Lázár Péterné Lechner Ágnes: Családtörténet két szólamban 2. Sziklára épített szülővárosom - Veszprémből Veszprémbe 3/2. Veszprémi polgárok emlékiratai (Veszprém, 2016)

A Viola együttes dr. Kugler Sándor, dr. Szigeti István, Pickarczyk Zoltán, Lázár Péter, középen Balás Eszter Amíg engem a munka mellett a tanulás is lekötött, s még a gyere­kek is több törődést igényeltek, nem is nagyon gondoltam arra, hogy kórusban énekeljek. Később már kerestem, de elég nehezen találtam olyan együttest, amelynek szakmai színvonala is megfelelő és a kö­zösséggel is azonosulni tudok, de azért nem jelent annyi elfoglalt­ságot, hogy az otthoni kötelezettségeim ellátásában gátolna. Végül 1985-ben találtam rá a Pasaréti tér ferences templomának kórusára, amely komoly múltra tekintett vissza, és vezetését akkoriban vette át a fiatal Déri András karnagy. Azt hiszem, ide is a legjobbkor érkez­tem, ugyanis András akkor kezdte az addig kizárólag egyházi művek­ből álló repertoárt világi művekkel is bővíteni, így számos olyan mű­vet is újra énekeltem, amelyeket már jól ismertem, s ezek mellett sok új egyházi énekkel is megismerkedtem. 194

Next

/
Thumbnails
Contents