Váczi Hirlap, 1888 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1888-04-01 / 14. szám

Vácz, 1888.

VÁCZI HÍRLAP

Április hó 1

vényeiket, edényeiket nyitott fészerekben hagyják künn, és az eltulajdonítás esete soha éld nem fordul. Szüreti idő- tájban pedig nem egy szdlldtulajdonos találkozik, ki vörös borait az Isten szabad ege alatt kádon forrasztja ki gúny- hója előtt, maga pedig napokon keresztül távol van a borházától, és a közbecsületességre kinn hagyott forraló kádakból soha egy liternyi bor sem hiányzik. Végtelen alávaló, megvetendő és nyomorult embernek tartanák az olyat, ki az itt gazdátlanul hagyott tárgyakra még gyanús tekintetet is merne vetni.

De nemcsak a város alsórészéből, hanem a felvégből is idézhetünk példákat, melyek a valódi váczi ember igazi jellemét feltüntetik. Az iménti szigorú tél hóförgetegei között történt, hogy egy sáros utczai iparos az ipoly- sági vásárra tartott. A borzasztó hózivatar azonban annyira elrontotta az utakat, hogy a Tordai Sutánál vidéki fuvarosával teljesen fennakadt se jobbra, se balra nem birt mozdulni. E szigorú helyzetben kellett volna áruczikkeivel a legvadabb éjét tölteni, ha azon gondolata nem támadt, hogy bejő gyalog Kis-Váczra és kerüljön bármennyibe fogad egy fuvarost ki benrekedéséből, kivontassa. Az első házban akadt is egy kocsis emberre, ki késznek nyilatkozott a kivonszolásra. Mikora vontatás megtörtént, ami kis-váczi parasztunk az egész áldozatos munkáért 40 krajczárt követelt a megszorult iparostól. Az ily ily dolgokhoz, az ily tényékhez nem kell kommentár. Európa bármely pontján ily munkáért legalább is 5 forintot, hanem 10 számítottak volna, de a váczi embernek az a meggyőződése, hogy nem jellemes, nem keresztény, nem becsületes ember az olyan, ki másnak megszorult anyagi helyzetét, a maga előnyére kizsákmányolja. A szerencsétlenségben áldozatos segédkezet illik nyújtanunk kárvallottfelebarátunknak, nem pedig a szerencsétlenségéből hasznot huzunk. Ez egy oly felfogás, a mely határozottan csak nemes népek jellemvonása.

Az erkölcsi élet terén tehát az igazi

Ezt mind tudom. Végre még azt' is hiszem, hogy Guise herczegnek oka volt a virágra haragudnia, vagy Medicis Máriának a rózsa láttára elájulnia.

Hogy hány szerelmes, s talán boldog pár a megmondhatója, a szerény kis ibo Jya, az égszin kék nefelejts vagy más barátai, mily szerepet játszottak boldogságuk létrejöttén : ez ellen nem érvelek ; mert ismerem a: „Helyettem kis virág... tégy vallomást“ emlékverset is.

De. mert ezeket én mind elhittem : legyen szabad nekem csak azt kérnem: higy- jék el nekem is, hogy van oly kebel, melyben a fájdalom, a kétségbeesés okozója egyenesen a kis virág ... és hogy az a kis virágokkal telt kosárka a kis virág árus leány karján ölő méreg is tud lenni ő reá is . . . másra is . . .

Ha planéták között virág is volna, azt mondanám : rósz planétában születtem. És méltán.

Az édes aggodalom nélküli gyermekkoromból már egy rém lebeg folyton szemeim előtt. Az ártatlanság jelképe: a fehér liliom. Alig voltam 4 éven túli gyermek, vétkem, hibám legfeljebb anyám előtt volt és már halálra Ítélt: a legártatlanabb virág a fehér liliom. Nevelőmmel együtt sétáltunk a kertben. .Sétánkat végezve a tópartjáról hozott — botanikai szeszélyeinek szánt — liliomot gondatlan nevelőm alvó szobámban helyezé s ott feledé is el. És az ártatlan liliom gyilkosom más válik, ha jó anyám, ki 11 órakor a rendes búcsúját jött venni alvó gyermekétől, az orzó halál karjaiból ki nem ragad.

Feledém a gyászossá válhatott gyermekkori emléket. Huszonkét évet töltöttem be minden komolyabb összetűzés nélkül a virággal. Szivem lelve szép reményei, egész valóm az életben is úgy és magasztos tervekkel.

törzsökös váczi polgár úgy jelenik meg, mint önzéstelen, más tulajdonát meg nem állító, kötelességtudó, az idegen tulajdonra gondosan felügyelő, segíteni kész, más javait és érdekeit munkálni és védeni szerető ember.

Igaz, hogy előfordulnak ma már szomorú ellentétes tünetek is, de az aranyon és az aranymüveken is találunk penészt és rozsdát. Csakhogy a rozsda és a penész mindig idegen érintkezés által tapad az aranyhoz. Ami népünk hibái, árnyai, gyarlósága és bűnei is idegenektől és korcsoktól tapadtak reája. Azonban minden gyarlóságaiból népünk hirtelen fog kiépülni és kivetkőzni, ha nem engedünk idegen farkasokat a nyáj között tévelyegni, ha részünkről igazságszeretetet, érdekeinek becsületes védelmét, nemes példákat és hazafias erényeket fog szemlélni. A mulasztásokért okvetetlenül csak a társadalmat lehet felelőssé tenni, mert igazságos és lelkiismeretes vezetés mellett a mi népünkből még ma is a legpéldásabb polgárságot lehetne fejleszteni. Hogy és mikép történhetne ez meg? Annak fejtegetése hosszúra vezetne, a jelen elmélkedés keretébe nem tartozik, mi először csak polgárjogunk erkölcsi életével, tüneteivel kívántunk beszámolni, hogy egyúttal az anyagi élet terén is megfigyelhessük.

A magyar fürdőkről.

— Saison czikk —

Évről-évre felhangzik a panasz a magyar fürdők ellen, hogy drágák s e mellett nem nyújtanak oly kényelmet és előnyöket mint a külföldiek, viszont a hazai fürdőtulajdonosok évről évre megújítják vádjaikat a közönség ellen, hogy a hazai fürdőket mellőzik, külföldre járnak, külföldi fürdőkben pazarul költekeznek, míg a hazainak csak a hulladék morzsa jut, amiből meg sem élhetnek, nemhogy a korral haladni, a külfölddel versenyezni tudnának.

A kérdés nem csekély fontosságú, mert gyógyászati és egészségügyi viszonyaink fejlődésével szoros kapcsolatban áll s ha tekintetbe veszszük, hogy fürdőző közönségünk révén tényleg százezrek vonatnak el a hazai forgalomtól és vándorolnak a külföldi fürdőkbe, nemzetgazdasági tekintetben és életbevágó fontosságú. Hol állanának ma már hazai gyógyhelyeink, ha a külföldi fürdőkben magyar emberek által évenkint elköltött összegnek csak egy tizedrésze idehaza maradna? S váljon nem hazafias dolgot cselekednék-e, aki a közönség és a fürdők közötti differencziákat

Hol találsz ifjút, ki maga előtt legyőz- hetlen akadályt, lelkében vágyat, gondolatában virágot talál: mit legyőzni nem képes, melyet elérhetlennek hisz és melyről azt hiszi, hogy nem tűzheti keblére? Boldog, arany várakat alkotó, ifjú képzelem 1 Nem is hiszed, hogy legszebb terveid, legvérmesebb reményeid romba dönti, megsemmisíti egy rósz alkalommal feltüzött jázmin...............Elhiszed-e virág.

Jártál már életedben a kies fekvésű csorbái tónál, hol a nap arany sugaraival

1 órával előbb köszönt be mint a bérezek lábainál elterülő falu lakóinál? ÍSzivtad a keblet édes, mámoritó érzéssel eltöltő fenyves erdő lehelletét? Vagy hallottad-e a fülemüle édes imáját, midőn az első napsugár a bérczen visszatükrözik; és az édes elandalitó fülemüle csattogását, midőn hajnal hasadtakor szeretett párjának szerelmet vall? Nem? Akkor fogalmad a nagyszerű, mámoritó és elandolitóról nem lehet töké letes.

De ha mind ezen kábító érzések valódat eltöltik, s ha mellé 16 éves lányka, kit szeretve imádsz, ajkadról az első vallomást óhajtva lesi, s te ajkáról az első csókot rabolva szívesen nyered: mennyországod

boldogságával leszámoltál

.......................

de ha e boldogságod csak csalfa kép, tünékeny árny : úgy a kép festője, az árny vetítője a poklot Összes kínaival szenvedéseivel oltá telkedbe, mely elől menekvés nincs, melyre az feledés gyógyírt nem ad soha . . és ha lelked e csalódásának egy kis virág az okozója, rá fogod e mondani, bogy gyűlölni nem tudod a virágot. Én hiszem, hogy nem.

Bt .... i fürdő helyen találkoztam Bertával. Ismerkedésünk, mint fürdő helyen szokott gyorsan történt meg. Anyjával és idősb nővérével volt a kies fekvésű fürdő helyen. Mint monda először. Alig múlt el

kiegyenlitve, a magyar közönséget visszahódítaná a külföldtől a hazai fürdőknek?

Legtávolabbról sem érzem magamat hivatottnak ez, egyesek erejét túlszárnyaló feladat véghezvitelére, de helyén valónak és üdvösnek vélem személyes tapasztalataim alapján e kérdéssel most a fürdő-évad elején kissé foglalkozni s a tényleges viszonyok megvilágítása által a helyzetet tisztázni. És nem átallom már most kijelenteni, hogy indokolt meggyőződésem szerint a közönség panasza a magyar fürdők ellen csupán a külföldet kedvelő hazafiatlan tettük leplez getéséte szolgál, mig a fürdőtulajdonosok panasza jogos alapon nyugszik, mert ha ninsc közönség, mely a fürdőt látogatja, tehát ha nincs jövedelem, hogy lehessen annak emelkedését, virágzását várni?

De beszéljenek a tények. Tavaly orvosi ajánlatra Koritniczát, a liptómegyei Kárpátoknak e vadregényes fekvésű gyógyhelyét kerestem fel, hogy makacs gyomorbajom ellen gyógyulást találjak.

Augusztus közepe után, verőfényes napon indultam el a fővárosból s a fürdőben nagy meglepetésemre hűvös, zimankós idő fogadott. Volt is riadalom, a vendégek közt. Legnagyobb része azonnal csomagolt s a kapufélfától búcsúzva ott hagyta a fürdőt. Már magam is követni akartam példájokat, de egykét ismerősöm visszatartott, és szerencsémre, mert pár nap múlva kiderült s a kevesek, akik az időjárásnak egy véletlen szeszélyétől nem riadtunk meg, egész szeptember hónapon át a legderültebb verőfényes napokat élveztük s a kitűnő hatású gyógyvíz és a fenyvesek balzsamos levegője testi és lelki gyógyulásunkat eredményezték.

A fent leirt esetre vonatkozólag ott időzésem folyamán kérdést intéztem a fürdő derék orvosához Ormai József dr.-hoz, aki azzal a felvilágosítással lepett meg, hogy e véletlen és ritka időjárás csak megelőzte pár nappal azt, ami szeptember elején úgyis bekövetkezett volna, tudniilik hogy a közönség tömegestől ott hagyja a fürdőt.

Az évad a hazai fürdők legtöbbjénél május közepétől szeptember végéig tart. A koritniczai fürdőkönyvben lapozgatva, azt tapasztaltam, hogy május és junius hónapokban csak nagyon gyéren érkezik vendég, julius elején élénkül a látogatottság, de csak a hó közepe felé éri el a „haut saison“ magaslatát mely bezárólag a hó végéig tart. Azután megint egy havi vegetálás következik és szeptember elején elmegy az utolsó vendég is: vége a saisonnak.

Mármost tessék jó lélekkel megítélni, kogy két három vagy legfeljebb négy hétig tartó saisonnal hogy lehessen hazai fürdőinknek prosperálni? Hiszen másod- sőt harmadrangú külföldi fürdőkben az elő- vagy utó saison vendégeinek száma jóval meghaladja legelső fürdőink egész évadbeli látogatottságát. E szerint a magyar fürdőknek nincs is elő- és utó-saisonja, csupán ama júliusi pár hétre vannak utalva, midőn a nagy városok lakossága a kánikula forrósága elől oda menekül. Hogy lehessen ily rövid idő alatt a fürdőtulajdonosoknak az évad tetemes költségeit behozni s befektetett tőkéjük legcsekélyebb

egy hét és a mi ismerettségünk több mint ismerettség: bizalom vonzalommá lett. Sétáin kísérője, a tánezteremben tánezosa lettem, ő pedig az én szivem imádottja lett.

Már arra határozám magamat, hogy forró szerelmem bevallva, elhatározását kérem, de a gondos mama és nővére minden alkalmat meghiusitának.

Végre a várva-várt alkalom megérkezett. Elhatároztuk ugyanis, hogy a nap följöttének pompáját a legközelebbi napon a hegy csúcsáról fogjuk megtekinteni, s ez okból kis társaságunk már más nap korán neki indult az útnak a hegytetőre. Es én a halandók legboldogabbika: mert Emma utitársam lett.

Egy órai út után a sorok, a haladó párok fáradtan maradoztak megettünk, kipihenni az út fáradalmait. Csak mi haladtunk folyton előre a lombdús fák alatt elterülő tekervényes utón, csak mi nem éreztük, hogy az út tagjainkat kifárasztotta volna ; valami titkos vágy, büv erő vonzott előre folyton előre. Kitűzött helyünkre megérkeztünk. Kis társaságunk messze maradt tőlünk.

A felkelő nap sugarai már ott találtak bennünket a gyönyörű, a felséges táj szemléletében elmerülve. Gyönyörködve a nagyszerű természet e csodás remekén a hegytetőn elterülő tószemen.

Lelkem a gyönyörtől eltelve, szivem is hangosabban dobogott. Megvallám Bertának, mit az ő szive epedve várt, bevallóm igaz forró szerelmemet.

Mit mondjak, hogy Berta, átszellemült tekintettel, pihegő keble hullámzásával és mennyei mosolylyal ajkán mondott igent vallomásomra? Azt irjain-e le, hogy hol dogságát kimondhatlannak mondá: mert piczi szive csak értem, csak az én boldogságomért dobogott találkozásunk első peressé tői ? Vagy talán azt a jelenetet ecsetelkamatozását biztosítani? Valóban el kell ismernünk, hogy ily visúonyok közt ez lehetetlen s e tekintetben indokolt a panasz a magyar közönség indolencziója iránt.

Bedig hát senki sem mondhatja, hogy nincsenek kitűnő gyógyhatású fürdőink, mert beismert dolog, hogy a világnak egy országa sem oly gazdag gyógyforrásokban, mint épen Magyarország. A Kárpátok egész lánczolata tele van kies fekvésű, régi idők óta kiváló gyógyerejüeknek ismert fürdőkkel. Koritniczát például már a 16. században ismerték és látogatták közelről-távolról, a mikor ott a czivilizá- cziónak még nyoma sem volt. A tudományos vizsgálatot megelőzőleg a tapasztalat több mint 100 éven át igazolta kitűnő gyógyulását különösen a gyomor- bél- és aranyeres bántalmak ellen, mely tekintetben vele egyetlen hazai fürdő sem mérkőzhe- tik ; az utolsó évek alatt pedig gyógyítani és egészségügyi felszerelése és berendezése oly magas fokra emelkedett, hogy orvosi tekintélyek állítása szerint a leg első rangú külföldi fürdőkkel kiállja a versenyt.

Azt is állítják, hogy a hazai fürdők na gyón drágák. Megengedem, mert a fentebb elmondottaknál fogva indokoltnak tartom, ha a tulajdonosok a rövid fősaisonban „felemelt árakkal“ igyekeznek a veszteséget elkerül ni. Azonban jó lélekkel mondhatom, hogy én Koritniczán ezt sem tapasztaltam. Naponkint 2 írt 50 krért tiszta, jó, kényelmes lakást, kiszolgálást és teljes ellátást kaptam és mondhatom, hogy a bár csekély választékú, de ízletes és friss ételek kényes igényű beteg gyomromat kielégítették. Hát lehet-e annál olcsóbbat kívánni? Hiszen idehaza napi ellátásom jóval többe kerül. Igaz ugyan, hogy a fősaisonban a szobaárak 20—25°/0-kal drágábbak, de váljon mért kellene közönségünknek, különösen a gyógyulást keresőknek ebben az időben menni fürdőbe, amikor a dolog természeténél fogva sem oly nyugalomban, sem oly figyelemben nem íészesülhetnek, mint azt egészségűk helyreállítása megkívánná? Kárpáti fürdőinkben az elő- és utósaison rendesen állandó derült idővel bír s különösen az oly szerencsés fekvésű, széljárástól védett völgyekben mint a minő Koritnicza, az ősz sokkal szebb, kellemesebb és állandóbb mint a nyárközép. Bizonyára ennek köszönhettem, hogy a tavalyi utósaisont Koritniczán Bittó István volt miniszter társaságában tölthettem, a ki a felső bírói kar egyik derék érdemes tagjával Gelléri Szabó Jánossal együtt legbuzgóbb látogatója e fürdőnek.

Klimatikus és pénzügyi viszonyok tehát egyaránt ajánlják, hogy különösen közép polgári osztályunk és hivatalnokaink az eddig teljesen mellőzött elő- és utósaisont jövőre czélszerübben felhasználják, ameny- nyiben igy csekélyebb költséggel egészségűk helyreállítása körül nagyobb eredményeket érhetnek el.

Meg vagyok győződve, hogy adataim hazánk számos fürdőjére ráillenek, de Korit- niczára nézve, melyet ismerek, jó lélekisme- rettel ajánlhatom, hogy a ki a felsorolt bajokban gyógyulást nyerik, testileg, lelkileg üdülni, felfrissülni akar, az keresse

jeni, midőn szűzies ajkáról az első csókot engedé rabolni? Ezt mind elhallgatom. Azt sem kívánom megörökíteni, hogy boldogságunk, hűségünk és igaz szerelmünket a természet szent templomában eskü pecsételő ; csak azt, hogy Berta boldogságának emlékéül a keblén viselt jázmint tűzé mellemre. .,Legyen emlék, örök emlék.“ — Ez emlékkel jelenek meg a jövő heti Anna bálon, ez emlék díszítse az ön mellét . . és ez emlék............Tovább nem folytathatta beszédét, mert az elmaradt társaság e perezben tűnt elő mellettünk a zöld lombok közül. A be nem végzett fogadalmat egy forró kéz szorítás és „az Anna bálon minden táncz az öné“ Ígéret fejezé be ... .

És az Anna-bálon az a barna képű gyerek oly szomorúan húzta :

„Jó lesz ott majd megpihenni,

Oda lenn majd nem fáj semmi,“

#

hogy a szivem majd megrepedt fájdalmában. Az a zokogó hang, melyet a mellére simult száraz fa oly bánatosan, oly szomorúan sirt, oly jól esett megcsalt szivemnek . . .

Szomorú fűz ezüstös levele, cziprus ágak, szerény ibolyák szirmainak porladó avarja és talán az áruló jázmin fedik néma sir- hantját: ki oly édesen kéjelgett a fájó kebel kínjain, mely csak „temetőbe, sírba vágyott“, mert e földön gyógyirt megsebzett lelkére nem remélt, mert számára e földön boldogság nem létezett többé soha, soha. Feledés sűrű fátyola fedi emlékét, minden szív elől; csak annak a kebelnek az oltárára van letéve feledhetlen emléke, melynek szenvedésein kaozagva, örülve: lejté a jázminnál lefoglalózott négyest, csárdásokat.

Alig 4 nappal a várva várt bál előtt uj vendége érkezett a fürdőnek. Sz . . .