Váci Hirlap, 1895 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1895-12-15 / 50. szám
VÁCI HIM \. A P 8 nak tizenkétszeresét és egy ökröt tartozott adni, a szolga pedig a kár kétszeresét fizette és orrának levágásával bűnhődött Bizonyos esetekben pedig élelmi cikkek lopása csak vessző zéssel büntettetett. László király II. dekrétuma rendeli, hogy a nemesi lakházba való fegyveres behatolás és ottani garázdálkodásért a tettes, ha elég vayona van — t. i. legalább llOpensa, — kétharmadának elvesztésével bűnhődik; ha nincs vagyona, leborotválva, bilincsekben veressék a vásárra, ott megkorbácsolják és eladják. Szabad társai 55 pensán megválthatják magukat, a szolgák pedig úgy lakóinak, mint uraik. László törvényei között a legfontosabb az első decretum, mely modern kifejezést használva, a közigazgatási viszonyokat szabályozza, ezt is büntetések megállapitásával. Legnagyobb része az egyházi ügyekkel kapcsolatos kérdésekről szól. Mindjárt az első intézkedés a katholikus papok házasságairól szól és dacára annak, hogy már nyugaton a papok házassága — elméletben — feltétlenül tiltva volt, a magyar törvény részben a papok csekély számára, részben valószinüleg a görög papok példájára való figyelemmel, a házas papokat általában nem tiltotta el az oltártól; hanem csak a másod Ízben nősült papokról és diaconusokról, továbbá azokról, kik özvegyeket vagy elváltakat vettek nőül, rendeli e törvény, hogy választassanak el feleségeiktől, ha pedig a pap nem akar válni, az egyházi törvény szerint lefokoz- tassék Intézkedéseket találunk meg a régi pogány vallás követőiről annyiban, a menynyiben a régi mód szerint áldozó, ökröt tartozik birság gyanánt adni. A zsidókról és izmaelitákról (mohamedán hitü kereskedők) a törvény szintén szól. Vallásukat szabadon gyakorolhatták ; azonban kimondatott, hogyha a zsidó keresztény feleséget vett, vagy keresztény szolgálót tart, ezek tőle el vétessenek. A zsidók kötefenségesebb bizonyitékát, amilyent ember fiának adnia még nem sikerült.“ „De nemcsak az érzelmeket lehet Baraduc módszerével kisajátítani, hanem a mozgatást is, mely abban áll, hogy hozzányulás nélkül csupán lelki távolhatás által a tárgyaknak mozgást kölcsönöznek.“ „E kísérleteket az angolok, majd a franciák kapták fel. Párisban társaság is alakult folyóiratokat is indítottak, melynek célja e kísérleteknek folytatása s a megfelelő tudományos elvek felállítása.“ „Valami Kusapia Paladius nevű médiumnál már annyira mentek, hogy hipnotikus álomban egy közönséges mérleg csészéjén ülve egyszerre 8 klgmnál kevesbítette önsúlyát ; sőt egy egyensúlyban levő levélmérleget messziről, egyszerű taglejtés által 15 grammnyi erőnek megfelelőleg kihozta egyensúlyából, több méternyire távolságból lakatokat nyitott ki egyszerűen az által, hogy a kulcsnak körülforgatását a lakatban jelzi.“ — Gábor elhallgatott. Margit hálás kézszoritással köszönte meg vőlegényének felvilágosításait, melyek a tudományt uj fényben állították eleje s melyek csak megerősítették abbeli meggyőződésében, hogy van lélek, van túlvilág s hogy a tudomány csak arra való, hogy az Alkotó bölcsességét ujabbnál-ujabb ragyogással övezze. Mátray. lesek a keresztény ünnepek tartására; ha mégis dolgoznak, szerszámukat vesztik. Szorosan jogi szabályokat is tartalmaz. így kimondja, hogy a férj, ki házasságtörésen ért nejét megöli, az Istennek számol be. De ha a nőnek valamelyik rokona azt állítja, hogy igazságtalanul ölte meg, a bíró Ítél felette. A nőrablást az emberölés bírságával sújtja e törvény. A felolvasó rajza további folyamán, melyet élénken megéljeneztek László egyházi alapításairól beszél s végig pillant a kolosszális munkán, melyet a korát fülülmult fejedelmi alak az állam megszilárdítására végzett. A magyar nóta. Zeng a nóta, sír a nóta, Az édes-bús magyar nóta . . . Benn’ a jókedv, benn’ a bánat, A mi fakadt, a mi támadt Örömünkben, búnkban itten : Magyar földön, magyar szívben. Zeng a nóta ... játszi, pajzán, Magyar lányok dalos ajkán .. . S a hogy zendül, a mint csendül, Kény csordul ki a szememből... Hullj, csak hullj e drága földre Édes öröm édes könyje. Sír a nóta . . . szomorúan, S a mi benne szomorú van: Szívem az is általjárja S megindul a könyem árja. . . Hidlj, csak hullj e drága földre Fájó bánat fájó könyje ! Küzd e nemzet ezer vére — Beillenék a mesébe! S küzdelmének hére dija : — Azért vigad most is sírva — Kevés öröm, tenger bánat, Ez ad szárnyat nótájának. Daloljátok, daloljátok Dalos ajkú magyar lányok ! Ha inkább bús, szomorú is : — Miénk az, ha gyász, ha bú is! Örökségünk, büszkeségünk. Szent a magyar nóta nékünk! Daloljátok, daloljátok, Zengjen, sírjon a nótátok! A vidáma hadd vidítson, Szomorúja hadd busitson. Kedvünk tüze hadd lobogjon, Búbánatunk hadd zokogjon ... Hadd ázzék az arcunk könytül, Hullásától lelkünk könnyül, Alvó szívünk lángra gyúlad . . . S a köny nyomán, melyet hullat Honfi öröm, honfi bánat : Szép hazánkra áldás támad. Lampérth Géza. Tehát nincs többé fiaim! Ködös, komor, nyomasztó januáriusi szürkületkor érkezett be Meyerlingből a vészposta hírvivője Bécsbe, hogy Rudolf trónörökös, a tegnap még életerős férfi, immár halva van. A király, mint rendesen, már régen Íróasztala mellett ült és dolgozott. Lelkét nehéz gondok nyomták. A budapesti zavargások foglalták el. S bár nyugalma nem volt. mégis nyugodt volt. Mint a hajóskapitány, a kt akkor legnyugodtabb, mikor a vihar a legnagyobb. Mélyen elmérülve olvasta a jelentéseket; lelke a chaoszban járt, az ig-ét keresve, melytől világesság legyen. De arra, hogy a világosság helyett már ki van teritve nemcsak ő rá, hanem egész birodalmára a legsötétebb gyásznak leple, — nem gondolt. Nem i-j gondolhatott. A vészposta már bent jár Bécsben, — már betette lábát a Burgba ; de oly iszonyú volt a hir melyet hozott, hogy nem mert bejelentés nélkül betörni a királyhoz, az — apához. Legelőször a király főhadsegédét költötte fel. Az egy rémült jajszóval ugrott ki ágyából, és csak annyit tudott mondani : „Nem ! — nem ! — nekem nincs szivem, hogy megmondjam neki!“ A vészposta tovább ment. Bejárta az egész udvart; de mindenkitől ugyanezt a választ kapta. így a vészhir elterjedt, de a királynak nem merte, nem akarta senki megmondani. Végre is annak kellett megmondani a vészhirt, a ki hozta. A ki látta a trónörököst átlőtt fejjel, halva fekülni ágyán. A ki látta az Íróasztalon a hátrahagyott leveleket. Rendesen, nyugodt kézzel címezve és lepecsételve. S aki behozta e leveleket, — egyik a királynak szólott, — mint tanuságtételét annak, hogy a vészposta valót mond ; — s bár hihetetlennek látszik mégis igaz ! És a király, a ki nyugodtan dolgozott : mikor a vészhirt moghallotta, már nem ma- redt — nyugodt ! * * * Vagy igen ! — Nyugodt maradt, sőt még nyugodtabb lett. mint volt ! — Csakhogy többé sem dolgozni nem tudott, sem gondolkozni. És milyen nyugodtság volt az! Leült, s azon a helyen ülve maradt, némán, merően magú elé nézve. És csak hosszú szünntek után tört ki leikéből a sóhaj : „Tahát nincs többé fiam!“ Órák múlva kérdezé csak, hogy ; tudja-e már a királyné? — És mikor azt felelték, hogy : már tudja ! — akkor a király megtört szeméből hálás pillantás sugárzott, hogy ; „tehát nem neki kell megmondania !“ Aztán erőt vett magán, hogy erőt vigyen a királynénak, az — anyának ! De mikor ez a nehéz pillanat is elmúlt, újból visszatért dolgozó szobájába; leült, ugyanarra a helyre, némán, merően maga elé nézett és csak hosszú időközönként sóhajtotta : „Tehát nincs többé fiam !“ Már a délelőtti órákban megjelent a királynál Kálnoky, a külügyminiszter és a császári ház minisztere s onnan kezdve állandóan a király oldala mellett maradt. Csak ő látta a király naphosszat egy helyben ülni, némán maga elé nézve, s ko- ronkint felsóhajtva : .Tehát nincs többé fiam !“ így telt el a nap; a király csak azokat bocsátotta magához, a kik a trónörökös haláláról s a teendő intézkedésekről jöttek jelentést tenni és mentek a megbízásokat végrehajtani. S ha ezek elmmentek, a kiismét tovább korongott, — s oldala mellett a néma külügyminiszter. Eljött az est, eljött az éjszaka és ismét eljött a reggeli szürkület : de a király csak azon az egy helyen ült, és néma tűnődés közt, folyvást csak azt az egyet sóhajtotta. Az első 24 óra igy múlt el. Étien, szoin- jan és álmatlanul! — Folytatása következik. —
