Váczi Hirlap, 1888 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1888-04-01 / 14. szám
II ÉVFOLYAM. 14. szám. VÁCZ, 1888. ÁPRILIS 1. VACZI HIRLAB HELYI ÉS VIDÉKI ÉRDEKŰ TÁRSADALMI HETILAP. Előfizetési ára: helyben házhoz hordatással, vagy a vidékre postán való elküldéssel egész évre ...................................... (» fit — kr. fél évre ........................................... 3 » — » negyed évre............................. ........ 1 » 50 » Egyes szám ára 10 kr. — Kapható a kiadóhivatalban. Szerkesztőségi irGda és kiadóhivatal: Vácz, Duna-sor 587. szám alatt. Ide küldendők a lap szellemi részét illető közlemények, az előfizetési pénzek, hirdetési dijak és hirdetések. Bérmenteilen levelek el nem fogadtatnak. Kéziratok vissza nem adatnak. Hirdetések: sora (négy hasábos garmond sor) ........................................... 20 kr. Nyilt-tér: sora 30 kr. Bélyeg’ illeték : minden heigtatásnál ............................... 30 kr. A nyugta-bélyeg külön fizetendő. Előfizetési felhívás! Mindazokat, kiknek a „YÁOKI t . 11 f K ff, A l*44-ra szóló előfizetése f. hó r végével lejár, tisztelettel felkérjük, f liogyjelőfizetéseiket hova-elöbb meg- r njitani sziveskedjenek, nehogy a lapok szétküldése fe n ak a d j o n. A „Váczi Hírlap ‘-ra előfizethetni a » szerkesztőnél, a lap-ki hordónál (ez f utóbbinál a nyugtatvány azonnali ki- - szolgáltatása mellett) és postán való r utalványozás utján. Előfizetési ár: egy évre ... 0 frt — kr. fél évre ... 3 frt — kr. egy negyed évre 1 frt 50 kr. Dr. Csernyi János s. le., felelős szerkesztő és Iriptulajdonos A váczi nép anyaga. Dr. Kiss J. közleménye. II. Évekkel ezelőtt, de még sem olyan ) olyan régen, mintsem az események le- i folyásából itélnők, egy váczi szőllőbir- tokosnak künn, a távoli hegyekben levő kórházának egyik oldala, a rendkívüli nedves tél következtében annyira meg- csuszamoit, hogy repedékein keresztül i mindenkinek szabad, akadálytalan be- i menetelt engedett a borház belsejébe. Az épület nemcsak szüretelési edényekkel volt gazdagon felszerelve, hanem ß a teljes szobai és konyha berendezés tartozékain kivül, bőven volt ott található iny és gége csiklandozó ital és ételnemtiek. A tulajdonos messze ide- g gén helyen lakott, a történt szerencsétlenség következtében, minden farkas kaszszájára volt hagyva; mert épületének felügyeletével senkit meg nem bizott. A történt csuszamodást és az ennek következtében megnyílt repedést, először is a szomszédos váczi gazdák vették észre. Első dolguk volt, a repedés nyílása elé rögtön napszámba fogadott őrt állítani, annak legszigorúbb parancsolat alatt meghagyni, hogy a borházból egy csipetnyi holmi el ne vesszen. De az utasítás mellett maguk is pontos felügyeletet gyakoroltak nehogy az őrön a könnyen szerezhetés gyarlósága erőt vegyen, a hivatalos megbizás lelkiismeretét megkörnyékezze. Egyúttal postai utón az illető tulajdonost is azonnal értesítették, hogy siessen a kellőintézkedéseket megtenni, a megtörtént szerencsétlenség eltüntetésére. Három nap múlt még az illető tulajdonos megérkezhetett, ki is minden holmiját az utolsó szálig a legnagyobb rendben találta, amin nem győzött eléggé csudálkozni. Az ami mégis legjobban meglepte az volt, hogy az egész rögtönzött háromnapi rendőri intézkedésért a szomszédos gazdák mindössze csak 1 frt 20 krt számítottak. Mert szerintök tél lévén az idő, napszámért naponta 40 krnál többet nem lehet számítani. íme az igazi egyszerű váczi ember a maga igazi erköltsi tisztaságában. Tagadhatlan, félreismerhetlen, két- ségbevonhatlan tagja, vére és ize azon nemes, ős magyar fajnak, mely Európa keletén az ő faji sajátságainál fogva egyedül van hivatva, szilárd, maradandó, rombadőlhetlen államintézmények megalkotására. De mert az arany értékét nem az határozza meg, hogy korona van-e belőle alkotva, vagy sarkantyú, hanem saját fajsúlyú adja meg annak elvitáz- hatlan, tagadásba nem vehető becsét, úgy az emberbecsét is nem az a esetleges körülmény határozza meg, hogy Bismarcknak hijják-e, vagy Laczi Mihálynak, avagy Varjú Jánosnak, hanem azon erkölcsi súly, azon élénk, mély kötelességérzés, mely a cselekvés minden időpontjában habozás és tétova nélkül cselekszi azt, mit az isteni és természeti törvények félremagyaráz- hatlanul megkövetelnek. A felülrajzolt esemény nem szolgáltat e tanúságot, arról, hogy a váczi népben legélénkebb ösztöne él annak, hogy mivel tartozik minden becsületes ember más ember tulajdonai iránt?! De ez az esemény feltünteti egy- szersmint azt is, hogy a váczi ember magára hagyatva, társadalmi érintkezések és punok által meg nem fertőzve, nemcsak kezét ki nem nyújtja idegen vagyon után, de érzi és tudja azon intézkedések kötelezettséget, melylyel más felebarátunk veszélyben forgó vagyona megőrzésének és megmentésének tartozunk. Más népek maguk törik fel a pinezéket és borházakat, nem félve a törvény szigorától, nem rettegve a bírói megtorlásoktól, ez a nép pedig a kínálkozó alkalmat arra használja fel, hogy mélyen érzett kötelességérzetének nyilvánulását napfényre hozza. De a hivatkozott eseményben van még egy harmadik tünet, egy fontos körülmény, mely figyelmünket a legnagyobb mértékben lebilincseli, érdeklődésünket a legnagyobb fokban leköti. Ez pedig abban nyilatkozik, hogy az igazi született váczi polgár, mint afféle becsületes magyar ember nemcsak gondolatban van távol attól, hogy felebarátján megesett szerencsétlenségből magának hasznot csináljon ; hanem még a szükséges óvintézkedéseket is akként teszi meg, hogy az illetőnek lehető legkevesebbjébe kerüljön. Eben van az igazi magyar jellemnek a legsajátosabb és legigazibb nyilvánu- lása. Bárkik legyenek azok, kik a jelenben vagy a jövőben a magyar nemzet sorsának intézői a magyar népnek eme tulajdonságát, ezt a bizonyos faji sajátságát soha szem elől ne téveszszék, mert ezt jól megértve és a nemzet kormányzatában és közigazgatásában fo- ganasitva, Széchenyi nagy és igaz mondásaként még a repülő fecskét is elfogathatják a magyar nemzettel. Azt fogjátok mondani, hogy egy egészen különálló eseményből, melyben a szereplők száma úgy is alig nehány, nagy merészség egyetemes, általános következtetéseket levonni. Ámde gondoljátok meg ti is, hogy az idézett események színhelyén nemcsak évtizedek óta egyetlen gunyhótö- rés elő nem fordult; hanem a gazdák az év egész folyamán keresztül szerelÄ „Yáczi Hírlap“ tárczája. Föltámadt Krisztus e naponl ... Mi zúg? ... A nép: Feszítsd meg Ót!. . . Beteljesült. Meghalt az Ur. De ah! a föld ketté hasad S az ég sötéten elborúl. Mi zúg? . . . Ma is hitvány csoport, Mely hitlenül viv vad tusát S az égre fel sarat dobál, Keresztre szegezve Krisztusát. Sok sir megnyil, halott beszél; Élők közül több holtra vál, Ijesztő rémek árnyi közt Az ember-sziv kövülve áll. Égben üdvöt, földön nyugtot Sehol, soha nem lel a gaz. Örök Való ! mely Téged áld, Lelkes a nyáj és mind igaz. Mi zeng?... A nép: Föltámadott! ... Beteljesült. lm’, im él az Úr! Mozdul a föld, uj létre tör S az égen üdv sugara gyúl. Imás örömmel milliók Ajkán hő dalra nyil szivünk: Föltámadt Krisztus e napon! . . . Imádunk szent, nagy Istenünk! Kubányi Béla. Pax vobis, ego sum. Alleluja! Alleluja ! lm üdvünk Messiása Győzött a poklok ármányos hadán. Alleluja ! dicsfénytől áll övezve, Mint ama szent nagy napnak hajnalán — Áldást, békét zeng reánk isten-ajka: Ne féljetek, — mond hiszen én vag'yok Mesteretek, üdvötök. Isten, irrie Föltámadék, az öt seb itt ragyog! — Mily boldogító e szent szó varázsa, Mily enyhadó e balzsamos beszéd, Ah béke — oly jól hangzik ez szivünknek. Hiszen a föld ezt elfeledte rég .. . A tagadásnak pokla tört reánk le Mindent emésztve, ami ó, mi szent És martalék lön ártatlan kedélyünk — A gőgös ész lett úr most idelent. Nincs illata a szép csinált virágnak S mérget lehel az álnok szép beszéd . . . Menj pártos büszke szellem s e világnak Add vissza durván elrabolt hitét! — Igen, hit kell; az Isten szent szerelme Minden nemesnek legyen kútfejül, Az Igazságnak üljük ünnepét ma, Ármányon, színen mely felül kerül. .. Sorsod bukás lesz, bolygó fénye vagy csak, Most még tied bár bitorló, a jog, De eltűnik e sorvasztó varázslat, Ha az igazság újra felragyog ! — Víz Zoltán. Húsvéti ének. Feltámadunk! Zendül az ének. Az örök-élet kútfejének Ég'és föld háladalt rebeg. Nincs már a lélek sirba zárva, Hitünk van a feltámadásba’, Bár testünk’ féreg őrli meg. Megtörve a halál hatalma, A feltámadás diadalma A mi Husvét ünnep-napunk: Mert a mi bennünk lélek, "eszme, Az él örökké s nincs elveszve. Alleluja ; Feltámadunk; Miért lettem virág gyűlölő. Irta: !Zís . ; . . . IF1. Ne ítéljetek el, mert a legszebbet, legnemesebbet, mit a kegyes jóltevő természet örömében teremt gyönyörködtetéstekre: a virágot, gyűlölöm. Jól tudom, hogy nemesebb lélek, emelőbb passió alig van, mint a virág ápolás, a virág-szeretet. Tudom azt fogod mondani te virág-barát : Gyűlöld csak a virágot, míg nem tudod, hogy mennyi indok szál gyűlöleted tárgya mellett és mennyi ellened. Virág képezi gyermek éveid legelső emlékét, virág élted ifjúsága. Vagy Lord Byron nem hat reád ? „A huszonkét évnek myrtusa, rózsája . . .“ talán nincs igaza, hogy élted virága, élted huszonkettedik tavasza? Virággal kezében jelenik meg az oltárnál élte legboldogabb perezében — és perczed- ben — szeretett hölgyed . . . Virág kisér, ha élted pályáját bevégzed egész a . . . sírig. Talán csak eddig? Ne hidd, nem. A sirba. Az igénytelen kis ibolya, a virágok királynője, a fesledező rózsa bimbó, meg az örökzöld puszpang töb.bi társaival sírodba is követnek. Nem eddig. Mig él emléked szeretteid, barátaid lelkében ; mig egy szív, habár lassúbb dobogással dobogni fog érted: kegyelete adóját virággal kezében rója le néma sir- hantodon. Még itt sem hagy, el nem ez sem végső búcsúja a kis virágnak. Senki sem gondol reád a kedves barátra, rokonra, vagy férjre; emléked kihalt rég minden kebelből: csupán a kis virág marad veled, emlékedhez hű, szirmait hullatja sirhal- modra, hogy avarral porodot befödje. Tudod-e mind ezt te virág-gyűlölő V . . . Igen. Sőt ennél többet. Tudom, hogy Klió megörökité emlékét a virágnak. Már a kedves kis Amor nyíló rózsával kedveskedett Carpokratesnek, de azt is tudom, hogy érdek vezette: mert ígéretét nyeré, hogy a szerelmesek titkait nem fecsegi ki. Ismerem az ókorból Antonius óhaját, ki Cleopatra delejes ölében azt kívánta, hogy sírját rózsákkal hintsék be. — Hogy a pogány ó-kor eme virág tiszteletét a szelídség és szeretet vallása a keresztény vallás sem irtá ki, azt is tudom. Mert a letare vasárnapon megszentelt rózsa a legnagyobb kitüntetése, ajándéka a római egyház fejének. S még az sem ismeretlen előttem, hogy a világi fejedelmek udvarainál is virágzott, de meg virágzik is a virág cultus: Brazilia császárja csak a legújabb időben — Amália herczegnővel egybekelése ünnepén — rózsarendet alapított. Az istenség eszméjével tisztában nem levő korszak szülöttje, Francziaországban a respublique egyik legkimagaslóbb (?) alakja, Mirabean rózsát nyújtott át Mária Antoinette-nek kegyelete, tisztelete — vagy talán lángoló szerelme (?)— jeléül. Vagy azzal vádolna, hogy nem hiszem, miszerint hazánk jelesei is úgy, mint a nagy többség a virág hívei voltak, és a jelenben is azok? Ez irányban is hived vagyok. Azt akarod talán mondani, hogy hazánk egyik kimagasló fia iró- és koszorús költője Eötvös, „Virág mit ér, mit ér a bérez nekem“-mel nem a virágot veti meg, belőle nem a virág gyűlölet, hanem a haza földjétől zokogó könyek közt búcsúzó lélek fájdalma szól, mert „Hazát kíván, hazáért ver szivem.“ Azt sem fogom mondani, hogy- Madácli- ból a virág ellen ellenszenv beszél: „Hasztalan virág, Más százezer testvérével,“ mert itt a méltán első helyet megillető búza kalásznak akarja az első helyet. Sz. Kovács Sándor. 0 M
