Lázár Péterné Lechner Ágnes: Családtörténet két szólamban 2. Sziklára épített szülővárosom - Veszprémből Veszprémbe 3/2. Veszprémi polgárok emlékiratai (Veszprém, 2016)

Aztán eljött 1945 karácsonya. Volt karácsonyfánk, és igaz, hogy melaszból főzve, de szaloncukor is volt a fán. Azok kedvéért mondom, akik ezekről az időkről talán még nem is hallottak, hogy a melasz tulajdonképpen a cukorgyártásnak egy mellékterméke, emlékeim szerint barna volt, és kicsöpögött az Anyu által kirojtozott szaloncukor papírból, ilyenkor a zongoráról nyalogattuk föl. Én pedig boldog voltam, hogy a Jézuska nem hagyott cserben, mert visszahozta a babaszobát. Arra viszont már nem emlékszem, hogy a másik kívánságom teljesült-e, mert az adott körülmények között ez még nehezebben volt teljesíthető. Az ínséges időkben ugyanis egyszer azt mondtam Anyunak: „De a Jézuska csak tud hozni kockás tésztás húslevest!"

Anyura jellemző volt, hogy semmit nem tudott felületesen, csak úgy feléből-harmadából elvégezni. Ha az én babámnak varrt egy kis napozót, annak a zsebét is kibélelte, mindent gyönyörűen eldolgozott, ami kikerült a kezéből, az tökéletes volt. Most jövök rá, hogy több kifejezése is volt, amelyekkel a slendriánságot jelölte, amitől ő, mai szóval elhatárolódott. Ilyenek voltak a „nem csak olyan rúgd föl, hagyd ott módon" (felületesen), vagy az, amiről én azt hittem, hogy ezt csak ő használta, a „hopp kénytelen, nem örömest" (kelletlenül), s ez utóbbi volt az, amit legnagyobb meglepetésemre Esterházy Péter „Kis magyar pornográfia" című könyvében fedeztem fel.15 Ez az igényesség kiterjedt pl. az idegen szavak használatára is, ha bizonytalan volt egy szó kiejtésében, helyesírásában, megnézte a mindig kéznél lévő kis szótárában. Azért beszélek erről, mert Anyu az orosz nyelvhez se viszonyult másként. Úgy gondolta, ha már az élet úgy hozta, hogy ő kénytelen oroszokkal beszélni, legalább valamennyire meg akar ismerkedni a nyelv szabályaival, nyelvtanával, sőt az írással is. Nemrég került a kezembe az a mindössze 64 oldalas könyvecske, amelyet, sajnos évszám megjelölés nélkül, de minden bizonnyal már 1945-ben kiadtak, a címe pedig: Magyar-orosz szótár, nyelvtan, kifejezések. Ebben latin betűkkel, fonetikusan írták az orosz szavakat, csupán a hátsó borító belső oldalán tüntették fel az orosz betűket a megfelelő sorrendben, mellette jelölve a kiejtést. Ebből a kis könyvből kezdte Anyu az orosz tanulást, amit mindaddig folytatott is, amíg laktak nálunk oroszok. A könyvecske dokumentum értékét növeli, hogy a hátlapjára Iván egy virágokkal díszített újévi szerencse patkót rajzolt, ez alá pedig a nevét és az 1946-os évszámot írta, igazolva az én feltevésemet, hogy ők ebben az időszakban laktak nálunk.

15 Esterházy 1984:137.

104