Váczi Hirlap, 1888 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1888-07-29 / 31. szám
Vácz. IW. f be meglehetős jó játékával. A szives házi- \ . gazda a legőszintébb szavakban megkö- szönvén vendégeinek, hogy szívesek voltak i i; meghívásának engedni és őt szerény falusi ) I otthonában megjelenésükkel megtisztelni, I— poharát vendégeinek, kiket kivétel i íj nélkül barátainak tart, egészségéért, ürité. ' IKremer verseghi plébános a házi gaz- :> dát és a kedves háziasszonyt éltette, kik [, jóságukkal az egész vidék szegényeit el- i halmozzák. Pohár köszöntőt mondottak még > dr. Freysinger Lajos, Prokopius Zsigmond. 1 Erdélyi József, dr. Csányi János, Bencsik b József Rudnyánszky László, Csengey Jó s zsef, Csengey Gusztáv, Kurdi Bálint, Ba- s zsant mácsai tanító, Szlaté'nyi Ede és még n mások. A társaság csak hajnal felé kezdett o oszlani. Az estebéden városunkból heten v vettek részt. * Halálozás. Vörös Ervin, Vörös Kh- r roly váczi reform, lelkész fia, f. é. julius 2 125-dikén atyja leggondosabb ápolása mel- )1 lett meghalt. Temetése a rokonok, jó bari rátok és ismerősök nagy részvéte mellett ,'t f. é- julius 26-ikán dél után ment végbe, ti Fogadja a nagy csapás által mélyen suj- )J tott atya őszinte részvétünkét! — Mill, kuska Ignáczné szül. Welser Irma folyó fl I hó 26-dikán Váczon meghalt. Haláláról ío családja a következő gyászjelentést bocsáj- )í! tóttá ki: — A legmélyebb fájdalommal js alulírottak úgy maguk, mint az összes rí rokonság nevében szomorodott szívvel si jelentik, a legjobb nő, a legnemesebb íejszivű anya Mikuska Ignáczné született 7 Welser Irmának életének 32 ik, boldog d házasságának 7-ik évében, hosszas szenve- b dés és a halotti szentségek ájtatos felvéti tele után történt elhunyták A boldogult d hül-t tetemei folyó évi julius hó 27-én d. u u. 5 órakor fognak a róm. kath. egyház se szertartásai szerint az alsóvárosi sirkert- id ben örök nyugalomra tétetni. Az engesztelő se szent-mise áldozat lelke üdvéért julius hó íS 28-án, reggeli 7 órakor fog a székesegy- ui házban a Mindenhatónak bemutattatni. Vácz, 1888. évi julius hó 26-án. Áldás és h! béke poraira! Férje: Mikuska Ignácz. Gyéren mekei: Vjlma, Mariska, Gizella. Édesanyja: Welser Ágostonná. Fivérei: Gusztáv, Béla, H Fereucz. Nővére: Welser Zsuzsanna. A m megboldogult fiatal asszonny földi marad- ;v ványai a közönség nagy részvétele mellett f. é. julius 27-dikén temettettek el. Ny. b! * Érettségi tartási jog. A vallás és :4 közoktatásügyi minisztérium a váczi kegy. ,í t. rendi főgymnásium felsőbb osztályait az lírl888/9-d’iki tanévre felruházta nyilvánossági oj joggal. * Dunába fűlt. Hirondovics Samu 13 is éves gyermek e hó 25-én fürdés közben a (J Dunába fűlt. Holttestét még nem találták q; meg. Ezzel kapcsolatban megemlíthetjük még iß azt is, hogy a jelzett szomorú eset következtében rendőrségünk részéről a szabad Dunában fürdőkre valóságos „razzia“ tarttatott: gü összefogatott egynéhány iparos tanoncz, kik sß aztán 24 órára hűvös légfürdőt kaptak. 1 Hát ez mind szép és dicséretes eljárás, m mert valóban el nem tűrhető az, hogy ib dunapartunk legnépesebb részén is köz if; megbotránkozást szülő jelenségeket lásson sr az ember. Van a dolognak egy másik ol- -b dala-is. S ez az. hogy miután a fürdést (í éltem úgy is elég bánattal van teli, mióta tudom, érzem, hogy egyedül állok e világon. Igen igen, az érzelem a tudás, ez mi legtöbbször megrontia az igazi boldogságot az igazi jólétet. Hanem ezt most hagyjuk. Jöjj Eszter fontos közleni valóm van veled, és ezzel Esztert magával vivé a belső lakosztályba. Ödön a folytatott pár beszédből semmit sem tudott, hanem annál többet sejtett. Merengő lelkében feltámadt az a fájó érzelem, mely csak a rokon keblek sajátja ; érezte, hogy Esztert atyja annak akarata ellenére igyekszik valamire rá birni. Sejtelme nem csalta. Az öreg Áron rövid bevezetés után előadta leányának, hogy az embert életében a szerencse csak egyszer emeli magához, s ha azt elmulasztja, elmulasztott mindent. Te — úgy mond az öreg — nagy sze rencsének nézesz elébe; Felföldi Márk a P . . . i uradalom bérlője, kinél a napokban gabona bevásárlás végett voltam, kedvezően nyilatkozott felőled, és ugyanakkor engedőimet kért, hogy a legrövidebb idő alatt házunkat látogtásával megtisztelhesse. Eszter leányom fontold meg a dolgot, Felföldi jó Partidé és a mi fő a szt. Írásnak buzgó hive. Megértettelek atyám. Akaratod legyen teljesítve én az ellen mit sem teszek; de, hogy kellemetlenül meg -lepve ne légy, hogy haragod ne vonjam magamra előre kijelenthetem: én Felföldi Márk úrban «art-.hi<»t Moha. sem fogok találni, mert... . . VACZI HÍRLAP. Julius hó 29. egészségi szempontokból nemcsak eltiltani nem helyes, de sőt inkább arra alkalmat ’ellene a szegényebb sorsuaknak nyújtani , ]&en helyesen tenné hatóságunk — más varosok példájára, ha a dunamentén a vá- roson kívül egy alkalmas fürdő helyet je- olne ki s a fürdeni járókat némi felügyeletben és ótalomban részesítené díjtalanul. j Az önkéntes tűzoltók ma délután 3 /o órától kezdve a vörös-ház második udvarán épített mászó toronynál nagy .összgyakorlatot tartanak. Ezenkívül a tervezett diszgyakorlat előtt a jövő vasárnap még egy összgyakorlat fog tarttatni. A virilisták névjegyzéke dr. Csány i János és társai telebbezése folytán másod fokúlag is megvizsgáltatván a megye alispánja a kereskedelmi ezégeknek a névjegyzékből leendő törlését elrendelte és eoyuttal elvileg kimondotta, hogy fekvő vaS.y°n alatt a községi törvény szerint min den kor „ingatlan“ értendő. Ezek szerint a névjegyzékből azonnal töröltetnek a kö vetkező ezégek : 1) a váczi takarékpénztár, 2) a váczi ipar- és kereskedelmi hitelintézet, 3) a vácz vidéki népbank, 4) a cs. kir. szabadalmazott osztrák-magyar állam vaspálya társaság, 5) „DachésHirschfeld.“ — Ezek azon alapon töröltettek, hogy ezégek nem lehetnek a városi képviselő testület tagjai. A felebbezés többi kifogása, részint azon özvegy nők, kiskorúak és másutt lakó birtokosok ellen irányul, kik „fekvő vagyonuk“ után városunkban nem fizetnek annyi egyenes állami adót, mint amennyivel a legtöbb adót fizetők sorába való felvételre igényt tarthatnának, részint azok ellen kiknek adója helytelenül (például a múlt évi hátralékkal együttesen) vétetett számításba. Minthogy az idevonatkozó kifogások az adófőkönyv megtekintése után bírálhatók el alaposan, a megye alispánja elrendelte, hogy az ezekre vonatkozó adótételekről az összes ügyiratok ujabbi fel- terjesztése mellett jelentés tétessék. * Gymnásiumunk ügye. A vallás és közoktatásügyi minisztérium kiküldöttje Weber főmérnök annak műszaki megvisz- gálása végett, hogy a váczi gymnásiumnál építendő torna csarnok, tanácskozási és rajz terem és egyéb szükséges építkezés mely helyen és mily terv szerint lenne foganatosítandó és az egész építkezés mibe kerülne, a mai nap jelenik meg városunkan. * Büvészeti előadást tart M e r e 11 i bűvész a „Curiá“-n f. é. julins 29 (vasárnap) és 30 (hétfő) napjain. * A kinek két igazoló jegy som használ. Lingsch Samu nógrádmegyei csa vargó a múlt héten koldulásra adta magát városunkban. Magaviseleté különben is*feltűnvén, rendőrségünk által letartóztatott és hűvösre tétetett. Két igazolási jegy találtatott nála egy és ugyanazon napról kiállítva. Úgy látszik, hogy magasabb röptű szándékai voltak s csak alkalmas társra várt, a fatum azonban strik- lát húzott gaz terveire, * Baromfi tolvaj. Bugyi Antal, dejtari lakos, ki nem rég libalopás miatt városunk fogházában több napig letartóztatva volt, mint értesülünk — több rendbeli baromfi eltolvajlása miatt ismét hűvösre került. Hiába, természetét meg nem tagadhatja Mit mondasz szerencsétlen! ellenkezni akarsz atyáddal, vak akarsz lenni a szerencsével szemben, hűtlen a szt. íráshoz ? Mindezt nem édes atyám. Engedelmes kívánok neked maradni örökké, a szent íráshoz is hű leszek, mert ellene meg nem győzött senki ; de a szerencsének értékét nem fogom fel Felföldi Márk úrban, ki csak a látszatra . . . Miféle látszat? van vagyona, tisztelete az egész vidéken és vallásos ember, községében zsinagógát épit, a szent írás parancsai szerint él. Bocsáss meg jó atyám, mit ér a vagyon, ha az ki azt bírja rútul harácsolja össze azoktól, kiknek egy betevő falatjok nem marad ; mit a tisztelet azoktól, kik rabszolga módra hajlongnak a vagyon alatt, de szivökben átok kiséri a tiszteletet, és mit ér a vallás, ha annak csak a látszat szerint élünk, mig lelkűnkben a felebaráti szeretet utolsó szikrája is kihalt és az Istenség eszméje: a kincs, a vagyon. Az öreg Áron nem igyekezett ellentmondani Eszter érveléseinek, megadta magát, — csak annyit mondott bucsuzásul, gondolkodjál Eszter holnapig; ezzel kifelé haladt Esztert magára hagyva miközben dormögé : mindig mondtam hogy, az a sok olvasás, az a sok könyv nem jóra vezet. Hej csak nagy úrnak való passió az! Ödön az első találkozást nem tudta feledni ; rövid volt az, de elég arra, hogy lelkében megfogamzék az a titkos epesztő érzés, mit első pillanatra maga sem tu— aztán meg az ingyen koszt is jól esik neki. * Ut építés. A városi tanács a pénzügyi bizottsággal egyet értve elhatározta, hogy a felső Dunaparton levő kőfal meghosszabbítása irányában kövezett alkalmas feljárót csináltat a zöldség vásárkor beálló fokozatosabb mérvű forgalom elősegítésére. Az ide szükséges rövid kőfal beton munkálatát holnap (jut. 30-dikán) kezdik meg. ' Jégeső. Tegnap (jul. 28-án, szombaton) délután fél 4 óra tájban hirtelen vészes felhők tornyosultak fel városunk s vidéke felett, mely alatt óriási vihar tombolt végig az utczákon. Majd sűrű zápor zuhogott alá apró szemű jéggel vegyítve. A jégesés nem sok ideig tartott s igy remélhető, hogy nagyobb kárt a szőlőkben sem tett. * Értesítő. (Beküldetett. A pestmegyei ágost. hi tv. evang. esperesség pártfogása allatt álló aszódi evang négyosztályú gymnasium értesítője az 1887/g-dik iskolai évről. Közzéteszi Sramkó Mihály e. é. igazgató. A tanulók száma osztályonként volt : a tanév a tanév elején végén az I. osztályban 50 40 a II. 31 28 a III. 26 27 a IV. 14 15 Összesen : 121 110 A tanulók közt volt: a tanév a tanév elején végén nyilvános tanuló 1ÓÜ 96 magán „ 21 14 egész tandíj fizető 116 95 fél 4 14 tandijmentes 1 1 Vallásra nézve volt a tanév végén : ágost hitv .................. 41 tanuló ref, „ . . . . 5 „ róm. kath ................... 34 „ Mózes vallású . 30 „ Összesen: 110 Nyelvismeretre nézve volt: magyar .......................................92 tanuló m.-német ................................. 15 „ m. tót . ........................ 3 „ Összesen : 1 10 „ Honosságra nézve volt: helybeli .......................................21 tanuló megyebeli ..................................44 „ más megyebeli ..............................45 „ Összesen: 110 A rendes tantárgyakból tett előmenetelre nézve volt: minden tantárgyból jeles . „ „ legalább jó „ „ f » elégs. egy tantárgyból elégtelen . két több y> Összesen : 7 32 39 5 18 9 110 tanuló v V V dott megfejteni, mit csak érezni tudott nagyon, mélyen . . . Valami ellenállhatlan vágy vonzá őt folyton a csábos szépségű a szelíd tekintetű Eszterhez. Soká igen soká kereste az alkalmat viszont láthatni Esztert, de minden igyekezete hiába volt. Naponkint elsétált órákig elidőzött az őt szép emlékekhez fűző sövény mellett várvalesve a kedves gyermeket, de az kit szive oly epedve várt, kit szemei kerestek, nem volt sehol. Titkos bánatát nem közié senkivel epesztő vágyát, mely lelkét emeszte — látni csak látni őt, a kedves leányt — — mindenki előtt rejteni igyekezett. De mit lelke elrejteni igyekezett, elárulta azt bánatos arcza, az epedő szív tükre két fekete szeme, melyek folyton a távolban kereste valakit. Egy délután hazatérve napi sétájáról, Emma nővére a szokottnál komolyabb-, hallgatagabbnak látván őt, komolyságának oka felől kérdé. Beteg vagy talán édes Ödön, hogy lelkületedben oly rohamos változás állott be ? Mond kérlek mi bánt? Olyan nagyon fáj lelkemnek bús komolyságod. Soha se tulajdoníts te oly nagy jelen tőséget magaviseletem változásának édes húgom, nincs abban semmi, mi téged, vagy talán magamat is aggaszthatna. De mert bizalmasan kérdeztél, bizalmasan felelek. (Folytatása következik.) A szülök közt polgári állásra (foglalkozásra) nézve volt: Önálló őstermelő .................. ja önálló iparos, kereskedő, vállalkozó s más ilyen ....................................... állami és községi tisztviselő . . . 32 magán „ ... 14 más értelmiségi ....................... 7 személyes szolgálatból élő (munkás, napszámos)........................ c Összesen: 121 Figyelmeztetés a jövő iskolai évre: 1. A jövő tanév szeptember 1-én kezdődik. Szeptember 1. 2. és 3. napjain tanulók felvétele, pótló, javító és felvételi vizsgálatok, szeptember 4-én kezdődnek a rendes előadások. 2. A gymnásium I. osztályába csakis oly fiuk vétetnek fel, kik legalább 9 évesek; a kik elfogadható bizonyítvány hiányában felvételi vizsga alá vonatnak. A felvétel) vizsgálatokat a IV. elemi osztály tantárgyaiból a miniszteri tanterv szerint tartoznak letenni. 3. A gymnásium felsőbb osztályaiba a felvételre legalább elégséges bizonyítvány kell, ha azonban a bizonyítvány gymná- siumi tantervűnk követelményeinek meg nem felel, a tanuló felvételi vizsgálat alá vonatik. Ily vizsgálatot tartoznak tenni azon magántanulók s, akik végzett tanulmányaikról rendes bizonyítványt előmutatni nem tudnak. 4. Felvételre a tanuló szülei, gyámja, vagy ■ ezek megbízottja kíséretében személyesen tartozik az igazgatónál jelentkezni. 5. A javító vizsgálatra utasítottak, kik intézetünkbe jártak, a muzeum javára tan tárgyanként 2 Irtot, másintézetből vizsgázás végett átjövök 5 frtot tartoznak fizetni. 6. Minden felvett tanuló mindjárt bei- ratása alkalmával egy forint beiratási dijat egyszer mindenkorra és az első félévre járó tandijat tartozik az igazgató tanárnál lefizetni, a második félévi tandijat a második félév elején fizetendi. Épen úgy kell fizetésök dolgában eljárni azon rendes tanulóknak is, akik a gymnásium tápintézetének részesei akarnak lenni. 7. Tanév közben az iskolát elfogadható ok nélkül változtatni nem szabad. 8. Oly tanuló, ki a tanév végével alapos oknál fogva vizsgálatot nem tehetett, vagy gyenge osztályzatot nyert, tanár testületi engedély mellett pótló vagy javító vizsgálatot tehet, de csak azon intézetben, hol a megelőző évben tanult, kivéve, ha a vizsgálat letehetésébe más helyen az illetékes iskola beleegyezik. 9. A mely tanuló, egyéb gyenge osztályzatai mellett, két tantárgyból elégtelen osztályzatot kapott, az javíthat a felekezeti főhatóság engedélyével, ki kettőnél többől bukott, az nem javíthat, hanem az osztályt ismételni tartozik. 10. Magántanulók nemcsak szó, hanem irás és rajzbeli vizsgálatot is kötelesek beadni. A magánvizsgálatok rendszerint a tanév elején és végén tarttatnak, de rendkívüli esetben engedélyt adhat az igazgató tanár előleges jelentkezés után és más időben is. 11. Az 1876. augusztus 23-iki iskolai bizottmányi gyűlés jegyzőkönyvének 7. pontja alapján, kéretnek a szülők szállás végett először az igazgatósághoz fordulni s ha netalán e tekintetben előre intézkedtek, a választást előre, legalább a beiratás alkalmával bejelenteni tartoznak hogy az igazgatóságnak a tanuló elhelyezéséről előleges tudomása legyen. Különösen ajánl- tatik e pont figyelembe vétele oly szülőknek, kik mint ösmeretlenekjövén ide, kellő tájékozottsággal nem birnak. Ki a gentleman? Báró Jósika Lajos elnök közgyűlési beszédje. (Külön lenyomat a kolosvári »Alhlelikai Club« II. évkönyvéből.) Én nagy aristocrata vagyok, de nem a politikai életpályán, mert szabad institu- tiók közt, melyekhez lelkesedéssel ragaszkodom, osztály s pártszellemnek helyet adni nem tudok. Aristocrata vagyok a társadalmi életben; mindenkivel barátkozni nem szeretek és exclusivitással megkívánom, hogy az, kivel társalgók, gentleman legyen. Lehet tőlem valaki bármily fényes család ivadéka, bármily hatalmas nagy úr, ha nem gentleman, társasága nem kell. Ellenben bármily szerény állású polgártársam, a ki úgy érez, gondol és cselekszik, mint gentlemanhoz illik, megtisztel, ha barátságos kézszoritásomat szívességgel fogadja. Kit tartok gentlemannak ? Egy kérdés, melynek megoldása nélkül előrebocsátott szavaimnak értelmet adni, felettök Ítélni nem lehet. Megengedhetem tehát magamnak egy pár vonással a szerintem valódi gentlemannak képét vázolni. Szerintem fényes születés és kitüntető czimek, — nagy vagyon és gazdaság — a sziv nemesebb érzelmeire csekély és nem közvetlenül ható miveltség ágazatai nem teszik a gentlemant. \