Lázár Péterné Lechner Ágnes: Családtörténet két szólamban 2. Sziklára épített szülővárosom - Veszprémből Veszprémbe 3/2. Veszprémi polgárok emlékiratai (Veszprém, 2016)

Ezekre a szép évekre vetett árnyékot később szüléink egészségi állapotának hanyatlása. Egy idő után egyre gyakoribbá váltak mindkettőjük számára a különböző kórházakban töltött időszakok, számunkra pedig az ottani látogatások, ha pedig otthon voltak, akkor a hétvégi veszprémi látogatások. Felnőtt korom emlékeinek bevezetőjében azt ígértem, hogy csak a derű óráit számolom, ezért nem akarok hosszasan időzni azoknál a szomorú emlékeknél, melyek a Papa agyérelmeszesedésből következő szellemi leépüléséhez, vagy Mami fizikai legyen- güléséhez kapcsolódnak. Megpróbáltunk segíteni nekik, hogy egy-egy időre felváltva magunkhoz vettük őket, vagy együtt, vagy külön-külön, de a munka mellett nem tudtunk velük úgy foglalkozni, ahogy szerettünk volna. Papa még azért 1974-ben átvehette a Budapesti Műszaki Egyetemen arany diplomáját, s ott az aulában, felidézte az egykori 18 éves önmagát, ahogy mondta: „Itt gondolkodtam azon, hogy beirat- kozzam-e én erre az egyetemre?" Nemrég Ági unokanővérem mesélte el, hogy Papa a sümegi kórházból írt az ő édesanyjának, Juliska néninek, a „kishúgának" egy lapot, amiben elbúcsúzott tőle, mint aki érzi, hogy nem sokára el kell mennie. Ez 1975-ben meg is történt a győri kórházban, és Papa ezt is azzal a precizitással tette, ahogy életében mindent: október 14-én betöltötte 80. évét és másnap hajnalban elment. Mivel a család ragaszkodott az egyházi temetéshez, az EDÁSZ nem tekinthette saját halottjának, hiába szolgálta annyi éven át az áramszolgáltatást, az akkori pártállam szabályai ezt nem tették lehetővé. Ez persze nagyon fájt, de kárpótoltak minket azok a megható, szép szavak, melyekkel a munkatársak nevében Laci volt osztálytársa és barátja, Komáromy Pista búcsúztatta, aki kisfiú kora óta ismerte őt, hisz nem egyszer hallgatta nálunk sokadmagával Papa magyarázatait, ha elakadtak egy-egy nehezebb matematika példa megoldásánál.

Mami a Papa halálát követő években már annyira gyenge volt, hogy szinte ki se mozdult otthonról. Ősztől tavaszig a veszprémi lakásban lakott, ahol hét közben a közelben lakó Pali bátyámék látogatták és segítették, hétvégeken pedig, amikor csak tudtuk, igyekeztünk mi is, Laciék is látogatni. Laci legtöbbször Fehérvárról vitte neki vasárnaponként a frissen megfőtt ebédet. Utolsó éveiben minden tavasszal bement egy szíverősítő kúrára a veszprémi kórházba, ez után le tudott menni Káptalanba, és az ottani környezetben annyit javult az állapota, hogy nyár végére már ő maga tette rendbe a kertet. 1980-ban azonban a kórházi tartózkodása alatt tüdőgyulladást kapott és sajnos már nem is térhetett haza, ott hunyt el a kórházban, ahol az intenzív osztályon

209