Márkusné Vörös Hajnalka: Vásárállás - Veszprémi Kaleidoszkóp 2. (Veszprém, 2015)

VI. Zsidó udvar

Zsidók bevásárlásának szabályozása A polgármesteri hivatal Vesz­prémben a zsidók bevásárlási ide­jét aképen szabályozta, hogy a sárga csillag viselésére kötelezettek a piacon délelőtt 11 és 12 óra között, üzletekben pedig délután 1Э és 15 óra között vásárolhatnak. — Megszűnt Veszprémben a gettó. Hétfőn mindkét városrészi I gettót kiürítették s a bennük el­helyezett zsidókat csendőri kíséret­tel internálótáborba vitték. Amint I értesülünk, a zsidókkal kapcsola- I tosan több visszaélésre jöttek rá. aminek felderítése céljából most nyomoz a rendőrség — Az Én Ujságom-Tündér- vásár a legkedvesebb'gyermekujság- Negyedévi előfizetése ajándékkönyv, vei 2 P. Kiadóhivatal: Bpest. VI, Andrássy-u. 16. 373., 374. A Veszprém vármegye című napilap 1944. június 18-án a zsidók bevásárlásának szabályozásáról, majd 1944. június 25-én a gettó felszámo­lásáról tudósított. Az 1944. április 7-én megjelent titkos belügyminiszteri ren­delet értelmében lakásaikat is fel kellett adniuk. Gettókat, azaz lezárt, őrzött területeket alakítottak ki, ahova az adott település és környékének zsidó lakosait zsúfolták össze.429 A veszprémi zsidókat 1944. május végén gettósították. A zsinagógát, a rabbi lakását, a zsidó iskolát, dr. Pillitz Pál főorvos és dr. Szomori Imre tisztiorvos házát (Horthy Mik­lós u. 9., 11.) jelölték ki, a körülöttük lévő területet zárták körbe.430 Ide zsúfolták be a veszprémi zsidókat, elsősorban nőket, gyermekeket és idősebb férfiakat. A zsidó templomi gettó névsorát 1944. június 15-én állították össze. Az 576 fős veszprémi létszám mellett még 51 fő szerepel a veszpré­mi járásból és külön szerepel 54 munkaszolgálatra behívott katonaköteles korú férfi neve is.431 A gettóba zárt zsidóság érintkezését a külvilággal gyakorlatilag lehetetlenné tették. Kijárniuk csupán élelmiszer beszerzéséért volt szabad a nap meghatározott két órájában. Elhagyott otthonaikból csak a legszükségesebbeket vihették magukkal. Vagyontárgyai­kat, lakásaikat zár alá vették és a hatóságok leltárt készítet­tek a hátrahagyott javakról. A gettó rendjéről a zsidótanács­nak kellett gondoskodnia és éjjel-nappal állandó szolgálatot biztosítania.

Next

/
Thumbnails
Contents