Lázár Péterné Lechner Ágnes: Családtörténet két szólamban 2. Sziklára épített szülővárosom - Veszprémből Veszprémbe 3/2. Veszprémi polgárok emlékiratai (Veszprém, 2016)

Tüll alapra batiszt rátéttel készült térítők, keresztanyám kelengyéjéből, 1930-ból

Anyukám ösztönösen rajongott a népművészetért. Ennek első jele az volt, amikor még kislány korában Fajszon meglátogatták rokonaikat és ott felöltöztették a helyi népviseletbe, ami annyira tetszett neki, hogy elsírta magát, amikor le kellett vetni. Öreglakon aztán kapcsolatba került a népdalokkal is. Ahogy mesélte, délutánonként gyakran kiállt a kapuba, hallgatni a földekről hazafelé tartó parasztlányok énekét. Ebben sem édesanyja, se húga nem voltak partnerei, sőt, kicsit még gúnyolták is emiatt. A népdalok szeretete mellett a gyönyörű népi kézimunkákkal is megismerkedhetett, de erre már nem Öreglakon, hanem a szomszéd faluban, Buzsákon nyílt lehetősége. Különösnek is találta, hogy két eny- nyire közeli település közül az egyik ilyen gazdagon virágzó hímzés kultúrával rendelkezik, míg a másikon ennek nyoma sincs.

Buzsákon több féle technikával készítettek kézimunkákat, az egyiket, előrajzolt jellegzetes minták kihímzésével készítették, túlnyomó- részt piros-kék, vagy piros-fekete színekben, a másik úgynevezett rátétes technikával készült, piros anyagból kivágva, fehér vászonra rádolgozva. Az utóbbi technikával készítettek lehelet finom kisebb- nagyobb térítőkét, tüllre batiszt anyagból kivágott mintákat rávarrva. Ezeket eladásra készítették, a polgári lakások stílusához igazítva, később Anyukám és Annus néni kelengyéjébe is kerültek ezekből a gyönyörű munkákból. Anyukám mindig csodálattal emlegette, hogy azok a lányok, asszonyok, akik egész nyáron nagyon durva, nehéz munkát végeztek, télen ilyen finom kézimunkák elkészítésére is képesek voltak. A népi hímzések készítése Anyukámnak egy életen át kedvenc időtöltése és alkotó tevékenysége maradt, több tájegység hímzéseit megismerte és készítette, melyek közül többet ma is őrzünk.

37