordult jégkárok sok biztosítatlan gazdát majdnem koldusbotra juttatták, intő például szolgáljanak mindenkire nézve. Az ország számos vidékéről — Kapuvár, Vitnyéd, Üngvár, Bártfa, Keszthely, Debrecen, Miskolc, és Tokajból már jégesők jeleztettek, mely alkalommal mogyoró nagyságú jégszemek lepték el a földeket. — Sorozás a főszolgagiróság területén. Körülbelül öt napig tartott a Kúrián a főszolgabiróság területén lakó állitáskötele - zettek megvizsgálása. Az eredményről következőkben adhatunk számot: Felliivuttak összesen 802-en és pedig az 1. korosztályból 494, a II-ból 176 és a lil-ikból 130, magasabb korosztályból 2. Besoroztatott az I. korosztályból 255, a ll-ikból 40, a III-ikból 37. Távol volt 103, teljesen ismeretlen 107 állitáskötelezett. Fegyverképtelennek nyilváníttatott az elsőből 3, a harmadikból 68, a magasabb korosztályból egy. Felülvizsgálatra küldtek hármat, kórházban hetet. A kerületnek öt egy éves önkéntese vált be katonának. Visszahelyeztetett az I. korosztályból 170, a ll-ból pedig 90. Besoreztak tehát a felsőjárás területén 337 állitáskötelezettet. — Eladó menyezetfák. A váci I. ált. ipartársulat helyiségében f. hó 23-án (vasárnap) délután 5 órakor a kibontott menyezetfák eladatnak. A venni szándékozók a társulat helyiségében bármikor megtekinthetik. — Az a bizonyos obstrukció. Laptársunk, a mely gyakran kákán csomókeresésre vállalkozik, a mull számában a. városi közgyűlésről irt tudósításában azt irja, hogy a városatyák csendes obstrukciót indítottak a Schmidt-féle szőlő megvétele ellen, mert a közgyűlésekre soha sem jönnek össze oly számban, hogy ezt az ügyet végleg elintézhessék. Olyas valamit érzünk ki e cikkelyből, mintha a városatyák nem volnának megelégedve ezzel a vétellel s azért ez az obstrukció. Hát először is tisztelettel tudatjuk laptársunkkal, hogy eddig senkinek kifogása nem volt a vétel ellen, sőt a kik e tekintetben nyilatkoztak, egyenesen nyereségnek mondják a városra nézve a szőlő megvételét. Másodszor pedig azt is szives tudomására hozzuk a Váczi Közlönynek, hogy tiz esztendő alatt öt esetben, mikor éppen a költségvetést (legfontosabb tárgyat) tárgyalták, akkor sem jöttek össze 40 — 50-nél többen. Ezt a közgyűlési jegyzőkönyvekből tudjuk s ebből láthatja t. laptársunk, hogy a városatyák sokkal fontosabb kérdés iránt is kevesebb érdeklődést tanúsítanak. De kis érdeklődést nem a városatyák részéről, hanem éppen laptársunk részéről tapasztalunk, a mit többek közt múlt számában is bebizonyított. Bizony főtisztelendő uraim, lapot nem lehet szobából szerkeszteni, egy kis körültekintés is kell hozzá, nem csak égi manna, melylyel telve van az önök kis újsága. Osztály sors jegyek vételére ajánljuk az általános ismert és jó hírnévnek örvendő Lukács Vilmos (Budapest, V., Füruőutca 10.) bankházat, hol az osztálysorsjátékra vonatkozó mindennemű kérdésben szívesen kap mindenki felvilágosítást, valamint kívánatra játéktervezetek azonnal ingyen és bérmentve megküldetnek. — Gyümölcsfák kiosztása. Újhelyi István kanonok régebben nagyobb alapítványt tett a célból, hogy annak kamataiból nemes gyümölcsfákat vásároljanak s azokat a váci gazdák közt kioszszák. Ez évi kiosztás most történt meg Schmidt Ferenc gazdasági bizottsági tag kezeiből. Újhelyi még külön száz darab fára pénzösszeget adott s igy kétszáz darab fa került kiosztásra. Mindenki öt-öt darabot kapott. Gyümölcsfákat kaptak a következők: