Lázár Péterné Lechner Ágnes: Családtörténet két szólamban 2. Sziklára épített szülővárosom - Veszprémből Veszprémbe 3/2. Veszprémi polgárok emlékiratai (Veszprém, 2016)

érkezett haza és csak ennyit mondott: „nem ezt vártam tőled, fiam". Apám számára ez volt a varázsszó. Attól kezdve, nemcsak hogy szorgalmasan tanult, de tanulmányaihoz pénzt keresett azzal, hogy jómódú, de gyengén tanuló osztálytársait tanította. A mai napig megőrzött bizonyítványai mindezt igazolják. Amikor erről beszélt, többször említette, hogy ha akkor az édesapja gorombán lehordja, netán megveri, valószínűleg az ellenkező hatást érte volna el, s ő soha nem vált volna azzá, aki lett. (Akire mi olyan büszkén gondolhatunk vissza.)

Két történet Apu egyik húgához, Bözsi nénihez kapcsolódik. Egy alkalommal ő is rosszabb bizonyítványt hozott haza, mint amilyet szokott. Erre nagyapánk megint csak ennyit mondott: „ej te Zsiba, te Zsiba, nem lesz ez így jó, te Zsiba!" Gondolom, a hatás ugyanaz volt, mint Apu esetében. Később, amikor Bözsi néni az első rétesét megsütötte, nagyapánk egy csokor virággal köszöntötte. Hát nincs igazam, amikor gentlemannek nevezem?

Édesapánk, Lechner Alajos kisdiákként

Érdemes még elidőzni Apu gimnáziumi éveinél. Azt hiszem, elfogultság nélkül állíthatom, hogy az átlagot meghaladó értelmi képességei voltak, s ami nem gyakori, ez a humán és reáltárgyak, nyelvek elsajátítására egyaránt vonatkozott. Kiváló memóriájára és koncentráló képességére jellemző, hogy egy alkalommal egyszeri hallásra visszamondott egy nyolc soros német verset. Kedvenc területe azért a matematika volt, ez alapján választotta aztán kitűnő érettségije után továbbtanulása helyszínéül a Műegyetem Gépészmérnöki Karát.

20