Váci Hirlap, 1895 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1895-12-15 / 50. szám

4

VÁCI Hl KLAP

Helyi és vidéki hirek.

— Tolvajfogás. Dr Zechmeister János városi főjeg'yző és községi biró asztalfiára, melyben pénzeit hivatalos helyiségében tartogatta, már évek óta rászokott egy pá- kosztos tolvaj. Eleinte egy-két forintot csipegetett el. Ami csak nagy sokára tűnt fel a tulajdonosnak. Történt azonban, hogy dr. Zechmeister az idei nyárelőben 3000 forinthoz jutott, melyet rendes szokása szerint megint csak az asztalfiába helyezett el, melynek biztossága iránt annál szilárdabb hitelt táplált, mivel rája Kiss Sándor lakatossal Wertheim-féle zárat csináltatott. Dr. Zechmeister barátunk azonban másnapra kelve kimondhatatlan gonosz meglepetésben részesült. A nélkül, hogy a Wertheimzár a legkisebb sérülés, vagy erőszak nyomait viselte volna, az asztalfiából eltűnt 5 darab százas és még sejteni sem lehetett, hogy ki lehetett a tettes. A kárvesztes ugyan nyomban feljelentést tett a városi rendőrkapitányságnál. A kapitányság meg is inditotta a nyomozást, mindazok irányában, kik felé csak a legnyoma- téktalanabb gyanuokokkal is lehetett fordulni. Bűnjelre azonban egyátalán lehetetlen volt akadni. Ártatlan, becsületben megrokkant emberek lettek meghurcolva, de a valódi tettes oly jól eltudott rejtőzködni, hogy hozzája a gyanúnak csak árnyéka sem juthatott. Zechmeister aztán fürdőre utazott, hogy az ez esettel kapcsolatos kellemetlenségek elől kitérjen. Alig tette azonban ki lábát visszatérve a hivatalos helyiség küszöbére a tolvaj gonosz keze megint ott motoszkált az ő asztalfiókjában. Most ugyan engedett arcátlanságából. Nem lopott százakat, mivel nem is tehette. De ahonnan 10 forintokat csenhetett volna el megelégedett pár forinttal. A tulajdonos éber szeme azonban az enyves kéz körme helyeit rögtön észrevette. Kelepcét állított fel, hogy a folvaj szarkát tőrbe foghassa. De a szarka ravaszabb volt, hogy sem a cselvetéseknek felült volna. Naponkint ellátogatott a kasszába. Egy nap, mint más kiszedte a maga pénzdarabjait. Nyakon- csipni azonban nem hagyta magát, pedig a rendőrség is leste. A tolvaj fantomnak látszott, mely rettegésbe ejtette a rendőrséget. A gonosz játék végre kihozta dr. Zechmeistert sodrából és megkereste a rendőrséget, hogy szemügy alá kell helyezni minden embert, ki az ő hivatalos szobájába, az távollétében bemegy. Mert az alkalmazott megfigyelési jegyekből annyi kétségen kívül lett helyezve, hogy az eltolvajlás nem az éjjeli, vagy a takarítási órákban történik, hanem azon időközben, mely a hivatalos órák megkezdésétől dr. Zechmeisternek megérkezéséig közbejött. Azokat kellett tehát szemmel tartani, kik 8 és 9 óra között a községi biró hivatalos szobájában megfordultak. Hogy azonban a tolvaj a hurokból ki ne szabadulhasson, Zechmeister nyilvántartást vezetett az asztalfiókban levő pénzeiről, azokat körzetükön igen felismerhető módon megjegyezte. Tanács Géza aljegyzőnek pedig meghagyatott, hogy hivatalában rendesen 8 órakor megjelenjen és tartsa szemmel a főjegyzőnek hivatalos szobáját annak megérkeztéig. A bámulatos furfan- gú tolvaj a maga páratlan raffineriájával minden tett óvintézkedéseket tizenöt napon keresztül kitudott játszani. Ritka ügyességgel tudta kieszelni azt a nehány percnyi időpontot, midőn a felügyelet el volt foglalva és szabadon manipulálhatott. A kése

végre dec. 9-én reggel ’/* kilenckor törött j bele szerencsétlen vállalatába. Ez időtájban Tanács Gézát a természeti törvények kény- szeritették a félrevonulásra. Ezt a pillanatot akarta felhasználni a tolvaj. Tanács visszajövetele azonban csak pár percbe került és ez alatt képtelen volt az asztalfiókot is betenni a szobából is menekülni. A tetten ért a városi iktató volt. Az aljegyző haladéktalanul jelentést tett a polgármesternek.

A polgármester semmi legkisebb zajt nem ütve, nyugodtan hagyta a dolgokat folyni, úgy hogy az iktató egyelőre semmi rosszat sem sejthetett. Egy kis idő vártatra, mintegy egész véletlenül, az iroda hátulsó ajtaján ment be azon szobába, hol az iktató dolgozott és az ott levőkhöz azon kérdést intézte nem-e tudna valaki közölök neki egy 5 forintost váltani, miután a színészek folyton zaklatják kunyorolásaikkal és nincs kedve nekik öt forintot adományozni. Az iktató volt az első, ki a váltásra ajánlkozott és két ezüst forintost és egy koronát, épp azon jegyes pénzdarabokat, melyeket azon órában vett ki a főjegyző asztalfiából, mellénye zsebéből húzta ki, mig a többi megkivántató 2 frt 50 krt nadrágja zsebjéből vette elő. A polgár- mester a kapott pénzdarabokat rögtön markába szorította és Reggele Géza levéltárnokot magához szólította, hogy vele menjen hivatalos szobájába. Az iktatónak pedig nem szólt egy szót sem. Hivatalában Reggele Gézával rögtön konstatáltatta, hogy ezek azok a pénzdarabok, melyeket az iktató váltott és rögtön leküldötte őt a rendőrkapitányért és a főjegyzőért. Miután azonban a kapitány nem volt még hivatalában, a polgármester elvégezte előbb minden hivatalos teendőit, sőt magával az iktatóval is referáltatott a napi postáról és csak mindezek elvégzése után, midőn már a főjegyző és rendőrkapitány megérkeztek hivatta be az iktatót, igy szóllitva meg őt. Hallja maga Gyula ! azok közt a pénzdarabok között, melyeket maga nekem váltott három darab rossz van !

— Nem tesz semmit! Polgármester ur, adok helyettök másikat.

De nekem ezek a pénzdarabok sokat érnek. Vallja be hol vette azokat?! . . .

— Biztosan nem mondhatom meg. Alkalmasint tegnap a Velzerben bemegyes- kedtem, lehet hogy H . . . tói, vagy mástól nyertem.

— Hazudik! Maga azokat nem nyerte, hanem ma reggel */4 kilenc órakor a főjegyző fiókjából lopta ki. Ne makacskod- jék . . . Hanem legyen őszinte, úgy segítek magán.

— Nem polgármester ur! nem loptam. Én becsületes ember vagyok olyat nem cselekszem.

— Gazember vagy ! Mert rád bizonyult a lopás és mégis tagadod ! Még időd van, mielőtt a királyi ügyészséghez átkisértet- nélek, szabadulhatsz az általad ásott veremből. Valid be mennyit loptál és térítsd meg a főjegyző ur kárát.

— Megtérítem a főjegyző kárát, arról írást adok. De lopni nem loptam, hanem csak a nyitva felejtett fiókjából vettem ki a jegyes pénzdarabokat . . .

— Látom furfangos gazemberrel van dolgom, de rajtam ki nem fogsz. Én a te írásodra semmit sem adok, mert a vizsgáló biró előtt azt mondanád, hogy presssióval csikartam ki tőled az Írást. Valid be most

őszintén, töredelmesen, hogy mennyit és hogyan loptál, milyen kulcscsal jártál be a fiókba, ismerd be gazságodat. Más különben rögtön átkisértetlek a fenyitő bírósághoz.

E közben egy rendőr feje bekukkan a félig nyitott ajtón keresztül, úgy hogy az iktató jól láthatta ... és szemmel láthatólag megszeppent.

— Utoljára figyelmeztetlek ! . . .

— Én megtérítem a főjegyző minden kárát, elismerem, hogy én nem loptam el pénzét, kiáltott az iktató, mintegy eszméletlenül.

Ez mind nem elég, mert meg fogod vallomásodat tagadni, hanem add elő a kulcsot és mond meg a tolvajlás módját is !. . Erre újra neki csötcönösödve az iktató visszavonta eddigi beismerését is.

— Ha nem vallasz, úgy átadlak a rendőrkapitánynak, hogy vigyen kóterba. Kapitány ur teljesítse kötelességét ! Erre a kapitány az iktatóhoz ment és kezét a vállára helyezve mondá.

A törvény nevében foglyom, kövessen ön engem. Rendőr kövesse őt . . .

Az iktató nagy jajveszékelések között engedett a törvény szigorának és a töm- löctartónak átadták.

— Másnapra kelve, reggel a polgármester behozatta az iktatót a kapitány szobájába, hogy töredelmes vollomásra bírja.

De ekkor már megátalkodva mondta: Most már nem fizetek meg semmit, nem térítem meg a főjegyző kárát, mert a szégyent rajtam megtették.

A polgármesternek ekkor támadt azon vehemens erővel ható gondolata, hogy az anya szeretetével fog hatni a keményszívű fiú megpuhitására

Behívatta tehát az anyát, kinek tiszta, igaz beszédjéből meggyőződött, hogy a fiú rossz üzelmeiről sejtelme sem volt és előadta az anyának, hogy egy mód van fiát a végtelen veszélyből megszabadíthatni, ha azt őszinte és töredelmes vallomásra bírja.

Abban lett tehát az anyával a megállapodás. hogy a polgármester újra vallatóra fogja a fiát és mikor szükségét látja, hogy az anya is közbthasson, akkor csattogni fog kezével és abban a percben a szomszéd szobából honnan hallgatja fia vallatását rohan jón be és boruljon fia nyakába, mondván neki: Eiam gonoszát cselekedtél, de vallj meg őszintén mindeneket, különben megtagadlak, hogy vérem vagy és soha többé szemem elébe ne kerülj !

Tényleg igy is történt. A polgárméster és kapitány rettentő kereszttűzbe fogták az iktatót. De ezt ritka szívóssággal rázott le magáról minden támadást és a legkritikusabb percekben, midőn már a ténynek beismerése a nyelve egyén volt a vadatoktól elfordult és a feltörekvő vallomást visszagyürte magába.

A küzködés eme válságos perceiben a polgármester egyet tapsolt. Az anya a leg- keserübb könyeket hullatva szeméből, a meglepetett fiúnak a nyakába rohan : Valid meg fiam sötét bűnödet, különben soha . . . soha nem ismerlek fiamnak.

Az indulatok viharaitól megtépett fiúnak minden további ellentállása megtörött. Beismert mindent, hogy mily fogással feszítette fel a pénzes fiókot. Elismerte, hogy az 500 forintot ő tolvajlotta el, beismerte, hogy számtalan alkalmakkor vett ki a fiókból pénzt. Csak azok összegét nem volt képes meghatározni. Egyúttal a polgár-