Váci Hirlap, 1895 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1895-02-24 / 8. szám

Kilencedin: évfolyam / I. M/aui. Vsc. 1895 évi február 24. Előfizetési árak: TÁRSADALMI ES KÖZGAZDASAGI HETILAP. Szerkesztési iroaa és kiadóhivatal Égési évre . . . . 6 írt — kr. Félévre .................................3 frt — kr. Negyedévre.......................1 frt 50 kr. EGYES SZÁM ARA 12 KR. Felelős szerkeztei és laptulajd’onos 10 r. KISS J Ó 2 S E K VÁC. Mária- Terézia-rakpart, Dr.Kis*- féle ház. I. emelet. lile küldendők a lap szellemi részét illető közle­mények, előfizetési pénzek, hirdetések és hirde­tési pénzek. Jíyilt-tér sora 30 kr. Bsíyegilleték minden beiktatásnál 30 krajezár. Berni enteilen levelek win fogadtatnak el. j Megjelenik minden vasárnapon reggel. hirdetések 00 ^atanyosan. eszközöltetnek. KäphätO a kiadóhivatalban. Kéziratok vissza, nem adatnak. Peragi t tranqnilln potestas, (juae violenta neqnit. Muzeuin -eg vlet Váco 1i. Legyünk őszinték ! Ha Vácon valaki egy újabb egylet ala­pításáról emel szót. szinte borzadály fut az ember hátán keresztül. Eddigelé van már vagy tizenkét egy­letünk. Igazán torkig vagyunk velük. Evvel az egy tucatnyi egylettel majd­nem oda lyukadunk ki. mint Arany Já­nos birója a madárfüttylvel. Avval a nem éppen ajánlatos különb­séggel. hogy mig a perikeltő madár bíró uramnak pénzt fütyölt be mindakét zse­bébe, addig a mi 12 egyleteink pénzt fü­tyül, ki valamennyi zsebünkből. Apasztanak bennünket direkte. És in- derekte még sokkal jobban ! Egyleteink tehál édes keveset nemesí­tenek a különben is-megterhelt polgár­ságon. csak alkalmat szolgáltatnak a köl­tekezésre. kulturális hatásokat pedig egy- átalán nem gyakorolnak senkire. Az eddigi fejleményekkel szemben elő­A hogy a világ létezik, folyik. Hogy is énekli csak a magyar Petrarca, Kisfaludy Sándor, a szerelem édesszavú dalnoka : Ülj mellém a kandallóhoz — Föl van szítva melege, Csobánc várról édes, kedves lm halljad egy agg rege. Igaz, hogy a kandallót a modern kénye­lemmel berendezett lakásban légfűtés he­lyettesíti, de azért csak jöjjön édes, üljön le mellém ide a széles medvebőrrel leteri- tett kerevetre és hallgassa meg a mit re­gélek, — Emlékezik még ? Épen ilyen lanyha, bo­rús januáriusi délután volt az is, mint a mai, apró pelyhekben szállingózott a hó és az éles, éjszaki szélben feltúrt kabát­gallérral, zsebre dugott kezekkel siettek az emberek lova. Bent a szalonban enyhe meleg áradt szét és az asztalon lévő virágok illata elvegyült az ezüst szamovárból kifelé tolakodó téa átható aromájával áll egy szerény tanár, a névtelenek szürke hadseregéből vállalkozva arra a merész munkára, hogy egy kulturális feladatokra hivatott egyleta lapját rakja le csendben és nesztelenül. Nem fekszik célja ügyében évi, állan­dósított terhekkel megrakni a polgársá­got, hanem nemes, gyümölcsöző felada­tokat tűz maga elé, régben, hogy nemesitő- leg hasson a szívre és kedélyre. Benépe­sítse azt érzelmekkel, melyeket nélkülözve sivár marad az emberi élet és vigaszta­lanam De halni óhajt ö az elmére is. Felbú- várolja és összegyűjti azon elmék alko­tásait, melyek valaha itt, az általunk la­kott és bírt földön munkáltak. Kidombo- ritja ezen alkotásoknak becsét és értékét, megismertet a termékenység azon eredeti vonásaival, melyek differientialis vona­lakat képeznek idegen elmék hasonnemű létesítései között. Az ilyképpen mozgásba hozott motí­vumok alapjait serkenti munkásságra és céltudatos tevékenységre a most csepe­Apró csoportokban csevegtek nők, fér­fiak és valaki a zongorához ülve egy Cho­pin polonaiset kezdett el játszani. Olyan valódi five o clock tea volt. a mi­nőn számtalanszor voltam életemben. Sem mulatságosabb, sem untatóbb. Az urak be­szélgettek egy kicsit megszólták a távol­levőket, hízelgésekkel halmozták el egy­másnak a toilettejét, jó kinevezését, meg­emlékeztek egy kicsit a színházi előadá­sokról, irodalomról, meglehetősen csapongva egyik tárgyról a másokra és mindenek fö­lött óriási felületességgel. Ott találkoztam magával először és az óta a legnagyobb tisztelője vagyok annak az angol ladynak, a kinek szép fejecské­jében a five ó clock tea eszméje megszü- lemlett. Ha ez a divat nem importálódik át hoz­zánk és engemet akkor a véletlen nem ka­lauzol el erre az életemnek legnevezete­sebb five o clock tea — jára. — talán so­hasem találkozunk és én mint bolygó csil­lag az űrben járok tovább az élet rögös utain, annélkül, hogy megtaláltam volna a lelkemnek az összhangját, anélkül, hogy megtaláltam volna azt a célt, a melyért egyedül érdemes élni. Hiszen már Heine, a németek legnagyobb redő nemzedéket is, hogy megismervén és elsajátítván az apák alkotásait azok nyomába lépve, azok nyomdokain indulva ki az uj nemzedék is képességet és kedvel nyerjen hasonló alkotáshoz. A most alakítandó muzeum egyletnek tehát kézen fekvő céljai között első vo­nalban az áll, hogy megismertesse vá­rosunk és vidékünk múltját. Még pedig az őstörténelmi, a történe­lem előtti időktől kezdve le napjainkig. Mert Ízléstelen és nem nemes dolog tudatlannak maradni azon napokra nézve, melyek a bennünket tápláló föld és apá­ink felett átviharzottak. Igaz szeretettel csak akkor és úgy fűződhetünk lakó földünkhöz, igaz be­csüléssel csak akkor csünghetünk apáink emlékén, ha azok múltját tevékenységet és munkásságát tüzetesen ismerni ta­nultunk. Ennek a múltnak ismerete egy eleven égő zsarátnok, melyen az igaz hazasze­retet soha nem hamvadva szeplőtelen lánggal lobog. poétája is megmondta, hogy „a nélkül a kis szeretem nélkül semmit sem érne a vi­lág . . .“ és valóban, ha bármennyi szen­vedést okozott is már életűn kben a szere­lem, egy parányi édessége mindenkor újra kárpától bennünket tengernyi szenvedése­iért. A Chopin polonaise accordjai, ezek a hangjegyekké vált könynyek, halkan sír­tak föl a zongora érchurjaiból. En odaül ­tem maga mellé egy apró, selyem tám- lányba és hallgattam csevegését. Olyan vidáman, édesen csicsergett, mint egy kis madár, a mely hosszú tél után ta­vaszt jött hirdetni és mégis ebben a köny- nyed csicsergésben is ott rezgeti a mele­gen érző szív hangja, a kedély mélysége, úgy, hogy mindjárt kiéreztem belőle a va­lódi asszonyt, azt, a ki önfeláldozások árán is csak hozzátartozóinak a boldogságára született. Mit beszéltem én, magam sem tudom már ... — Oh : olyan kedves volt, olyan udvarias - nem olyan mint most, mikor egész nap se kel föl Íróasztala mellöl és ir, csak egyre ír és mindig olyan ideges — vág maga közbe édesem rám vetve azokat a csodálatosan szép, nagy, világos­kék szemeit, a melyekből annyi jóság, annyi szeretet sugárzik felém. W A Ifi<$ Ao

Next

/
Thumbnails
Contents