Váci Hirlap, 1895 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1895-07-21 / 29. szám

2

VAGI HÍRLAP

Ez az erő működésében annál hatékonyabb. ez a balzsam hatásaiban annál csodálatosabb, mennél kevesebb vagyunk mi magyarok.

Mert ha azt látjuk és szemléljük, szeretett drága polgártársaim! hogy egy oly kis nemzetben mint a magyar mely a széles világ nagy nemzeteihez mérten alig egy maroknyi nép, mégis ezren és százezren támadnak fel, kik a veszély első fel hivó szózatára, a politikai állapotok első el- sötétülésére fegyvert ragadnak, vérüket ontják, életüket áldozzák fel a haza függetlenségéért, annak alkotmányos jogaiért és ami a földön a legszentebb a polgári szabadságért, mondom, midőn egy nemzet a csata első vész kiáltására százezernyi önfeláldozó hőst teremt: nem kell-e akkor nekünk felmagasztosolnunk azon vigasztalóerősmeggyőződésre jutnunk, hogy a sors nem tépheti össze, a vihar nem sodorhatja el, zsarnok nem gyilkolhatja le ezt a nemzetet, hogy ennek a hazának élni és soká virulni kell, mivel a haza- flság legnemesebb erényei oly dúsan és tömegesen diszlenek és tenyésznek benne.

Távol van tőlem szeretett polgártársaim! akár magamat altatni, akár önöket ámítani akarni, mintha a magyar egyetlen volna a világtörténelem népei között, mely a halál ily nemes megvetésével áldozná fel éleiét a hazáért.

Tudom hogy két ezer évvel hamarább, mintsem e város nemes polgárai a haza függetlenség vértanúinak emlékének e dicső emléket szentelték volna, a világ legékesebben szóló mestere Cicero, Romában hirdette, hogy dulce et dico- rum est pro patria móri : édes és lisztes dolog a hazáért halni.

De uraim Roma héroszainak falanxai, melyek az ismert ó világot elözönlötlék, melyek innen a Duna partjaitól, a Bolhavártól Herkulesoszlopaig, Albion íehér partjaitól az arab terméketlen sziklákig vért és életet áldoztak a birvágy, a kapzsiság szolgálatában állottak.

Ösmerem és bámulom a hősöket, kik Marathonnál hullottak el, de csatájuk nem a népjog csatája volt.

Tiszteletem mély adójával szemlélem a Babylon fogságából megszabadult nemzeti és vallási hősöket midőn egy karral vasaikat a haza megtámadóinak testébe meriték, mig a másik kezükben mallerozó kanalakkal az egy igaz Isten templomát épiték fel, de ők nem a lelkiismeret szabadságáért vérzettek el.

Megdöbbenve látom Bismark és Moltke hatalmas agya által átgyurf és megteremtetett nagy német nemzetet hadseregeket leverő hatalmával Sedánnál a gloár nemzetét a sárga földig megalázni, de ezeket a hadakat nem a polgári szabadság érzete, hanem a furor teutonikus, a bosszú tüzelte.

Csakis egy nemzetet ismerek a világ- történelemben mely a haza minden lakosait, saját anyagiérdekei kockázatával a maga osztályos édes testvéreivé fogadta vallás és nyelv különbség nélkül, kiknek részére a politikai és polgári jogoknak azt a mértékét, a szabadság intézményeinek ugyanazt a teljét követelte, melyért maga epedetl és emek öveteléseinek kivívásában életet még azokért is ontotta és áldozta, kik neki e nemes csatában álnok ellenségei és árulói voltak. Ez a dicső nemzet pedig a magyar . . .

Ezek a nemes erények inspirálják tehát ami lelkünket e pillanatban, midőn azon vértanuk emlékezetének hódolunk, kik emez erények fonalán vivták dicső csatáikat.

De ezek a magasztos honfiúi erények

nem vollak a mi dicső, szent vértanúinknak kizárólagos erényei.

Igen, mélyen lisztéit polgártársaim! öröklött erények voltak ezek, melyeket ősapáinktól, a magyar politikai nemzetet megteremtő, ős magyar apáktól örököltek.

Mert amaz igaz hazafiúi és polgári erények által felékesitett magyar apák voltak azok, kik a magyar állam hatalmas szervezetét kiépítették, ahhoz oly alkotmányt csatoltak, melynek védő szárnyai alatt e haza minden népei ezer esztendőn keresztül megállották, mig körülöttünk annyi nemzet és ország pusztult el.

Ezekkel az erényekkel tündöklő ős apák voltak azok, kik a vagyon és személyi biztonságnak, a társadalmi jogrendnek ama szilárd intézményeit megalko- ták, melyek a haza minden polgárának vallás és nyelv küiömbség nélkül lehetővé tették, hogy a haza legelső polgári családa közé felemelkedhessék.

Ezek az ős magyar erények szolgáltatták a magyar történelemnek azokat a nagy alakokat, szivemelő nagy példákat, melyek szemlélete a külföldet tiszteletre, a haza lakosait pedig utánzatra ragadta.

Csak is az ily erényekben tündöklő magyar nemzetben történhetett meg az, hogy a német Pázmánnok, az oláh Hu- nyadok, a horvát Zrínyiek, a dalmata Frangepánok a világtörténelem legtiszteltebb alakjaivá küzdhették fel magukat.

Mert jegyezzétek meg magatoknak azt, hogy Antheuszszá, félistenné válik itt minden ember, ki nemzeti hagyományokon haladva lelkét ős magyar erényekkel ékesíti fel és magyarrá válik, de nyomorultul vész e! és semmisül meg e földön minden, a mi a magyarnak ellensége, és ki a magyar állameszmével ellentétbe helyezi magát.

E 1 1 Z.

— Vége. —

lila: Gyarmathyné, Kiss Ella.

Aztán irigység fogta el. Oh ő már elrepült ebből a fészekből, talán egy jobb boldogabb helyre!

S neki, Eliznek még meddig kell itt maradni ?

Kiment a kertbe. Gyönyörű elvadult hely volt. A kúszó rózsa egész megtépte a szoknyáját s a kis pihenő lugasok any- nyira be voltak futva vadszőlővel és rep- kénynyel, hogy alig lehet beléjök jutni. Az első kerítés mellett tiszta vizű kis patak fut el, aminek a vizébe jó kedvű kacsák lubickolnak.

Körös-körül hegyhátak látszanak ide, amin fehér párázatok gomolyognak.

Itt újra elkezdett sírni, hogy milyen egyedül van, s ráborult a kis patkó alakú asztalra, észre se vette, mikor az ura megállón mögötte.

Valami jótékony melegség futott át a lelkén.

Nincs egyedül, itt van Lázár az a becsületes nagy ember, aki úgy szereti, az ura.

Aztán elröstelette. hogy milyen csúnya dolog tőle, hogy semmivel sem várja, megpróbált hazudni.

Lázár, akartunk valami vacsorát csinálni, de semmit sem kapni a faluban, azután fa sincs. Ugy-e haragszol?

De nehezen ment, nem volt még hozzá szokva, elvörösödött a füle hegyéig. Olyan megalázottnak, olyan szánalomra méltónak érezte magát. Lázár nyakába borult, aztán elkezdett sírni. S úgy jött neki, mintha az ura modorában egy idő óta nem volna meg az a meleg gyöngédség, amivel azelőtt elhalmozta. Most is mintha hideg melancholia csengene a hangjában, mikor azt mondja, egy szegfű tövet verdesve a botjával.

Nem baj lelkem, egy negyed óra múlva úgy is el kell mennem, Vájná Gabi búcsúvacsorájára, majd ott eszem valamit ; tudod együtt jártunk a kollégiumba, nem húzhattam ki magamat alóla, a kapukulcsot lég'y szives kerestesd elő. elviszem magammal, hogy ha esetleg későn találok haza jönni ne verjelek fel.

Eliz úgy érezte mintha egy nagy kővel ütöttek volna a szivére.

Tehát elmegy éjszakára, itt hagyja ötét egyedül, egy nyomorult vacsora kedvéért. Ez a búcsú-estély bizonyosan kifogás, nyolc hónapja mióta a felesége és még soha a a hivatalos időn túl nem maradt el.

Jó, menjen, mondta büszkén, de halavany arccal. A kapukulcsot nem szükséges elvinni, nem bánom ha reggelig marad is, legalább nem zakatol fel minket.

Ajtay elnevette magát s megakarta fogni a felesége kezét.

Kis feleség, Lizike ! ha haragszol, hogy elmegyek, inkább itthon maradok.

De a fiatal asszony dacosan rántotta vissza a kezét, s Junó kontyos fejét büszkén hátra csapva kisétált a kertből, közbe félvállról hátra szólt az urának !

Egy cseppet sem haragszom, nekem tökéletesen mindegy akármit csinál, mert közönyös vagyok vele szemben, érti ?

S a közönyös asszony alig" várta, hogy bemehessen a szobájába s kedvére kisírhassa magát.

A kurta hajú doktorné photograghiája ott feküdt ellőtte az asztalon, azt elővette s szinészies mozdulattal ragadta fel.

Vájjon téged is megcsaltak? Vájjon te is martir voltál?

ff A m© äo