Váci Hirlap, 1895 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1895-02-24 / 8. szám
ü> De ha egyszer e földet és annak iiailt- ját, ha apáinkat és azok tevékenységét alkotásain alaposan megismerni tanultuk óhatatlan hogy akaratunk tetterőre ne serkenjen, hogy kedvet ne kapjunk mi is hason nemű alkotások létesítésére. Ki az a hálátlan ki apái erkölcsi értékének emeléséhez szaporításához járulni nem óhajtana?! De mig egy oldalról ilyen üdvös alkotásokra pezsdülnek fel a nemesebb lelkek addig más oldalról megszülemlik bennük az óhaj megismerkedhetni a külföld hasonnemű alkotásaival és tisztába akarnak jönni azon fejlődések színvonalával is, melyet az emberiség hasonló alkotások terén a mai napig elért. Íme igy érkezünk el a modern ipar megteremtéséhez. A múlt és jelen vívmányainak szellemétől áthatott iparos lesz aztán képes igazán oly ipari czikkek termelésére, melyek zsilipeket állítanak a külföldről beözönlő értéktelen ipari termékek elé. Az ily módon kiképezett iparos érezve önbecsét, hátat fog fordítani azon tobzódásoknak és dőzsöléseknek, melyek annyi felületesen képett iparos családjainak sírját képezi De ezen kulturális határok nem maradnak elszigetelten a honoratior osztályra nézve sem. A szorgalmas takarékos és munkás ház nép ezek között is temérdek anyagot fog találni a munkásságra, a házi vagyon szaporításához, ha a művészi és ipari motívumok felismerése és elsajátítása után, maga is értékes dolgokat fog készíthetni. (Jnkénytelenül is fölsóhajtok erre a gyöngéd szemrehányásra és mélyen azt érzem, hogy a kenyérgond, az életteli küzdelem a közélet szürke napszámosát, legyen miniszter vagy ujságiró, egyrészt elvonja a tűzhely édes melegétől, a hová elvétve ■csak lopva, pillanatokra mehet üdülni. Oh! édesem, ha tudnád milyen csúnya az a külvilág, ha én azt egyszer úgy a maga valóságában leakarnám festeni ! Mennyi irigység, rosszakarat, meg nem érdemelt bántalom minden lépten-nyomon. A ki birja. az marja ; az erősebb elragadja a gyöngébb szájából a betévő falatot és a ki nem akar kalapács lenni, az kénytelen beérni az üllő sorsával. Az ideális lelket egy örök Don Quichotte! harcot folytatnak a láthatatlan szélmalmok ellen, reformálni akarják a világot, az emberiséget, fáj nekik a legcsekélyebb durva érintés, mint a mi mozsa kényes virágának és az egész életük csupa szenvedés, csupa csalódás. Az önző, positiv ember keriti meg minden hatáskörben a hatalmat, mások erejével emelkedik, mindenkit eszközül használ és mikor áltáluk célt ért, mint a kifacsart citromot dobja el utjából. Hány, de hány ilyen kifacsart citrom existencia van az életben és mennyi ékes fejezetet lehetne irni orrukat magasan hordó ^elfujt nagyságról, a kik ilyen kifacsart VÁCI HÍRLAP Nem pletykázni és pusztítani, hanem dolgozni és tőkét gyűjteni fog. Mert mi csak is azon kultúrát vagyunk hajlandók kultúrának elismerni, mely a családokat nem pusztítja, hanem gyarapítja. Azért szívből kívánunk sikert a váci muzeum-egylet megalapításához. A váci régészeti bizottság ülése. F. hó 9-én hosszú szünet után, a városház tanácstermében ismét összegyűlt a régészeti bizottság, hogy terveimet egy könyvtárral egybekötött régészeti s iparmüvészeti-mu- zeum megalakítását illetőleg, megbírálja, s ha azokat helyesli, foganatosításukról intézkedjék. Miután a gyűlést a rég. biz. elnöke Csávolszky József kanonok úr megnyitotta, s a jelenlevőket üdvözölte, felkérte Niki- tits Sándor ügyvéd urat, mint a rég. biz. pénztárnokat, hogy az egyesület működésének anyagi eredményeiről beszámoljon. Nikitits úr elmondta, hogy az annak idején rendezett muzeum egyesületi bál, és az ugyancsak a rég. biz. által rendezett régészeti kiállítás jövedelmeiből, a kiadások levonása után, egyleti vagyonúi egy 143 frt 33 kr. tőke annak 1893-dik évtől járó kamaat, mint activa mutatkozik. Az elnök köszönetét mondott a pénztár- ; noknak, buzgalrnas s lelkiismeretes mükö- ködéséért, mely köszönethez való hozzá járulásukat a többi jelenlevő is élénk tetszés nyilvánítását fejezte ki. Most a polgármester állott fel, hogy úgy a bizottság mint a város részéről tolmácsolja a köszönetét az elnöknek egy ily I intézménynek létre hozásáért, azon elnöknek ki sem szellemi sem anyagi áldozatoktól nem riadt vissza, hogy az intézmény- 1 nek minden irányban való virágzását elő- I mozdítsa. Utánna Reiser Béla ügyvéd úr szólalt citromok tehetségével emelkedtek a magasba. Kérdőleg néz rám, mintha azt akarná fürkészni, hogy vájjon mennyi kaphat az én tulérzékeny lelkem a külvilágban, hogy vájjon naponta hány és hány szélmalom harcot küzdők végig, aztán végig simítja kezecskéjével homlokomat, mitha ezzel a lágy. selyemszerü érintéssel eltakarná onnan űzni az élet minden terhét, minden gondját. És valóban el is simítja, ha pillanatokra, ha percekre is és én ma áldom a végzetes, hogy egy év előtt utamba vezette magát, az én jó géniuszomat, sötét életem egyetlen fényes napsugarát. Maga az, a ki biztat, bátorít a küzdelmekre, serkent a munkára, ki vigaszt nyújt nekem a méltatlan sérelmekért. Lássa, mig igy elnézem hófehér arcát, a homlokára bomló. puha, világos-barna hajjal, galambszelid tekintetet, úgy fáj, de olyan nagyon fáj, hogy én magához sokszor kíméletlen, hogy ideges haragomban gyakran megsértem angyal jó szivét és hogy az a kép, a melyet rólam egy év előtt alkotott magának, napról-napra veszt a mindennapi éle, sivár prózájában . . . Veszt, veszt és talán eljövend egy nap, midőn szivének lángja végkép ki fog bülni, mikor megunja ezt a türelmetlen, sokszor igazságtalan embert és elfog szakadni az fel, közelebbről ismertetve különösen az anyagi segélyzéseket, melyekkel elnök az ügyet támogatta, többi között, hogy a muzeum egyesületi bál költségeit sajátjából fedezte. Az erre keletkezett lelkes ovációt az elnök túlzott szerénységgel, mint meg nem érdemelteit, törekedett elutasítani, s inkább a bizottság lelkes pártolásának igyekezett az eredményeket felróni, szives segélyezésüket továbbra és kikérve, terveim előadására szólított fel. Hogy én ezeket itt közlöm több okom van rá. Lehetnének kik már érdeklődnek ilyen dolg'ok iránt ezeknek hasznos útba . igazitás lehet ; a tárgy pedig magában ! annyira érdekes, hogy a nagyobb közön- ! ség figyelmét is megérdemli. De álljon itt a tervezet maga. Egy különálló ipariskola vagy íparrajz- iskoia létrehozásának eszméjét ha valaki ezen városban megpendítette, azt hiszem az eszmét mindenki rokonszenvesen fogadta. De mindenki pium dazideriumnak tekintette csupán azt, mint a melynek megalkotásához, azt gondolták, oly nagy anyagi és erkölcsi áldozatok szükségesek, a melyeket a jelen körülmények között meghozni nem lehet. S az ügy ismét elaludt. Sokat törtem fejemet azon, hogy minő módon lehetne az eszmét, ha kezdetben mindjárt nem is a megfelelő keretben, de legalább valamelyest megvalósítani. A helyzetet megfigyelve arra a tapasz- I talaira jutottam, hogy a helyi körülmények mellett ez csak úgy lehetséges, ha valahogy sikerül kikutatni azon pontokat melyeken a kölcsönös érdekek találkoznak, s ha e felfogás jó, akkor az egyszer Metternich teóriája: „Verknüpfung der Interesesn“ teljesüljön jobb irányban. Eme pontokat azt hiszem részben sikerült megtalálnom, s engedjék meg, hogy ezeket | röviden megjelöljem. Ami figyelmemet elkerülte volna, azt uraim valószínűleg önök lánc. mely még most szorosan kapcsolja össze sziveinket Elfog szakadni és én egyedül, elhagyatva fogok ismét bolyongni a világon es nem lesz. a ki homlokomról elűzze a bánat felhőit és mosolyával derült sürjön lelkem sötétjébe. A boldogság és én sohasam jártunk egy utón, miért tenne most, épen most kivételt a sors velem? Mintha álmodnám úgy veszem csak mostani boldogságomat. Álmodnék egy szép csodálatos reget madárdallal, rózsanyillással tele, álmodnám azt, hogy szeret, álmodnám, hogy ez a puha, meleg, édes otthon az enyém, a melyből sohasem kell kimenni a rideg világba, az emberek közzé, a kik annyit bántottak, a kiket annyira gyűlölök. Nem, nem beszélek tovább, miért szomo- ritsam el, Miért dobjam a maga leikébe is azt a világ megvetést, a mi az én lelke- met annyira megmérgezte, hogy a maga csókjának méze sem elegendő megédesité- sére . . . Jöjjön ide, hajtsa vállamra feiecskéjét és mig a kocsik robognak tova az utcán mulatni vágyó, vig báli népséggel, addig álmodjuk vissza magunkat a múltba és felejtsük el, ezen a napon legalább — hogy van szenvedés, van csalódás is e világon. v-y
