Váci Hirlap, 1895 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1895-07-21 / 29. szám
VÁCI HÍRLAP 3 Mert magyarnak lenni itt, a hazában nem kevesebbet jelent: mint a polgári szabadságot, a politikai jogokat az ország minden lakosa számára megvédelmezni és biztosítani. Ebben a szellemben munkáltak azok az ősök, kik a magyar hazát megalapították. Ily nemes erények voltak e hazának egy ezer éven át fentartó oszlopai. Ez a lélek vezette dicső honvédeinket a csaták hevébe, azért hullottak el legjobbjaink a hosszú harc alatt. Ebben a meggyőződésben kell nekünk is élnünk és munkálkodnunk, ha méltó unokái akarunk lenni a honalapító magyaroknak, és ha igaz tisztelői vagyunk azon vértanuknak, kik e diadalmas tereken elvérzettek. Emez erényeket kell életre szólitanunk hogy igaza legyen a költőnek: Él magyar, áll Buda még! Mert csakis eme most jelzett dicső erényekkel felvértezve állhatunk ellent nemzetünkkel az idő mindent mállasztó hatalmának. Ez a célja és rendeltetése a magyarnak itt Európa keletén, hol annyi gyenge, a szabadsággal élni nem tudó nép lakik. Emez erényeket és az evvel kapcsolatos szabadságot tehát nem szabad a függetlenség szent harcosainak sírjába eltemetnünk. Emez erényeket fel kell a sir- hantok alól szabadítanunk, még ha saját tiz körmünkkel is kellene kikaparnunk, saját énünkben keli azokat életre hívnunk, és a most képződő uj társadalom alapkövévé letennünk. Ezt a feladatot a történelmi fejlődés | folyományaként kell tekintenünk, és jaj annak ki a történelmet saját folyásában akarja megszakítani, mert minden nemzet, mely szakit történelmi fejlődésével, mely elmúlt kora emlékezetét semmivé hagyja lenni: az saját nemzeti életét gyilkolja meg. Akármi is kezdődjék ezentúl az a régi löbbé nem leszen mondja a szentlelkü Kölcsey. Az uj társadalom felépítésében tehát apáink nyomdokain, vértanúink szellemében induljunk meg. Alkossunk tehát saját benső erőnk folytonos edzésével és fejlesztésével szigorú kötelességérzettel, hangya szorga- I lommal, őseink tiszta hazafíságával, erényével és önzetlenségével az emberi jogok épségben tartásával uj intézményeket, hogy igy a mi működésünk hódolatra késztessen minden honpolgárt és gyarapítsa az igaz hazafiak számát. De eme hazafiúi működésünkben őrizkednünk kell a polgári szabadság minden legkisebb megcsorbításától, távoztat- nunk kell magunktól minden kicsiny- lelkű irigykedést, vádaskodást és szemrehányást, minden keserű visszaemlékezést felekezeti dolgokra. És ha a siker elmaradni látszik, a hibát mindenkor önmagunkban és ne másokban keressük. Csak is akkor, ha igaz hazafiúi érzésekkel imigyen ékesítettük fel magunkat mondhatjuk el miként a haza dicső vértanúi mondhatták : Szent hazánk megfizettük Mind, a mivel tartozánk ! Csak is igy fogjuk mi, az általunk szolgáltatott példával és cselekvőséggel a hazafiak soha meg nem szűnő seregét életre hivni és szaporítani. így válhat a haza nagygyá, polgársága szabaddá és intézményei maradandókká. így állhatunk meg vészben és viharban, mint a nemes érceket tartalmazó sziklák omolhatlanul és mállaszthatlanul. Ez elhatározó érzések befolyása alatt, a hazafiúi érzelmek szent tüzétől megtisztulva engedjétek meg, hogy e koszorút a haza nagy vértanúinak, e minden idők viszontagságával dacoló emlékere helyezzem s evvel azokat megkoszorúzzam. S valamint e színekben pompázó virágok szirmai és az édes illatot szét lehelő és árasztó virágkelyhek és a tavasz elmúlt ébredését visszahívó dús lombozatok egy hatalmas füzérré olvadnak itt egybe, hogy koronáját képezzék a legszentebb honfiúi áldozatoknak : akként bontakozzék ki apáitok hagyományaiból, a haza e szent vértanúinak erényeiből a ti cselekvőségtek is szellemben és irányban alkotva egy megszakithatlan erkölcsi koszorút, mely a haza jövendő nagyságának legyen koszorúja. Mert: Neked élned kell óh hon ! És örökké virulnod. * * * A zavartalan mély csendben elmondott komoly beszéd után megint csak a polgármester kezdte rá a »Hazádnak rendületlenül «-t és az egész közönséggel egyetemben elénekelve az első versszakaszt. A szózat eléneklése után a jelenlevő közönség kegyeletes érzelmektől elárasztva a mint jött, szép csendesen hazatávozott. Juliális. F. hó 13-án tartatott meg a „Vác-vidéki ifjak“ körének nyári mulatsága, a polgári Lövőházban, mely a várakozásnak nem csak hogy megfelelt, de azt jóval felül is múlta, mert oly sok szép fiatal leányt együtt még aligha látott a váci fiatalság, kik mindent elkövettek, hogy szépnem a várakozásának mindenben megfeleljenek. A leánykák oly bájolók, oly kedvesek voltak, telve jó kedvvel és vidámsággal, hogy aligha nem rabolták el egyik-másik fiatal ember szivét. A fiatal emberek is ugyanOszt volt egy nagy, öblös rengetőszéke tiszta drága nádból, egész nap abban és hintáztatta magát. Aztán füstölt hozzá mint egy férfi. A nagysága nem szokott pipálni ? Jaj ins- tálom szokja meg ; jó ez a szúnyogok ellen, meg az olyannak azt mondja anyám soha sem esik súly az orrába, aki azt megszokja. Jutka, hozzon nekem egy pohár vizet mondta nevetve Eliz aztán jöjjön be mig az úr haza jön, mert félek 1 Instálom mondta Jutka a doktor nagysága is örökké beszitála, mikor az úr nem volt itthon ő is félt. Pedig elment gyakran ! Hetenkint sokszor ötször, is mert a nagysága mindég el flangérozta az időt s nem adott ki vacsorát, az a szegény úr mit strázsálta volna itthon az üres házat: Nem ig'az ? instálom kapta magát elment sokszor reggel jött haza. Hát mikor elment az ur be jöttem. Aztán olvasott fel nékem a nagysága mindenféle rományot, mindről azt mondá hogy ő irta, s kérdezte, hogy szép-e ? Aztán maga mit mondott kiváncsiskodott Eliz. Fiát én biz instálom meg mondám, hogy ez szépnek szép. csak kár, hogy nem értem Jutka csendesen be jött, egy csomó füstölgő parázszsal, s tüzet rakott a nagy cserép kemencében. Eliz mint egy kis csendes silhuett kuporgott a díványon. Megpróbált beszélni hogy teljen az idő. Ide való maga Jutka? Igen instálom. Szolgált már valahol ? Szolgáltam, instálom a Gáspár doktorék- nál akik azelőtt itt laktak ; két évig voltam szobaleány. Itt ebbe a házban ? Igenis instálom, nem tetszett ismerni a doktornét ? derék ügyes nép vala, akár egy Meluzina, csakhogy erősen uná magát itt a falun, elhiszem hogy a teins nagysága is fogja unni. Nem is tudom mit tetszik majd csinálni örökké ? 1 Hát a doktorné mit csinált? kérdezte Eliz, csak azért, hogy valamit mondjon. Azt instálom, mondta Jutka lekuporodva a tűz előtt, kapitális fehér nép vala egész nap jőve méné a faluban, mint valami hosz- podár, sokszor úgy porzott a hó, hogy az út sem látszott, mégis neki kerekede. Mondtuk Pistánéval, a Pópa gazdasszonyával, hogy nem veszi meg az Isten hidege azt az asszonyt, de az csak azt sem mondta hogy bone sáré. Aztán, ha itthon volt, mindég firkált valami verseket, meg rományokat, oh milyen kár volt a sok drága jó papirért, amit el- vesztegete, olyan jó lett volna sokszor gyújtani. Sokszor mondám is neki. de lekacagott s mind azt hajtotta, hogy akkor nem adnának érte cuneráriúmot 1 Nem tetszik tudni instálom, hogy az mit jelent ? Rőstellettem azt megkérdezni tőle mert mindjárt kiirá mindent az újságba, pedig ezt nem szerettem volna, mert instálom mégis csak nagyféle atyafiságunk vagyon, egy finánc comisárius is van az apám bátyái közt — nem tehetem csúffá őket. Eliz kitünően mulatott s egészen elfelejtette az urát, meg a bankettet. Hát aztán még mit csinált Gáspár nagysága Juci 1 Pipált instálom csibukból mondta a leány ragyogó képpel, hogy most egyszer már őtet is meghallgatja az ember. * Akkora kis csibukot hozott neki az úr mikor kin járt a török gránicon, mint az öklöm. <
