Váci Hirlap, 1895 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1895-04-21 / 16. szám

9

VÁCI HI KLAP

törvény azon célzataival, mely az ilyenek felállítását lehetetleníti.

De a mily tisztelettel hajiunk meg emez erkölcsi célzatok előtt, épp úgy kötelessége a becsületes sajtónak vetőt kiálJtani a hatalom túlkapásai ellenében.

Az államnak az erősebbnek, a gyöngébbet, a polgárt soha nem szabad elnyomni. Jogsérelem által egyetlen egy üzletet sem lehet megszüntetni.

Ám mondta volna ki a pénzügyigazgatóság képviselője mindjárt az első kivetés alkalmával, hogy a legkisebb kocs- márosok is a törvény értelmében 40 forint italmérési illetékre köteleztetnek ez esetben méltán itta volna meg levét mindaz, ki üzletével fel nem hagyott.

De instálom két évig mézes madzo- gon futni hagyni az embert és harmadik évben visszamenőleg oly összegű illetéket róni a nyaka közé, melyet még vagyoni romlása révén is alig képes kiizzadni : ez jogi államban meg nem engedhető dolog.

Mert magán jogilag hol van az a biró, ki egy házi úrnak a bérlet harmadik évében visszamenőleg az egész három évre 400 forint évi haszonbért Ítélne meg akkor, holott világos kikötéssel a bérlet első évében csak 50 forint haszonbér veit kikötve?!

Ami áll az egyes polgárokra nézve, még sokkal jobban áll az államra nézve.

A jogrendet első vonalban is maga az állam, a kincstár tartozik respektálni mivel ő palladiumja polgárság összes jogainak és csakis ez ad neki létgojot.

Azért midőn a magas kincstár egy merész szekercecsapással 36 korcsmáros család létezését teszi kockára, mi ebben

romra fehér virágot, oh mért állt közénk a fehér virág.

Szavait elszelte a görcsös zokogás, Krisztina térdre esett az ágya előtt — megöltek valamit a lelkében — megölték a hitet, a szerelmet.

V.

Azután egy csendes, hosszú martiriumra vált a Baáry Krisztina élete.

Mint mikor egy gyöngén nőtt fehér virágnak a gyökerén rágódik valami pusztító féreg.

Nem tudja, nem látja azt senki, csak magába hordja a bajt, amiről tudja, hogy orvosolhatatlan

Nem szólt a Szentkereszthyné lázálmáról az urának semmit, nem kérdezősködött a múltja után, nem tett szemrehányást. Planem minden idejét a beteg asszony mellett töltötte.

Körülvette fehér lelkének egész szerető melegével, leste minden mozdulatát. — Tudta, hogy szenved, hogy miatta beteg, ismerte nemes jellemét, — egészen magához szoktatta a beteget.

Az már enni sem tudott, ha nem ült ott folyton mellette.

Sokszor, mikor ráborult az alkonyat csendje, elültek egymás mellett csendessen, a félhomályos szobában órákig !

36 váci polpári család megsemmisítésének aktusát látjuk.

Ezen 36 család közül sem ingünk, sem gallérunk egyik sem, de igen is polgártársaink és épp azért személyi és vagyoni biztonságuk jogaik éppsége épp úgy szivünkön fekszik, mint akármelyik más polgártásunkké.

Ezen polgárokat közös kötelesség parancsolja megóvni az őket fenyegető végrehajtásoktól.

Azért mozduljon meg a város hatósága és képviselőtestülete, informáljon jobban a pénzügyminiszter ő excellen- tiáját a helyzetről.

Mivel tisztán világos, hogy a kincstári érdekek minden kockázata nélkül, eme 36 család a törvény szellemének épségben tartásával a fejők felett lebegő veszélytől megmenthető.

Természetes, hogy e mozgalomnak magából a hivatkozott 36 családból kell kiindulnia.

Mert az szóljon elsőnek, a kinek a tyúkszemére hágtak.

A jogászság története.

A jurateria akkép kezdődött s abban állt, hogy a jogi tanulmányokat s egy évi gyakorlatot bevégzett fiatal ember feljött Pestre s itt valamely kir. táblai biró oldala mellett feleskettetett, innen neveztettek : „jurati tabulae regiae notarii“. Azonban mint jurátusok nemcsak a tábla biráinál, personálisnál, protonotariusoknál, hanem a septemvireknél, sőt a táblai ügyvédeknél is alkalmaztattak. Voltak, kik a kerületi táblák, úgy az erdélyi kir. táblánál is jurátuskodtak. Hivatásuk abban állt, hogy főnökük írásbeli munkáit, többnyire libel- latikus letisztázásokat, a bíráknál pedig perkivonatokat végeztek ; eljártak a királyi s hétszemélyes táblai ülésekre, mi a jogi

Csak a nagy genfi óra tikktakolása szólt bele a csendbe.

A kertre nyiló ablakok nyitva voltak.

A tavaszi virágok üde, buja illatát behord ta a szellő. Az orgona bokrok tele voltak fehér fürtökkel. A szigetben sirt a bokrok közt a fülemile, a távoli tóból ide hallatszott a békák folytonosan tartó hangversenye.

Olyan szép volt igy; ez az édes kínos magány !

Szentkereszthyné ott feküdt a nyugágyon ; szegfüszin fodrai között, elsová- nyodott fehér keze a paplanon pihent. | PIosszú érett kalászszinű haja felbomolva hullámzottá körül vékony alakját. A takaró tele volt szórva fehér orgonával, úgy nézett ki mint egy haldokló „kameliás hölg-y“.

Krisztina egy alacsouy guggon ült ilyenkor ; lehajtotta szőke fejét az össze kulcsolt kezeire és ábrándozott.

Elvonult lelke előtt szomorú fiatalsága, a vén házsártos nagynéne aki nevelte, a komor zárda szürke falaival, s szigorú apácáival. — Aztán házas élete:

Valami tompa fájó érzés szorította el a szivét ha erre gondolt.

Eszébe jutott férje, az a becsületes, fekete ember ; akinek a nevét viseli, aki körül veszi jósággal, szeretettel, gyöngédségkiképzés legfőbb forrásául annál sikeresebben szolgák, minthogy nemcsak meghallgatták a bírák előadásait, hanem jelen voltak akkor is, midőn ezek a nyilvánosság kizárásával tanácskoztak és szavaztak. Sőt kiküldettek idézések s tanúkihallgatások stb. eszközlésére is.

Midőn aztán a nagyreményű ifjak a jogtudományt s gyakorlatot absolváva, letették az ügyvédi vizsgát, megszerezték az ügyvédi diplomát és aztán elszéledtek az országban. A nemes ifjak jelentékenyebb contingense a megyénél alkalmaztatta magát, kineveztetvén tiszti jegyzőnek, ügyésznek stb. vagy a megyei tisztválasztásoknál esküdtséget, szolgabiróságot nyert a másik része pedig a kir. dicasteriumoknál talált munkakört, vagy a bécsi kancellária a budai helytartó-tanács, vagy kincstári kamarához tiszteletbeli fogalmazóul neveztetett ki.

A politikai hatóságoknál rendszerint a vármegyékben, a magyar törvény követelményéhez képest, a megyebeli birtokos nemesség sarjai foglalták el a tisztségeket ; a nem-nemesek pedig az alsóbb rendű teendőket végezték a megyénél. Voltak olyanok is, akik az ügyvédi irodákban segédekül alkalmaztattak, s ismét akik a szab. kir. városi és mezővárosi hatóságoknál működtek s itt képezték ki magukat gyakorlatilag.

Az egyház- és váltójogi gyakorlatot a jogvégzett fiatal emberek rendszerint az ügyvédek irodáiban nyerték, s ezek ügyeiben, mint táblai jurátusok és kiküldöttek jártak el.

A kincstári ügyészi s jogügyi gyakorlat, az ezen ügyészségeknél és a központi jogügyi igazgatóságnál (Pesten) irnokság- gal, gyakornoksággal kezdődött s az alkalmazás is rendszerint ott történt. Az okleveles ügyvédek, mint tiszteletbeli, ügyészek, a központban kezdték pályájukat. A bányajogi gyakornoksághoz, az ez ügyekkel foglalkozó ügyvéd irodájában némi gyakorlat kivántatott, de kötelező nem volt s ilyenek a kincstári ügyészségeknél és a guberniumoknál fizetésben (adjutum) részegei. Aki feláldozza neki magát egészen, fényt, pompát, teremt a számára. Csak azt nem adja oda neki ami a legdrágább ; amit nem pótól semmi ; a lelkét, — a szerelmét, mert azt már másnak adta :

És ki ez a más, egy sir szélén álló, beteg asszony ; akinek a lelke tele van büszkeséggel — és iránta való szeretettel.

És Krisztina nem volt féltékeny. Hiszen csak hiú és őrző emberek szoktak féltékenyek lenni, akiknek a lelkűkben több önszeretet van, mint szeretet.

Aztán nem is lehetett rá oka.

Az a két ember kerülte még a lehetőséget is a találkozásra, nem beszéltek egymásról soha.

Krisztina bizonyos volt benne, hogy mind a kettő képes lett volna meghalni annélkül, hogy még csak az árnyékát is elárulta volna előtte egymáshoz való szerelmüknek.

Egyszer mikor ott ült Klára lábainál, Krisztina váratlanul hevesen átölelte a barátnőjét, ráhajtotta a fejét a vállára és elfúló szenvedélyes hangon súgta a fülébe.

Klára édes, imádkozzál értem, hogy magához vegyem az Isten. Én rám nem hall- g'at, pedig eleget kértem.

Klára kisimította haját a homlokából és szomorúan mosolygott. Gyermek vagy ba-